Kafka és a mozi

Franz Kafka elbűvölte a filmkészítőket is. 1991-ben Steven Soderbergh filmet forgatott a hivatalbéli munkáját végző, este íróként egy gyilkosság történetébe keveredő Kafkáról. A per-ből film készült 1962-ben és 1993-ban is. Kustán Magyari Attila olyan alkotásokat mutat be, amelyekben az író vagy munkássága nem közvetlenül jelenik meg, irodalmi hatása azonban érződik.

Sötét éjszaka: Kafka és Lynch találkozása

Az Olivier Smolders rendező nevével fémjelzett fekete-fehér belga film, a Nuit noire (Sötét éjszaka) 2005-ben jelent meg. A DVD Forum azt írta róla, Kafka találkozik David Lynch rendezővel és a Dark City című filmmel. Aki ismeri Lynch munkásságát és látta a Dark City című remekművet, nem tud nem egyetérteni a rövid jellemzéssel: abban a furcsa világban, amit a belga rendező teremt meg, bőven találni elemeket a felsoroltakból.
Ismerjük meg a rovartani múzeumban dolgozó entomológust, Oscar-t, akinek egyetlen dolga az ízeltlábúak gondos rendszerezése. Az egyébként meglehetősen rejtélyes, homályba burkolózó történetből kiviláglik, hogy Oscar mindennapjait gyerekkori traumák nehezítik, vélhetően egy lánytestvére halála terheli emlékeit.
Az entomológusnak nem csak szűk munkakörnyezete furcsa, hanem az a tágabb világ is, ahol a múzeum áll: a címben jelzett sötét éjszakákat ritkán töri meg nappal, a mindössze tizenöt perces „szüneteket” pedig rádión jelzik előre.
A történet lassan gördül előre: Oscar egy afrikai nőt, egyik munkatársát találja az ágyában, aki rejtélyes fertőzés áldozata lett, és valószínűleg azért szállt meg Oscarnál, hogy meghaljon. A két ember egyre közeledik egymáshoz, és miután szeretkeznek, a nő valóban meghal, teste pedig emberméretű bábbá változik.
A történésekről kár volna többet kifecsegni. Az egyébként is gyakran plasztikus Kafka-írások láthatóvá tétele talán elvesz az élményből, de ad is hozzá: amit eddig saját képzeletünkben alkottunk meg, azt egy rendező tárja elénk, ráadásul hátborzongató látványvilággal, amelyet valóban kár volna kihagyni.

Ellenség: Kafka a szobában

Az Enemy (Ellenség) Denis Villeneuve kanadai rendező idei alkotása. Különös film ez: első pillantásra egy hétköznapi városban játszódik, amelyet azonban gyakran rendhagyó módon jelenítenek meg, nem szólva arról, hogy a szűkre szabott színpaletta miatt nyomasztóvá, kellemetlenné válhatnak a helyszínek.
A film egyik szereplője Adam Bell történelemprofesszor, teljes apátiába süllyedt, még csodaszép barátnőjével sem foglalkozik. Miután egy kollégája ajánlására ráveszi magát, hogy moziba menjen, szembetalálkozik azzal, amitől minden normális ember halálra ijedne: saját magával, legalábbis kiköpött másával.
Adam rögtön nyomozni kezd az idegen után, akivel végül találkozik. A két ember egy szállodaszobában szembesül a tökéletes hasonlósággal, még a testükön levő seb is egyforma. Miután az idegen férfinak, Anthonynak felesége van, Adam pedig – le nem leplezve, hogy ő a hasonmás – találkozik a nővel, Anthony szintén elmegy a másik férfi lakására, hogy megismerje a barátnőjét.
Itt szintén érdemes megállni a történet elmesélésével. Mint minden hasonló filmben, itt is kérdésessé válik, hogy két hasonmásról vagy egy emberről beszélünk valójában, de talán még érdekesebb, hogy a történet során többször is megjelenik a pók, mint szimbólum. A filmkészítők állítólag mindenkivel szerződést írattak alá arról, hogy nem fecsegik ki a jelkép értelmét, így jobb a nézőre bízni, hogy – különösen az itt le nem leplezett utolsó jelenetben – felismeri-e Kafka hatását, és a pók jelentését az Ellenségben.