Barokk világ kortárs térben

2016. 09. 13. 19:38

Sok éve, egy fehér bull terrierrel, egy madárszárnnyal és egy vörös drapériával kezdődött az egész. Véletlenül bukkantam rá a festményre az interneten, név és cím nélkül. Nem hagyott nyugodni. Pár napos intenzív kutatás a világhálón, s végre megvolt. A festőművész, akinek alkotása ennyire lenyűgözött, Temesváron született, Fikl György, akinek festményei az angol királyi család magángyűjteményében is fellelhetőek. Kemenes Henriette interjúja.

 

Flikl György festőművész   Fotó: pressalert.ro

 

Egyik anyai dédapád nagy művészetkedvelő volt, nagyapád, szintén édesanyád részéről pedig maga is festett, fényképezett és hegedült. Édesanyád, a nagyváradi születésű Fikl Klára ír és fordít, több könyve jelent már meg. Tehát nem túlzás azt mondani, hogy művészcsaládból származol. Mikor kezdődött a festészet iránti fellángolásod? A családod mennyire támogatott kibontakozásodban?

 

Inkább azt mondanám, művészetkedvelő családból származom. Nagyapám, néhány fénykép tanúsága szerint, valóban jó festő lehetett, de nem hivatásszerűen űzte. Sajnos, nem sokat tudok róla, mert a háborúban az utcáról elhurcolták a Vörös Hadsereg katonái, romeltakarítást végezni. Édesanyám az első könyvét későn, csak a ’89-es fordulat után publikálta, amellyel irodalmi díjat nyert, a Romániai Írók Szövetségének a tagja, azonban legtöbb művét a fiókjában őrzi.

Nem hiszem, hogy a festészet nálam fellángolás. Otthon mindig arra biztattak, hogy rajzoljak valamit, vagy lapozgassak a művészalbumokban. Egész kicsi korom óta szabad hozzáférésem volt jól megválogatott, hozzáértéssel rendszerezett házi könyvtárunkhoz. Úgy nőttem fel, hogy figyeljek a teremtett világ, és az emberkéz alkotta mindenfajta szépségre s miért ne, észrevegyem hibáit is... Ha ez jelentheti a fokozatos kibontakozást, akkor azt mondhatom, hogy családom határozottan támogatott.

 

A festményeid monumentális alkotások, és ezzel nem csak a méretekre célzok. Túlnyomó részük oltárt, katedrálist vagy templomot ábrázol, áldozati állatokat. Egy régebbi interjúdban mégis azt nyilatkoztad, nem tartod magad vallásos embernek, számodra a festészet jelenti az imát.

 

A szakrális létesítmények ősidők óta központi helyet foglalnak el az ember életében. Alkotásaimban is előfordulnak, főleg szépségük, szimbolikus üzenetük miatt. Gyermekkoromban szigorú vallásos nevelésben részesültem. Temesváron számos katolikus templom áll, valamennyi a legtisztább barokk stílusban épült. Mifelénk még sosem láttam giccses díszítésű, ízléstelenül berendezett, virágokkal túldíszített templomot. Ez a tökéletes tárgyi harmónia olyan belső egyensúlyt teremt az emberben, melyet nincs szándékomban elemezni. A vallás pontos elvárásokat, szigorúan meghatározott előírásokat követel, melynek betartását megzavarná korlátlan szabadságvágyam. Kétségtelen, hogy a tehetség és az alkotókészség adomány, de a művészi alkotás sehogy sem vethető össze egy vallási aktussal. Festek, mert erre születtem.

 

Mi az, ami leginkább inspirál?

 

Ami megihlet? Mindaz, ami körülvesz, részét képezheti a folyamatnak, mely valamely mű megszületését eredményezi. Vadászom a megfelelő pillanatot, amikor teljes lényemmel átadhatom magam az alkotásnak. Bármily kényszertől mentesen, szabadon elhatározva mindazt, amit képeimmel szeretnék továbbadni világomból és magamból.

 

Egy Krassó-Szörény megyei művészfalucskában, Szakaláron, van egy házad, nem olyan rég lett kész a műtermed is. Általában tavasztól őszig szoktál vidéken lenni. Mondhatjuk, hogy ez a hely egyfajta menedék számodra a nagyváros zajából? Melyik az „otthon”, Szakalár vagy Temesvár? 

 

Szakalár 130 km-re van Temesvártól, szelíd dombok között. Elég elhagyatott hely volt, amikor néhány művész barátom és én rátaláltunk. A házam több mint kétszáz éves épület, amit elképzelésem alapján tettem lakályossá és szereltettem fel a mindennapi lét elengedhetetlen eszközeivel, anélkül, hogy megbontottam volna eredeti stílusát. Nem kifejezetten menekülés a városi zsongásból, inkább ihletadó közeg. Ott-tartózkodásom leginkább alkotókedvemhez kötődik. Ha sok a munkám, télen is nagyszerűen élek ott. Temesvárra, az itteni barátokkal folytatott beszélgetésekre, művészeti vitákra vagy bohém ellazulásra épp olyan szükségem van, mint a természet közvetlen közelére.

Egy Flikl-mű a szakalári házban. Művészfalu Krassó-Szörényben   Fotó: pressalert.ro

 

FIKL GYÖRGY festő (1968, Temesvár) Tanulmányok: Temesvári Nyugati Egyetem, Képzőművészeti és Formatervezői Kar, festészet szak, 1998. Egyéni tárlatok: 2005 Posibilă Galéria, Bukarest, 2008 Calina Galéria, Temesvár, 2009 Slag Gallery, New York (USA), 2011, 2016 Szépművészeti Múzeum Temesvár. Csoportos kiállítások: 2008 SLAG Gallery, New York (USA).

 

Első kiállításod 2005 novemberében volt Bukarestben, a Galeria Posibilă szervezésében. Azóta sok év telt el, a neved és művészeted egyre több ember számára vált ismertté. Hogyan emlékszel a kezdetekre?

 

Első kiállításom emléke szinte már ködbe veszett. Egyetemi éveim során néhány társammal kezdeményezője és szervezője, ugyanakkor résztvevője voltam a temesvári Studentfest festészeti kiállításainak. Első katalógusom a Festői térbe utalt használati tárgyak, összefoglalja addigi kísérletezéseim eredményeit, hogy bármely véletlenszerűen felfedezett dolgot valamiféle többlettel ruházzak fel. Éppen ez a többlet adta meg próbálkozásaim értelmét és művészeti értékét. Gipszbe ágyazott szögek, kampók s mindenféle elrozsdásodott „ereklye” vagy a négyzetméternyi, lapos szerszámláda fiókjában elrendezett sokféle henger, s hasonló eldobott hiábavalóság, melyeket az elhagyatott vasútvonalak mentén találtam, és kékre festett domborműként őriztem meg. A kritika, persze, mindezt körülményesebben magyarázza: „Alkotásai nem annyira mély és megrázó metafizikai dimenziót rejtenek, inkább a megrázó képek és erőszakos színek keltette abszolút magába szállás, és agresszív érzékiség szemben álló szimbólumai, melyek szoros közelségük révén kénytelenek egymást felfedezni, valójában fel nem oldható lelki feszültséget keltve, amely elsősorban a közöttük levő „senki földjére” összpontosul.” Az absztrakt stílus ezt a fajta kinyilvánítását nagyjából ki is merítettem ezekkel a művészeti alkotásokkal. Ezután következett valami más, teljes ellentétben az előző stílussal: Boi și Candelabre. Nem vagyok a szavak embere. Ezért kell festenem, hogy megértessem magam. Ahogy a zene is természetes kifejező eszközöm. Egyik serkenti a másikat.

 

Azóta számos sikeres kiállítást tudhatsz magad mögött, az országban, és neves külföldi galériák meghívottjaként egyaránt. Kiállítottál a luxemburgi Schortgen Galériában, a New Yorkban a Solo Show Slag Galériában, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mégis úgy gondolom, a valódi áttörést a Maros megyei Erkeden (Archita) rendezett kiállításod jelentette számodra, 2013 júniusában. Kérlek, mesélj erről kicsit.

 

Az egész egy telefonhívással kezdődött. Felajánlották, hogy rendezzek egy kiállítást Erkeden, Charles walesi herceg érkezése tiszteletére. A herceg minden évben ellátogat Romániába, és kedvenc helyei közé tartozik ez az erdélyi falucska is. Eljutott hozzá egy katalógus a festményeimmel és megtetszettek neki a munkáim. A Maria Nobrega Alapítvánnyal karöltve sikeresen megrendeztük a kiállítást, melynek a Von Sternburg Kulturális Központ biztosított teret. Az erkedi kiállításomat nem tartom kifejezett áttörésnek. Aminek reális és folyamatos értéke van számomra, az a munkásságom jelenléte a kortárs művészet világában.

 

Jelenleg a Barokk Palota második emeleti termeiben, a Baroque || Urban vagy Barokktól a neobarokkig projekt kertén belül, a Temesvári Szépművészeti Múzeum és a Herczeg Alapítvány támogatásával láthatók a munkáid. A kiállítást júliusban, 23-án nyitották, és szeptember 23- ig látogatható. Hogy fogadta a közönség? Milyen visszajelzéseket kaptál?

 

A Baroque || Urban egy három részből álló kiállítás, párhuzamot teremt a múlt, jelen és a jövő között. Temesvár világát idézve háromszáz évet próbál átfogni. A kiállítás részei a Herczeg Alapítvány tulajdonában lévő lenyűgöző metszetek, körülvéve a Szépművészeti Múzeum művészeti- és dekorációs tárgy gyűjteményével. Ebben a barokk térben vannak elhelyezve a festményeim, valamint az általam készített fényképek és digitális munkák. Egy sötét teremben Josepha Blanchet, francia művész videóprojekcióját tekinthetjük meg, „The Lace” (A Csipke) címmel, mely egy lehetséges jövőképet vetít elénk, a barokk szemszögéből, központi témája a nő. A vélemények megoszlanak, a múzeum imperiális barokkjának párosításáról a festményeimmel. Én viszont úgy gondolom, az alkotásaim teljességgel kimerítik a barokk korról alkotott képemet. Ami pedig a művészi kifejezési módomat illet, új fejezet következik.

 

Mennyire befolyásol a közönség és a kritikusok véleménye?

 

Természetesen fontos számomra a kritikusok véleménye és a közönségé is. Minden véleményt szívesen veszek. Mindazonáltal, mint művész, hűnek kell maradnod önmagadhoz, kiállni saját meggyőződéseid mellet, a koncepció és kifejezésmód tekintetében egyaránt.

 

Milyen szakmai terveid vannak a közeljövőt illetően?

 

A következő állomás Bukarest, a Múzeumok Éjszakája. Azután London és Lisszabon felé vezet az utam. A többi maradjon meglepetés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!