Hátsó ajtó az igazi ízek világába

Egy érdekes kezdeményesés nyomába eredve, a kettőt egy áráért nagyáruházi kínálat alapján egy sajátos új vállalkozás mellett egy érdekes ember történetét is kínálja Tasnádi-Sáhy Péter riportja.

A nagyváradi Posticum – öndefiníciója szerint Movimentum Iuventutis Christianae, azaz Keresztény Ifjúsági Szervezet – kulturális központja, ahogy latin neve is mutatja sokféle vándor számára nyitott „hátsó ajtó” valamifajta elmélyültebb kontempláló létezéshez. Az intézmény aktív, a város számára is nyitott életet él, amit jól mutat, hogy időről-időre az Erdélyi Riport oldalain is megjelenik. Nemrégiben Szilágyi Aladár kollégám számolt be az ő általa „úrnapi kevesedelemnek” becézett, fényesebb babérokra tán nem is törő, pár asztalos bio-piacról, aztán pedig jómagam meséltem el néhány bekezdésben remek jazzmuzsikusok által életre hívott családias hangulatú Vukán György emlékkoncerten szerzett élményeimet. Tulajdonképpen mind a két témához kapcsolódik az ügy, amiért visszatértem erre a különös hangulatú helyre: a Rencsik Imre katolikus lelkész nevével fémjelzett kulturális központ és vendégház a szállóvendégeknek fenntartott kantin megújításával, a váradiak felé is nyitott „gasztro-projektbe” kezdett Étterem a Szerzeteshez néven.
Ahogy Gyalai Artúr, a projekt menedzsere elmeséli: „Nem az a cél, mint egy üzleti célú étterem esetében, hogy minél több ember megforduljon nálunk degeszre tömve a kasszát, hanem aki betér hozzánk, kapjon valami útravalót. Egy átlagos vendéglátóhely például forgalom- és ezen keresztül a profit növelése céljából szervez kulturális eseményeket,

a mi jazzkoncertjeink és egyéb rendezvényeink pedig azt szolgálják, hogy a résztvevők pár falat finomsággal, egy pohár minőségi borral, és persze adott esetben a zenével közelebb kerüljenek ahhoz a szemlélődő állapothoz, ami filozófiánk szerint a leginkább hozzásegít a belső erőforrások felleléséhez.

Itt ha van egy ötnapos meditációs kurzus a házban, akkor a bisztró be van zárva, a csend uralkodik. Ez nem egy üzlet, hanem egy élő hely, ahol jó, ha megfordulnak emberek, és nem távoznak üres kézzel.”

A bio-idea égisze alattA gondolkodás két éve indult el, hogy a Posticumnak a gasztronómia irányába is lépnie kellene, de hosszú érlelési folyamat eredménye volt, hogy a hely szellemiségével valahogy egybecsengő dolog történjen, ami aztán az egész központ életére visszahathat. Végül aztán a régi kantin helyén egy tágasabb teret létrehozva megszületett az a különleges atmoszféra, az egész épületen végigszaladó fabordás mennyezettel, és a Posticum saját asztalosműhelyében legyártott, letisztult stílusú fabútorokkal. A design ezzel még nem teljes, most éppen azon folyik a termékeny vita, mi kerüljön a falakra, a heti három alkalommal vezetett meditációt tartó zen mester természetesen fekete-fehér keleti szentekre szavaz, Artúr pedig valami vidámabb megoldást kultiválna. „Egy dolog biztos, csak azért, hogy ott legyen, nem lesz kép a falakon,” –zárja le a témát beszélgetőpartnerem. Természetesen ez még csak a csomagolás, egy gasztronómiai projekt lelke az étel, amivel kapcsolatban gondolatban szintén sok utat bejártak. „Talán Jean-Paul Jaud Vigyázat, ehető! című filmje – mely a mezőgazdaságban használt vegyszerek és számos népbetegség közti kapcsolatot, illetve egy egész falu biotermelésre való áttérésének történetét meséli el – volt az, ami Imrét elindította abba az irányba, hogy a kívánt célokat leginkább a bio-idea égisze alatt lehet megvalósítani” – meséli Artúr.
Ehhez jó alapot jelent a Posticum Biharpüspökiben, egy hajdani kőbányából kialakított tanyája, ahol az egyesület tagjai akácerdőt ültettek és őshonos haszonállatok tenyésztésébe fogtak, mivel így tejtermékek, illetve több felvágott féle esetében adott a saját termék, de sok környékbeli kistermelővel is felvették a kapcsolatot, a kenyeret pedig Székelyföldről szállítják, nem pénzért, hanem saját terményekért cserébe. Az étlapon, mely egyelőre csak étellista, mivel nem lehet a la carte rendelni, színkóddal jelölik, hogy mely étel az, amit 100 százalékig ellenőrzött forrásból származó alapanyagokból állítottak elő, mihez kellett a piacon vásárolni, és miben van némi hozzáadott érték nagyáruházak polcairól.

Mit jelent jól étkezni? Mivel a Posticum nem igazi étterem, ezért minimum 8 fős csoportok számára tudnak erről a lapról étkezést biztosítani, 2 napos előzetes rendeléssel. Pontosan ennek az adottságnak az okán készült egy rövid, úgynevezett bisztró-menüsor is a betévedőknek, hogy egy chilivel, egy egyszerűbb levessel vagy egy érdekesebb szendviccsel ízelítőt kaphassanak a kínálatból és később családdal, barátokkal visszatérjenek a nagy menüről is kipróbálni valami újdonságot.

„A fő cél az lenne, hogy magunk számára is megtaláljuk és aztán a környezetünk felé is közvetíthessük, mit jelent az, hogy jól étkezni,

ami sok tényezőből áll össze. Például tárgyalásban vagyunk dietetikus szakemberrel, hogy vele együtt háziasszonyoknak szervezhessünk főzőprogramot, egészségre nem káros menüsorok bemutatásával, amiket aztán a részvevők együtt el is fogyaszthatnak. Azt veszem észre, hogy – persze érthető módon – az emberek a pénztárcájukkal gondolkodnak elsősorban, ha ételről van szó, de nem csak drágán lehet jó dolgokhoz hozzájutni. Ezért van az nálunk például, hogy pohárra is meg lehet kóstolni minőségi borokat, ezzel is szeretnénk elősegíteni, hogy mindenki megtapasztalhassa az élet apró örömeit, mert egy jó bor nem azért különleges, mert sokba kerül, hanem mert munka van benne, mert élő organizmus és persze nagyon finom. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy megfelelő pohárból fogyasszuk, az illatok, aromák miatt, ettől lesz teljes az élmény, ez sem feltétlenül elérhetetlen anyagi források kérdése, hanem a gondosságé.”
Ezt bizonyítandó engem is megkínál egy nyelet bikavérrel – ahogy illik, öblös pohárban – közben, akcentusát hallva, saját élettörténetéről faggatom. Bár már így sem távozom üres kézzel, de egy új mese mindig jól jön a tarisznyába.

Nem akart megoldó kulcs szerint élniArtúr Bukarestben született, Bécsben nőtt fel, magyar nemzetiségű édesapa és román nemzetiségű édesanya gyermekeként. Öndefiníciója szerint ausztro-hungaro-román, aki egyébként magyarul és románul is remekül beszél, de mint elmondja, németül álmodik. Pár évvel ezelőtt még Bécs mellett járt egyetemre médiamenedzsmentet hallgatni, csak aztán párhuzamosan elkezdett event-manager-ként dolgozni egy rádióadónak, praktikusan bulikat szervezett az egyetemistáknak, és ez a szemináriumok rovására ment. A lemaradás gyűlt, a kedv a kurzus felé csökkent, így 2010-ben kapóra jött a lehetőség, hogy a Posticum szervezőt keresett az akkor induló Jazz Fesztiválhoz. Artúr kapott az alkalmon, mivel mindig is zavarta, hogy nem tud semmit erről az országról, csak néhány nyári vakációs tapasztalat áll rendelkezésére. A szervezés jól sikerült (a rendezvény idén nyáron negyedik kiadását élte meg), így felvetődött, Artúr maradjon állandóra segíteni a központ munkáját. Csakhogy Rencsik Imre  fülébe jutott, hogy a fiatalembernek bizonyos egyetemi restanciái vannak, így azzal a feltétellel szólt a munkaajánlat, hogy beiratkozik egyetemre. Ennek köszönhetően már a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatójaként beszélget velem. „Az osztrák barátaim először kicsit furán néztek rám, hogy mit is csinálok én Romániában, és mi itt tulajdonképpen a munkaköröm. Õk abban gondolkodnak, hogy az ember egy munkahelyre bemegy reggel nyolckor, déltől van egy fél óra ebédszünet, ötkor hazaindul, kifizeti a számlát, bevásárol, haza, „szia édesem”, televízió, aztán hétkor kelés, minden kezdődik elölről. Az, hogy néha este nyolckor el kell ugranom Pestre egy jazz-zenészért, hol ezt csinálom, hol azt, nem jönne be nekik. Én viszont jól emlékszem egy alkalomra, amikor még Ausztriában egy üzleti angol órán valami tesztet kellett kitölteni. A kérdés valami olyasmi volt, hogy mi kell egy jó színházi előadáshoz: a) jó színészek, b) jó rendező c) jó marketing. Én jeleztem a tanárnak, hogy hibás a kérdés, mert hogy mindegyikre szükség van ideális esetben. Erre csúnyán nekem állt, hogy ne kötözködjek, mert csak egy helyes válasz van, amit a könyv hátuljában ír. Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy nem akarok megoldó kulcs szerint élni.”