Átlépni a mentális határt

A határövezetben is csak akkor lesz gyümölcsözőbb a román-magyar gazdasági együttműködés, ha a szociális és kulturális kapcsolatok is gyakoribbak lesznek és jobban kiegészítik egymást. Mert a kettő összefügg, kölcsönhatásban van egymással. Sike Lajos jegyzete.

Szatmárnémetiben élő és működő sikeres vállalkozó meséli: hetente átlag két-három magyarországi üzletember keresi meg, hogy puhatolózzon az itteni lehetőségekről, de főleg, hogy indítsanak közös céget. Több évi próbálkozás nyomán eddig mindössze két ilyen együttműködés született. Ennek oka elsősorban az, hogy a legtöbb érdeklődő nem akar egy eurót sem beruházni, elsősorban szolgáltatásait kínálja, ami nem mindig egyezik az itteni kereslettel, vagy egyszerűen felesleges árukészletétől szeretne megszabadulni. Úgy gondolják, nálunk kevésbé rendezett viszonyok uralkodnak, s könnyebben megforgathatják pénzüket. Legtöbbnél már a bemutatkozás utáni „kötelező” kávénál tetten érhető ez a szándék, minek okán Attila barátunk hamar kiadja útjukat. „Nem szeretem, ha saját testvéreink is hülyének néznek bennünket” – mondja őszinte indulattal.
Sok igazság lehet abban, hogy az odaáti vállalkozók jelentős része egy fillért nem akar itt befektetni, csupán a pénzét megforgatni. Elég, ha arra gondolunk, hogy a Romániában beruházó külföldiek listáján Magyarország a 15. helyen áll, holott a szomszédság, a könnyebb elérhetőség, a kisebb szállítási költség okán, akár az élmezőnyben is lehetne. Mindjárt a gazdag nyugatiak, az USA, Németország, Anglia, Franciaország, Hollandia, Svédország és Finnország után. Mivel nem ez a témánk, arról most ne beszéljünk, hogy a magyar tőke döntő része Bukarestet gyarapítja, nem pedig a Székelyföldet, ahonnan munkalehetőség hiányában ezrével vándorolnak el a fiatalok. Ezt tudva, az ember könnyen káromkodik egy nagyot, amikor folyton azt hallja a pesti közszolgálati, pontosabban kormánypárti médiában, hogy mennyire segítik a határon túli magyarok szülőföldön való maradását. Persze, Pestről nem látszanak olyan jól azok az elválasztó és egyre mélyülő árkok, amelyeket a politikai pártok gyilkos egymásnak feszülése okoz.
A lehetőségektől elmaradó magyar-román gazdasági kapcsolatok egyik okaként a korábban megszokott közös évi kormányülések elmaradását is említhetnénk, de még inkább az egymással szembeni előítéletek lassú lebomlását. Nem véletlen, hogy a minap Szatmárnémetiben tartott magyar-román üzleti fórumon sok szó esett erről. Miként az sem, hogy elsősorban két olyan sikeres közgazdász hozta szóba e témát, akik mindkét országban éltek vagy élnek, alaposan ismerik mind az itteni, mind az ottani szokásokat és viszonyokat. Akik nem hallomás, kávéházi pletykák alapján, hanem a szakmai alázatnak megfelelően, saját tapasztalataikból ítélnek.

A nyíregyházi Kerezsi Miklós, aki nálunk nemcsak válságkezeléssel foglalkozik évek óta, de a Babes-Bolyai Tudományegyetemen is tanít, bosszantónak nevezte, hogy sok magyarországi vállalkozó még ma is lekezeli az itteni partnereket, és azzal a tudattal jön át, hogy a románoknak minden eladható.

Csak akkor józanodnak ki, amikor látják, hogy a német, angol, francia, olasz, de még a cseh és lengyel befektetők is rég megelőzték őket. Gyakori hibaként említi az itteni sajátosságok figyelmen kívül hagyását, a minőségi követelmények lazulását (a buta és leegyszerűsítő „jó lesz az az oláhoknak” szlogen szerint), nem kevésbé az érzelmi alapon választott menedzsmentet. „Aki komoly szándékkal jön ide és hajlandó végigjárni a nem túl befektető-barát bürokráciát, az nem bánja meg, mert előbb-utóbb megtalálja számítását! De fontos, hogy legyünk szakmai partnerei az adóhatóságnak és legyen jól felkészült, a változásokra mindig odafigyelő könyvelőnk” – hangsúlyozza Kerezsi Miklós. Arra is felhívta a Romániában befektetni akarók figyelmét, hogy vártalan csapda lehet a gazdasági tevékenységet mind jobban nehezítő körbetartozás, melyben az állam jár az élen. Ezért a partneri kapcsolatok kialakítása előtt fontos ellenőrizni, hogy milyen a román fél fizetőképessége, nincs-e túlságosan eladósodva.
A Nagykároly környékéről származó, s a szülőföldjére gyakran hazajáró Schupler Helmuth a miskolci egyetem tanáraként vett részt a szatmári üzleti fórumon. Gyakran tapasztalja, hogy nem csak a lassan fejlődő infrastruktúra, de a nehezen lebomló mentális határ is komoly akadálya a sokkal eredményesebb együttműködésnek. S a magyar fejekben legalább annyi leépíteni és elfelejteni való van, mint a románokéban. Ha a franciáknak és a németeknek működik, nekünk miért ne sikerülne? Schupler professzor úgy látja, még a határövezetben is csak akkor lesz gyümölcsözőbb a román-magyar gazdasági együttműködés, ha a szociális és kulturális kapcsolatok is gyakoribbak lesznek és jobban kiegészítik egymást. Mert a kettő összefügg, kölcsönhatásban van egymással.
Az akadályok leépülését szolgálja az is, ha beszélünk róla, lehetőleg minél gyakrabban és őszintén, s ne csak a másik félre mutogatva, hanem mélyen magunkba nézve.