Film rólunk és róluk

Ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat készül a vajdasági, felvidéki és romániai magyarság többségi társadalommal való kapcsolatáról, az együttélés hétköznapjairól. A Magyar Televízió számára forgatott trilógia harmadik állomásán, a romániai körülményekről szerzett friss benyomásokról GALÁN ANGÉLA műsorvezetővel, riporterrel és ZÁMBORSZKI ÁKOS rendezővel Kustán Magyari Attila beszélgetett.

December elsején érkezett Gyulafehérvárra, és nyolcadikán, Kolozsvárról utazott haza Galán Angéla, Zámborszki Ákos és a Pozsonyi Magyar Intézet általános ügyintézője, Zahorán Csaba, aki a romániai magyarság problémáinak és a román nyelvnek az ismerőjeként csatlakozott a stábhoz.
A kisebbségi lét mindkét filmkészítő saját tapasztalata, Zámborszki Ákos a Vajdaságban, Zentán született, ahová a mai napig hazatérhet szüleihez, Galán Angéla pedig Pozsonyban élt tizennyolc éven át – ennek ellenére azt tapasztalták, hogy Erdélybe is számos előítélettel érkeztek, de ezeket aztán sikerült lebontaniuk a beszélgetések során.
Olyan dokumentumfilmet terveztek, amelyben – bár ez nagy kihívás, főként a kisebbségi lét témakörében – újszerű megközelítésben világítanak rá a kérdésre úgy, hogy egyik felet se bántsák meg, megtartsák a kényes egyensúlyokat, de a sztereotípiákat lerombolják.

Tévhit, tudatlanság, prekoncepció Ami a tévhiteket illeti, beszélgetésünk során a rendező elmesélte, hogy mikor első alkalommal utazott Pozsonyba, a magyarországi rendőrök az úti céljáról faggatták, és amikor meghallották, hogy az interetnikus kapcsolatokról forgat filmet a szlovák fővárosban, arról beszéltek, hogy ott leköpték az autójukat, egy ismerősüket pedig megverték, amiért magyarul szólalt meg. Zámborszki tehát ilyen biztató útravalóval lépte át a szomszédos állam határát. Galán Angéla a szerb területen volt tapasztalatlanabb, Erdélyt meg egyikük sem ismerte eléggé – így nem csak Zahorán Csaba segítségét kérték, hanem a kolozsvári Tofán Zsoltét is, aki az operatőri munkát végezte.
Az erdélyi körútra összeálló csapat Angéla szerint hiteles beszélgetőpartnernek bizonyult, hiszen a megkérdezettek másképp viszonyultak volna hozzájuk, ha budapestiként szólítják meg őket: ez is előítélet kérdése, a kisebbségben élők úgy gondolják, hogy kevésbé érezheti át gondjukat-bajukat egy többségi társadalomban élő ember, még ha kellő empátiával próbál is viszonyulni a kérdéshez. Az sem elhanyagolható tapasztalat, hogy a különböző régiók eltérő problémákkal küszködnek, és gyakran nem is tudnak egymásról. Ugyanez igaz a többségi nemzetekre is: gyakran hihetetlenül keveset tudnak a hazájukban élő kisebbségekről és azok viszonyairól. Bukarestben a románok megkérdik a csíkszeredai diáktól, hogy Magyarországról érkezett-e, a Felvidéken egy szlovák kisgyerekek számára készült kiadványban az ott élő magyarokat turistaként ábrázolják, a hivatalos szlovák középiskolai történelemkönyv pedig a trianoni döntést egyetlen mondattal intézi el. A székelység történetét összefoglaló, nemrég megjelent tankönyvből már oktatnak ugyan romániai szórványvidéken, de csak fű alatt, hiszen az oktatási minisztérium egyelőre nem adta ki az ehhez szükséges engedélyt. Ilyen ellenszélben valóban nem könnyű feladat sem a kisebbség, sem a többségi társadalom számára olyan történelmi tükröt mutatni, ami összeegyeztethető, és mindkét fél szempontjából mérsékeltnek számít.

Nemzeti ünnep, Bukarest A filmkészítő páros már szerzett némi előzetes tapasztalatot a helyi körülményekről a nyári időszakban, amikor egy társadalomtudomány-táborban több szakemberrel is volt alkalmuk elbeszélgetni a helyi kisebbségi élet részleteiről. Legközelebb december első napján tértek vissza, Gyulafehérváron a román nemzeti ünneppel járó felvonulást és néhány szereplő véleményét örökítették meg. Arra voltak kíváncsiak elsősorban, hogy mit jelent ez az ünnep a résztvevők számára: a megszólaló román ünneplők válaszaiból kiderült, némelyek nem is tudnak arról, hogy Erdély valaha magyar terület lett volna, és sokkal fontosabb kérdés Besszarábiáé, mint a magyar kisebbségé. Egy félig magyar származású megszólaló azt is elmondta, hogy az országban élő magyarok egyúttal románok is, így több szolidaritást és nyelvtudást várna el a részükről.
A finomvegyes tapasztalatok és a nemzeti ünnep után Bukarestbe vezetett a stáb útja, ahol már inkább azt látták, hogy a hétköznapi emberek toleránsabbak a kisebbségekkel szemben, de ugyanakkor jóval tudatlanabbak is: kevésbé ismerik fel a nyelvet például. Ráleltek olyan, teljesen román ajkú gyerekre, akit a szülei magyar intézménybe járatnak, mert az iskola közel van, vagy a rokonság, a barátság miatt érdemes ismernie ezt a nyelvet is. Ugyanebben az iskolában tapasztalták, hogy a magyar diákok szünetekben a többségi társadalom nyelvén kommunikálnak, így könnyebben megértik egymást.

Székelyföldi etológia Sepsiszentgyörgyön a per miatt manapság a figyelem középpontjába került Székely Mikó Kollégium diákjait és tanárait sikerült megszólaltatni. A stáb elmondása szerint érezhető volt, hogy a fiatalok tartják a magyarságukat, külföldre sem igazán szeretnének költözni, de még más romániai városokat sem szemeltek ki maguknak, az egyetemi éveket leszámítva.
A forgatás során fontos célkitűzés volt, hogy olyan ember is vállalja a véleményét, aki a román fél álláspontját tudná megfogalmazni, mégpedig a jobbszélről. Annak ellenére, hogy a Székelyföldön is találni bőven olyat, aki a magyarok iránti ellenszenvéről ismert, kissé nehezen sikerült teljesíteni a feladatot, de végül találtak olyan román fiatalt, aki egy vállaltan nacionalista szervezet tagja, és a székely radikális álláspont is megjelenik majd – ízelítőül hadd említsük meg azt a nézetet, miszerint a román–magyar együttélés lehetetlensége az állatvilág területvédő törekvéseire vezethető vissza…
A csíkszeredai forgatás során a helyi hokicsapat tagjaival beszélgettek el; ők, mint a román válogatott tagjai, meglehetősen érdekes helyzetekről számolhattak be. A stáb egyebek mellett arra volt kíváncsi, milyen érzés magyar játékosként Románia nemzeti színeiben játszani. A filmből kiderül majd, hogy mennyire különböznek a magyar csapattagokkal szembeni szurkolói megítélések, amikor azok a magyar várost képviselik az országos bajnokságban, illetve a romániai válogatottban játszanak külföldi csapat ellen.
A forgatás utolsó helyszínén, Kolozsváron olyan román fiatalt sikerült megszólaltatni, aki elmondta, a magyarokban az zavarja leginkább, hogy nem akarnak megtanulni románul, s elhangzott az is, hogy Erdélyt csupán visszahódították a magyaroktól. Vegyes házasságot szintén sikerült bemutatniuk, a felek elmondták, ragaszkodnak ahhoz, hogy a kislányuk a hivatalos mellett a kisebbségi nyelvet is elsajátítsa.
A rövid összegzőből is látszik, hogy ilyen izgalmas témát a végtelenségig lehetne boncolgatni, hiszen megannyi rejtélye, részlete, álláspontok tömkelege található meg. A kisebbségben élők megítélése vidékenként, koronként változik. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy a mérsékelttől a jobbszélig terjedő széles spektrumban gondolkodók hogyan ítélik meg a többségi társadalom viszonyulását, esetünkben pedig: a hasonló ideológiát valló román és magyar nacionalisták milyen összeegyeztethetetlen elveket vallanak.