Drognapló a látszatmennyről

Sajátos élményt kínál KUBISZYN VIKTOR Drognapló címő kötete. Meghökkentő élménybeszámoló a drogfüggőség állapotáról, a tisztává válás vágyáról, gyógyulásról és szabadságról, az irodalomról, mint terápiáról. A kötetről a szerzőt a Bulgakov Irodalmi Kávézóban Selyem Zsuzsa és Kiss Ernő Csongor kérdezte. Varga Melinda írása.

„Aki elmegy a határig, vagy nem jön vissza, vagy nem képes beszámolni a tapasztalatairól. Kivételes esemény, mikor valaki nyelvet talál legsúlyosabb élményeinek a leírásához, tiszta és erős mondatokat. Ez a könyv ilyen: hiteles beszámoló a földi mennyországról és pokolról” – írja a Drognaplóról Garaczi László. A nem mindennapi olvasmány a bemutatón tapasztalt reakciókból kiindulva csak erős idegzető könyvbarátnak ajánlott. Megrázó gondolatokat találunk benne életről, halálról, a személyiség, a szellem és a test teljes leépüléséről, a félelemről, a magányról, a kiszolgáltatottságról.
Ilyen élményekről nehéz kérdezni azt, aki megjárta a poklot, átélte az illúziók, a látszatboldogság pillanatnyi édenkertjét. Selyem Zsuzsa író, egyetemi oktató éppen ezért az est elején csak finoman közelített a témához. Arra kíváncsi, mi is a Zóna, amit olyan gyakran emleget könyvében az író, illetve hol az a határ, amikor valaki függő lesz. Kubiszyn meglepő nyíltsággal mesélt. A Zóna, a budapesti VIII. Kerület pereme, ahová a drogosok járnak, élnek, szert szereznek, ahol a csodák, majd a kínok hatalmukba kerítik őket. Egy szürreális filmbe illő hely, ami mégis valóságos. „Hulladékvilág, hulladékbábokkal, amiben semmi sem állandó, ahol minden átmeneti, a kapcsolatok, az érzések, az esték, a reggelek, az élmények, azt illatok, a fájdalmak” – mesél erről a könyvben.
Pilinszkyt idéző stílus, naplórészletek, versek, kritikák, újságcikkek beszélnek erről a létformáról, a szerző személyes élményeiről, aki 16 évig élt a kábítószer fogságában. A szabadulás pedig korántsem volt egyszerő. Csak második nekifutásra sikerült drogmentessé válnia, és most is oda kell figyelnie a lelki egyensúlyára, na meg olyan dolgokra is, ami egészséges embernek furcsa lehet: nem ihat meg egy sört, arról nem is szólva, hogy a buli kedvéért netán belekóstoljon egy füves cigarettába.
Hogyan is lesz valaki drogfüggő – tevődik fel az est másik kulcskérdése. A pszichológusok a gyerekkorral magyarázzák ezt, ám a szerző szerint kábszeres bárkiből lehet, persze a gyerekkorban tapasztalt minta, a család, a környezet, barátok is hozzásegítik az embert ehhez.
Kubiszyn gátlásos, szorongó kamasz volt, a boldogságot szerette volna megtalálni. Kedvelte a szürrealista és avantgárd mővészetet, a hippi szellemiséget, a punk zenekarokat, anarchista gondolkodásmódot. Választ keresett az önmagával kapcsolatos kérdésekre, amelyekre kezdetben az alkohol, majd a füves cigaretta, aztán a „keményebb” drogok, végül a heroin felelt. Hat éves volt, amikor alkoholista, beilleszkedésre képtelen édesapja elhagyta, aki sose tudta feldolgozni, hogy a családját megölték Auschwitzban. Ez is egy minta volt, ami nem azt jelenti, hogy a függőségért csak a gyerekkor a ludas – fogalmazott a meghívott.
Úgy érettségizett le, majd felvételizett sikeresen az egyetemre, hogy már súlyos heroinfüggő volt, de még akkor sem gondolta, milyen mélypontra jutott, ahogy több drogos társa sem veszi komolyan azt, hogy ebbe bele is lehet halni. A függőség idején az ember érzelmileg beszőkül, önigazolást keres, ugyanakkor megszőnik a visszacsatolás a világ felől. Ha szerhez akar jutni valaki, még a bőnténytől sem riad vissza, ha meg be van lőve, az sem érdekli, ha egy barátja épp mellette hal meg. Akkor ébrednek rá, hogy nagy a baj, amikor már késő, vagy amikor már mélyponton vannak.
Huszonkét éves volt, amikor az egyik legjobb barátja, egy szelíd, senkinek ártani nem tudó ember, leszúrt egy taxisofőrt. Ekkor ébredt rá, hogy rossz irányba halad az élete és felkereste gyerekkori barátnőjét, aki segített neki eljutni egy központba, ahol szenvedélybetegekkel foglalkoznak. Két és fél évig tiszta maradt, de a lelki egyensúlyát nem tudta megtalálni. Filmes újságíróként dolgozott, munkamániás volt, nem volt párkapcsolata, barátai. A munkamánia Kubiszyn szerint ugyanolyan függőség, mint a drog, csak senki sem foglalkozik vele, hisz a társadalom számára hasznos. Személyiségünk leigázása, önmagunk ámítása, a külsőségekbe való kapaszkodás nem adja meg a lelki békét. Amíg az ember önmagával nincs jóban, nagy az esélye annak, hogy visszaesik. Vele is ez történt.
Másodjára édesanyja segítette egy rehabilitációs központba, ahol a csoportterápiák, a szeretet, az istenhit megtalálása új embert faragott belőle. „A drogozással az ember az Édenkertbe akar visszamenni. A világ el van kúrva, mióta az ember elszakadt az Úristentől, és ezt az ember érzi. De az Istennel való együttlétet nem lehet már elérni, se drogozással, se másként. Megtanultam, hogy a Tízparancsolatból kettőt muszáj betartanom: szeresd Istent, és szeresd a másik embert. Ebben igazából benne van mind a tíz” – fogalmazott.
Készülő műve új aktív droghasználókról fog szólni. Számára az írás is a terápia része, amely sohasem ér véget. Az alkotó ember a tudattalan és a tudatos határait feszegeti, amikor ír. A Drognaplót pappírra vetni nem volt könnyő, a Litera irodalmi portál biztatására készült az első néhány rész, majd egy nyertes pályázat folytán lett belőle könyv.