Magyar napok, Szamos-parti párhuzamok

2015. 08. 05. 22:50

 

Szinte egyazon időben szerveznek két, több-kevesebb hagyománnyal rendelkező, nagyszabású rendezvénysorozatot: augusztus 17-én kezdődik és 24-én ér véget Szatmárnémetiben a 14. Partiumi Magyar Napok, augusztus 15-én kezdődik és 23-án zár a Kolozsvári Magyar Napok fesztivál.

 

Látványos tüzijáték 2013-ban a KMN záróakkordjaként  (Fotó: Bethlendi Tamás, Forrás: magyarnapok.ro)

 

A Partiumi Magyar Napokat majd másfél évtizede rendezik Szatmárnémetiben, az egyik első ilyen jellegű rendezvénysorozat volt határon innen, ami az évek folyamán fokozatosan gazdagodott programban, látogatottságban. Kolozsváron hat évvel ezelőtt – mondhatni szerencsés pillanatban – találták ki a Kolozsvári Magyar Napokat, fokozatosság helyett elsőre erősen kezdve. A kincses városban azóta is mind több program vonzott egyre több résztvevőt.

A szatmári rendezvénysorozatnak nincs akkora visszhangja a város határain túl, mint a kolozsvárinak, utóbbinak sokkal hatékonyabb a PR-je. Nyilván nem mérhetőek össze a két város lehetőségei, hagyományai, szellemi potenciálja. A két fesztivál honlapját tekintve a szatmári szerényebb, de minden szükséges információt tartalmaz, a kolozsvári színesebben, korszerűbben tálalja a tudnivalókat.

Noha mindkét fesztivál próbál minden korosztályt megcélozni, a kincses városba inkább a fiatalok igyekeznek, határon innen és túlról bejegyzik a naptárukba, mint kihagyhatatlan nyári programot. Vélhetően ez is a reklám eredménye, ami hatásosabban tudja eladni a terméket, mint a szatmáriak. (Kell is a vonzerő, hiszen ilyenkor többnyire nincs a városban az egyetemi ifjúság.)

Ami a programkínálatot illeti, inkább mennyiségben, mint minőségben mutatkozik meg a különbség, ami arra enged következtetni, hogy a kolozsváriak több anyagi forrással rendelkeznek, mint a szatmáriak. Fontosak az állandó helyszínek: a Főtér, a Farkas-utca, illetve a Kossuth-kert. Mivel szinte napra egyszerre zajlik a két a fesztivál, nagy a késztetés az összehasonlításra.

 

A Kolozsvári Magyar Napok teljes programja ITT

A Partiumi Magyar Napok részletes programja ITT

 

Táncszínházi produkció a PMN nagyszínpadán 2014 nyarán Szatmárnémetiben

 

Magyar napok a neten

Érdemes összevetni a különböző városnapok, fesztiválok jelenlétét a neten, jelesül a Facebookon. A kolozsvári napokat 24 ezer ember kedveli, s ügyes húzás volt lefoglalni a legegyszerűbb nevet (magyarnapok.ro). Adnak a szlogenekre is, az idei: Minden t rendben (olvasd: mindent trendben) hatásos. A szatmáriak alig 2650 FB-kedvelővel rendelkeznek, ami jóval szerényebb szám, de még mindig jobb, mint az 1070 kedvelőnél tartó Varadinum, bár az is igaz, hogy utóbbi csak az idén jelent meg a közösségi oldalon. Az ugyancsak váradi Szent László napok eddig 5360 lájkolót gyűjtött. Ennél is több a kedvelője (7000) a vásárhelyi Forgatagnak (bár programot három héttel a kezdés előtt még nem töltöttek fel a weboldalra), s tízezer fölött jár e tekintetben a tavasszal jelentkező Szent György Napok. Hogy legyen összevetési alapunk magyarországi hasonló műfajú rendezvénnyel: a Veszprémfeszt például 13 ezer kedvelőt gyűjtött eddig.

 

Hangulatos kamarakoncert egy kolozsvári sörkertben

 

Kínálat itt és ott

Elsőként tekintsünk végig az állandó programokon. A szatmáriak honlapja szerint ezeket szombatra és vasárnapra összpontosították a Kossuth-kertbe, ekkor lesz külön gyermeksziget is, ahogy a kicsinyeknek szerveznek játékprogramokat. Úgy is fogalmazott egyik forrásunk, hogy állandó program az, amikor kellemesen tölthető az idő anélkül, hogy éppen valamelyik produkció zajlana a színpadon. Kolozsváron már szerdán indulnak az állandó programok, és számos művelődési intézmény kínálja kedvezményes áron a látnivalót.

Mindkét helyszínen lesz könyvvásár, kézműves termékek bemutatója és vására, egészségsátor, bor- és pálinkakóstolás, egészségsátor, hagyományőrzés és gyermekprogramok.

A napokra lebontott kínálatot tekintve fussuk át, mit kínál egyik és másik rendezvényfolyam. Kolozsvár 15-én szombaton kezd, első nap a Herendi porceláné kiállítással és előadással, a második a szakralitásé, istentisztelettel és előadással.

Hétfőtől (augusztus 17.) Szatmárnémetiben is megkezdődik a rendezvény délelőtt 11-kor és hétvégéig minden nap van délelőtti program is, főleg gyerekeknek, illetve családoknak. Színház, bábszínház, közöttük rendkívül érdekesnek ígérkezik a veszprémi Kabóca Bábszínház produkciója a Gingerbread Man (Mézeskalács ember), interaktív mese angolul és magyarul Danny Bain előadásában.

Augusztus 20-21-én Szent István napja istentisztelettel, előadással koszorúzással. Huszadikán vendégszerepel Szatmáron a temesvári Csiky Gergely Színház a 7/7 című előadással, amit nem szabad kihagyni.

A délutánokat pihenésre szánják a szatmáriak, a hét végét leszámítva, amikor koncertek, kiállítások lesznek. Esténként színházba lehet menni - a szatmárnémeti Harag György Társulat mellett vendégtársulatok is fellépnek, hangversenyeket lehet hallgatni, kiállításokat nézni, és persze minden este buli van. A fesztivált nyitó színházi előadás a Bernarda Alba háza, melyet a Elsa Valle y sus hermanos afro-jazz koncert koncert követ. Ígéretes.

Szatmáron, a koncerteken az előadók különösen vasárnap a nosztalgia jegyében lépnek fel, Zalatnay Sarolta, a Neoton együttes aligha a tizen-, huszonéveseket célozza, talán inkább Wolf Kati.

Egyetlen együttes lép fel mindkét Szamos-parti városban, az Ossián, amely már e hét végén a székelyföldi EMI-táborban kezdi erdélyi koncertsorozatát.

A Partiumi Magyar Napokat Koncz Zsuzsa és vendége, Gerendás Péter zárja hétfőn, augusztus 24-én. Alighanem ez a fellépés azért csúszott hétfőre, mert vasárnap az énekesnő a kolozsváriaknak énekel.

Kolozsváron a hét második felétől délelőtt gyermekeknek szánt előadások, foglalkozások lesznek. A délutáni programok általában 17-18 órakor kezdődnek. Hétfőn (augusztus 17.) van a Kolozsvári Magyar Filmnapok megnyitója, ami rövidfilmek vetítésével folytatódik. A programok között sok az átfedés, az érdeklődőknek szinte naponta dönteniük kell, hová menjenek, mit nézzenek meg. Ez a sok párhuzamosság a kínálat gazdagságáról árulkodik, illetve arról, hogy célirányosan célozzák a különböző ízlésű, igényű érdeklődőket.

A Kolozsvári Magyar Napok – a honlap szerint – nyitógálával kezdődnek: Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl – ez a Magyar Állami Népi Együttes műsora. A többi napon színházi előadások, hangversenyek, történelmi előadások, kiállítások szerepelnek a kínálatban. A kincses városban is meg lehet nézni a békéscsabai Jókai Színház Bernarda Alba háza előadását. Kolozsváron operett is szerepel a programban Operettvarázs címmel az Operett Group Projekt előadásában.

Érdekesnek ígérkezik a KaravanAct utazó színházi fesztivál: Stand’ al mondo senza ‘l mondo – laudákon alapuló rituálé. A Regula Contra Regulam Teatro (Olaszország) és a Grotowski Intézet (Lengyelország) koprodukciója.

A kincses városban sem feledkeznek meg augusztus 20-ról, melyet néptánc-találkozóval és népviseleti felvonulással ünnepelnek a belvárosban.

Tusványos után ide is meghívták egy beszélgetésre Tóásó Elődöt, akivel Lukács Csaba beszélget a bolíviai börtönben töltött évekről. Az előző fellépés a vendég feleségének váratlan halála miatt elmaradt. Ugyan nem kételkedünk a fiatalember ártatlanságában és története érdekességében, de valamelyest stílusidegen, kíváncsiak lennénk annak magyarázatára, miképpen kerül egy ilyen programpont a kínálatba, túl azon, hogy bizonyára meglesz a közönsége.

A főtéren minden este ismert és kevésbé ismert zenekarok, énekesek dalaira. bulizhatnak a fiatalok és kevésbé fiatalok. S mint már említettük, Szatmár előtt egy nappal itt is Koncz Zsuzsával zárnak, akinek nemrég jelent meg új, Tündérország című lemeze.

 

Elsa Valle (jobbra) és muzsikustársai örömjazzt kínálnak a szatmári közönségnek

 

Szponzorok és partnerek

A Magyar Napok Kolozsváron négy főtámogató céggel büszkélkedhet, ezek közül kissé kilóg az aligha színtiszta üzleti szempontok miatt hirdető Magyar Földgáztároló Zrt. Legalábbis nem életszerű, hogy a kolozsváriak a földgázukat az MVM Csoporthoz tartozó állami cégnél szeretnék tárolni, inkább politikai hátszél mozgatja ezt a szponzorációt. Főtámogató intézményként jelenik meg Kolozsvárott a városi önkormányzat mellett a Kolozs Megyei Tanács, továbbá a Bethlen Gábor Alap és az NKA. Kiemelt támogató a MOL és a Transilvania Bank, kiemelt partnerként pedig olyan intézmények szerepelnek, mint az EMNT, EMNP, RMDSZ, BBTE, MMA, a Sapientia és a kolozsvári magyar Főkonzulátus. Ezt a sort egészíti ki mintegy nyolcvan, partnerként feltüntetett vállalkozás.

A Partiumi Magyar Napokon támogatóként van feltüntetve hasonlóképpen a város és a megye, az NKA, a BGA, s új szereplőként jelentik meg a magyar agrártárca, a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint a Communitas Alapítvány. A magántámogatók között szerepel 6 arany fokozatú, 24 ezüst fokozatú szponzor, s további harminc, feltehetően szerényebb mértékben támogatást nyújtó cég.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a Kolozsvári Magyar Napok elképesztően gazdag, szinte áttekintehetetlen, befogadhatatlan programzuhatagában epizódszerepet játszik a közélet és a politika, s azok a programok sem a tuti megmondásának céljával kínálkoznak. Szatmáron sem helyezkedett az előtérbe a társszervező RMDSZ, a politikusok szereplése (Legyen helyi vezetőink vendége egy fröccsre!) is oldottabbnak ígérkezik.

S nem utolsósorban említsük meg a két sorozat szervezőit is, Szatmáron az Identitás Alapítvány és az RMDSZ serénykedik, míg Kolozsvárott ugyan az idei esemény internetes oldala nem jelöl szervezőt, a Gergely Balázs kezdeményezésére létrejött KMN szervezői közt korábban az EMNP, az RMDSZ, a Kincses Kolozsvár Egyesület, a MIT és a KMDSZ szerepelt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!