JamZug - zene elvárások nélkül

2016. 10. 20. 17:18

 

Van, aki egy este több hangszeren játszással, van, aki három percnyi énekléssel, egyesek lábuk dobogtatásával, a térdük csapkodásával, mások a sörös dobozuk ütögetésével, de valahogy mind hozzájárulnak a zene megszólalásához. A kolozsvári JamZug ötlete 2014-ben született, idén októberben már megtartották a harmadik évad nyitóestjét. Csoma Nóra programkkordinátort Sarány Orsolya kérdezte.

 

 

Mesélj egy kicsit arról, hogyan jött létre a Zug, illetve a JamZug?

 

A Zug ötlete valójában az én fejemben született meg 2014. áprilisában, amikor írtam az államvizsga dolgozatomat. Az azt követő nyári vakációban a Váróteremmel elmentünk Várad mellé egy hétre, s utána várótermes barátnőmmel stoppoltunk Váradról Csíkszeredába. Vásárhely után felvett egy autó, amelyben Hátszegi Zsolt ült. Őt mindketten ismertük, tudtuk róla, hogy zenélget és animációkkal foglalkozik, de személyesen még nem találkoztunk. Pont úgy alakult, hogy hárman ültünk a hátsó ülésen és elkezdtünk beszélgetni. Meséltem Zsoltnak arról, hogy októberben indulna a Zug, egy kulturális központ. Erre ő azt mondta, ha a Zug tényleg egy annyira nyitott kulturális tér lesz, neki lenne egy ötlete arra, hogyan lehetne egy zenei performanszos dolgot összehozni. Az eredeti ötlet azt volt, hogy különböző művészeti ágak között váltakozzon ugyanaz az üzenet: egyvalaki fest egy képet, amit egy zenész megzenésít, a zenéről más valaki írna egy szöveget, verset, mindezt élőben.

A Zugot 2014 őszén megnyitottuk, és novemberben jött Zsolt, hogy beszéljük át az ötletét. Addig tisztogattuk a koncepciót, míg végül úgy döntöttünk, kezdésként egy zártkörű eseményt szervezünk. Felkeresünk és meghívunk pár zenészt, akik majd megpróbálnak közösen improvizálni. Az volt a lényege, hogy azt, amit a zenész tud, felejtse el, minden a jelenben szülessen, és egyetlen szabály, hogy nincs szabály. A cél az volt, hogy minden zenésznek legyen lehetősége fejlődni, hogy a zenészek egymástól tanulhassanak.

Az első JamZugot meg se hirdettük. Zsolt hívott négy embert, akik el is jöttek, majd egy idő után megjelent három román srác, akiket senki sem ismert a Zugból. A román srácok mondták, hallották valakitől, hogy itt lesz egy jammelés, s kíváncsiak rá, de, hogy kitől hallották, azt a mai napig nem tudjuk. Random megjelent három ember. Attól a perctől kezdve érződött már, hogy a JamZug nem a promoválástól függ majd, hanem szájról szájra terjed. Ez a zenészek között tényleg így működött, rengetegen jönnek el úgy, hogy nem is tudtak a Facebook-eseményről, a csoportról.

Úgy volt az elején, hogy nyitott bárki számára, beleértve a közönséget is. Bárki jöhet zenélni, hallgatónak is. Azt látom most, a harmadik szezon elején, hogy az első JamZugon legalább 15 új arc jelent meg. Úgy tűnt, hogy elsőévesek, akik csak meglátták az eseményt és jöttek.

Egy év után azt is észrevettük, hogy a zenészek, akik a JamZugon ismerkedtek össze, hárman-négyen összeálltak és készítettek egy videóklipet, vagy megalapítottak különböző együtteseket, próbáltak új dolgokat létrehozni a JamZugon kívül is. Nagyon sokan ismerkedtek meg ott, akik aztán elkezdtek együtt dolgozni.

 

Találkoztál már hasonló kezdeményezéssel?

 

Antwerpenben látogattam meg egy hasonlót, online rádióként működő jam. Három-négy lány zenélget egy pincében, ahol egy hatalmas asztalt teleraktak technikával, hangszerekkel, és hetente három alkalommal élő műsort készítettek, de az egész tiszta online improvizáció, kísérleti zene. Nem annyira profi muzsikusok, de érzésből csinálják, így a hangulata hasonlít a JamZugéra. Akkor meglepődtem, hogy máshol is van ilyen, csak ott egy kis zugban csinálják, hárman, online rádióként, itt nálunk viszont élőben élvezhető.

Egyszer jött egy német srác, egy utcazenész, aki rengeteg hangszeren játszott. Ő mondta azt, hogy nem találkozott hasonlóval, csak Berlinben. De olyat, hogy ekkora szabadságot kapjon a művész, és bárki beszállhasson, még nem látott.

A JamZugnak nincs elvárása, bárhova belefér, kell egy szőnyeg a dobnak, aztán körberakjuk a többit kábelekkel és hangszerekkel A Váróteremnek az otthona a Zug, és sokszor volt olyan, hogy nem tudtuk már átrendezni a termet. Szerintem az összes előadás díszletében volt már JamZug. Épp előtte vagy utána volt az előadás, ezért nem volt értelme összeszedni a díszletet. Izgalmas ilyenkor, hogy a fények is másképp alakulnak, hisz másképp vannak beállítva.

 

Mikkel próbálkoztatok még a JamZug keretein belül?

 

Egyszer eljött a Cercul Întreg, akik az Ecsetgyárban tevékenykednek, és afrikai dobokkal, mindenféle érdekes hangszerrel szoktak zenélni. Ők is szerveznek jameket, de nekik más a koncepciójuk. Míg a JamZugnak az a lényege, hogy a zene, amit hallasz, minőségi legyen, és zeneileg fejleszd magad, addig náluk az a lényeg, hogy jól érezd magad. Bárki beszállhat, ütheti a dobot és nem az a fontos, hogy jól üsse, hanem az, hogy belőle érzéseket váltson ki. Az a fontos, hogy együtt mozgunk, együtt dobolunk, és együtt érezzük az egésznek a rezgését. Amikor ők jöttek el, voltak kisebb konfliktusok, a nagyon visszafogott jazz zenészek számára, akik figyelnek egymásra, számukra minden hangnak van jelentése, és akkor bejön a másik, aki csak üti a dobot. De ez is nagyon jó kísérlet volt.

Van olyan ötletünk is, hogy összevonjuk a JamZugot a kontakt improvizációs tánccal. Az a lényeg, hogy a JamZug hátsó fekete takarását levesszük és helyette felteszünk egy fehér vásznat, ezen lehet árnyjátékokkal játszadozni. A vászon mögé teszünk táncszőnyegeket, így hátul lehet táncolni, közben elől megy az elő zene. Ez is nyitott, bárki beszállhat.

Sokszor csináltunk még olyat, hogy valaki akart a Zugban koncertezni és ezt hétfőre tettük, hogy utána legyen a JamZug. Az volt a koncepció, hogy koncert után zenélhetsz a zenészekkel, együtt improvizálhattok. Ezt a próbálkozást is értékelték, a fellépők azért, mert ez számukra egy koncert utáni levezető volt, a többiek pedig együtt zenélhettek az előadókkal.

Emellett Zsolt folyamatosan próbál újítani. Volt olyan esemény, amikor a közös Facebook-csoportban előre bedobott különböző dalokat, amire készültek emberek és jelentkeztek a hangszerekre előre. Vagy szavakat írt kicsi cetlikre, egy kalapba dobta őket, s a kalapot letette a színpad közepére, és a zenészek kihúztak egy-egy szót. Ez lehetett egy zenei stílus, lehetett egy érzés. Megpróbáltak a zenészek ennek jegyében játszani, de az improvizáció úgyis elviszi valamerre az egészet. Az is határozottan érződik, hogy melyik zenész milyen stílusú zenét játszik általában. Volt egy dobos, aki többször visszajárt. Ha ő leült a dobhoz és kettőt ütött, mindenki tudta, ő egy metálbanda dobosa.

 

Milyen az, amikor több zenei stílus keveredik? Jön egy metálos dobos és egy jazz hegedűs, olyankor hogy alakul?

 

Érdekes. Vagy sértődések lesznek, vagy valaki feladja és elmegy, vagy valaki enged. Általában e három valamelyike történik.

 

Hány zenész szokott játszani általában egy este alatt?

 

Volt olyan esemény, hogy egy zenész társaság volt, jöttek a zenekonzervatóriumosok, nagyjából 20-25-en. Persze nem lépett fel mindenki, voltak, akik csak hallgatóztak. De akadt olyan is, hogy csak négy zenész volt, azért átlagban egy JamZugon úgy tíz zenész fordul meg. Vagyis tíz olyan zenész, aki játszik, de ki tudja, hányan ülnek valamelyik sarokban, és csak figyelnek.


 

Amikor először eljöttem a JamZugra, meglepett, hogy színpad van és a közönség a nézőtéren ül. Úgy hittem, asztalok lesznek és lehet majd beszélgetni közben. Miért ezt a formát választottátok?

 

A Zug nem kocsma, hanem egy kulturális központ. A kocsmában leülsz, beszélgetsz. Vannak kocsmában szervezett koncertek. Viszont itt nem a közönségen van a lényeg, hanem a zenészeken, a cél az, hogy a zenész saját magát próbára tegye és tanuljon.

Volt egy-két alkalom, amikor a vége felé csatlakoztam én is. Annyira felemelő és jó érzés, hogy van mögötted három ember, aki csak rád figyel. Nem csak az az élmény, hogy a közönségben ülj, hanem az is, hogy fent legyél a színpadon. Az az érzés, hogy én éneklek, és nincs előre semmi megszabva, meghatározva, de érzem, hogy valaki pörög be mellettem, én meg megyek utána, közben folyamatosan impulzusokat küldünk egymásnak. Ez így alakul, csak érzésből megy az egész. Ami szerintem nagyon szép. Organikus.

 

Van olyan este, hogy nem jönnek össze az improvizációk? Amikor nem jók?

 

Nem, nincs olyan, hogy egy improvizáció jó vagy rossz. Esetleg egyik kicsit kellemesebb vagy kellemetlenebb. De az improvizációnak az a lényege, hogy nincsenek benne elvárások. Ha konzervatóriumban végeztél, nagyon nehéz improvizálni, nagyon nehéz az ott tanult keretekből kiszállni. Ha kottából zenéltél egész életedben, akkor nagyon nehéz, hogy kotta nélkül zenélj. Én, aki nem vagyok profi zenész, két évvel ezelőtt összeálltam három lánnyal és otthon négyesben zenélgettünk, énekeltünk. Volt egy gitáros, aki pár akkordot játszott, mi meg hárman a hangunkkal próbálkoztunk, meg ritmusokat ütögettünk. Egy fél év rendszeres találkozás után éreztem azt, hogy kezdek fejlődni ebben. Az improvizáció nem csak a tehetségtől függ, hanem a gyakorlástól is, egy idő után már könnyebben jönnek bizonyos cselek. Viszont, ha már megvannak saját eszközeid, és azokat ismered, mint mondjuk a kottaolvasásnál a hangokat le tudod olvasni, akkor az improvizációnál is egy idő után el tudod engedni, nem kötöd magad semmihez, viszont az eszközeiddel tudsz játszadozni. Kicsit olyan, mintha egy nagyon jó grafikus becsukott szemmel rajzolna, érzésből. Nem tudja, mit húz, csak amit a keze rajzol. Valahogy így van a zenei improvizációval is. Ha egy nagyon jó zenész is el tudja engedni, viszont ismeri az akkordokat, a fülében is benne van egy csomó minden, akkor csak úgy jön magától. De abban a pillanatban, amikor ő betervez valamit, vagy tudja, mi lesz a következő téma, akkor az már nem olyan.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!