Nő, regény

2015. 01. 27. 21:04

Nehéz kezelni a Napló olvasása után olyan mára frivolnak tűnő egybeeséseket, mint azt, hogy József Attila halála és a Hófehérke Walt Disney rajzfilm bemutatója Magyarországon időben nagyon közel volt egymáshoz. Parászka Boróka írása Gyarmati Fanni Naplójáról.

 

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló, szerkesztette Ferencz Győző. Jaffa Kiadó, Budapest, 2014.

A napló-kiadás a magyar irodalomtörténetben még mindig traumatizáló gesztus – vélhetőleg azért, mert a vállalt személyesség, a fikcióba menekülés elutasítása, vagy a fikcióval való strukturális kiegyezés, annak tudatos és korlátozott használata még mindig nem ismert és elismert kellőképpen. Traumát jelentett Móricz Zsigmond naplójának megjelenése, és valószínűleg nehezen fogja kezelni a magyar olvasóközösség Radnótiné Gyarmati Fanni 1200 oldalas Naplóját is.
A feljegyzéssorozat 1935 és 1946 között született, gyorsírással, az eredeti szándék szerint Radnóti munkájáról szóló bejegyzések követték volna egymást, ám a szöveg szerteágazóvá vált. Társadalomtörténet, kultúr- és irodalomtörténet, korrajz, fejlődésregény, vallomásos próza, ön- és közanalízis, személyiségábrák fűzére lett belőle - rendkívüli műfaji gazdagodást, kísérletezést követhet végig az olvasó. Urfi Péter a Magyar Narancs interjújában arról faggatja a naplót gondozó és sajtó alá rendező Ferencz Győzőt (munkatársa Nagy Zselyke), hogy milyen céllal írta az írói ambíciókat nem tápláló Gyarmati Fanni ezt a szöveget. Ferencz Győző a két kötet rendkívül fontos utószavában is kitér erre: érdemes ezzel kezdeni az olvasást, mert olyan kulcsokat ad, amelyek több szempontból is gazdagítják az olvasást. Azt azonban csak az olvasó tisztázhatja, mit vár ettől a szövegtől. Tekintettel a műfaji sokféleségre, sok típusú olvasói elvárást ki tud elégíteni ez a szöveg. Ha valaki a Radnóti életműről vár fontos információkat, az sem csalatkozik, nagyon sok mindent megtudhat a versek keletkezéséről, a munkamódszerről, a művek utógondozásáról, arról ahogyan Radnóti és Radnótiné alkotótársként dolgozott együtt. Ezek az információk azonban inkább “technikaiak”, mintsem az értelmezést alapvetően befolyásoló adalékok.

Gyarmati Fanni saját jogon alkot, egyetlen műve ez a Napló, és érdemes önálló műként olvasni, amelyhez ebből a szempontból csupán kiegészítés a Radnóti-hagyaték.

Ilyenként valószínűleg társadalomtörténeti szempontból pótolhatatlan dokumentum: a magyar nemi egyenjogúsági mozgalmak fontos állomásaira enged rálátást, a szexualitás-, család- és testkultusztörténet olyan fejezeteibe ad betekintést, amelyeket mindmáig alig dokumentáltak, alig értenek. (Fontos úttörőmunkát végez ezen a téren Borgos Anna, akinek vonatkozó tanulmányairól olvashattak már az Erdélyi Riport hasábjain). A kritikai olvasás-, és befogadástörténet önreflexióját is erősíti. Ráébreszt arra, hogy mennyire merev, kontextus-hiányos a történelmi tudatunk. Nehéz kezelni például, de muszáj a Napló olvasása után az olyan mára frivolnak tűnő egybeeséseket, mint azt, hogy József Attila halála és a Hófehérke Walt Disney rajzfilm bemutatója Magyarországon időben nagyon közel volt egymáshoz. És amíg Gyarmati Fanni a napló egyik bejegyzésében ugyanarról értekezik, mint általában a megrendült magyar irodalmi élet képviselői: kinek mi a felelőssége a költő öngyilkosságában – a másik bejegyzésben már meghökkentő alapossággal elemzi a Hófehérke karakterrajzait. Ez volt akkor a dolgok együttállása, így követték egymást az ingerek, a témák, így alakult a kulturális kényszer és kínálat. Szinte minden oldalon felbukkan valami hasonló, ma már nem ismert, nem értett jelenség. Kimeríthetetlen szöveg. Számunkra, erdélyi olvasók számára is kötelező olvasmány, álljon itt bizonyítékként az a felkavaró szövegrészlet, amely Észak-Erdély visszacsatolásáról szól: “Most csak elkeseredett szájjal hallgatom a lelkesedést, és arra kell gondolnom, mit hozhat ez, micsoda kínokat megint a magunkféléknek. Mi lesz ennek az »ajándéknak« az ára? Még borzasztóbb kényszermunka, rabszolgaság és elnyomás készül. Hogyan fognak most viselkedni a visszacsatolt baloldaliak, mert a Korunk is visszakerül ilyenformán. Az sül-e majd ki róluk, ami a felvidéki élcsapatról? A vaslászlókról és a szvatkókról, ezekről az alávaló dög renegátokról, hogy a legvármegyeibb uraknál is jobban ismerik a nyalást és a hatalom minden aljasságait. Ez borzalmas, hogy az ember nem tud örülni az örvendezőkkel” – írja Gyarmati Fanni  1940. augusztus 30-án. Közös örömre azóta sincs mód, közös emlékezetre igen. Olvassák el Gyarmati Fanni Naplóját, és emlékezzenek. 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!