Egy szobában a Kárpátok Géniuszával

Közvetlen szemlélője volt a történelemnek, amit pedig látott, azt megírta HODICSKA TIBOR, volt bukaresti magyar diplomata, kisinyovi nagykövet. Négyszemközt Ceauºescuval című könyvét Erdély több városában bemutatta, Kolozsváron is mesélt élményeiről Tibori Szabó Zoltán újságíró és Horváth Andor egyetemi oktató társaságában. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila összegezte.

A magyarországi születésű Hodicska Tibor élete sok szállal fűződik Romániához és a Moldovai Köztársasághoz, három évtizedes diplomáciai karrierjének felét a két országban töltötte el. Magyar diplomataként 1975 és 2009 között volt a magyar-román viszony alakulásának szemtanúja, és ahogy élményeit összegző könyvének címe is illusztrálja, a Kárpátok Géniuszával is találkozott, néhány nappal az 1988-as, aradi Ceauºescu-Grósz találkozó előtt.
A diplomaták, akik Romániában dolgoztak akkoriban, tájékozottak voltak a helyi magyarság sorsát illetően, Budapesten így azt is tudhatták, ha a csíkszeredai 1-es líceumban már nem kilenc, hanem csak egy magyar osztály indult – a nyugalmazott nagykövet elmondása szerint az már más kérdés, hogy a budapesti vezetés nem tett ez ellen lépéseket. Igaz azonban, hogy – mint ismeretes – Ceauºescut soha nem hívták meg a magyar fővárosba, Hodicska szerint pedig ez olyan történet, amit nyugati diplomaták lehetetlennek tartottak.
– Lehet az akkori időkről elmarasztalóan beszélni, hogy keveset tettek, vagy nem voltak eléggé határozottak, a probléma viszont az volt a magyar politika számára, hogy a szocialista táboron belül egyáltalán nem volt partner, aki támogatott volna minket a nemzetiségi kérdések kezelésében – magyarázta Hodicska, hozzátéve, az erdélyi magyarság sorsát ismerték Moszkvában, de volt olyan kérdés is, amit nem lehetett elmagyarázni nekik, például a csángók helyzetét. A Vatikán sem volt partner a problémák megoldásában, – folytatta, a romániai helyzet kapcsán azt mondták, nekik teljesen mindegy, hogy ki milyen nyelven imádkozik, a lényeg, hogy imádkozzon. Az amerikaiak szintén nem nyújtottak segítő kezet, Jimmy Carter akkori elnök emberi jogokért kiálló küzdelme is elsősorban a szocialista tábor fellazítását szolgálta, és míg az erdélyi magyarokért nem szólaltak fel, egy baptista pap bebörtönzéséért igen.
Hodicska az 1988-as találkozásról is beszélt. Mikor behívták a „Nagy Vezérhez”, nem értette, miért nem a szokásos külügyminisztériumi keretek közt javasolták a találkozót, de aztán fény derült erre. Annak ellenére, hogy korábban számtalan alkalommal fordított az ország első emberének is, az előszobában rákérdeztek, hogy szüksége van-e tolmácsra, és Ceauºescu is feltette a kérdést neki. Ekkor jött rá Hodicska, hogy Ceauºescu akkor már nem hallgatott a környezetére, mindig csak arra figyelt, hogy mit akar megértetni másokkal – ahogy azt diplomata kollégái egyébként már 1983-tól érzékelték.
– Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy nem a realitások talaján mozgott, ezzel szemben

találkoztam olyannal, aki jelen volt a Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetésekor, és azt mondta, Ceauºescu már akkor is őrült volt

– jelentette ki a diplomata.
Karrierjét összegezve Hodicska elmondta, legrosszabb élményét az 1977-es bukaresti földrengés jelentette, a legjobb pillanataira azonban hiába kérdeztek rá korábban is, nehéz kiemelnie bármit. A Moldovai Köztársaságban telt évei felüdülést jelentettek a nyolcvanas évek Romániájához képest, amikor a magyar-román viszonyt hiába igyekeztek javítani. Ennek kapcsán a diplomata még kifejtette, a két nemzet kapcsolatát ápolni a kilencvenes években sem volt könnyű kihívás, de az, hogy a mai napig nem egyenes vonalú a fejlődés, ahogy azt az itt élők elvárnák, az élet velejárója. Az RMDSZ kapcsán is megfogalmazódik, mondta, hogy nem tettek meg mindent az ügy érdekében, ennek lehet alapja, ezen lehet vitatkozni, de a lényeg mégiscsak az lenne, hogy a nagyobb hangsúlyt a megoldásokra helyezzük, és ne a vitákra.