A fába faragott lélek tükre

2011. 07. 26. 14:13Honnan a fa iránti lelkesedése? Mert gondolom, lelkesedés nélkül ezt nem lehet csinálni…

Valóban, az a munka, ami közel áll az ember lelkéhez, nem teher. Akkor bármennyit dolgozunk rajta, nem érezzük magunkat fáradtnak.

Meglátszik a kapun is, ha a mestere jó szívvel vagy éppenséggel kényszerből faragta?

Az meg kell látszódjon, mint az énekszóban. Ami belülről jön, az érződik, ha viszont valakit csak megszólítanak, hogy énekeljen el valamit, olyant, amilyent, akkor az olyan is.

Faragás közben ön is szokott nótázni?

Persze, a nóta ugyanis nem maradhat el a jókedvtől. A népművészet és a népi fafaragás amúgy is szoros kapcsolatban áll a népdallal. Korábban, jó pár esztendővel ezelőtt, én is táncoltam, de abba kellett hagynom, ehelyett egy olyan mesterséget kerestem, amivel szintén értéket tudunk hagyni magunk után. Márpedig a fafaragó mesterséget is csak szívvel és lélekkel lehet végezni, mint a táncolást és a nótázást. Amúgy ha jól számítom, már harminc évet hagytam a hátam mögött a munka mezején, ugyanis minden munkámba bele szoktam faragni a monogramot és a dátumot, a legelsőkön pedig 1981 szerepel. Korábban, az igazgatómtól, Varga Karcsi bácsitól – Isten nyugtassa –, akinél kezdő faragó koromban tanultam, mindig azt kérdeztem, miért kell a monogramomat belevésni, hiszen nem akarok én ezzel hencegni. Azt válaszolta, azért kell, mert ezzel üzenünk az utókornak, megcsappanó erdélyi magyar közösségünknek. Ha nem lesznek is utánunk jövő, a faragást tovább vivő fiatalok, azért kell minden munkába belevésni az alkotó nevét és évszámát, hogy majd százötven esztendő múlva, a munkáink nyomán el tudja mondani valaki, hogy ezen a vidéken kézműves mesteremberek éltek. Nemrégiben restauráltam a csíkrákosi temető Kisboldogasszony kapuját. Az 1930-ban volt ácsolva. Most egy olyan kapu restaurálására kértek fel Pálfalván, amely 1890-ben volt ácsolva.

Hogyan lehet egy százéves székely kaput restaurálni? Egyáltalán megéri felújítani?

Összevissza nem szabad hozzányúlni, meg kell maradjon az akkori mester eredeti alkotása. Hogy megéri-e? Nézze, ezek a régi kapuk már nem anyagi értékek, hanem lelki értékek. Épp ezt beszélgettük el azzal a fiatalemberrel is, aki a kapuját restauráltatja, azt ugyanis még az ükapja csinálta. Más számára ez már tűzre való, eldobandó lenne, de neki a generációról generációra hagyott örökség részeként már lelki értékkel bír, és ezt a kapu felújításával ő is tovább akarja örökíteni.

Az elmúlt harminc év alatt hány munkát adott ki a kezéből?

Nem tudnám megmondani, nagyon sokat. Ezt nem lehet így felmérni, mert nem csak kapukkal dolgozom, hanem mindennel, ami fa. Most épp egy Márton Áron püspöki címert fejeztem be, amit idén újrafaragtam a csíkdánfalvi egyházközségnek, ezt ajándéknak szánták a 40 éves kortárstalálkozó alkalmából. Talán egy isteni sugallat is lehetett, mert az idő szűke miatt bizony a faragásával már az éjszakába is jócskán belementem, de nem éreztem fáradtságot. Abban a munkában, amit az ember szeretettel csinál, nincs fáradtság. Ilyen példa lehet az a székely kapu is, aminek az utolsó simításain a mai nap is dolgozom: hajnali hatkor fogtam neki, de biztos vagyok benne, hogy este tíz óra előtt nem fogok felállni mellőle. Sietni is kell vele, mert még ki is kell vinni a megrendelőnek Magyarországra, tehát határidőhöz is kötve vagyok. Apám keramikus volt Csíkdánfalván, ő azt mondta, ha a pénzt a kapun behozzák és nem kell elmenni utána, akkor meg kell csinálni, a munkát el kell végezni. És én nem tudok elég hálát adni a jóistennek, hogy nekem mindig van munkám. Persze nem csak a pénzről van szó.

Említette, hogy nemcsak kapufaragással foglalkozik, hanem mindennel, ami fa. Miket farag még?

Bútortól címerig minden belefér. Van egy új divat is, mégpedig a régi hintós kocsik használata, azoknak is megpróbálnám a restaurálását. Persze a hintókészítésnek is külön technológiája van, akárcsak a kapurestaurálásnak, most épp azon gondolkodom, hogy ezt is meg kellene tanulnom.

Minek alapján tervezi meg vagy képzeli el a székely kaput díszítő motívumokat?

Minden tájegységnek van egy hagyományos mintakincse, elsősorban abból merítek. Fel is szeretném hívni a figyelmét a csíki faragóknak, hogy ne vegyük el, ne majmoljuk a másét, mert ha elmegyünk példának okáért Erdővidékre vagy Máréfalva környékére, ott nem lehet csíki kapukat látni. Viszont Csíkban az ottani kapukat igen. Nagyon bánt, hogy a saját motívumainkat félretesszük, s elvesszük a másét, holott a miénk is van olyan gazdag, mint akár a máréfalvi, akár az erdővidéki.

Miről lehet felismerni, hogy egy kapu Csíkból vagy éppen Udvarhelyszékből származik?

Mivel Csíkról is azt tartjuk, hogy szegényesebb vidék, ezért a csíki székely kapuk mintázata is kicsit szegényesebb szokott lenni, díszítőelemként a lóhere, a tulipán, a bimbó és a rozetta dominál, de többet lehetne felsorolni a geometriai díszítőelemek közül is. Az udvarhelyszéki kapuk ezzel szemben agyon vannak díszítve és faragva, olyannyira, hogy nincs helye a szemnek, ahol megpihenjen. Az is előfordul, hogy az udvarhelyi kapukon nincs födémtartó konzolkötés. Minden vidéknek megvan a maga díszítőelem-skálája, és ha ragaszkodni szeretnénk a hagyományainkhoz, akkor csak azokat lenne szabad használni. A kapu díszítőelemeinek sorába tartozik a felirat is. Fontos, hogy tömörsége ellenére legyen súlya, mondanivalója. Nem akarok senkit sem megbántani, de e téren is kezdünk eligénytelenedni, rengeteg olyan feliratot választanak, amely – hogy is fogalmazzak – a súlytalan, agyoncsépelt, sablonos kategóriába tartozik. Ilyen „a jó szándékú embert a gazda szívesen fogadja, a rossz szándékút furkósbottal várja” vagy az ehhez hasonlók. Ezeknek az én megítélésem szerint nincs helye a kapun.

Annak a két kapunak, amin éppen most dolgozik, milyen feliratokat választottak?

A kisebbik kapunak, amely Siófokra megy a helyi népdalkörnek, az „Összetartozunk, határtalan a baráti szeretet” feliratot választották a megrendelők, míg a nagyobbik, napokon belül felállítandó kapura Máté evangéliumának egy részletét választották: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük.” Olyan is volt nemrég, amelyre egyszerűen annyi került: „Nemzetemnek helytállok.” Ennyi.

A szöveg hosszát mi határozza meg?

A kapu kontyfájának hossza. Sokan kérnek hosszú szöveget, amit egy kicsi kapura nem lehet felírni. A szöveg ugyanis magasan a kapu tetején van, ha elaprózzuk, és kétsorossá tesszük, akkor nemcsak csúnya lesz, de érvényesülni sem fog. Olyan ez, mintha nagy kalapot tennénk egy kicsi gyermek fejére. Ettől még a kicsi gyermeknek is jár kalap, csak a felnőtténél kisebb.

A régi mesterek munkája kapcsán mire gondol, ha végigsétál például Szejkefürdőn, az Orbán Balázs sírjánál felállított kapusoron?

Érdekes például azokon a kapukon az ácsolás, pontosabban a kontyfának és a hónaljkötésnek az ácsolása. Nagyon fontos az ácsolás minősége, illetve hogy az anyag száraz legyen, mert ha nem az, akkor az anyag megnyílik, és ez nagyon látszik. De nézem a faragás mélységét, milyenségét, és persze a használt motívumokat.

Tehát nem azt, amit a turisták leghamarabb: ki állítatta és mikor?

Nem, dehogy. Viszont a régi kapukon megnézem a vasazatot, mert az is fontos, hogy ha már a kapu áll, akkor nyíljon is. De belemélyed az ember az apró részletekbe akkor is, ha restaurálni hoznak egy-egy régi kaput. Olykor azon is elgondolkozom, vajon száz év múlva az én kapuimat egyáltalán fogják-e nézegetni.

Amúgy nem kopnak ki a székely kapuk a használatból? A vaskapuk vagy az újgazdagok távirányításra nyíló automata kapui nem szorítják ki őket?

Erre a kérdésre az emberek mentalitása adja meg a választ. Bizony mára ünnepnapokon sem vesszük fel a székely ruhát, ilyen alapon pedig a rikító sárga házakhoz sem rendelnek székely kapukat. Ehhez is fel kell nőni, tudni kell becsülni a székely kapu üzenetét – mert van neki. Ahogy az Ezer Székely Leány Napjához is fel kell nőni, úgy a székely kapuhoz is. Akinek most épp a kaput csináljuk, abban, elmondása szerint, három éve érlelődött ez az igény. Ha Isten is megsegít, akkor a hónap végén felállítjuk a portája előtt.

Milyen motívumokat használt ennek a díszítésekor?

Mindenekelőtt az életfát emelném ki. Az életfa a nevét a hosszáról kapta, ugyanis általában 85-90 centitől 100-110 centiig terjed, és egy átlag emberöltő hosszát szimbolizálja. Kisebb kapuknál ez a díszítőmotívum 70-80 centi szokott lenni. Ennél meghagytuk 100 centis hosszúságúnak. De dominál a rozetta is, illetve a geometriai elemek közül a vízfolyásos minta. A túloldalon a pénzveretes díszítés is látható. Ez a gyönyörű szép palmetta az életfának az egyik díszítőeleme. Ennél a tervezéstől a faragáson át a felállításig két ember számára – merthogy ezt egy ember nem bírja – bő két hónapnyi idő szükséges. Amiről most beszélek, az magasságban 6 méteres kontyfát jelent, amire 4,5 méteres hosszú födémszerkezet jön rá.

Honnan az alapanyag?

Mivel tölgyfáról van szó, azt általában Erdővidék és Szováta környékéről hozzuk. De mivel körülményes az utánajárás, sokszor azt se bánjuk, ha a faanyagról a kliens gondoskodik. Persze ez esetben amilyet hoz, olyanból dolgozunk. A kapuhoz tehát tölgyfát használunk, ez alól csak a zsindely és a födémszerkezet kivétel, ami fenyő szokott lenni. A tető amúgy pattintott zsindely. Ezt nem szabad körfűrésszel szabdalni, csakis hasítani, mert csak így tart, míg a világ és két nap.

A székelykapu-faragó mesterek mennyire tartják egymással a kapcsolatot?

Mindig konzultálunk, van is Varga Károly Faragóegyletünk, szívesen el is járunk egymáshoz. De felkeressük egymást az udvarhelyi napokon, találkozni szoktunk a nyeregben a csíksomlyói búcsún, az Ezer Székely Leány Napján, Sepsiszentgyörgyön a városnapokon. Jó beszélgetni, egy kicsit konzultálni, mert a butaság, amit igyekszünk eltitkolni, előbb-utóbb meglátszik azon, amit faragunk. Ha valaki kap például egy mintakincset, bemutatja a többieknek is, ki mit szól hozzá, lehet-e így használni, javítsunk-e rajta. Tudunk egymásról, sőt mi több, a határon túli faragókkal is tartjuk a kapcsolatot.

Igaz, hogy a fafaragók akár órák hosszát is tudnak vitatkozni egy-egy motívumon? Mi a vita alapja ilyenkor?

Abból kell kiindulni, hogy a népmesékhez hasonlóan a mintákban is kötelezően fel kell hogy tüntessük a hármas számot. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy királynak három lánya… Nagyobbik, középső és a legkisebbik… és így tovább. Ha a motívumokat jól választjuk meg, egy mesét is el lehet vele mutogatni, annyira sokrétű a szimbólumrendszere. De ha egy kapun nincs palmetta, az már baj. Egy életfának viszont rengetegféle palmettája lehet, fantázia kérdése az egész. A kapuk tájjellegű szimbólum-rendszerét a népdalokhoz lehet a legjobban hasonlítani: egy-egy népdalt ugyanúgy énekelnek Csíkban is, mint Udvarhelyen, vagy éppen Szovátán, csak éppen más tájszólásban. A mondandó viszont ugyanaz. Így van ez a székely kapukkal is. A viták abból származnak, hogy ki mennyire ment bele egy-egy más tájra jellemző díszítőelem-rendszerbe. Én úgy látom, hogy a túl zsúfolt díszítés nem jó. A szemet hagyni kell pihenni.

Előfordulhat, hogy ugyanúgy csinál meg két kaput?

Nem, sosem. Nincs két egyforma székely kapu. Nem is szabad legyen, de nincs is. A címerek viszont egyformák kell legyenek, azokkal nincs játszadozás. Ahogy az meg volt rajzolva, úgy kell megfaragni, még egy milliméterrel sem szabad eltérni. Akárcsak egy Petőfi-verset: ahogy leírták, úgy kell elszavalni.

Akad-e jelentkező, aki hajlandó tovább vinni a székelykapu-faragás tudományát, hagyományait?

Jó lenne, ha lenne. De nem mondhatnám, hogy sokan lennének. Kitartás is kell ám hozzá, mert egy héten belül senkiből nem lesz fafaragó, de még egy év után sem. Türelem kell, hogy az ember ki tudja várni, míg egyszer azt mondják neki: a Jóisten áldja meg a keze munkáját! A fiatalok korábban jöttek is, de az egészből csak annyit láttak, hogy hű de jó, Tibi bá milyen sok pénzt keres. Sokan neki is fogtak, de tízből csak egy-kettő szokott kitartó lenni. Csíkszeredában van egy kollégám, András Lajos, aki a művészeti iskolának a mestere. A legutóbbi nagy munkát közösen készítettük, így faragás közben erről is volt időnk beszélgetni. Néztük az arányt: amikor mi végeztük az iskolát, évente 20-25 diák fejezte be tanulmányait, ma viszont csak négy-öt. Bármilyen tevékenység ma már a pénztől indul el, és a pénzhez fordul vissza. Ma például az a fiatal, aki nem lát benne megélhetőséget és nem lát belőle azonnali pénzt, inkább a sáncásást választja, mert ott azonnal fizetik. Nincs türelmük kivárni, hogy fafaragók legyenek. Olyan ez, mint a hegedülés: fél évig kitartóan járunk az órákra, aztán kopik a nagy lelkesedés. Márpedig ez nem hétköznapi munka. Rengeteg gondolkozás és türelem kell hozzá, egyetlen motívum sem születik meg egyik napról a másikra. Sokat kell ám ceruzával rajzolni, és kiradírozni a fából, hogy olyan legyen, amire elmondható: na jó, elfogadható. Erről szól a kedvenc mottóm is, elmondanám, hátha valaki ettől kedvet kapna a fafaragáshoz: szeresd munkádat, lelj örömet benne, és öregedj meg vele, hiszen a munkád a lelked tükre.


Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!