Kiállítás a szellemszállodában

Valaha a város központjának dísze volt, mára poszt-apokaliptikus hangulat várja azokat, akik beléptek a Kolozsvári Magyar Napok alatt nyitva álló, leánykori nevén New York kávéházként működő, ma Continental szállodaként ismert épületbe. A földszinten egy hétig kávézni lehetett, az első emeleten művészek szálltak meg egy-egy szobát. Kustán Magyari Attila írása.

Elnézem a feltépett parkettát, a falon és vécén ragadt piszkot, hontalan kabátját a kádban, leszakított kábeleket és kilincseket, a csillár helyét, a bútorok helyét, lyukakat a falakon. A múlt ragyogását elűzik ezek a kellemetlen dekorációk, mára csak izgalmas kiállítótér lehet ez a ház. Valaha itt szállt meg Jókai Mór, Áprily Lajos, Dsida Jenő, számos más íróval együtt, hiszen az irodalmi élet fontos színhelye volt az épület. Az ötvenes években diákszállóként működött, egy évtizeddel később ismét szállodaként, 2005-ben, gazdát cserélve kiüresedett, lakat került az ajtókra.
A New York, New York!, avagy Ki jön velem szobára? vizuális művészeti kiállítás egy hétig volt látogatható, akad is bőven érdeklődő, fényképezőgépekkel felszerelkezett turisták és helybéliek térnek be. A beszélgetésekből kiderül, leginkább nem is az alkotások, hanem maga az épület, ez az idegen, néma szálloda, mint bizarr helyszín érdekli őket. Olyan, mint a gyerekkoromból felidézett „boszorkányház”, vadregényes fantáziálásaink szomszédos utcában álló házikója, nyomasztó, félelmetes. Az első emelet szinte minden szobájában kiállított valaki, festmények lógnak a falon, narancsok díszelegnek egy polcon, női ruhák sorakoznak egy szekrényben. Az előtérben kiállított kőtenyerétől nem messze kőlibák sorakoznak, mellettük drótszarvas kapaszkodik fel drótszarvas párjára, intim pillanatában zavarjuk meg. A falon drótlepkék.
Az egyik lepattant szobában előkelő kanapét látunk, vastag kötél keríti el, mintha ódzkodna attól, hogy egy térben létezzen a poros szobával. Enyelgésre hivatott szobát is találni, a rózsaszín, kellemes terem felirata szerint mindössze két pengő, ha csak egyszeri kéjelgést igénylünk, az egész éjjeli mulatság már öt pengő. Látni gyönyörű festményeket nem messze a trágár falfirkától, a szekrényben kiállított ruhadarabokat, összetört tükröt, amelyre fekete alakot festettek, régi, néma felvételeket a városról.
A teraszokra ki lehet állni, az emberek fotóznak, vetnek még egy pillantást a felpattogzott mennyezetre, aztán lesétálnak az előtérbe, élvezni a ritka lehetőséget, a felszolgált kávét a hajdani New York-ban.