Komikumba mártott identitászavarok

2015. 10. 21. 21:18

Múlt pénteken kezdődött Kolozsváron a hetedik Comedy Cluj Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek hét helyszínén tarka felhozatalában tobzódhatnak a filmkedvelők október 25-ig. Bartha Réka filmajánlója.

 

 

Nemcsak a filmes műfajok sokfélesége (nagyjátékfilm, rövidfilm, dokumentum-vígjáték stb.) miatt színes a fesztivál, hanem azért is, mert az „off-programok” között színházi produkciókat is találunk a bukaresti Kisszínház, illetve Godot Café Színház előadásában. Mindemellett lesz filmprodukciós és kommunikációs műhely, két másik „mesterkurzuson” pedig azt lehet majd megtudni: mi számít különleges eseménynek egy filmfesztiválon, illetve hogyan működik a többnyelvűség filmen és színházban. Ez utóbbi témába Molnár Levente színész, a sokat emlegetett Saul fia című mozgókép szereplője nyújt betekintést október 22-én, csütörtökön a Bulgakov Caféban.

 

Vicces, mesés ponyvák nőkről

A fesztivál első három napján a minőségi heterogenitás rajzolódott ki szubjektív filmválogatásomból: a csacska ponyvától a kifinomultabb társadalombírálatot is bevillantó művészfilmig terjedt a skálám. Az eddig látott német, kazah, ír, illetve magyar film különböző megközelítésekben járta körül az identitás témáját és járulékos zavarainak kérdését. Íme, egy rövid röntgenkép a fesztivál első napjairól.

Anya és lányai, török asszimiláció Németországban

 

Az asszimilációt és a hagyomány szorításából való kiszabadulás mikéntjeit firtatta a német Pikáns történet (Einmal Hans mit scharfer Soße, 2014), valamint a kazah Sabina, a mennyasszony (Bride Sabina, 2015) című vígjáték. Bár a társadalomkritika mindkettőnek része, lelket simogató és felszíneken végigsikló válfaja nem késztetett különösebben mély elemezgetésekre. Mindkettőben felfedezhetőek a C-kategóriás amerikai filmekben használt fordulatok, amelyekről nehéz eldönteni, hogy paródiái szándékoznak lenni az eredetinek, vagy az átemelés hajszálpontosan ugyanazt a hatást célozza meg: könnyedén közel kerülni az amerikai ponyván „cizellálódott” ízléshez.

Az első mozgókép „pikantériáját” a németországi törökök felemás asszimilációja adja a három török nővér tündérmesébe illő kalandos történetében. A szigorú apa a hagyomány szerint, születési sorrendben akarja férjhez adni lányait, ám ebbe több oldalról is beleszól a nyugati világ modern életvitele. Hiszen a német társadalommal tökéletesen azonosuló Hatice még nem találta meg az igazit, nem akar török férfi felesége lenni, különben sem siet. Mindeközben húga, az amúgy hagyománytisztelő Fatima túlságosan is megtalálta a férjjelöltet, hiszen kiszemeltje már teherbe is ejtette. Így kapcsolódik össze komikusan a két lány boldogsága, és válik vicces pokollá a kényszerű vőlegénykeresés, hogy az apai akaratban megtestesülő hagyományt, ha nyögvenyelősen is, de tiszteletben tarthassák. Egy egész hazugságsorozat kezdődik, csak úgy sorakoznak fel a helyzet szülte álvőlegény Hansok, az apának pedig csalódnia kell végül kedvenc lányában, Haticében, aki csak mímeli a boldog párkapcsolatot, de nem áll szándékában a normák szerint felsorakozni. Az Amerikai pite-zsánerű fordulatokban bővelkedő filmben a „törökség” valamennyi szereplő számára egy dédelgetve szeretett nyűg, amelynek külsőségei jelenvalók (a családi berendezkedés szokásaitól egészen a gasztronómiáig), ám a beilleszkedés íratlan szabályai ezeket nemegyszer átírják. A háromlányos családanya, akinek elvileg az anyanyelvet kellene továbbörökítenie, kizárólag rossz minőségű, tört németül hajlandó társalogni családjával, mert gyakorol a német állampolgársági vizsgára. Az eladósorban lévő Hatice pedig csakis családlátogatáskor bújik maxiszoknyába, erre váltja fel a mindennap hordott miniszoknyáját, amikor közeledik szülei házához. Ennek ellenére – és a komikumnak köszönhetően is – az a benyomásunk, hogy egyre olajozottabban megy nekik az összeegyeztethetetlen dolgok összeegyeztetése, vagyis a beilleszkedés.

Pedig vannak olyan megnevezhető különbözőségek, amelyeket a befogadó kultúrában nagyon nehezen tud megérteni egyik-másik családtag. Furamód ez a „leginkább német” Hatice történetében a legszemléletesebb, hiszen a gyűjtőnéven Hansoknak nevezett férjjelöltsorozat szépen illusztrálta azt a megbízhatatlanságot, a felelősség elől való menekülést, amelyet a lány saját családmodelljéből kiindulva nem tapasztalt meg, és amely miatt szenved is. Ennél viszont jóval könnyebben lendülnek át a film szereplői a mássággal való találkozás furcsaságain – a szexuális orientációtól egészen az életmódbeli különcségekig. Buket Alakus németországi török rendezőnő filmje azonban túlságosan fellazul az amerikai ponyvák filmes fordulataiban, és emiatt a szükséges élek is hiányoznak az asszimiláció komikus történetéből.

Jelenet a Sabina, a mennyasszonyból. Megjelennek a jelenkor elvonási tünetei

 

Sokkal érdekesebb filmes kísérletnek nevezhető a kazah Nurtas Adambay mozgóképe, Sabina, a mennyasszony, amely több mint másfél órában vállalkozik arra, hogy egy férfi színészt „elfogadtat” vidéken kupálódó kozmopolita női szereplőként, még annak ellenére is, hogy a nemi jegyei mindvégig meglehetősen nyilvánvalók. Shakespeare sem csinálhatta ezt jobban – morfondíroztam magamban. Ráadásul a kultúrtörténeti előzmény mellett, az oroszul beszélő kazah Sabina a transzvesztita díva tökéletes megtestesítője, még strandcipős-zoknis-pongyolás változatában is, a mélyszegénységben tengődő kazah falucska baromfiudvarában. A történetváz a népmesei receptet követi: egy gazdag család eldönti, hogy móresre tanítja egyetlen porontyát, a drága szórakozóhelyekre járó Sabinát, ezért felbérel egy sejknek öltözött pásztorlegényt, hogy a dubai közös élet perspektívájával csábítsa el, vegye feleségül a lányt, aki mellesleg lesajnálja a teljes kazah kultúrát – népszokásoktól a nyelven át egészen a nemzeti ételekig. Ahogy a mesékben lenni szokott: viszontagságok és nélkülözés után a lány megszereti rabságának környezetét. A történetben közben megjelennek a jelenkor elvonási tünetei is: az okostelefon- és hálózatmentesség, a közösségi hálók és a pszichoterápiás találkozók hiánya okozta üresjáratok. Bár a film témája ihletett és megkapó, a történetmesélésre nem jellemző a tömörség, arányosság. Kísérletként viszont nem éppen rossz.

 

Férfi-dilemmák Dublintól Lisszabonig

A szerkesztés és a történetszövés tekintetében is kifinomultabbak az eszközei, a komolyabb műfajba sorolható két film, amelyekben egy-egy férfi szereplő tévelyeg az identitáskeresés útvesztőiben, keresi a helyét a merev normák közé kényszerített mikrovilágában. Az írországi A jenki (The Yank, 2014), illetve a magyarországi VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) című nagyjátékfilm főszereplője e megszorítások fölött próbál napirendre térni kevés sikerrel.

Az írek Amerikában is szeretik a focit

 

Tom Murphy családja odáig elmenően büszke ír származására, hogy nem csak Szent Patrik napjára, hanem egy 1994-es focimeccs köré is képes széleskörű családi-baráti eseményt szervezni, hogy az ír csapat diadalát sokadszorra megünnepelhesse. Vicces ez az etnikai túlbuzgóság már csak azért is, mert a Murphy család, amelyről A jenki  című nagyjátékfilm szól, az Ohio állambeli Clevelandben él, és már arról sincsenek emlékeik, melyik ősük járt hajdanán utolsóként a „gyökereknél”, Írországban, nemhogy anyanyelvüket beszéljék. De attól még a sörnek, a társaságnak, az ételnek, az ünnepnek, no meg a mennyasszonynak is föltétlenül írnek lennie. Ez utóbbi „tartozékot” az éppen facérrá vált Tomnak akkor kell kötelezően beszereznie a család nyomatékosított óhajára, amikor a hozzá hasonlóan amerikai ír haverja esküvőjére Dublinba utazik. Családja amúgy nemcsak a mindennapi élet ír hozzávalóira büszke, hanem a dicső ír múlt személyiségeire is, akiknek emlékét park őrzi Clevelandben: például G. B. Shaw-ét, aki a „pigmeusok kutatásában” járt az élen, vagy Oscar Wilde-ét, aki viszont a „párolás jelenségét találta fel a főzésben” – így mutatja be őket Tom apja, amikor fiát arról szeretné felvilágosítani, milyen csodálatos népnek a sarja. Az indoktrinálás persze hiábavaló, mert Tom párválasztása – minden próbálkozása ellenére – nem veti alá magát az etnikai szempontoknak, és végül egy görög lány lesz a dublini mennyasszony-hajsza befutója. Az ír Sean Lackey filmje több vonatkozásában is élcelődve mutatja be azt: mikre is alapozhatna manapság az etnikai tisztaság Amerikában, ha nem éppen a kilúgozott, értelmüket és jelentőségüket vesztett, emiatt pedig önmagukban is vicces külsőségekre, sztereotípiákra?

Áron, aki talán egy egész nemzedék identitásválságán töpreng

 

Szentesi Áronnak ennél személyesebb jellegűek a vívódásai a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című nagyjátékfilmben, amely hét másik mozgóképpel együtt a Comedy Cluj díjáért versenyez. A filmesztétikát végzett, különleges érzékenységű srác szakítása után válik teljesen talajvesztetté, és keresi (vagy nem keresi, ezt nem tudni pontosan) a fogódzókat környezetében. A munkanélküli Áront nem zavarja a társadalmon kívüli lét, és mindez rendjén is lenne, ha magát a társadalmat sem zavarná. Itt is a család az a láthatatlan malomkő, társadalmi őssejt, amely próbálná visszahúzni a szokványosság keretei közé az elszabadult sihedert, amúgy teljesen sikertelenül, hiszen egy hajnali részegség eredményeként Áron még Lisszabonba szóló méregdrága repülőjegyet is vásárol szülei pénzén. Reisz Gábor filmje nem titkoltan egy egész nemzedék identitásválságáról szól és egy olyan világról, amelyben nincs helye a különcségnek (a vendéglői koszos tányéron mosogatás előtt felfedezett rajznak például), az egyéni siker pedig konkrét ismérvekre fordítható le. Ezek terhe alatt még azok is görnyedeznek, akik beálltak a taposómalomba, és akik önmagukat is ezekben a divatosan üres fogalmakban határozzák meg: kereset, sikerszakma, saját lakás. Áron elröpül Lisszabonba, és miközben a kvázi hasonló szabályok szerint működő portugál társadalomba is próbál beilleszkedni, hozzálátna ahhoz a tervezett könyvéhez is, amelyet vélhetően soha nem fog megírni, rájön, hogy a világot ugyanarra a kaptafára húzták. Nincs is, ami elől menekülni, így a film utolsó képsorai sem hozzák el a nézőnek a felrajzolt béklyók alóli katartikus felszabadulást.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!