Harcok emberi mivoltunkért

2014. 03. 15. 09:25

A Mozimustra új epizódjában két olyan filmrõl számolunk be, amelyek azt mutatják meg, hogyan uralkodik egyik ember a másikon, és milyen következményekkel jár mindez. A Vakság és A zóna történetét Kustán Magyari Attila mutatja be.

Egymásra utalva: Vakság José Saramago portugál Nobel-díjas író világhírű regényét dolgozta fel Fernando Meirelles rendező, a Blindness (2008) segítségével mutat rá arra: ha egy társadalomban erősebbek és gyengébbek élnek együtt, akarva-akaratlanul az erősebbek erősödnek tovább.
A történet egy férfi megvakulásával indít, akit csúcsforgalomban ér utol az „átok”. A többiek persze kíméletlenül dudálnak, és csupán egyetlen emberről hihetjük azt, hogy segíteni akar rajta, de ő is az autóját rabolná el. Csakhogy megvakul. És elveszíti látását a főhős felesége, szemorvosa is, a városban pestisként terjed az állapot.
A járványt megfékezni akaró hatalom elkülöníti a vakokat, a külön épületbe toloncoltakat pedig őrökkel veszik körbe, hogy akár le is lövessék a menekülni akarókat. Személyzetet nem adnak melléjük, nincsenek orvosok, ápolók, még takarítók sem, csak az időről időre érkező élelmiszeradag.
A szemorvost (Mark Ruffalo) elkíséri felesége (Julianne Moore), aki titkolja ugyan a többiek előtt, de nem vakult meg. Õ követi az eseményeket, megéli, ahogyan két teremben sikerül megvalósítani a közvetlen demokráciát, jól működik a javak elosztása, egy harmadik teremben azonban valaki kikiáltja magát a királynak, ezzel magához ragadva a tényleges hatalmat. Mindez kihat a másik két terem kis társadalmára is, ugyanis a hierarchiát építők ráteszik a kezüket az élelmiszerkészletre, és egyre többet követelnek az emberektől, hogy egyáltalán enni adjanak nekik. Ahogy azt börtönökben végzett kísérletek is bizonyították már, az emberek közti viszonyok természetszerűen alakulhatnak úgy, hogy egyikük a másik fölé emelkedik. A világtól elzárt vakoknál ez szintén így történik, erőszak, halál, kiszolgáltatottság teszi pokollá mindennapjaikat. Az író, Saramago munkásságára jellemző az elnyomás, a szenvedés iránti érzékenység, és ha a film nem is teljesíti maradéktalanul a néző elvárásait, célját eléri: a mozivászon előtt ülők emberszeretetére sikerrel apellál.

Jólét a falakon innen: A zóna Az uruguayi Rodrigo Plá 2007-ben mutatta be La Zona című alkotását, a fenti film készítőihez hasonlóan tanúbizonyságot téve a társadalmi egyenlőtlenségek iránti érzékenységéről. Filmje a mexikói nyomornegyedek körgyűrűjében fekvő, fallal, őrséggel, biztonsági kamerákkal védett gazdag társadalom mindennapjaiba vezet be, illetve azok tragédiájába, akik áttörik a két világ közti valós és szimbolikus falat. Korábban már volt alkalmunk a 2013-ban megjelent Elysium filmjéről beszélni, amely némileg hasonlatos A zónához: mindkét alkotás az elkülönített, már-már gazdagságuk miatt önmaguk építette börtönükbe kényszerülő emberek és a nyomorultak harcáról szól.
A zóna közelebb hozza szereplőit a nézőhöz, mint az említett Elysium, főhősének sorsa – anélkül, hogy poént lőjünk le – nem hagy szemeket szárazon.
Három, szegénység sújtotta fiatal történetét követhetjük végig, akik behatolnak A zónába, kifosztanak egy lakást, és meggyilkolják az ott élő asszonyt. A lakók két fiatalt elkapnak, és lelőnek – önbíráskodás jellemzi ezt a vidéket, a rendőrség is csak engedéllyel léphet be a zónába. A harmadik fiú – a főhős – egy család pincéjében rejtőzködik, míg végül egy vele egyidős srác fel nem fedezi őt. A két fiú megbarátkozik, egyikük sem árulja el a másikat, de a helyzet egyre nehezebb, a lakosság ugyanis eldöntötte, hogy skalpját veszik az „idegennek”. Bosszúvágyó, paranoiás, elfogadó és tébolyult emberek csatája jellemzi a Zónát ekkor, a fiú pedig egyre kevesebb esélyt kap arra, hogy kiszabaduljon.
A történet jól tükrözi a filmrendező humánus világszemléletét, miközben betekintést nyerhetünk a dél-amerikai mindennapok keserédes szépségeibe is.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!