Amiről nem beszélünk

Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje (Mentor kiadó, 2016) című novelláskötetét Tasnádi-Sáhy Péter ajánlja az olvasók figyelmébe.

Sok hete kerülgetem Tamás Kincső első, nyomtatásban megjelent, erősen a regény felé mutató novelláskötetét, több nekifutásnál is kudarcot vallottam. Nem azért, mert beleolvasva néhány mondatnyit rossznak találtam volna (sőt!), hanem egyszerűen nem talált hozzá a hangulatom.
Pedig első ránézésre nem tűnik bonyolultnak a rendszer, van egy kétgyermekes, elvált nő, aki Sepsikőröspatak határában él az erdőszélen, és próbál boldogulni a ház körüli teendőkkel, gyerekekkel, magyar, román és cigány szomszédsággal, népes házi- és vadállat sereglettel. Az életrajzi egyezések alapján valamiféle elemeltebb, mozaikos napló is lehetne, főleg ha az erősen realista rövid írásokra külön-külön pillantunk rá.
Viszont ha rászánunk egy délutánt, vagy egy fél álmatlan éjszakát, és komótosan, türelemmel végigolvassuk a történeteket szépen egymás után, egy szuszra, akkor a kötet egészen mást mutat.

Hamarosan, a realizmusnak hátat fordítva egy valódi állatkertben találjuk magunkat, a ketrecekben állatok és emberek álarca alatt mindenféle érdekes élet-töredékekkel, aprólékosan leírt mozzanatok mögött megbúvó vágyakkal, félelmekkel, hiányokkal. A rácsok bizonyos pontokon erősebbek, a sétaösvényig mért biztonsági zóna nagyobb, annak függvényében, hogy a szerzőnek milyen távolságra van szüksége a nyugodt, biztonságos szemlélődéshez. Ha a tárgyilagos hangot ezekkel a körülményekkel is súlyozzuk, akkor sokkal többet kapunk egy székelyföldi falu rajzánál, a szociológiai olvasatoknál, a megfelelő szemüveget feltéve egy erős és egyedülálló nő lelki világába nyerünk betekintést. Hogy példát is hozzak: a láncfűrészt hosszan és közelről szemléljük biztonsággal, míg a férfiak, még ha több falubéliről is részletes, pontos leírást kapunk, mindig távolabb (több száz méterre a szomszédban, futtában az útszélen) bukkannak fel, ahonnan indítva akár a segítő, akár az egyéb szándékok biztonsággal elhalnak félúton, mielőtt célba érnének, az egész élethelyzetet keletkeztető válás egyes részletei pedig, főleg a többi témához mérve, éppen csak felbukkannak a horizonton, ott is inkább csak szögből mutatják magukat.
Érdemes megfigyelni azt is, hogy ebben a különleges állatkertben, miként változik meg az idő folyása, miként terelgeti a szerző kedve szerint, mint a hajdani grófok a Csinált-patakot. A múlt és jelen összekeveredik, az idő minden bemutatott példánynál újraindul, görbül, hajlik, törik, ha a téma azt kívánja, köröz a frissen épült, önellátó erőd körül, vagy éppen megáll egy-egy pillanatra, ha az kell a megértéshez, a feldolgozáshoz.
Hiába állnak a történetek kvázi egységes képpé a kötet végére érve, a nagy történet hiányzik, esetleg elapadt, csak a komoly erőfeszítésekkel, gondosan felépített, de még mindig csak félkész mozaikos jelen van, amelyben a lényeg jelentős része még mindig a törésvonalak mélyén fekszik, a kert azon részében, ahová a látogatóknak tilos a bejárás.