Nem ambiciózus a hazai romastratégia

A megítélésük nem javul, az oktatás színvonala nem kielégítő, és hiába értik mára, hogy miért szükséges a tudás és a diploma megszerzése, a munkahelyekre továbbra is hátrányosan pályáznak. A cigányságot könnyebb ostorozni, mint segíteni. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatójával, FOSZTÓ LÁSZLÓVAL Kustán Magyari Attila beszélgetett.

Milyen előzményei vannak a cigányság iránti érdeklődésének?

Sepsiszentgyörgyön az Õrkő mellett nőttem fel, ami köztudottan cigányok lakta városrész, így volt némi fogalmam arról, milyen körülmények között élnek. Kolozsváron magyar nyelv és néprajz szakot végeztem, a szakdolgozatom témája a székelyszáldobosi, román nyelven beszélő cigány közösségről szólt, ugyanis abban az időben volt megerősödőben náluk egy pünkösdista gyülekezet. Az új vallási mozgalom jelensége megragadta a figyelmem, a megkerülhetetlen szegénység, a sokkoló nyomor mellett. Akkoriban egy barátom szerzett egy fél hátizsák fekete-fehér filmet, így aztán fényképészként jártuk be a terepet – a fotós szerepe jó ürügy volt a kutatáshoz. A mai napig meg szokták kérdezni, hogy ki küldött, milyen célból vagyok köztük, vissza is járok időnként, megnézni, hogy változtak-e az életkörülmények. Ma is megvan a cigánytelep, sok a gyerek, de most már járnak külföldre – elsősorban Magyarországra –, a házak egy része pedig sokkal jobban néz ki, mint korábban.

Elsősorban tehát a vallás szempontjából közelítette meg a közösséget. Mit lehet tudni erről?

Európai tradíció felfigyelni rájuk, mindig az „utolsó vadembernek”, a más életforma fenntartásával a civilizációs hatásokat túlélő közösségnek tartották őket, tehát létezik egy ilyen jellegű romantikus hozzáállás, amit én alapvetően nem követek, de megértek. Arról sajnos nem sokat tudunk, hogy milyen vallási sajátosságokat hoztak magukkal. Körülbelül ezer évvel ezelőtt hagyhatták el Indiát, legalábbis nyelvészeti kutatások erre utalnak, ezzel kapcsolatos történeti forrásunk azonban nincs. Az etnológiai kutatások nyomán az átkokról, az esküről tudunk többet; van abban valami specifikus, ahogyan a szavakhoz viszonyulnak, ahogyan a nyelv és a természetfölötti viszonya kialakult. Engem az érdekel, ahogyan a közösségben részt vesznek, ahogyan a megszülető egyénből a vallás, a rítusok által személy lesz. Az érdekel, hogy mi tesz emberré minket, hogyan válunk morálisan személlyé, miként működik egy közösség. Ezek számomra általános emberi problémák, nem etnikai kérdések, de a cigányságon keresztül közelítek hozzájuk.

Általános jelenség, hogy az erdélyi cigányság nyitott az új vallási mozgalmakra, több településről magam is tudok, ahol tömegesen csatlakoznak egy-egy közösséghez. Mi áll ennek hátterében?

A történelmi egyházak szerintem nem vagy csak kevésbé foglalkoznak velük. Azt nem tudom pontosan, hogy miért van ez így, de van róla elképzelésem. Egyrészt az erdélyi magyar történelmi egyházak nagyon erősen kötődnek az etnicitáshoz, a nemzetépítésre, a hagyományőrzésre fektetik a hangsúlyt, másrészt, mivel jól leképezik a társadalmi szerkezetet, a peremen élő cigányság, jó esetben is, csak a hátsó padba kerül. Az új vallási mozgalmak ezzel szemben kifejezetten megcélozzák őket, olyan misszionáriusi tevékenységek léteznek, amelyek erre specializálódnak. Ez nem újdonság, a nehéz helyzetben levő embereket, a betegeket-időseket, elváltakat mindig igyekeznek megsegíteni és megtéríteni, így a cigány közösség sem marad ki, de ennek teológiai magyarázata is van, az új mozgalmak elsősorban a vallási értelemben vett újjászületést hirdetik. Ez azt jelenti, hogy a csatlakozók a régi, bűnös személy jelképes halála után tiszta emberré válnak, a kényelmetlen, stigmatizált identitású embereknek sokat jelenthet egy ilyen fordulat.

Egy háromszéki néprajzostól azt olvastam, hogy az általa megfigyelt faluban, Nagyborosnyón az új vallást felvevők sok esetben életstílust változtattak, de előfordult, hogy külföldön kereskedve továbbra is használtak olyan trükköket, mint például kövek rejtése a krumpliszsák közepére. Mit tapasztalt a munkája során, mennyire sikerül az újjászületés, túl a szimbolikán?

Beszélgettem olyan kutatókkal, akik drogfüggőkkel vagy alkoholistákkal foglalkoztak, és azt látni, hogy a vallásos terápiának nagy sikere van a köreikben. Ennek az az oka, hogy egy ilyen mozgalom átszervezi az ember életét, sok minden megváltozik körülötte, ez pedig segít. Magam is megfigyeltem, hogy leszoktak az italról, jobb emberek lettek, mint korábban. Max Weber szociológus azt állította, hogy a protestantizmus megváltoztatja a gazdasági tevékenységeket, az emberek másképp viszonyulnak a költekezésekhez, ez pedig jóléthez vezet. A cigányok esetében óvatosan használnám ezt a megfigyelést, a neoprotestantizmus esetén is meg kellene vizsgálni, hogy áll-e a hipotézis, de azt elmondhatom, másképp definiálják azt a csoportot, akikkel morálisan kell viselkedni.

Iskolákban zajlik a romani nyelv oktatása. Milyen eredménnyel?

Romániában több száz romani nyelvtanár dolgozik, ami a környező országokhoz képest nagy szám. Anyanyelvként oktatják a standard romani nyelvet, egy mesterségesen létrehozott írásmóddal, és ez gyakran eléggé eltér a közösségek használta nyelvtől. Ennek a hatásait is meg kell vizsgálnunk, és azt, ahogyan a tanárok és a legkülönbözőbb dialektusokat beszélő közösségek viszonyulnak a standard nyelv oktatásához.

Hogyan viszonyul ma a többségi társadalom a cigányokhoz? Javult-e a megítélésük az elmúlt évek során, esetleg régiófüggő-e ez?

Léteznek rendszeres felmérések, de általában nem mutatnak jó irányú változást. Eléggé elterjedt az elutasító attitűd, ugyanakkor helyi szinten rendszeresen túlbecsülik a romák arányát a társadalomban. Ennek az az oka, hogy az emberek félnek a roma túlnépesedésről, ami szerintem nem reális veszély – nem a romákra, hanem általában a szegényekre jellemző a több gyerek vállalása, tehát ez nem kifejezetten csak a cigányoknál fordul elő.

Minden probléma felvázolását a megoldás keresése követi. Az elutasítást milyen módszerekkel kellene enyhíteni?

Az együttoktatás az egyik módszer, a deszegregáció azonban általában nem működik jól a gyakorlatban. Ennek több akadálya van, például az úgynevezett „white flight”, azaz a fehér gyerekek elmenekülése azokból az iskolákból, ahová nagyobb arányban járnak romák. Ezt a kifejezést az Amerikai Egyesült Államokban használták először, a fekete gyerekek szegregációját elemezve, de illik az itthoni körülményekre is. Körzetesítve és az embereket kötelezve lehet ezen a helyzeten javítani, de így is elköltözhetnek a szülők az adott faluból vagy negyedből, és az iskolaválasztás szabadságát sem lehet eltörölni. Ami viszont gyakorlatba ültethető, az a kisebbségekről való oktatás, hogy reálisabb percepciók szülessenek a romákról.

Milyen a cigányokat oktató iskolák színvonala?

Nem is annyira ez szokott az elsődleges kérdés lenni, hanem az, hogy ne hagyják el az iskolát időközben. Ennek leginkább gazdasági okai vannak, persze az is probléma, hogy aki tizenhat évesen megházasodik, az többé nem ülhet be a padba. Sok múlik az oktatás minőségén abban az értelemben, hogy hogyan érzi magát a gyerek az iskolában. A deszegrációnak az is akadálya, hogy össze lehet ugyan gyűjteni a gyerekeket egy osztályba, de ha a cigány tanulót a hátsó sorba ültetik, vagy megalázóan bánnak vele, akkor elmegy a kedve az iskolába járástól. Ezen mindenképpen javítani kellene, szükség volna délutáni foglalkozásokra, nyári tevékenységekre, napközben egy ebédre. A szocializmus idején komolyabban vették az iskoláztatást, akik már az új rendszerben jártak iskolába, azok kevésbé tudnak írni-olvasni, mint a szüleik.

Milyen az Európai Unió romastratégiája? Mennyire szólhatunk bele egyáltalán abba, hogy bizonyos sajátosságok fennmaradjanak-e az érintett közösségekben?

Létezik egy uniós keretstratégia, tavaly decemberre pedig minden országnak el kellett készítenie a sajátját. Négy fő területre építenek: a lakáskörülmények, az egészségügyi körülmények és az oktatás javítása, valamint a munkahelyteremtés. Ezek közül az oktatás érint érzékenyebb kérdéseket, hiszen úgy kellene javítani rajta, hogy ne az asszimiláció legyen az eredménye, viszont sikeresebb életutat járhassanak be a romák. Ennek kapcsán megjegyzem, kutatások bizonyítják, hogy a magasabb végzettség nem sokat javít az esélyeken, az elutasítás továbbra is megmarad a romákkal szemben. A romániai stratégia az egészségügyi mediátorok szerepét helyezi előtérbe, munkahelyteremtést is előír, de nem túl ambiciózus, eléggé alacsonyra tették a lécet. A célokhoz akcióterveket és forrásokat kellene hozzárendelni, de ezek eléggé hiányosak.