Óvatosan azt mondom, a nehezén túl vagyunk

A Magyar Nemzeti Bank elnökének tanácsadója, a Monetáris Tanács volt tagja, a Corvinus Egyetem docense, DR. BIHARI PÉTER volt Nagyváradon a Szacsvay Akadémia tavaszi gazdasági moduljának első előadója. A szakemberrel Szűcs László beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/15. számában.

Ön a nyolcvanas évek végéig tanított, majd bekerült a pénzügyi szférába, s tavaly óta tanácsadói munkája mellett visszatért a katedrára. Jó két évtized alatt mekkorát változott az egyetemi világ?

Csupán három szobával vagyok odébb, mint ahol 1987-ig dolgoztam az egyetemen. Érdekes tapasztalat látni a hatalmas különbséget a 87-es egyetem és a 2011-es között. A hallgatók is nagyon mások, illetve az oktatók közötti kapcsolatrendszer is átalakult. Lehet, hogy azért, mert öregszem, de nekem valahogy rokonszenvesebb volt a korábbi egyetemi világ, nosztalgiával gondolok rá. Sokkal aktívabb közélet volt az egyetemen, a mai hallgatók karrier-orientáltabbak, arra figyelnek, hogy az egyetem által támasztott követelményeket a legcélszerűbben hajtsák végre, keressék a jó külföldi ösztöndíj, a vonzó állás lehetőségét.

Mi az, amit hiányol a mai egyetemekről?

Annak idején nagyon sok közéleti rendezvény volt, amit a diákok szerveztek. Meghívtak politikusokat, művészeket, közéleti embereket, beszélgettek, sok kritikus kérdést tettek fel, éles viták voltak. A közgazdasági egyetemen ezeken az eseményeken mindig feszegették a tűréshatárokat. Voltak klubok, zene, szórakozás, mindez komoly szakmai témák vitája mellett.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy a rendszerváltás idején sok fiatal közgazdászt felszippantott a politizálás?

Igen, hiszen az egyetem légköre nem egy szűk, szakbarbár, technokrata képzést jelentett. Nyitottság volt a közélet iránt.

Összefügg-e a bolognai rendszer bevezetésével, hogy ez most nincs így?

Nem, ez a folyamat már jóval korábban elkezdődött. A bolognai rendszernek sok hibája van, azt viszont az erényének tartom, hogy az egyetemeket nyitottabbá tette, ösztöndíjjal sokan mehetnek a nagyvilágba, ami gazdagítja a fiatalok világképét, kultúráját. Az is igaz, hogy komoly képzést nem lehet úgy végigcsinálni, hogy pár hónapig itt tanulok, aztán pár hónapig másutt. Egyfelől gazdagodik, másfelől kevesebbet ér az így megszerzett diploma.

Nagyváradi előadásának középpontjában a piac fogalma szerepel. Mit gondol ma a piac sokat emlegetett önszabályzó szerepéről?

Azt gondolom, hogy a tankönyvi tételek, amiket a közgazdaság-tudomány megfogalmazott, sok tekintetben sérültek. A mostani válság egyik fő tapasztalata, hogy túl gyenge volt az államok kontrollja. Az államnak az a felfogása, hogy a dolga a játékszabályok meghatározása, s azon túl hagyja a gazdaság szereplőit maguktól működni, ez olyan értelemben felülvizsgálatra szorul, hogy az állam rosszul határozta meg a szabályokat. A pénzpiacokon látszik, hogy hatalmas kockázatokat alkalmaztak, s csak amikor már nagy baj volt, lett látható, hogy az állam kevés szabályt hozott, s azok a mechanizmusok sem voltak jól kitalálva, amelyek e szabályokat működtették.

Mi következik mindebből?

Az semmiképpen, hogy az állam újra komoly tulajdonosi szerepet vállaljon, mint térségünkben a második világháború után. Nem ez a fő irány, hanem egy sokkal szélesebb, árnyaltabb, részletekbe menő reguláció. Meg kell találni azt a mezsgyét, amin e szabályozó mechanizmusok haladhatnak.

Mit tanulhattak a válság kapcsán a politikusok?

Azt, hogy komoly szabályozási elégtelenségek vannak. Az én területemen, a monetáris politikában ez egyértelműen látszik. Magyarországon a devizahitelesek helyzete őrülten nagy problémává vált. Hogy a jegybank, a pénzügyi felügyelet, a kormány nem korlátozta idejében a hitelezést, ami ezt az eladósodást megakadályozta volna, nehéz arra válaszolni, hogy mikor, mit kellett volna tenni.

Mennyiben a piacok, s mennyiben az állam hibája mindaz, ami Görögországban történt?

Valószínűleg a görög válság gyökere hasonlít a magyar helyzetre. Egy felelőtlen költségvetési politika érvényesült, túlköltekezett az állam, ráadásul görög specialitásként szándékos félrevezetés is történt. Becsapták a világot azzal, hogy kisebbnek mondták a költségvetési hiányt, mint amilyen az a valóságban volt. S amikor eljött az igazság pillanata, onnan kezdve már rettenetesen nehezen lehetett a folyamatokat visszafordítani. Amúgy ez az EU ellenőrzési mechanizmusának az elégtelenségéről is árulkodik.

Nem tart attól, hogy az állami szabályozás erősödésével átesünk a ló túloldalára, azaz túlszabályzottá válik a piacok működése?

Ez a veszély reális. Magyarországon az állam már most sok tekintetben túlterjeszkedik. Túl mélyen vonult be például a magánszférába. Ez már hatalmi kérdés is.

Ugyancsak hatalmi kérdés, illetve érinti Magyarország nemzetközi megítélését, az Unión belüli helyzetét mindaz, ami a jegybank körül történik. Erről mit gondol?

A jegybank egy forró ügy. Alapvető kérdés a nemzeti bankok függetlensége, amit az elmúlt időkben elég rendszeresen és intenzíven sértett meg a kormány. Ezzel kapcsolatban nem is az az érdekes, hogy mit tartalmaz a jegybanktörvény. Nem ez a fő kérdés. Az is másodlagos, hogy mit kell rajta módosítani. Azt gondolom ugyanis, hogy egy nem tökéletes jegybanktörvény mellett is lehet független a nemzeti bank, s egy tökéletes jegybanktörvény mellett is sérülhet a függetlensége. Ha a törvény alkalmazói sértik a jogszabály megfelelő alkalmazásait, akkor mindegy, mit tartalmaz a jogszabály. Amikor politikusok közvetlen véleményt nyilvánítanak arról, hogy milyennek kell lennie a kamatszintnek, emelni kellene azt vagy csökkenteni, ez szembemegy a függetlenséggel.

Egyáltalán miért kell egy jegybanknak függetlennek lennie? Miért fontos ez, nem is az intézmény, hanem az adott ország számára?

Ez a korábbi évtizedek gazdasági működésének fontos tanulsága. Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondom: régen az állam túlköltekezését a jegybank automatikusan finanszírozta. Nem volt fegyelmező erő az állam oldalán. Nincs elég pénz? Nem baj. Veszek majd fel hitelt a jegybanktól. Hogy ez növeli az államadósságot? Sebaj. Akkor majd újabb hitelt veszek fel. Az, hogy a nemzeti bankot ne lehessen arra kényszeríteni, hogy egy felelőtlen költségvetést finanszírozzon, a sok évtizedes túlköltekezés tanulsága. Ezt most már törvény is tiltja, az állam jegybank általi finanszírozása tiltott. A lényeg, hogy a monetáris politikát ne rövid távú politikai érdekek motiválják. Ha például a költségvetés rendbetétele érdekében hasznos lenne egy jó magas infláció, s a monetáris politika nem volna független, akkor azt simán el tudná érni, hogy a magas inflációval megnöveli a folyó bevételeket, s a hiányt el tudja tüntetni.

Ma milyen esélyeik vannak túljutni a válságon a kelet-közép-európai országoknak?

Ezeket úgy szokás emlegetni, mint feltörekvő gazdaságokat, ami azt jelenti, hogy itt gyorsabb a gazdasági növekedés üteme, mint az európai átlagé. A térség nagy stratégiai ügye a felzárkózás. E folyamat zajlik, egyik ország sikeresebb, mint a másik. Sajnos Magyarország ebből a szempontból rossz helyzetbe került. Azt vélelmezem, hogy beszűkültek hosszú távú növekedési lehetőségeink. Az a bizalomvesztés, amit az ország elszenvedett, nehezen korrigálható. Példa erre, hogy a magyar bankszektorból hatalmas összegeket vonnak ki a nyugati anyabankok, miközben a többi térségbeli országból nem vontak ki semmit, sőt, pénzt fektettek be. Pozíciót vesztettünk a térségben.

Sok szó esik a spekulatív tőkéről, mint minden rossz okozójáról. Erről mit gondol?

El van túlozva ez a probléma. Végül is mindenki spekulál. Ha kimegyek a piacra paradicsomot venni, akkor is spekulálok, melyik a szebb, melyik az olcsóbb. Hogy a befektetők mérlegelnek, van a jövőre vonatkozó elképzelésük, s azt gondolják, hogy a forint árfolyama jövőre rosszabb lesz, mint az idén, akkor e spekuláció alapján hoznak egy döntést. Így működik a világ. A Magyarországot támadó spekulációra való hivatkozás inkább ürügy arra, hogy elkendőzzük a problémákat. Mondván nem mi vagyunk a bajokért felelősek, hanem azok a disznó spekulatív befektetők. A bajok egy része valóban globális eredetű, de az utóbbi két évben a magyar kockázati megítélés nagyobb mértékben romlott, mint a Romániáé vagy Lengyelországé, s ezt belső okok magyarázzák, hiszen a magyar, lengyel, román piacon ugyanazok a spekulatív befektetők vannak jelen.

Lát-e jeleket arra, hogy a világgazdaság már túljutott a válság nehezén?

Óvatosan azt mondhatom, a nehezén már túl vagyunk. Úgy tűnik, hogy az a ragály, amiről azt gondolták, hogy átterjed Portugáliára, Spanyolországra, nem terjedt tovább. Az előrejelzések arra utalnak, hogy az év második felében Európa elindul egy növekedési pályán. Az Egyesült Államokban is jól érzékelhető növekedés van. Bizonyos tőzsdei mutatók, indexek már túljutottak a 2008-as válságot megelőző szinteken. Tehát a kilábalás a válságból bizonyos törékenységekkel ugyan, de egyértelmű.