Magyar pavilon a Velencei Biennálén

Az I. világháború óta megtalált, design tárgyakként is szemlélhető, fel nem robbant bombák, lövedékek fotográfiáit használta fel installációja elkészítéséhez Asztalos Zsolt képzőművész, a Velencei Biennálé magyar pavilonjának idei kiállítója. A projekt váradi bemutatóján Szilágyi Aladár járt.

A világ képzőművészetének talán legjelentősebb seregszemléje az 1895 óta kétévente megtartott Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás. A magyar alkotók kezdettől fogva részt vettek a biennálén, és az ott elért sikerek a múlt század elején arra késztették a magyar kormányzatot, hogy önálló kiállítási teret építtessen. A Maróti Géza tervezte, Nagy Sándor és Körösfői Kriesch Aladár által dekorált szecessziós pavilon több mint száz éve a velencei biennále egyik emblematikus épülete.
A 2013. június 1-jén megnyíló 55. kiállítás magyar résztvevője Asztalos Zsolt képzőművész. A magyar pavilon nemzeti biztosa, Gulyás Gábor művészettörténész által 2012 őszén kiírt nyilvános pályázatra tizenkilenc pályamű érkezett. A nyolctagú zsűri, melynek munkájában Ujvárossy László nagyváradi képzőművész, egyetemi tanár is részt vett, egyhangú döntéssel Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című videó-installációját ítélte a legjobbnak.
Gulyás Gábor – a debreceni MODEM egykori, a budapesti Műcsarnok jelenlegi ügyvezető igazgatója – több szállal kötődik Nagyváradhoz. Emiatt és Ujvárossy műítészi tevékenységének betudhatóan javasolta, hogy Váradon tartsák meg a biennále megrendezésével kapcsolatos első tájékoztatójukat. A Körösvidéki Múzeum termeiben vetítéssel illusztrált sajtótalálkozón jelen volt a pályázat nyertese mellett Uhl Gabriella, a pavilon kurátora is.
A húsz videóból álló projekt részbeni bemutatása közben elmondták, az installáció alkotójának elképzelése szerint műve egyaránt kapcsolódik a 20. század történelmi tragédiáihoz és a jelenkori magyar, illetve európai társadalmi feszültségek forrásaihoz. A művész az I. világháború óta megtalált, „szemre tetszetősnek tűnő”, tehát design tárgyakként is szemlélhető, fel nem robbant bombák, lövedékek, gránátok fotográfiáit használta fel installációja elkészítéséhez. A „műtárgyak” statikusságát finom mozgásokat láttató videó megoldásokkal változtatta elevenné, a „talált tárgyak” drámaiságát irreálisan fehér hátterükkel fokozza. A jelenhez az a más perspektívából készült videofilm köti, amelyik a megtalált, fel nem robbant hadi eszközök színterein készült, azokon a jelenleg békésnek tűnő helyeken, ahol a fenyegetettség – valamilyen műszaki hibának köszönhetően – nem vált a rombolás rettenetévé, de nem mentesülhetnek korunk megannyi veszélyes ellentététől, frusztrációjától.
Asztalos Zsolt egy weboldalt is csatlakoztat a munkájához, mely – az installációval kapcsolatos információk mellett – interaktív felületet kínál a biennále közönségének és virtuális látogatóinak, egy világméretű konfliktustérkép felrajzolására. Az így megszülető kollektív akció lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki a saját személyes vagy közösségi – politikai, társadalmi – konfliktushelyzetével egészítse ki a világtérkép-honlapot.