Markó Béla fogaskerekei

2012. 11. 21. 22:34

Erdély első magyar e-könyvét mutatták be a kolozsvári Minerva-házban. Az Így működik Markó Béla című könyv százhetvenhat kérdésre adott válaszában próbálja feltárni a politikus-költő gondolatait, titkait, pályatársakról és közéletről formált véleményét. A találkozón elhangzottakat Kustán Magyari Attila jegyezte le.

Az első erdélyi magyar nyelvű e-könyv bemutatóját nyitotta ugyan meg a Koinónia Könyvkiadó igazgatója, Zágoni Balázs, mégis felhívta a figyelmet arra, hogy akik továbbra is a tapintható, lapozgatható kiadványokat részesítik előnyben, egy hónap múlva kézbe vehetik az Így működik Markó Béla nyomtatott változatát.
Tibori Szabó Zoltán, az est házigazdája elmondta, Kelemen Attila Ármin úgy kérdezte Markót, hogy a kényes témákat sem kerülte meg, a kérdezett pedig nem bújt ki a válaszok alól, s arra is kitért, miként hökkentette meg a benne élő költőt a szintén benne lakozó politikus.
A kérdező és válaszoló feleket Rostás-Péter István újságíró faggatta a könyv elkészülésének folyamatáról. Markó Béla felhívta a figyelmet arra, hogy néhány éve már jelent meg beszélgetős könyve Ágoston Hugó közreműködésével; akkor objektívebb hangnemet ütöttek meg, ezzel szemben Kelemen Attila Ármin azt tervezte, hogy a mostani kiadvány olyan beszélgetéseket tartalmazzon, amelyek miatt csak öt évvel később lehetne megjelentetni a könyvet. E felvetésnek némileg eleget tettek, de Markó hangsúlyozta, a könyv lényege nem ebben rejlik, és az sem biztos, hogy öt év múlva el akarna mondani olyan dolgokat, amelyeket pedig neki is és másoknak is meg kellene fogalmazniuk.
A BBC Hard Talk című műsorában a kérdező fél igyekszik rávenni az interjúalanyt komoly leleplezésekre és önleleplezésekre. Kelemen maga is ilyen interjúsorozatra készült, de vallomása szerint rájött arra, hogy ezt Markó Bélával nem fogja tudni véghezvinni a beszélgetések során. Idővel persze kitapasztalta, miként közelítheti meg a másik felet, és sikerült olyan kérdéseket is feltennie, amelyek másfél perces gondolkodásra késztették őt, ami „Markó Bélánál nagyon sok, hiszen általában pillanatokon belül mindenre megadja a választ”. Azt is kifejtette, őt nagyon érdekelte a Markó-karakter, és az, hogy miként lehet ezt megragadni egy könyvben olvasmányosan és korszerűen. Ha egy rövid mondatban kellene jellemeznie az interjúalanyát, akkor azt mondaná, fegyelmezettsége és érzelmi gazdagsága miatt ő az utolsó erdélyi szamuráj.
A kiadvány végén arra is rátérnek, mit szól az Így működik Markó Béla címhez és a borítón látható ábrázoláshoz az alany maga. Markó megjegyezte, nem számolta meg, hány fogaskereke van a címlapon, azt sem tudja pontosan, mennyinek kell lennie, de elégedett a végeredménnyel, néhány kollégája viszont elszörnyedt a cím és a címlap láttán.
Arról is szó esett, hogy a közös könyvkészítés hallatán Kelement azzal bírálták, mint független értelmiségit, hogy ezzel közel került a politikumhoz. Markó szerint ostobaság volt az elmúlt két évtized gyakorlata, amikor elhitték, hogy ez a két fél nem közeledhet egymáshoz, ő maga is arról beszélt korábbi nyilatkozataiban, hogy a két státus összeférhetetlen. Mára úgy látja, ennek a gondolkodásmódnak súlyos következményei lettek, ráadásul a magyar kultúrában Petőfi előtt és után is számos esetben láthattuk, hogy valaki az értelmiségi és a politikusi szerepet egyaránt felvállalta. Õ maga örvend annak, hogy – bár egy újabb parlamenti mandátumra vállalkozott – ismét az írás közelében van, és nem hisz abban, hogy az egy időben író és politizáló ember alakoskodna.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!