Versenyben a vidék

VINCZE MÁRIA közgazdász, nyugalmazott egyetemi tanár, 2000–2007 között a Babeº-Bolyai Tudományegyetemen Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán a magyar tagozat beindítója és vezetője volt. Ma az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudomány szakosztályának elnöke, számos európai projekt aktív résztvevője. Szakterületéről, a vidékfejlesztés aktuális nehézségeiről Kustán Magyari Attila kérdezte.

Egy általános kérdéssel indítva: hogyan él Románia az Európai Unió nyújtotta vidékfejlesztési támogatásokkal?

Kezdjük azzal, hogy Romániai ilyen támogatásokban 2000 ás 2006 között a SAPARD program formájában részesült, ezt nevezhetjük a tanulási folyamatnak. 2007-től, már tagállamként a közös agrárpolitikai pénzekhez is hozzáférünk, amelyeknek két pillére van: a területalapú támogatások és piaci intézkedéseké, valamint a vidékfejlesztésé. 2007 és 2013 között Románia 8,4 milliárd euró Európai Uniós vidékfejlesztési támogatással rendelkezett, ez az összeg kiegészült ugyanakkor a román költségvetési támogatással és a beruházási támogatások esetében a magánvállalkozók, termelők önrészével, meghaladva összességében a 12 milliárd eurós összeget. A rendelkezésre álló vidékfejlesztési összegek körülbelül 76 százalékát sikerült leszerződtetni, ez 1,1 millió vidéki lakost érintett és – a más EU-s alapokhoz képest itt teljesített legjobban az ország.

Említette egy előadásában, hogy az országban 3,85 millió mezőgazdasági egység működik. Ez azt jelenti, hogy sikeresen a gazdaságok alig harmada pályázott csupán. A többiek miért nem?

Az említett 3,859 millió gazdaság elsöprő többsége egyéni gazdálkodó emellett körülbelül harmincezer, jogi személyiséggel rendelkező, viszonylag nagy mezőgazdasági vállalkozás működik vidéken. Azok, akik nem nyertek el területalapú direkt támogatást, vagy nem érték el a megszabott alsó birtoknagyság küszöböt jelentő egy hektáros területet, amelynek minden egyes parcellája legalább 0,3 hektáros kell legyen, vagy vidékfejlesztési támogatásra nem pályáztak, illetve nem sikeresen pályáztak a különböző intézkedésekre .

Hogyan használódnak fel az elnyert támogatások?

Míg a fejlett 15 tagállam elsősorban a vidéki környezet védelmére és fejlesztésére fordítja az összegeket, mi a mezőgazdasági vállalkozások versenyképességének növelését céloztuk meg, illetve a vidéken élő lakosság életszínvonalának fejlesztését. Ideális felhasználási mérték persze nem létezik, de elvileg az vizsgálható lenne, hogy egy adott országban hogyan áll a mezőgazdaság, a vidék fejlettsége, és ennek függvényében mire használták fel a pénzeket. EU-s szinten arra helyezték a hangsúlyt mostanáig, hogy a jogosultak kapták-e meg a pénzeket, vagyis a jogosultság kritériumát betartották-e és kevésbé vizsgálták, hogy mennyire a valós igényeknek megfelelően és mennyire hatékonyan történt a támogatások eloszlása. Az új vidékfejlesztési támogatási rendeletben jelzik, hogy a következő hétéves időszakban már nagyobb hangsúlyt helyeznek a hatékonyságra is. Ez jó dolog, de meglehetősen bonyolult is lesz számszerűen kimutatni, hogy az elköltött összegek miképpen járultak hozzá az eredmények javulásához.

Milyen különbségeket tapasztalni Románia különböző régiói között vidékfejlesztés vonatkozásában, , hogyan teljesít például Székelyföld?

Amikor megyei szinten megvizsgáltam a 2007-2011-es időszak közötti Közös Agrárpolitikai támogatások helyzetét, kimutatható volt, hogy a legjobb teljesítményt az erdélyi megyék érték el és Székelyföld, különösen Hargita megye jobban állt a támogatások felhasználása szempontjából, mint a déli és keleti megyék, ha egy hektár mezőgazdasági területre, vagy egy vidéki lakosra vagy egy mezőgazdasági foglalkoztatottra vetítettük a támogatások összegét. Ez persze Hargita megye vonatkozásában egy sommás megállapítás, ugyanis a megye legtöbb községe hátrányos helyzetű, olyan területei vannak, amelyek külön agrár- környezeti támogatásban is részesültek, részben tehát ez is magyarázza a jó eredményeket. Az viszont igaz, hogy ahol vannak olyan szervezetek, szaktanácsadási vállalkozások, amelyek jól dolgoznak, megérződik az eredmény, és székelyföldi szinten érvényes ez. Erdély jobb teljesítménye összefügg azzal is, hogy 2007 és 2013 között plusz pontokat kaptak a kevésbé fejlett községek, például a 322-es intézkedés kapcsán leadott pályázatok esetében, amit 2014 után már valószínűleg nem fognak alkalmazni, mert rájöttek arra, hogy hatékonyság szempontjából nem működött jól ez a rendszer.

Nem lehet a kritériumrendszeren korrigálni inkább, vagy teljesen ki fog maradni ez a szempont az új pályázati értékelésből?

Nehéz feladat az értékelési kritériumok összeállítása, hiszen lényeges eltérések vannak Romániában, akár a régiókat, akár a megyéket, vagy a községeket vesszük figyelembe a föld használat szerkezetében, a termelési struktúra vonatkozásában, a kis- és nagygazdaságok arányaiban stb. Az EU azt szeretné, ha az egyes országok közti gazdasági különbségek csökkennének, és az igaz, hogy a fejlettebbek hatékonyabban élnek a támogatásokkal, de egyúttal rájöttek arra is, hogy az országokon belüli területi különbségek adott esetben megnőttek. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor megvan a létjogosultsága annak, hogy a hátrányos helyzetűeket segítsük, de nem szabad akadályoznunk a fejlettebbeket sem.

Mégis milyen feltételek mentén volna érdemes dönteni a támogatásokról?

Mint mondtam, nagy és sokféle különbségről beszélhetünk. Délen például több a nagygazdaság, ez Székelyföldön éppen fordítva van, de számít, hogy az egyes megyékben mennyi a szántó, a kaszáló, a legelő, a gyümölcsös részaránya. A termékstruktúra is számít: mennyi a növénytermesztés, mennyi az állattenyésztés aránya, azon belül a különböző fajoké stb. A vidéki lakosság korstruktúrája szintén különbözik, a régiókban pedig más és más a gazdasági struktúra, azaz az ipari, mezőgazdasági, szolgáltatásbeli vállalkozások aránya. Ezek szem előtt tartásával kell összeállítani azokat a kritériumokat, amelyek alapján a leadott pályázatokat értékelni fogják. Alapvető kérdés a támogatások hatásosabb eloszlása vonatkozásában hogy legyen elfogadott stratégiai elképzelésünk arról, hogy mit is akarunk. Ha például az a cél, hogy Románia nagy gabonatermelő ország maradjon, akkor azokat a régiókat kell támogatni jobban, ahol ennek a termelésnek nagyobb az aránya. De ha figyelembe vesszük, hogy jelentős hozzáadott értéket nem jelent a gabonatermelés, akkor fontosabb volna, hogy a gabonát etessük fel az állatokkal, amelyeket értékesítünk. Így már más régiókat kellene támogatnunk, nem szólva arról, hogy kérdés: nagy, vagy kisgazdaságokat támogatunk. A kérdést bonyolítja, az a tény hogy a világgazdaság állapota folytonosan változik,

Jelenleg mire fektet hangsúlyt a román állam?

Az új romániai vidékfejlesztési programban a mezőgazdasági kistermelők jelentősebb piaci részvételét célozzák meg és külön alprogramot dolgoznak ki a gyümölcstermesztés kiemelt támogatására. Ezt magam is helyesnek tekintem, mert Romániának megvannak a természeti adottságai ehhez, viszont a kilencvenes években a szövetkezetek reprivatizációja nyomán sikerült szétzülleszteni a nagy gyümölcstermelő farmokat, olyan mértékben, hogy napjainkban nemcsak a déli gyümölcsöket, de még az almát is importáljuk, ahhoz, hogy az iskolásoknak járó gyümölcsöt biztosíthassuk. De problémák mindig adódnak: ha ugyanis mi most a gyümölcstermesztési ágazatot akarjuk fejleszteni, akkor a támogatás jelentős része tulajdonképpen külföldre kerülne, mert onnan lehetne beszerezni a jó minőségű facsemetéket. Mi pillanatnyilag kevés gyümölcsfa-csemetéket előállító vállalkozással rendelkezünk. Előbb a jó minőségű csemeték előállítását kellene támogatni és csak ezt követően támogassuk azokat, akik gyümölcstermesztéssel foglalkoznának.

Hogyan viszonyul az állam a kisvállalkozásokhoz?

Kiemelten támogatják a kis- és középgazdaságokat abban, hogy több és jobb minőségű terméket értékesíthessenek a helyi és regionális piacokon, vagy akár exportra. Az a helyzet alakult ki ugyanis – annak ellenére, hogy ismételgetik, mi lehetnénk Európa éléskamrája –, hogy kedvezőtlen időjárású években még a gabonából is importra szorulunk, és ez a helyzet a sertés- és baromfi hús esetén vagy a zöldségek, gyümölcsök esetében is. Az egyik stratégiai célkitűzés az kellene legyen, hogy az önellátásunk mértékét emeljék, a kisgazdaságok támogatása pedig ezért is fontos. Mi sajnos még ott tartunk, hogy az agrártudományi intézmények tankönyvei még mindig a nagyvállalkozások menedzsmentjét oktatják, holott nagy különbségek vannak a kis- és nagygazdaságok között. A kisgazdaság munkalehetőségeket teremt, nem a profit növelése a fő cél, hanem a megfelelő családi jövedelem elérése ezért eleve rossz a megközelítésünk, amikor „versenyképessé” akarjuk tenni a kisgazdaságokat. Arra van szükség, hogy szervezettek legyenek és együttműködjenek a beszerzés, az értékesítés szintjén, addig nem lehetnek életképesek sem.

Mi az akadálya annak, hogy az egyéni kisgazdák együttműködjenek?

Beszélt-e ön olyan idős gazdával, aki bizonyos időszakát a kollektív gazdaságban élte le? Ezek az élmények még éreztetik hatásukat, így nem csoda, ha ódzkodnak a „közöstől”. Már pedig a kisgazdaságok életképességének fokozása elképzelhetetlen ezek együttműködése nélkül. A fiatal gazdák körében már tapasztalható egy jó irányú elmozdulás, nagyobb fokú nyitottság az együttműködésre. Romániában a 2010-es Általános Mezőgazdasági Összeírás adatai szerint az egyéni gazdák több mint 60 százaléka 55 év fölötti, míg a 44 év alatti egyéni gazdák aránya 23% alatt van, tehát nem igazán van utánpótlás. Ez egyébként általános európai probléma. A generáció váltás megvalósítása azért is fontos, mert a tudásalapú, innovatív gazdálkodás, amelyet az EU szorgalmaz, nem valósítható meg a fiatalabb, kockázatot inkább vállalkozó gazdálkodók nélkül.

Egy nem közvetlenül vidékfejlesztési kérdéssel zárok: a közgazdaságban mennyire számít a gazdasági ráció, és mennyire az erkölcsi, etikai megközelítés?

Amikor gazdasági szempontból vizsgálunk valamit, és ebből a nézőpontból döntünk, az egy dolog, és amikor a méltányosság felől közelítünk, az más dolog. Gondoljunk például a ’18-as földtörvényre: akkor a méltányossági szempontokat vették figyelembe, azt akarták, hogy kapja vissza az ember azt a földet, amit az apja, a nagyapja vásárolt. A gazdasági megközelítés viszont azt tette volna logikussá, hogy az átalakítási folyamatban az egyes parcellákat összevonva kezeljék, amivel a traktorok, gépek üresjáratait kiküszöbölhették volna. Tény viszont, hogy annak is megvolt az értelme, hogy az emberek miért vásároltak a határ különböző részein parcellákat, hiszen a föld termőképessége akár négyzetméterenként is változhat így, a gazdák a kockázatot is csökkentették azzal, hogy a határ különböző részein rendelkeztek parcellával. Visszatérve a feltett kérdésre: ma már számos szakember igazolta, hogy az etikai normák betartása gazdasági nézőpontból is hasznos, és nyilván a társadalmi tőke fejlesztése szempontjából is alapvetően fontos az etikai normák szem előtt tartása.