Egy fedél alatt tánc és színház

Sepsiszentgyörgyön sajátos állapot alakult ki: miközben a város egyik legnagyobb kulturális középülete üresen áll, két intézmény egy termen kénytelen osztozkodni. A Háromszék Táncegyüttes és az M Studió mozgásszínházi műhely, valamint a Tamási Áron Színház működését érintő változásokat, illetve a Szakszervezetek Művelődési Házának helyzetét Kustán Magyari Attila cikke vizsgálta.

A művelődési házban a fűtőtesteket is levágták, a benne működő Háromszék Táncegyüttes és M Studio viszont csak nemrég költözött ki. A kilakoltatást sem várták volna meg, ám nem volt más lehetőségük: Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföld kulturális fővárosának kikiáltott településen – bürokratikus huzavonák miatt – évek óta embertelen körülmények között működtek. A Tamási Áron Színház mellé épített új stúdióteremnek a táncegyüttes felügyelete alá kellett volna ugyan kerülnie, azonban a polgármesteri ígéret módosult. Antal Árpád úgy döntött, hogy a két intézmény igazgatójára – a színházat vezető Bocsárdi Lászlóra, és a táncegyüttest igazgató Deák Gyulára – bízza a döntést. Ideiglenesen sikerült is megállapodást kötniük.

Így demokratikus A táncegyüttes és a mozgásszínház alkalmazottai december folyamán a Román Nemzeti Bank épületében rendezkedtek be, amúgy a köznyelv már ideiglenes szállásként nevezi a helyet, hisz a megyei művelődési központot is itt szállásolták el korábban, egyéb intézmények szintén találtak maguknak helyet, egy időre.
Antal Árpádot arról kérdem, miért nem az önkormányzat döntött az új stúdióterem sorsáról: „Azért, mert én egy demokrata vagyok – nevet. – Úgy gondoltam, két testvérintézmény sokkal inkább el tudja dönteni, hogy melyiküknek mi a jó, és jobban összehangolhatják a munkájukat, mint az önkormányzat.”
A polgármester úgy látja, a Szakszervezeti Művelődési Ház állapota miatt kényszerhelyzetbe került a két kulturális intézmény, de középtávon pozitívumokkal járhat ez az állapot. A színház és a táncegyüttes abban állapodott meg, hogy fél éven át együtt használják az új stúdiótermet, Antal Árpád szerint ennyi idő alatt nagy változás következhet be. Elindították a művelődési ház elleni végrehajtást, de nem tudni, mikor kerül az épület az önkormányzat tulajdonába – amúgy az ortodox egyház szintén pályázik az ingatlanra.
A jelenlegi helyzet tehát nem túl rózsás, de ha a visszakapott mozit sikerül felújítani, hogy aztán a román színházat szolgálja, akkor néhány helyiség felszabadul a Tamási Áron Színházban.

Egy csárda, két dudás Deák Gyulával, a Háromszék Táncegyüttes igazgatójával beszélgetünk előbb a művelődési házban töltött évekről, aztán a remélt jövőről. Borzalmas időszakon vannak túl, a mínusz fokokról beszél, és arról, hogy az előadásaik időpontja attól függött, mikor zárják rájuk a művelődési ház ajtóit. Õk ugyan vállalták volna az épület felügyeletét, de az igazgatóság előbb tört volna el, mintsem meghajoljon ebben a kérdésben.
Amikor az új stúdióterem épült, a kulcsát odaígérték a táncegyüttesnek. Hogy ma mégsem egyértelmű a helyzet, annak az az oka, magyarázza Deák, hogy időközben a színháznak is megtetszett a korszerű, jól felszerelt terem. Abban senki nem kételkedik, hogy mindkét intézmény játszhat az épületben, viszont mielőbb el kell dönteni az adminisztrációs jogot, folytatja. Deák szerint a következő fél évben nem teljesen zökkenőmentesen, de békésen zajlik majd az együttműködés, utána remélhetőleg a táncegyüttes felügyelete alá kerül majd a stúdióterem.
A művelődési ház, ha a város tulajdonába kerülne, rengeteg pénzt emésztene fel. Évtizedek óta senki nem korszerűsítette, a fűtésrendszer hiánya hat az épület állagára. A nagy előadóterme sem mai elképzelések szerint lett megépítve, a színpad életveszélyes: a függönyök elavultak, bármikor az emberek nyakába hullhattak volna. A társulat által kialakított Lajtha-teremben is csak olyan előadásokat játszhattak, ahol nem voltak gyorsöltözések…
Bocsárdi Lászlót, a Tamási Áron Színház igazgatóját telefonon érem el. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a két intézmény együttműködése alapvető gyakorlati problémákba ütközik a jövőben, a raktározást például nehezen oldhatják meg, nem lévén elegendő hely. Meglátása szerint még nem tudni, hogy a változás hogyan hat a társulatok működésére, de remélhetőleg rendeződik a helyzet, hisz a táncegyüttes ügyét meg kell oldani.

Kiürült művház Mielőtt a köznyelvben „kultúrpajtaként” emlegetett házba látogatok, több ismerősömmel van alkalmam eszmecserét folytatni az ügyről. Sajnálkoznak, hogy a nem túl impozáns, de hajdanán jelentősebb szerepet játszó épületre lakat kerül; teljes felújítás után, jó igazgatással hasznát lehetne venni. Paradox az a helyzet is, mondja egy barátom, hogy az épület előtti, néhány éve még posztapokaliptikus hangulatot árasztó Mihály Vitéz teret lassan ugyan, de korszerűsítették, viszont üres házig vezetnek a lépcsők. Amíg a táncegyüttes működött benne, a közönség jóformán gumicsizmában és sílécekkel juthatott el az előadásokra, szerencse, hogy ez nem érződött meg az eladott jegyek számán.
Visszaemlékszünk arra is, hogy öt-tíz évvel ezelőtt milyen feladatokat látott el a művelődési ház. Több helyi rádió innen sugározta a műsorát, egy internet-kávézó is működött benne, ahová sok fiatal járt nap mint nap; gyerekkoromban az említett táncegyüttes mellett a bábszínház is itt tartotta előadásait. Irodák működtek, egy ideig még egy lerobbant diszkó is, a break-táncosoknak is megengedték, hogy az előtérben gyakoroljanak – ők országos szinten szép eredményeket értek el. Idővel kiebrudalták a csapatot az épület mellé, a szabad ég alá, aztán a kis kávéházat bezárták, a rádiók elköltöztek. Egyre ritkábban tartottak előadásokat a korszerűtlen, lelakott nagyteremben, az utolsó száz méteren csak vallási közösséget, edzőtermet, a „neves” Spiru Haret egyetem kirendeltségét és a mostohán kezelt táncegyüttest lehetett megtalálni itt.

Művelődési ház újratöltve Az egykor forgalmas épület tehát fokozatosan ürült ki, egy idő után a fűtőtesteket is levágatták, a gázszámlákat elkerülendő.
Ottjártamkor az ajtó nyitva állt ugyan, de az egész épületet bejárva csak egyetlen emberrel találkoztam. Az idősebb hölgy egy pénzügyi intézet képviselőjeként, az utolsó ott dolgozó emberként beszélget velem, habár később kiderül, vannak még működő cégek az épületben, csakhogy senkinek nincs kedve bejárni olyan irodába, ahol a hőmérséklet alacsonyabb a kintinél. A hölgy elmondja, ha a városháza elengedte volna a művelődési ház 520 ezer lejes tartozását, nem kellett volna zárolni az intézmény bankszámláját, megoldást azonban az sem jelentett volna, ha a bevételek jelentős részét nem kell továbbítaniuk: az említett magánegyetem a botrányai után bezárta a helyi fiókját, így még kevesebb pénz jutott a művelődési háznak.
Sikerül beszélnem az épületet igazgató Mircea ªtefannal is, aki panaszt panaszra halmoz: a tavaly lezajlott Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál igényelte a művelődési ház előadótermét, de minden pénz egyenesen a város kasszájába folyt, ő pedig hiába járta a városi és megyei tanácsokat, a prefektust, mindenhol kedves elutasítást kapott. Két éve azt is felvetette, hogy az épületet a várossal közösen kezeljék, erre azonban nem kapott választ. Akárki lesz is a következő fenntartó, őt már nem érdekli mindez – zárta rövidre a beszélgetést.
Bárki legyen is a felelős, a lényeg az: ma Sepsiszentgyörgy közepén egy jobbára üres épület áll, ahol sem víz, sem fűtés nincs. Ha nem veszi fel valaki a kesztyűt, jobban teszik, ha lebontják.