Továbbra is elege van Romániából

A kormány régiósítási elképzeléseinek célja a tömbben élő magyarság felszabdalása, asszimilálása – véli Sabin Gherman kolozsvári újságíró. Az „Elegem van Romániából!” című kiáltvány szerzőjétől Cseke Péter Tamás azt kérdezte: milyennek látja most Romániát Erdélyből?

Tizenöt éve írta meg az „Elegem van Romániából!” címû kiáltványát. Változott-e a véleménye az országról azóta?

Árnyalatnyit sem változott a véleményem a hazámról, minden akkor leírt szó ma is érvényes. Nézzen ki az utcára, ugyanolyan szürke ez az ország, mint tizenöt évvel ezelőtt, ugyanazokat a földre szegezett tekintetű, egyik napról a másikra tengődő embereket látjuk.

Kiáltványában „ordináré balkanizmust” emlegetett. Ez is jellemzi még az országot?

Amit én jelenleg érzékelek, a politikai osztály szintjén legalábbis, az már rosszabb az ordenáré balkanizmusnál. Mondhatni a rablógazdálkodás új szakaszába értünk, politikusaink már a törvények segítségével lopnak. Nincs pénzünk kórházakra, de arra van, hogy 30 millió eurót fizessünk egy kilométer autópálya megépítéséért. Nem hiszem, hogy van ország ezen a földön, ahol 30 millió euróba kerül egy kilométer sztráda megépítése. Alapvető orvosi szolgáltatásokra nincs pénz, de a parlamentben gyógyszertár nyílik leszállított árú orvosságokkal a honatyák számára. Ez azt mutatja, hogy hatalmas a szakadék a választottak és a választók között. A parlamentbe bekerülő politikusok már szinte természetesnek veszik, hogy csak a saját meggazdagodásuk érdekelje őket. Nincsenek elképzeléseik az ország jövőjéről, mandátumhoz is a helyi közösségeknek tett ígéretekkel jutottak: kimeszelnek majd egy iskolát, új ablakokat téteteknek a kultúrotthonba, ilyenek. Ezek az ígéretek egy helyi tanácsos kampányába illőek, nem egy képviselőjébe, szenátoréba.

A parlament mára már akadálya, nem előremozdítója az ország modernizálódásának. Egy templomfelújítás valamelyik faluban nem egy modernizációs nemzeti célkitűzés, ám politikusaink fantáziájából csak ilyesmikre futja.

Nem túl pesszimista? Volt már egy modernizációs nemzeti célkitűzés, az uniós csatlakozás, amit a kiáltványa óta sikerült elérnie az országnak. Románia törvényei korszerűsödtek már csak az uniós acquis átvételével. Nem így látja?

Hogy is mondjam: ha csak a törvényeit nézzük, Ceauºescu Romániája maga volt a földi mennyország. De azért abban igaza van, valóban történtek az elmúlt 15 évben pozitívumok is az országban.

Melyek lennének ezek?

Hát például az, hogy az autonómia nem tabutéma többé, ahogyan a kilencvenes években volt. Az emberek szép lassan tudomást szereznek például arról, hogy a románokat nem nyomták el a magyarok Erdélyben. A 14-15. századi dokumentumokból kiderül, hogy a román parasztoknak jobban ment a soruk, mint a magyaroknak abban az időszakban: míg a románok csak két százalék, a magyarok tíz százalék dézsmát fizettek. Erre egy ismert bukaresti történész, Marius Diaconescu is felhívta nemrégiben a figyelmet. Vagy mást mondjak: a bábolnai felkelést nem a román, hanem a magyar parasztok kezdeményezték. Ám ezt sokan a mai napig nem hajlandók tudomásul venni, mert elveszítenék a gyűlölködésük tárgyát. Ezek az emberek azt hiszik, hogy jó hazafi az, aki gyűlöli más nemzet tagjait.

Milyen egy jó hazafi?

Aki úgy szereti a hazáját, hogy közben megpróbálja megismerni más nemzetek kultúráját.

Engem például az érdekel, mi köti össze a románokat más népekkel, magyarokkal, németekkel, romákkal, szlovákokkal, elsősorban Erdélyben. Hiszen Erdély soha nem volt kizárólagosan román, magyar vagy német terület. Sajnos azt is kevés román ember tudja, hogy a román népzenét Bartók Béla tette világszerte ismertté.

És a román politikusok mennyire jó hazafiak?

Az államelnök például az.

Azért Traian Bãsescunak is volt néhány meredek kijelentése a két mandátuma alatt. Sokan úgy látják, hogy ha éppen barátkozott a magyar politikai szervezetekkel, akkor politikai érdekből tette. Ön nem így látja?

Bãsescu volt az első román államfő, aki az ország figyelmét Székelyföldre fordította, kulturális értelemben is. Az első politikus volt, aki nem szavazatszerzés reményében látogatott Hargita és Kovászna megyébe, hanem azért, mert meg akarta ismerni ezt a régiót. Egyszerűen jól érzi magát Székelyföldön.

Székelyföld autonómiája továbbra is tabu téma Romániában. A román politikusok többsége szerint az ország szétszabdalását jelentené, ha a régió nagyobb önállóságot kapna. Sőt elhangzik az is, hogy az autonóm Székelyföldön, a központi költségvetés nélkül éhen halnának az emberek.

Ezek mind városi legendák. Nézzük meg a székelyföldi megyék gazdasági adatait. Hargita, Kovászna és Maros megye is többet juttat az ország költségvetésébe, mint amennyit kap a büdzséből. Sőt, egész Erdélyben mindössze egyetlen megye van, amely a központi költségvetésre szorul. Ez Máramaros, de ez a megye is csak azért került ilyen helyzetbe, mert 22 millió eurót költött útépítésre. Az adatok szerint Maros megye például a Bukarestbe küldött 100 euróból csak 70-et kap vissza. Ezzel ellentétben Vaslui 100 beküldött eurójáért 158 eurót kap az államtól.

A jelenlegi kormány a fejlődés kulcsát az úgynevezett régiósításban látja. Mi a véleménye a szociálliberálisok régiósítási terveiről?

Ezek a tervek az íróasztalnál készültek. Liviu Dragneaék nem értik meg, hogy az egységes állam fogalma nem összeférhetetlen az ország kulturális sokszínűségével. Olaszország például egységes állam, de ez nem akadálya annak, hogy öt különleges jogállású régiója legyen a többi húsz régió mellett.

Ha jól tudom, ön elsők között írt Romániában a régiósításról, 2001-ben egy tervezete is született erről. Mi volt ennek a lényege?

A tervezet az általam alapított Erdély–Bánság Liga dokumentuma volt. Lényege az, hogy az országot a történelmi régiók mentén kellene felosztani: Bukovina, Máramaros, Körös-vidék, Erdély, Bánság, Havasalföld, Olténia, Dobrudzsa és Moldova, emellett különleges státusz járna Bukarestnek. Emellett különleges jogállása lenne további három régiónak: a Duna-deltának, Székelyföldnek és a Zsíl-völgyének. Ez utóbbi régió a romániai turizmus fellegvára lehetne, ehelyett egyfajta büntetőszázad szerepet osztottak a térségre az elmúlt évtizedekben. Egyébként a Duna-deltának és a Zsíl-völgyének már most is van kormányzója. Ha már létezik ez a tisztség ezekben a régiókban, miért ne lehetne létrehozni máshol is?

Az én elképzelésem szerint a régiókat pénzügyi és közigazgatási döntéshozatali jogkörökkel kellene felruházni, és az ország számtalan problémája megoldódna.

Érdekesség egyébként, hogy a románok felháborodnak a székely zászlókon, ugyanakkor dicsérik is a székelyeket, amiért annak idején Mihai Viteazul segítségére siettek. El kéne döntenünk végre, hogyan viszonyuljunk a székelyekhez.

Milyen hatása lenne az országra annak, ha Liviu Dragneáék régiósítási tervei érvényesülnének?

Szerintem Dragneáékat az első perctől az vezérelte, hogy a tömbben élő magyarságot felszabdalják, asszimilálják. Ez történt Székelyföldön az 1968-as megyésítéskor is. Az akkori „szakértőknek” arra is volt gondjuk, hogy a szász régiókat is szétszabdalják a megyék kialakításakor: szétválasztották Nagyszebent Brassótól. Nekem román emberként nem lehet az az érdekem, hogy a magyaroknak kárt okozzak. Érdekeink közösek. Nekem az az érdekem, hogy jól érezzem magam Székelyföldön is, Nagyváradon, Dobrudzsában és Vasluiban is, a magyaroknak pedig az, hogy jól érezzék magukat a szülőföldjükön. Meggyőződésem, hogy a magyarok csak akkor érzik jól magukat a szülőföldjükön, ha saját oktatási és kulturális intézményhálózatot alakíthatnak ki. Romániában törvény szerint az igazságszolgáltatásra is kiterjed az anyanyelvhasználati jog, de ezt sem tartják be. Olyan esetről is tudok, amikor a nyolcvan éves székely bácsi pereskedett valamilyen földügyben a bíróságon, és egy kukkot nem értett abból, amit neki ott mondanak. Mindenre bólogatott, és elítélték birtokháborításért. Hogy érezze jól magát ilyen körülmények között a szülőföldjén? Emlékezetes, hogy 1918 után Brãtianuék egyik első intézkedésként háromezer román családot küldtek Moldovából Székelyföldre. Tönkre is tették ezeket a családokat. Én sem érezném jól magam, ha felsőbb utasításra hirtelen Vasluiba kellene költöznöm. Ugyanez történt a diktátor idején is: a hetvenes években közel harmincezer románt telepítettek Moldovából Marosvásárhelyre, hogy változtassanak a lakosság etnikai összetételén. Így épült fel annak idején a város Egyesülés nevű negyede. Marosvásárhely korábban a virágok városa volt, ám a beköltöztetett moldovaiak semmit sem értettek a település szellemiségéből. Mindenki magyarul beszélt körülöttük, nem értették a nyelvet, sündisznók módjára reagáltak. A román hatalom soha nem viszonyult pozitívan a kulturális mássághoz, annak ellenére, hogy az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban nagyon sok mindent megígértek a Romániában élő nemzeti közösségeknek.

Ez már csak azért is butaság, mert engem románként gazdagítanak a magyarok kulturális értékei, s ez fordítva is érvényes. A Bolyai-testvérek számomra elsősorban erdélyiek, utána magyarok, Báthory István is elsősorban erdélyi volt, utána magyar. Hunyadi János szintén erdélyi volt, utána román. El kellene fogadnunk végre, hogy a kulturális másság nem konkurenciát jelent, hanem komplementaritást.

A németek és franciák már eljutottak oda, hogy nem kérik számon egymáson ükapáik cselekedeteit. Mi azonban mintha megtébolyodtunk volna. Az autonómia sok jóra megtanít, arra is, hogy a közösségek problémáit az adott közösségen belül kell megoldani. Ha mi ketten, én románként és ön magyarként, elkezdenénk veszekedni egymással, senki nem nyomna meg egy békítő gombot Bukarestben. Kibékülünk mi magunktól is, egy pohár pálinka mellett.

A régiósítás egyelőre megbukott, ám a kormány másik fontos törvénytervezete, a decentralizálásról szóló jogszabály hamarosan érvénybe lép. Mi a véleménye az egyes minisztériumi intézmények önkormányzati hatáskörbe utalásáról?

Ez egy üdvözlendő lépés. De a valós decentralizációt az jelentené, ha visszavonnák azt az idióta törvényt, amely szerint az 50 millió eurónál nagyobb üzleti forgalmú cégek adózási székhelye Bukarest. A Hochland például tejtermékeket készít Székelyföldön és Temesváron is, az adót azonban Bukarestnek fizeti. Tehát az adófizetés esetében is fel kell számolni a központosítást. A polgárnak abban a hiszemben kellene lefeküdnie esténként, hogy rendben van, befizette az adót, de abból a pénzből kijavítják az utakat, korszerűsítik az iskolákat. Ehelyett most az adófizetők pénze a bukaresti feneketlen zsákba megy.

Nagyon sokan támadták az elmúlt években Romániában „autonomista” kijelentései miatt. Hogyan reagál ezekre a támadásokra?

Nehéz olyan emberekkel vitatkozni, akik a 21. században sem értik meg, hogy mit jelent az autonómia, a decentralizáció. Az Európai Unió nagykövete, Jonathan Scheele 2001-ben Marosvásárhelyen világosan megmondta: a fejlesztési régiókkal az a gond, hogy kialakításuk nem jár együtt a központi ha-táskörök átruházásával. Akik engem támadnak, nem értik meg, hogy az alapvető nemzeti célkitűzéseink nem szimbólumokhoz kötődnek, hanem konkrétumokhoz. Eszembe jut, amit Angela Merkel német kancellár mondott tavaly az Európai Néppárt Bukarestben tartott kongresszusán. E szerint a jólét nem uniós direktíva, hanem az emberek kezdeményezési szabadságától függ. Egyébként Orbán Viktor Magyarországával is szoktam hergelni a kritikusaimat, amikor követendő példaként emlegetem azt, hogy Budapest nem engedélyezi külföldiek számára a magyar földek felvásárlását. Romániában jelenleg a termőföldek 8,5 százaléka külföldi kézben van, és értékesítésüket engedélyezzük.

És most azok vádolnak engem Románia érdekeinek elárulásával, akik darabonként adják el az ország területét. Románia egyetlen háborúban sem veszített annyit, mint az elmúlt húsz évben: a népességfogyás és az elvándorlás miatt hárommillió lakost és termőföldjeinek közel tíz százalékát.

Emlegette a 2001-ben létrehozott Erdély–Bánság Ligát. Mi most a helyzet ezzel a párttal?

Nem sikerült bejegyeztetnünk, annak ellenére, hogy akkoriban a szükséges 10 ezer helyett 17 ezer támogató aláírást gyűjtöttünk össze.

Ezt azért is kérdem, mert elterjedt az a hír, hogy Sabin Gherman indulni készül a jövő évi európai parlamenti választásokon. Mi igaz ebből?

A hírnek nincs valóságalapja. Onnan indulhatott, hogy néhány jó szándékú ember, akiket én nem ismerek, egy Facebook-oldalon engem javasolt az „erdélyiség” európai parlamenti képviselőjének. Ám nem áll szándékomban indulni semmilyen választáson. A médiában képzelem el a jövőmet, és továbbra is szívesen beszélek a tanulékonyabb embereknek az erdélyiség gondolatáról.