Otthonosságot a maradó sváboknak

A jó gazdaszellem, a takarékosság, a megbízhatóság példaképei a szatmári svábok a magyarok és románok szemében. Nagy kár, hogy számuk, arányuk egyre fogyatkozik. Ám mostanában mintha stabilizálódott volna a helyzetük. HÖLCZLI JÓZSEF mérnököt, a Német Demokrata Fórum új szatmári vezetőjét Sike Lajos kérdezte.

Nemrég emlékeztek a szatmári svábok betelepítésének 300. évfordulójára. Károlyi Sándor generális a kuruc-labanc háborúk és a járványok okán megfogyatkozott lakosság pótlására hozta be őket. Még ma is vannak, akik négy-öt település megmaradt református magyar lakosságának átköltöztetése miatt nem szívesen ejtik ki a nevét, bár könnyű elképzelni, hogy mi lenne ma ez a vidék, ha a fejlettebb gazdasági kultúrával rendelkező, szorgalmas svábok helyett akkoriban mócokat hoznak ide. Hány települést laktak be háromszáz éve a svábok és hogy állnak ma?

Huszonnyolc településről van szó, amelyek nagyobb részt Nagykároly övezetében, kisebb részt a megye északi dombvidékén találhatók. Az előbbi helyen magyar, az utóbbinál román környezetben. Mára még 24 településen maradtak, de az északi részeken vannak olyan falvak, például Borválaszút, Szokond, Színfalu vagy Alsóhomoród, ahol mindössze két-három, legfeljebb öt-hat sváb él. Nagyobb számban a magyar határ közelében maradtak meg. Ezeket ma már sváb-magyaroknak is szokás nevezni, mert többségük a környezeti hatásra átvette a magyar nyelvet és jórészt a magyar kultúrát. Visszatérve a kezdetekre, a telepítésre, látható volt, hogy egy tudatos, jól megtervezett akcióval van dolgunk, amit az is bizonyít, hogy Károlyi Sándor egy vidékről, Felső-svábországból, Oberswabenből hozta őket, míg más erdélyi német betelepítéseknél tarkább a kép. Károlyi a közösségi szellem erősítéséért a vallásra is sokat adott, ügyelt, hogy csak katolikusok kerüljenek hozzánk. Jobbára ez indokolja azt is, hogy néhány száz itteni református családot közben máshová költöztettek. Hozzátenném, hogy ez a költözés is szervezetten történt, az érintettek jelentős támogatást kaptak.

Valóban, a svábok egy fejlettebb agrárkultúrát hoztak magukkal, de nem csak ennek, a velük jött mesteremberek jelentős számának köszönhetően is szépen gyarapodtak, falvaik hamar felvirágoztak. Amihez az is hozzájárult, hogy a környezetükben élők magyarokkal és románokkal békességben éltek. Ennek ellenére a történelem viharai őket is sújtották, talán elég ha csak az oroszországi malenkij robotra hurcoltakra, az ott pusztultakra utalok. Mint ahogy az is ismert, hogy Ceausescu az erős német márkáért szívesen kiengedte őket. A rendszerváltásra mindössze tízezren maradtak, ez a szám azóta csaknem megfeleződött. Ám legalább ennyien vannak a kettős kötődésűek, és azok, akik a környezet vagy házasság okán váltottak identitást és inkább magyarnak vallották magukat. Ez ma már senkit nem zavar. A távozottak jórészt olyanok, akiket a családegyesítés vitt ki, másokat a rossz gazdasági helyzet. A rendszerváltás óta főleg olyanok mentek el, akik már korábban is készültek, sokaknál a családegyesítés játszott főszerepet, kevésbé egzisztenciális okok.

Botcsinálta román történészektől, főleg helyi „kutatóktól” olvashattuk, hogy a Nagykároly környéki svábok többsége főleg az „erőteljes elmagyarosítás” miatt váltott nyelvet. Ugyanakkor kezembe került egy olyan statisztika, mely feltüntette, hogy ebből vagy abból a faluból hány sváb legény hozott magának magyar feleséget, pontosan megnevezve a lány nevét is. Volt olyan község, ahol hetven-nyolcvan ilyen vegyes házasság jöhetett létre.

A magyar falvak közé telepített sváboknak létérdekük volt, hogy mielőbb besimuljanak környezetükbe. Ennek egyik útja kétségkívül a házasság. Nagyon is valószínű, hogy a magyar lányok, akár katolikusok, akár reformátusok, szívesen mentek férjhez a jó gazda hírében álló, szorgalmas, feltörekvő sváb legényekhez. Ma már az ilyesmi természetes, így érthető, hogy nem tartja számon senki.

Ha megkérdezem, hogy most, 25 évvel a rendszerváltás után mi a szatmári svábok legnagyobb gondja, mit válaszol?

Lehet, meglepő lesz: a nyelvismeret, pontosabban annak hiánya, vagyis az, hogy ismét meg kell tanulják saját anyanyelvüket, ami nehezen megy, pedig a feltételek adottak. Ma csaknem kétezer fiatal tanul németül, többségük külön német osztályokban, Szatmárnémetiben évek óta működik az önálló német líceum, ami jelentős ösztönző, de úgy látszik, ez is kevés, hogy a svábok visszataláljanak önmagukhoz. Nem azzal van probléma, hogy a sváb gyermekek zöme magyar iskolában tanul, hanem azzal, hogy szüleiket már nem érdekli annyira őseik nyelve és kultúrája, nem igazán befolyásolják utódaikat ebbe az irányba.

Azért is meglepő, amit mond, mert ezt Németország gazdasági eszközökkel is erőteljesen segíti, motiválja. Nem annyira a különböző ösztöndíjakra, s az alapítványok által kínált lehetőségekre gondolok, hanem elsősorban arra, hogy tudatosan több német cég települ oda, ahol svábok élnek. A statisztika szerint a megyébe beruházott külföldi tőke több mint fele német eredetű, ami biztos anyagi hátteret jelenthet még olyan sváb falvaknak, mint Csanálos vagy Mezőfény, hisz ott is épültek német gyárak. Azt mondják, hogy a felvételnél fontos a német nyelv ismerete már azért is, mert a fiatalokat egy időre a németországi anyavállalathoz küldik szakmai képzésre. Ez a tudatos munkahelyteremtés a svábok lakta vidéken akár példa is lehetne, hogy a magyarországi cégek is elsősorban Székelyföldre telepedjenek, ne Bukarestbe vagy Konstancára.

Valóban, a német cégek mind hangsúlyosabb jelenléte, s a különböző alapítványok, mint a német kormány által finanszírozott Sathmar Stiftung vagy a Hans Lindner magánalapítvány kínálta lehetőségek fontos hátteret nyújtanak. Vele azt a biztonságérzetet, hogy mégis érdemes a szülőföldön maradni. Ugyanígy említhetném a mezőgazdaság fejlődésének hozzájárulását az életfeltételek javulásához. Jó elmondani, mert nem közismert, hogy a szatmári sváb községekben a rendszerváltást követően nem verték szét a közös gazdaságokat és nem lopkodták szét vagyonát, hanem társulásokká alakították át. E társulások többsége nagyon jól működik, mert növekvő hozamokat érnek el, a gazdák a társulásban lévő földterületük arányában megfelelő osztalékot kapnak terményben vagy pénzben.

Önnek a Sathmar Stiftung vezetőjeként személyes szerepe van abban, hogy a sváb fiatalok közt mind több a sikeres vállalkozó.

Az alapítvány Erdély több olyan részében működik, ahol németek élnek. Van egy bizonyos forgótőkénk, amiből a nálunk pályázó fiataloknak négyéves futamidőre kisebb-nagyobb összegű kamatmentes hitelt nyújtunk. Eddig mintegy ezer sikeres pályázónk volt. A pénzt autószervíz, autómosó, pékség, fodrászat, asztalosműhely felszerelésére és beindítására használták, de sokan vásároltak traktort, kombájnt, más haszonjárművet. Ha azt kérdezné, hogy az ezer sikeres pályázóból hány az olyan sváb fiatal, aki annak is vallja magát, ráadásul még a német nyelvet is beszéli, nem tudnám megmondani, mert számos magyar és román is van a nyertesek közt. Igaz, többnyire olyanok, akik az ottani településen vagy akár körzetben laknak, s házasság által vagy más módon kötődnek a svábsághoz. Nekünk fontos, hogy az adott települések jól fejlődjenek, a maradék svábok otthon érezzék magukat. Több olyan német alapítvány is működik mifelénk eredménnyel, melynek célja hasonló.

Beszéljünk a Német Fórum helyi szervezetének élén lezajlott változásokról is. Miért éppen két mérnökre, önre és Leitner Jánosra, a megyei közművállalat volt igazgatójára esett a választás? Kívülről úgy látszik, talán elődeiknél pragmatikusabbak.

Örülök, ha így látják. Csakugyan egy kicsit másképpen, még jobban a mai élethez, a változó valósághoz igazodva szeretnénk vinni a dolgokat. Jobban figyelünk a fiatalok igényeire. Mondok egy példát: a legtöbb kultúrcsoport ugyanazokat a régi sváb táncokat járja a különböző ünnepségeken évtizedek óta. Mind jobban látszik rajtuk, hogy valami mást, modernebbet is szeretnének. Azt akarjuk, hogy a hagyományőrzés ne legyen akadálya a modernizációnak. Persze, ez egyébre is érvényes, többek közt arra, hogy a sváb fiatalok a régiek mellett az új szakmákhoz is közelebb kerüljenek, egy kiváló informatikusnak legyen olyan tekintélye a közösségben, mint egy jó péknek vagy autójavítónak. Hagyjuk a fiatalokat, hogy maguk döntsék el, mi jó nekik, ne mind az idősebbek szabják meg.

Folyatják-e a magyarokkal való jó együttműködést, a Német Demokrata Fórum ugyanúgy partnere lesz továbbra is az RMDSZ-nek, mint korábban volt?

Ez alapvető érdekünk! Mint kisebbség, csak összefogva, egymásba kapaszkodva tudjuk érdekeinket érvényesíteni. Nagyon is tudatában vagyunk, hogy az RMDSZ-szel való jó együttműködés nélkül nem lennének ott képviselőink sem a megyei tanácsban, sem Szatmárnémeti és Nagykároly önkormányzatában. Ennek legfőbb biztosítéka az, hogy választáskor a Német Fórum jelöltjei az RMDSZ listáján indulnak. Községi szinten más a helyzet. Ott a helyi érdekek érvényesülnek, ezért az egyezkedés is más. Megesik, hogy az RMDSZ támogatja a Fórumot, vagy fordítva, arra is van példa, hogy független jelölt nyer. Ebből olykor kisebb konfliktusok is támadnak, ami nem egyszer a két szervezetben csapódik le. Demokráciában az ilyen viták természetesek.