Ki(é) Brâncuși?

2016. 10. 19. 20:20

A sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér adott otthont a Brâncuși fiai és lányai. Egy családi intrika című kiállításnak, amely fiatal kortárs román képzőművészek alkotásait gyűjti egybe, az Alexandra Croitoru által koordinált projekt közvetítésével, amelynek célja Brâncuși hazai recepcióját körüljárni. Fám Erika írása.

 

Gyülekeznek az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítótér előtt   Fotók: MAGMA

 

A kiállítás címe is provokatív, hiszen Brâncuși nem alapított családot, bár állítólag született egy fia (John Moore), de őt nem ismerte el gyermekeként. Rapszodikus egyénisége és alkotói munkája aligha adott alkamat, hogy a szó hagyományos értelmében betölthette volna a családapa szerepét. Brâncusi fiai és lányai szimbolikus értelemben mindazok, akik munkásságához közelkerültek és továbbviszik azt.

Bár sokan ismerik Brâncuși alkotásait, kevesen tudnak valamit is életéről, munkásságáról, annak fontosságáról, erejéről. A neves szobrász újra a közérdeklődés fókuszpontjába került, amikor állami kezdeményezésre elindult az a gyűjtési akció, amelynek célja a Föld bölcsessége szobor megvásárlása.

A magángyűjteményben lévő és megvásárolható műtárgy olyan nemzeti törekvést eredményzett, amely elsősorban a műkereskedelem sajátos világát idézi, legkevésbé sem szól a Brâncuși életmű jelentőségéről, értő viszonyulásról. Az össznemzeti megmozdulás a közadakozásra hagyatkozik, és élve a nyelvi formula erejével, miszerint „Brâncusi az enyém”, visszaél a jóhiszemű közvéleménnyel és a manipuláció hatásvadász erejéhez hozzácsatolja számos román értelmiségi fotóját, ezzel is igazolva, hogy rendjén van a kísérlet. A birtoklás és a tulajdonjog területére szűkítve, egészen átminősül nemcsak a szóban forgó Brâncuși-szobor, hanem az egész életmű hitelessége, értéke új paradigmába kerül, hiszen itt most elsősorban nem a modern szobrászat megteremtőjének a fontosságát hangsúlyozzák, vagy azokat, akik a mozgalmat elindították, hanem az alkotó nemzetiségének/származásának döntő jellegét emelik ki. Elfelejtik megkérdezni, hogy ki Brâncuși, ehelyett a kié Brâncuși formula szerepel, egy olyan diskurzust eredményezve, amely teljes egészében megkerüli a román származású szobrász életművének valódi értékét.

A felülről jövő kezdeményezés mellett természetesen ott él a köztudatban Brâncuși, pontosabban nem az alkotó, hanem az a trilógia, amely Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu) található: a Csend asztala, a Végtelen oszlop és a Csók kapuja ( a művek címeinek magyar fordítását Passuth Krisztina, Edith Balas: Brâncuși és Brancusi, Noran Kiadó, 2005 kiadvány alapján használom), ha nem is művészeti értékének tudatában, de mint közkincs, vagy sok esetben mint népművészeti alkotás, nem annyira a verbalitás (a cím pontos megnevezése legtöbbször elhanyagolhatóvá válik), hanem inkább a vizualitás szintjén. Román archaizmussá minősült a Végtelen oszlop, köszönhetően annak a nagyon erős propagandának, amely Brâncuși világhírnevébe kapaszkodva már a két világháború között elkezdődött. A Brâncuși-i életmű úgy szolgált ki politikai rendszereket, ideológiákat, egymásnak teljesen ellentmondó eszméket, hogy kisajátított nemzeti ideológiává emelték a mindenkori hatalom képviselői, azok a kultúrpolitikusok, akik aligha próbáltak alkalmazkodni a Párizsban alkotó román szobrász értékrendjéhez, esetleg ars poetikájához. A kisajátítási hadjárat már nemcsak a vizualitás, szimbólumhasználat szintjén folytatódik napjainkban, hanem a birtokbavétel önös szándékával csorbítja a szobrászatot forradalmasító avantgard alkotó jelentőségét.

Változatok a Végtelen oszlopra. Erős hatások

 

Alexnadra Croitoru, a Bukaresti Művészeti Akadémia tanára, doktori disszertációjában (Brâncuși. O viață veșnică, IDEA Design & Print, Kolozsvár, 2015) Brâncuși hazai recepciójának nyomvonalát követi végig, majd indítványozza, hogy a hazai kortárs képzőművészek egy csoportos kiállítás létrehozásával reagáljanak az ezzel kapcsolatos mai jelenségekre. A vándorkiállítás egyik hangsúlyos elemét képezi egy szuvenír-gyűjtemény (Vlad Nanca, Rafael Dubreu), amely olyan miniatúrák sokaságát jelenti, amelyek többnyire méretarányosan reprodukálják, különféle anyagi megjelenésben a zsilvásári műveket, előszeretettel kiemelve a Végtelen oszlopot. Figyelemre méltó az a fotógyűjtemény is, amely bemutatja a hétköznapok kultúrájába, esztétikai motívumvilágába beszivárogtatott Brâncuși-i elemeket, ahogyan a Végtelen oszlop megjelenhet mint temetői dekoráció, vagy kis kertek, udvarok dísze, esetleg mint építészeti megoldás. Az ortodox egyház Brâncușihoz való viszonyát is górcső alá helyezik a kortárs román alkotók, az irónia megtestesítőjeként egy Brâncuși-ikon (Dan Acostioaei) is jelen van, amely meghosszabítása annak a videónak, amelyben egy ortodox pópa igazolja Brâncuși erős kötődését a vallásos hagyományhoz. A szarkazmus eszköztárával élve születtek olyan alkotások, amely a köznapi használat oltárán áldozzák fel a Brâncuși-i motívumokat, a kiállított alkotások között szerepel egy, a Végtelen oszlopra hangolt sétapálca (Alexandra Croitoru, Napoleon Tiron), végtelen oszlop bádog-csatorna és bádog-zsindely (Monotremu) valamint a végtelen fogyasztást idéző Big Mac-oszlop (Super Us csoport). Erős hatású az a végtelen oszlop, amely papírpénz hajókból készült, az egykori Brâncuși-portét és motívumokat tartalmazó 500 lejeseket használva (Dan Perjovschi), továbbá az a fal-rajz, amely a Végtelen oszlopot mint bungee jumping (Dan Perjovschi) alkalmatosságot mutatja be, a rövid pórázra engedett lehetőségek szférájaként.

Egy ál-idézet Brancusi-tól a MAGMA falán. Eljutni a művész letisztult világáig

 

Videómunkák is erősítik a Brâncuși-hoz kapcsolódó nemzeti-attitűd elemzésének sorát, hiszen láthatjuk a nemzeti hős mítoszgyártásának a mozzanatait, valamint egy Pitești-en készült videót, amely egy a lakónegyedbe zsúfolt trilógia miniatűr, de használható változatát mutatja be, amint a cementből öntött emlékpark-elemek hozzájárulnak a hétköznapok romantikájához, ugyanakkor praktikus szerepet töltenek be (Simon Cernica). Hasnolóképpen a használhatóság dimenziójába emeli a zsilvásári trilógiát az a videó, amely a lehetséges átminősítések szemszögéből közelíti meg az alkotásokat, így lesz alkamas a Csók kapuja focira, A hallgatás asztala táblajátékok helyszínévé válik, vagy a Végtelen oszlop az üres szemlélődés és a szotyizás inspirálója,  a mindennapok semmittevésének támasza (Sergiu Sas).

A kiállítás nem beszél Brâncuși alkotásairól közvetlen módon, sokkal inkább azok zárójelbe helyezését tekinti céljának, inkább társadalomkritika, mint egy életmű ismertetője, inkább szól a ma emberéről, annak művészetszemléletéről, mint a román származású alkotóról. De olyan felkiáltójeleket állít, amelyek segítenek lecsupaszítani azt a fölösleges terhet, nehezéket, amelyet ráaggattak számtalan alkalommal a különböző történelmi korok, társadalmi, politikai, kultúrérdekek, és segít nyitni a Hobițan született szobrász valódi nagysága felé. És ha eljutunk Brâncuși-ig, alkotásainak letisztult világáig, akkor kicsit megnyílik a kapu az európai művészet, a nyitottság, a kísérletező kedv felé is, s máris ott vagyunk Eric Satie, a Dada, Tristan Tzara, Man Ray, Marcel Duchamp világában. És Brâncuși csak azé lehet, aki megérti.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!