Kultúrsok(k)

Rendhagyó rendezvénysorozaton vehettek részt a kolozsváriak, a januárban megalakult Kultúrsok(k) csoport vendégeiként. A kezdeményezés első meghívottja Jónás Tamás költő, író volt, s az érdeklődők belekóstolhattak abba is, milyen az, amikor egy kulturális esemény önmagát alakítja, nincsenek kötöttségek, jól bevált forgatókönyv. Varga Melinda tudósításai.

Elsősorban a performatív jellegre alapozna a Kultúrsok(k) csoport az irodalmi fölolvasások, könyvbemutatók, tudományos, művészettörténeti előadások, film-, tánc- és színházművészeti tevékenységek, workshopok szervezésekor. A helyi jellegű rendvények mellett nyitott a vendégprodukciók fogadására is. Egy olyan független csoportosulás ez, amely kísérletező intenciókkal kívánja átfogni a különböző diszciplináris területeket. Olyan események szorgalmazását szorgalmazzák, amelyek sajátos szemléleti modelljeiket az adott befogadó közegben és helyszínen alakítják ki – számolt be a kezdeményezésről Kémenes Bernadette, a csoport alapítója.
Az irodalom, filozófia, vallás kapcsolata, a hit és bizonyosság, a sejtés és az elegancia, a vers és a matematika viszonya egymáshoz – dióhéjban összefoglalva ezekre a problémákra kaphattak választ a két első találkozón az érdeklődők, a Jónás Tamás gondolatébresztő szonettkoszorújával és nem mindennapi alkotói attitűdökkel való ismerkedés mellett. Az Insomnia és az Uptown kávéházakban inkább a költészeté volt a tér, ahol Jónás Tamás művei mellett betekintést nyerhettünk a matematika és líra kapcsolatába, az alkotó életútjának fontosabb történéseibe, a versírás műhelytitkaiba. Egyesek számára furcsának tűnhetett egy irodalmi est, ahol nincs moderátor, illetve előre kigondolt forgatókönyv sem, ám lehet, hogy emiatt sikeres, hiszen így a közönség könnyebben bekapcsolódhat. Mindkét helyen a hangulat, vagyis a részvevők verséhsége és kíváncsisága alakította a beszélgetést.
A múlt heti, harmadik, már tematikusnak ígérkező, A sejtés eleganciája című kerekasztal-beszélgetés sem alakult másként a Bulgakov Irodalmi Kávézó emeleti termében. A mintegy negyven ember izgalmas témákat boncolgatott a hit, vers, bizonyosság, tudás, művészet és költészet témájában. A beszélgetést Jónás Tamás mellett Dávid István egyetemi lelkipásztor, Raoul Weiss műfordító, Horváth Levente református lelkész, Plesek Zoltán pszichológus irányították, Csuszner Ferenc moderálta.
Elsőként Jónás megállapította: Isten történik. Mindehhez és a sejtés témájához Bréda Ferenc író, költő, esztéta szól hozzá, aki szerint a sejtésről, ha a kifejezés köznyelvi használatából indulunk ki, az ösztön, az intuíció, a ráérzés jut eszünkbe. Jónás szerint a sejtésben nagy szerepe van az érzelmek logikájának is. Ilyen szempontból érdekes megvizsgálnunk a szavak mögöttes tartalmát, hogy mit is árulunk el azáltal, hogy valamit kimondunk vagy leírunk. Minden paradigmarendszer egy áruló rendszer, mert egyik sem tudja pontosan leképezni azt a tárgyat, amelyről szól. Teljes mértékben valamit megismerni nem lehet, erre matematikai szempontból sincs megoldás, azt tehetjük, hogy a létező legtöbb „nyelven” közelítjük meg azt a tárgyat, amelyre kíváncsiak vagyunk – fogalmazott.
Hozzátette: még az olyan egzaktnak tűnő tudományban, mint a matematika vagy a fizika is, vannak sejtések. Az általános és speciális relativitáselmélet is anélkül született meg, hogy bármilyen bizonyíték lett volna rá. A matematikusok zöme egy sejtés mentén dolgozik. A nyelvekben is van egy alapsejtés, hiszen különbözőképpen járják körül azt a valóságdarabot, amelyről beszélünk.
Hozzáfűzte, számára a költészet pontatlansága fontosabb volt, mint a matematikai definíciók pontossága, ezért lett költő. A lírában az a legszebb, hogy az embernek meg kell tanulni azt, miként legyen szépen és eredményesen pontatlan, avagy a mellébeszélés tudományát.
Dávid István, a vallás témájával összekapcsolva a sejtést, elmondta: szerinte minden emberben él egy feszültség a világgal szemben, s ezt igyekszünk megoldani, fogódzókat találni, bizonyosságokat keresni. A sejtés, vagyis az a vállalás, hogy a világ egy olyan részén éljünk, amelyet nem ismerünk, nagyon kevés emberben van meg. Van, aki a művészetben, van, aki a vallásban próbál megoldást keresni az élet kisebb-nagyobb metafizikai problémáira. A sejtés Horváth Levente szemszögéből egy dinamikus viszonyulást feltételez a vallás vagy a tudomány, a művészet bármely tárgyához. Ezzel ellentétben a gyanú merevséget jelent. Ha valamiről sejtésünk van, az a közlés szempontjából is valamiféle tapintatot feltétez. Talán ilyen szempontból lehetne meghatározni a sejtés eleganciája szókapcsolatot.
Jónás szerint a vallásosság nem föltételez bizonyosságérzetet, egyfajta rutin utáni vágyakozást, hanem a mozgást, az újramegismerés lehetőségeit biztosítja az egyén számára. A tapintat azt is jelentheti, hogy másokra, illetve önmagunkra kellő figyelmet fordítunk.
Horváth Levente úgy látja, a hit inkább döntés, elhatározás kérdése. Eldöntöd, hol leszel legközelebb az igazsághoz. Megállapította azt is: működik a világról szóló olyan tudás, amely meghatározza tetteinket, és amelyre minduntalan reflektálhatunk. A hit vagy a sejtés sem olyan, ami reflektálatlanul hagyja önmagát. Az Istennel való kapcsolatunkban fontos az is, hogy állandóan visszakérdezzünk, dialógusban legyünk vele.
Raoul Weiss arra hívta fel figyelmet a bizonyosság, illetve a sejtés kapcsán, hogy a modernizáció folyamata miatt az emberiség hajlamosabb a bizonyosság irányába elmozdulni. Legtöbbünk a Descartes-féle bizonyosságra gondol a vallásossággal kapcsolatban is, holott a hit és az ezt körülölelő hagyomány is egy sejtés, az egésznek a megfejtése, ahogy erre Hegel is utal.
Jónás úgy látja, ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk valamire, rákérdezzünk dolgokra, arra is szükség van, hogy levetkőzzük valamennyire a civilizáltságot, hiszen talán a kultúra, a civilizáció egyik hozadéka a kötelező szégyen. Valahol az őstudatlanság állapot és a tudás között kell keresni e kérdésekre a választ.
Végezetül kitért a költő feladatára is: minden szerepet meg kell értenie, s képes kell legyen azonosulni ezekkel. Egyfajta képzetes végtelenről kell beszélnie, megörökítenie a pillanatot, ami óriási felelősséget és háttértudást igényel. Gyakorlattá kell tenni a gondolatainkat, azt a katarzist, amit a költő versírás közben érez, átadni a mindenkori olvasónak is – állapította meg.
Az esten néhány vers is elhangzott, így a Keresztények alkonya című Jónás-szonettkoszorú; erre a Kultúrsok(k) csoport alapítója, Kémenes Bernadette izgalmas táncjátékot improvizált.