Przemyśl-től Mărăşeşti-ig
 

Przemyśl-től Mărăşeşti-ig

2016. 11. 10. 20:15

Dr. Pollmann Ferenc hadtörténésszel az első világháború kezdeti harci cselekményei, a Monarchia szerbek elleni kudarcos támadása után a beszélgetés folytatásában Szilágyi Aladár kérdései az orosz és a román erőkkel folytatott küzdelmekre vonatkoznak.

 

Dr. Pollmann Ferenc hadtörténész. Támadjanak vagy feledjék el az Antant ígéreteit

 

Az oroszokkal mikor ütköztek meg először az osztrák-magyar hadak?

 

A konkrét összecsapások 1914. augusztusának közepén kezdődtek, úgynevezett távolfölderítéssel. Akkoriban a légi felderítés még nehezen működött, a gépek egy része nem is tudott fölszállni, a köd is zavarta őket. A Monarchia hadvezetése nem tudta, hogy az oroszok hol tartózkodnak pontosan. Azt csinálta Conrad tábronok, vezérkari főnök, hogy a lovashadosztályait elzavarta távolfölderítésre. Ezek nagy alakulatok voltak, behatoltak Oroszországba, azt mondták nekik, addig menjenek, míg nem találkoznak valakivel, azt verjék meg, majd forduljanak vissza, és jelentsék, mit találtak. Ez a „felderítés” nem volt hatékony, nem egyszer úgy mentek át két ellenséges hadtest között, mint kés a vajban, észre sem vették tőlük jobbra-balra az oroszokat. A tulajdonképpeni harci cselekmények az orosz fronton augusztus második felében kezdődtek, Sikerrel jártak, mert az oroszok lassabban mozgósítottak, Kraszniknál meg Komarownál helyi jelentőségű győzelmeket arattunk fölöttük. Aztán lassan kibontakozott az orosz túlerő, Lemberg környékén már komoly csaták alakultak ki, ott Conrad majdnem elvesztette a teljes hadseregét. Kénytelenek voltak visszavonulni egészen a Kárpátok vonaláig, Galícia lényegében elveszett. Gyakorlatilag 1915 májusáig ott zajlottak a küzdelmek a Kárpátok gerincén, ami roppant előnytelen volt a mi szempontunkból.

 

Azt hiszem, az egyik legnagyobb veszteség Przemyśl erődítmény-rendszerének az elvesztése volt 1914 novemberének elején, nem?

 

Emberéletben igen, elvesztése majdnem ugyanannyi emberéletbe került, mint a felmentési kísérletek. Az oroszok novemberben második alkalommal zárták körül Przemyślt, s ezzel

kényszerpályára állították a Monarchia hadvezetését.

Mert muszáj lett volna fölmenteni a legfontosabb erődöt, igyekeztek is minden eszközzel felszabadítani, nem kímélték különösebben az embereiket. Nem volt idő az átcsoportosításra, a hadi utánpótlásra, azok a szerencsétlenek majdnem éhenhaltak odabent, az idő sürgetett. Emiatt frontálisan próbálták meg fölszabadítani, amivel rengeteg embert veszítettek. Utólag azt mondják a szakemberek: jobb lett volna, ha hamarabb feladják a várost, hagyják őket fogságba kerülni. Megmenthették volna egy csomó katona életét.

Przemyśl erődítmény-rendszerének romjai. Nem kímélték az emberéletet

 

A románok viszont – bár már mozgósították az erőiket a Kárpátok túloldalán, – elég sokáig kivártak. Végül ki, mi adta a végső impulzust számukra ahhoz, hogy átkeljenek a Kárpátokon?

 

Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: a fenyegetés. Az oroszok megmondták kerek-perec: ha 1916. augusztus 7-ig nem lépnek be a háborúba, akkor felejtsék el az Antant területi ajánlatait. Addig-addig sakkoztak, míg az oroszok szempontjából elmúlt a megfelelő pillanat. Ami akkor lett volna, amikor a Bruszilov-offenzíva megindult, tehát 1916 júniusában. Ha a románok akkor támadnak, kétség kívül igen nagy bajt okozhattak volna. De a kellő pillanat elmúlt, az oroszok kezdtek védekezésre kényszerülni, és a románok még mindig vacilláltak. Akkor jött a felszólítás Szentpétervárról, majd Párizsból is: vagy eldöntik, mit akarnak, vagy felejtsék el az Antant ígéreteit, mert később nem lesz értelme annak, hogy belépjenek. Ez elég erős motiváció lehetett, nem?

 

Az várható volt, hogy Románia előbb-utóbb támadni fog. Ennek ellenére Erdély védelme egyáltalán nem volt megszervezve…

 

Így van! Ez tény. Viszont – én azt gondolom – téves az a felfogás, amely bűnös hanyagsággal vádolja az osztrák-magyar hadvezetést, hogy úgymond, védtelenül hagyta Erdélyt. Megmondom azt is, hogy miért: ez a probléma lényegében 1881 óta létezik, pontosabban amióta Románia kilépett a nemzetközi nagypolitika placcára, 1877, a berlini kongresszus óta, amikor független állammá vált. 1881-ben Friedrich Beck táborszernagy (fotó) került az osztrák-magyar hadsereg vezérkarának az élére. Beck gróf nagy kísérettel, tüntetőleg végigvonult az erdélyi román határ mentén. Hogy a románok „lássák”, és egy kicsit megijedjenek tőle. Küldött egy jelentést az uralkodónak, és közölte Ferenc Józseffel: ő megszámolta, legalább tizenhárom olyan betörési pont van – hágók meg szorosok –, amin keresztül a románok benyomulhatnak Erdélybe. És mivel a Monarchiának nincs elég katonája, hogy megvédje a határt – már akkor sem volt elég katonája hozzá –, ezért azt javasolta, hogy épüljön egy erődrendszer, amely erődökkel zárják el a hágókat, meg a bevezető utakat, nagyjából úgy, amint azt Dél-Tirolban csinálták az olaszokkal szemben. Bécsben a vezérkari főnők javaslatára azt mondták, erre nincs pénz… Akkor viszont azonnal szövetségessé kell tenni Romániát – indítványozta Beck.

 

Ekkor állt elő az az Ausztria-Magyarország számára megnyugtatónak és ígéretesnek tűnő helyzet, amikor megkötötték azt a katonai megállapodást, amelyet 1882-ben az Oroszország és Franciaország ellenében immár szoros szövetségre lépett Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia az Olasz Királysággal, létrehozták az úgynevezett Hármas Szövetséget, melyhez ráadásul Románia is csatlakozott.

 

1883 októberében aláírták az úgynevezett Kálnoky-Sturdza egyezményt, amellyel formálisan is csatlakozott a Hármas Szövetséghez Románia, és ettől kezdve szövetségesnek is számított. Meg kell mondanom, sokkal „nyugisabb” szövetséges volt, mint Olaszország. Olaszországról hamar kiderült, hogy nagyon izgága partner, megvannak a maga önös szándékai.

A románok jó ideig sokkal hűségesebbnek tűntek.

Úgyhogy emiatt is, meg amiatt, hogy amikor Conrad von Hötzendorf lépett a vezérkari főnöki posztra, róla közismert volt, hogy erős italofóbia jellemezte. Az olaszoktól jobban félt, mert ott volt korábban hadtestparancsnok. 1899-ben kinevezték az trieszti 55. gyalogdandár parancsnokává. 1903-ban altábornaggyá léptették elő, és a bozeni (ma: Bolzano, Dél-Tirol) 8. gyaloghadosztály parancsnokává nevezték ki. E beosztásban szolgált 1906-ig, vezérkari főnökké való előléptetéséig.

A tiroli hadosztály parancsnokaként Conrad elsősorban az Olaszország elleni háborúra készült. Tehát az olaszoktól tartott, viszont románfóbiája nem volt. Ha lett volna, valószínűleg itt, a Kárpátok vonalán is kiépítetett volna egy olyan erődszendszert, mint Dél-Tirolban. Úgy számoltak a vezérkarnál, hogy ha egy Oroszország elleni háború kitör, a Monarchiának szüksége lesz minden emberére az orosz fronton. Egyszerűen nem lesz elég katonája, hogy megvédje Erdélyt. Ugyanis az erdélyi 12. hadtestre szintén nagy szükség lesz Galíciában. Úgyhogy egyetlen megoldás van: nem a határt védeni, mert ahhoz nincs elég erő, hanem kiépíteni néhány védelmi vonalat – hármat pontosabban –, a leghátsó a Kis-Küküllő–Maros vonala lett volna. Ott fölállni, megverni a románokat, utána ellentámadással kiverni őket Erdélyből. Pontosan úgy, ahogyan 1916-ban megtörtént. Már korábban is tudták, hogy képtelenség biztosítani megfelelő reguláris erőket Erdély védelmére.

 

Mégis – minden előjel ellenére – váratlanul történt a betörés…

 

Meglepetésként hatott, mert későbbre várták. A hadvezetés úgy gondolta, hogy az aratás befejezése előtt nem fognak támadni. Hát… két héttel korábban, 1916. augusztus 27-én már megindult a támadás.

Erdély felé vonuló román egység az első világháborúban

 

Elég gyorsan elkezdődött az osztrák-magyar haderő átcsoportosítása. A német szövetségesek is jelentős segítséget küldtek Románia ellen. Mikor érkeztek az első csapatok?

 

A csapatszállítások a román támadás előtt megindultak, hiszen már lehetett tudni, mire készülődnek.

Legfeljebb a politikusokat, lepte meg a román hadak megjelenése a Kárpátok erdélyi oldalán.

A tíz nappal a támadást megelőzően az erdélyi 1. hadsereg élére kinevezett Arz Artúr tábornok meglehetősen gyenge erők felett rendelkezhetett. Ő írányította a hadműveleteket, amíg meg nem érkeztek a németek. A német erők szeptember közepére álltak föl, ekkor Erich von Falkenhayn tábornok, a 9. német hadsereg parancsnoka vette át az írányítást, aki korábban vezérkari fönök volt Németországban. Őt azért váltotta le Vilmos császár, mert… végig bízott a románokban. Többször kijelentette: a románok nem fognak támadni. Amikor mégis támadtak, azt mondta a császár: no, barátom, most bizonyítsd be, hogy jó katona vagy, verd ki őket, itt a lehetőség! Nota bene: ki is verte…

 

Ehhez a sikertörténethez, ugye Mackensen tábornoknak is köze volt?

 

Mackensen délről, a bolgárok felől támadott. A románok nem mérték fel a helyzet veszélyességét. Csináltak egy haditervet, amely alapján a négy hadseregükből hármat ráengedtek Erdélyre. Az egyetlen, Duna-menti védekezésre szánt seregük Dobrudzsába szorult. Abban bíztak, hogy az oroszok majd támogatják őket, és küldenek egy hadtestet Dobrudzsa felé. És nem vették figyelembe, hogy Mackensen Dunai hadserege – még ha szedett-vedett csapatokkal is állt föl, mert voltak ott a németek mellett bolgárok és törökök is –, azért komoly fenyegetést jelent, hiszen közel van a fővároshoz, Bukaresthez. Ha átkel a Dunán, onnan már csak egy ugrás Bukarest. Pontosan ez történt, ezért kellett abbahagyniuk a hadjáratot Erdélyben, mert nagy bajba kerültek a Dunánál. Ez teljesen átalakította a hadjárat menetét. Attól kezdve a románoknak, akik kénytelenek voltak már védekezve hátrálni Erdélyben, jelentős erőket kellett elvonniuk onnan. Ez megkönnyítette az osztrák-magyar és német csapatok dolgát, hogy kiszorítsák őket Erdélyből, és átkeljenek a Kárpátok gerincén.

 

A románok nagy büszkeséggel emlegetik a Mărăşeşti-i, illetve a Mărăşti-i ütközetet. Ezeknek a csatáknak tényleg annyira sikeres volt a végkimenetele számukra?

 

Ehhez tudni kell, hogy a Központi Hatalmak a románokat 1916 végére megverték, a front 1917 elejére nagyjából a Szeret vonalán stabilizálódott. Viszont közben

megkezdődött a román hadsereg újraszervezése, az Antant öntötte bele a pénzt,

jött a francia hadfelszerelés, jöttek a francia instruktorok, a román hadakat 17 elején gyakorlatilag újra felszerelték. Eléggé ütőképes sereg lett, már voltak hadi tapasztalataik, tudták, hogy „milyen” a háború, és 17 nyarán már képesek voltak elég keményen összecsapni a németekkel. Akkorra a román hadseregnek a harcértéke lényegesen nagyobb volt, mint 16-ban.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!