A Sacher-torta keserű íze

„Neoplanta története arról szól, hogy nem mindig volt esély összecsomagolni a cókmókot, nem mindig volt esély másik hazát keresni.” Parászka Boróka írása VÉGEL LÁSZLÓ Neoplanta, avagy az ígéret földje című városregényéről.

A Neoplanta lehetne egy bolygó, ahol a földi életből kiábrándultak új életet kezdhetnének, és jóvátehetnének mindent, amit ezen a sárgolyón elkövettek. A Neoplanta azonban nem a jövő ígéretével kecsegtető másik égitest, nagyon is evilági hely, Újvidék latin neve, amelyet a magyar, szerb, német városalapítóknak adományozott 1748-ban Mária Terézia. A kérelmezők szabad királyi város címet vásároltak a császárnőtől, hogy a Duna partján új várost alapítsanak. Mindent kitaláltak, elterveztek, mindenről megegyeztek, csak a névről feledkeztek meg. Mária Terézia ajándéka tehát ez a furcsa bolygónév, alattvalóit arra biztatta, az új települést, Neoplantát ki-ki saját nyelvén nevezze Novi Sadnak, Újvidéknek vagy éppen Neusatznak.
Lehet-e közös akarattal, befektetéssel, mégis külön-külön nyelvvel, elképzelésekkel, történetekkel, perspektívákkal otthont teremteni? Hogyan és milyen feltételekkel működtethető a közös nevező? A Neoplanta a lehetőségeket és a lehetetlenségeket veszi számba, ehhez egy sajátos műfajt is választ: a városregényt. Végel írt már esszénaplót (Wittgenstein szövőszéke, 1995), esszéregényt (Exterritórium, 2000), naplóregényt (Bűnhődés, 2012). Programszerűen keresi a műfajbővítés lehetőségeit, eszközeit. Munkáiban találkozik az esszé és a jól konstruált fikció, a vallomás és a tényirodalom ezekben a szövegekben, kiegészítik, erősítik egymást.
A „városregény” nem saját műfaj, a kortárs irodalom különösen kedveli (a legfrissebb hasonló munka Szilasi László Harmadik hídja Szegedről): a szimbolikus eszközökkel jól megjeleníthető lokális, mikrovilágon át nyitnak ezek a művek rálátást általános helyzetekre, tartalmakra. Ez a kötet is él ezekkel a szimbolikus lehetőségekkel, kiemelt helyszíne például a Dornstädter cukrászda, a polgárosodás tere, a helyi elitváltások csatamezeje, ahol az egymást követő rendszerektől függ éppen, mely vezérnek a portréja van kint a falon: egy dolog (majdnem) állandó, a Sacher-torta íze. A cukrászdába betérők történetét, az elegáns kávézásoktól és süteményezésektől a csoportos erőszak tetthelyéig (minden elfért ennek a műintézménynek a falai között) több szemszögből ismerhetjük meg.
Végel két narrátora, a szerb fiákeres Lazo Pavletic, és a névtelen magyar mesélő szövi egymásba családtörténeteit, amelyek kiegészítik, ellenpontozzák egymást. A struktúra is hasonló ahhoz, amit Szilasi kínál: a Harmadik hídban a szegedi hajléktalanok egy napos sétáját követhetjük, itt Pavletic visz végig a városon, miközben felelevenednek a különböző korszakváltások eseményei a városalapítástól az 1918-as szerb bevonuláson át, a Horthy korszakig, a Tito korszakig, majd a Tito éra végéig. A felvillanó családi epizódok lazítják a kronológiát, de egységesítik a várostörténetet: párhuzamosan követhetjük a város birtoklásáért folytatott harcokat, és azok következményeit. Egymás mellett állnak az egymásnak ellentmondó, egymást kioltó vágyak, az egymásról alkotott (ellenség)képek. Esendő, borzasztó, tragikus tájkép csaták után. A saját otthon, a saját város utáni kollektív vágy rettenete ez a kötet, de mégsem a reménytelenségé. „Az a haza, drága fiacskám, ahol van esélyed helytállni. Persze addig, amíg jól érzed magad. Amíg nem érzed veszélyeztetettnek magad. Ha másképp alakul, akkor összecsomagolod a cókmókod, és keresel egy másik hazát” – magyarázza magyar útitársának a szerb Pavletic. Ez a mondat egy a „hazátlanság” történelmi stigmájához szokott erdélyi olvasó számára mégiscsak bíztató, legalábbis intő üzenet. Neoplanta története arról szól, hogy nem mindig volt esély összecsomagolni a cókmókot, nem mindig volt esély másik hazát keresni. Hogy volt idő, amikor a meglékelt jeges Dunába lőtték azt, aki számára már nem volt hely az oly szeretett városban.
Lehet Neoplanta egy másik bolygó, egy másik város, ahol a különböző nyelvek mégis lefordíthatóak, az idegen szavaknak mégis van ismerős üzenete. Ehhez azonban az eddigi igenségek történetét és következményeit kell látni és érteni. Ezt teszi lehetővé ez a város-világregény a be nem váltott ígéret földjéről.

Végel László: Neoplanta, avagy az ígéret földje. Városregény. Noran Libro, Budapest, 2013