Munkásosztálybeli kísérlet

„Winterson olyan alapossággal boncolgatja a magánviszonyokat, amennyire ez elviselhető (és még azon is túl).” Parászka Boróka írása Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című családtörténeti könyvéről.

Ha egy könyv védőborítóján a szerző neve alatt és a cím között egyszer, belül, a címoldal előtti fedőlapon öt különböző idézetben az szerepel, hogy a kötet, amit a kezünkben tartunk csodálatos, áradó, hátborzongató, ütős, mulatságos, akkor joggal ébred bennünk kétely. Jeanette Winterson tavaly magyar nyelven megjelent kötete ilyen. A címlapon túl még egy hosszas köszönetnyilvánítás is szól a kiadónak, amelyről viszont az derül ki, hogy a kiadvány gondozói fantasztikusak. Igazán nagy elszántság kell ezután, hogy tovább lapozzunk.
A címben azonban van annyi jól átgondolt logikai zavarkeltés, hogy érdemes legyen a könyvpiaci mázon átgázolni. Az angol nyelvterületen népszerű, többszörösen díjazott szerző (magyarul A szenvedély, A teher című könyvei, valamint a gyermekeknek szóló Gubancrom és a Capri királya olvasható ) regénye, memoárja – nehéz meghatározni a műfaját – tökéletesen ellentmond a hivalkodó, jelzőkben gazdag bevezető reklámszövegeknek.
Winterson családtörténete egyszerű, amennyire csak a nehezen elmondható és megfejthető történetek egyszerűek tudnak lenni. Manchester munkásvilágába visz, egy háborút megjárt (és a háborús traumákat fel nem dolgozó) apa, valamint egy (háborút meg nem járt, de a traumákat fel nem dolgozó), vallási fanatizmusba menekülő anya életébe. Gyermektelen szülők, és reményük sincs saját gyermekre: vallási meggyőződés, személyiségzavar, vagy egyéb, nehezen felfejthető ok miatt nem élnek nemi életet. Ez az összezárt, egymásba kapaszkodó, mégis szeretetre és intimitásra képtelen kettős válik szülővé, amikor örökbe fogadnak egy kislányt, Jeanette Wintersont. Családdá sosem váló, egymással együtt élni képtelen, mégis összetartozó hármassal ismerkedhetünk. És nagyon sok más, fontos részlettel, szemponttal, ami a hatvanas-hetvenes évek Nagy-Britanniáját, a háborús évtizedek Európáját, az atomfegyverkezés korszakát érinti. Megtudhatjuk, hogyan válik testképzavarossá, szorongóvá, agresszívvá egy angliai munkásasszony, akit a történelem szele éppen csak ér, aki a tömegpusztítás technológiai vívmányaival csak a rádiót hallgatva és a (vasárnaponként csipkés terítővel leterített) televíziót nézve szembesül. Winterson olyan alapossággal boncolgatja a magánviszonyokat, amennyire ez elviselhető (és még azon is túl). Mi volt a munkásházak külső (mert belső ekkor még nincs) illemhelyiségeinek falán? Hogyan nem lehetett beosztani a hetente kiadott fizetést, és miért volt sötét csütörtökönként este? Miért imádkoztak mosás után közösen az angol munkásasszonyok? Miért viseltek olyan sokan műfogsort? Temetkeztek-e szivacsbetétes melltartóban?
Ilyen kérdések merülnek fel, és az ezekre adott válaszok mind a társadalomtörténet egy-egy mozaikjává válnak. Banális és nagy ívű egyszerre. Shakespeare és a Biblia népe, emberek, akik úgy beszélik az ó- és újszövetség, Hamlet nyelvét, mint az anyanyelvüket (tudatában sincsenek legtöbbször, hogy szavaik, mondataik nem a sajátjaik). Winterson „ki” vagy éppenséggel „bele olvassa” magát ebbe a világba, nem szeretett, rossz kiságyból való, idegen gyerekből üldözött, rögeszmésen olvasó, az irodalomba életösztönből kapaszkodó kamasz, majd oxfordi ösztöndíjas lesz. Munkás kísérlet alanya arra, ki lehet-e emelkedni ebből a kiszolgáltatottságból, és mit jelent a kiemelkedés?
Huszonöt év kihagyással érkezünk a jelenbe. Közben a Winterson család végleg szétesik. Mrs. Winterson ön- és környezetét gyötrő félelmeit sírba viszi, Mr. Winterson hetven évesen rátalál az érzéki, féktelen szerelemre. Átalakulnak az önsegélyző egyletek, megszűnnek a közkönyvtárak, az esélytelenség más alakot ölt, talán egy kicsit enyhül is. Jeanette pedig szembesül azzal, hogy tulajdonképpen nem Jeanette. Hogy eredetileg nem is őt várták az örökbe fogadók, hanem egy Paul nevű kisfiút. Hogy van valahol egy igazi családja, akikhez igazi élmények, emlékek nem kötik. A vége a hosszúra nyúlt huszadik századnak annyira jó csak, amennyire jó lehet. Önazonosságát kereső, társiasságot és folytonos szeretetet remélő.

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? Park Könyvkiadó, Budapest, 2013.