Markó Béla: Lassan-lassan eldöntöm...

2010. 10. 19. 10:04

Sok aktuális téma adódik, de amivel ezekben a napokban a híradások kezdődnek, az a szerzői jogi jövedelmekkel kapcsolatos, ami láthatóan a kormány ellen hangolja az alkotókat. Mi áll a dolog hátterében, előkészítetlen döntés, kapkodás, vagy inkább az, hogy az államnak pénzre van szüksége, s ahonnan csak lehet, elvesz?

Az utóbbi időben szinte minden kormányülésen vitázunk erről a szerzői jogdíjra vonatkozó kérdésről. Nem tagadom, hogy a koalíciós partnereink egy része, itt demokrata-liberális minisztertársaimra utalok, egyszerűen nem akar elfogadni semmiféle kivételezést, ami a kultúrát illeti, miközben én magam is, Kelemen Hunor is nagyon élesen szembementünk ezzel az állásponttal. Igazság szerint itt víziók ütköznek. Nekem a kultúrával kapcsolatban az a véleményem, szó sincs arról, hogy egy piacgazdaságban a kultúrát alá kellene vetni a piacgazdasági törvényeknek. Bármennyire is piacgazdaságot építünk, a jelenkori művészeti alkotást, a kulturális értékeket az államnak támogatnia kell. Bár a magántámogatásra, a mecenatúrára is óriási szükség van, a legegészségesebb, hogy maga a közösség, a társadalom, az állam, az önkormányzat vállalja a kultúra támogatását. E szemléleti ütközés már akkor előállt, amikor a létszámcsökkentés szükségességről volt szó az önkormányzatoknál, a hozzájuk tartozó kulturális intézmények esetében. Hosszú viták után értük el azt, hogy a színházak egy részét, filharmóniákat, operákat mentesítettük a csökkentési kötelezettség alól. Meg kell mondanom, ezt úgy sikerült, hogy többször és részletesen, egyáltalán nem konfliktusmentesen vitattuk végig a dolgot a miniszterelnökkel és másokkal.

A szerzői jogokkal ugyanez a helyzet. Volt olyan álláspont, hogy mindenféle jövedelmet azonos módon kellene adóztatni, azonos szabályoknak kell alávetni. Azzal érveltünk, hogy a művészek, írók jó része amúgy is kis jövedelemből él, sokuk esetében a honorárium egyfajta sovány jövedelempótlék, s a költségvetés szempontjából ez amúgy sem jelent különösebben nagy tételt, ezért ezt vegyük ki az általános szabályzásból. Több vita után a kormányban immár ezt mások is elfogadják. Ami zavart okoz, s amit nem tudtunk kezelni, hogy Romániában, mint mindennel, ezzel is visszaélnek. Az azért abszurdum, hogy ötszázezer emberről beszélnek, akik ily módon jutnak jövedelemhez. Lehet, hogy ez egy tehetséges nép, de azért ennyi költő, színész, zenész csak nincs az országban. Mivel itt is joghézagok vannak, így fizetik például a konzulting cégek a konzultánsaikat, de szerzői joggal fizetik azt is, aki a mosógép használati utasítását lefordítja.  Ezeket a problémákat kezelni kell, de nem szabad a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket. Amiatt, hogy ezzel visszaélnek, nem szabad a művészeket, az alkotókat sújtani. Meg fogjuk találni a megoldást.

Pár napja találkoztunk az alkotószövetségek vezetőivel, közösen dolgozunk a különböző kulturális bélyegilletékekre vonatkozó törvénymódosításokon, hogy az valóban hatékony legyen, illetve a szerzői jogi törvény módosításán, hogy pontosan határozzuk meg azt, mit jelent a szerzői jog.

Ugyancsak aktuális, de egészen más téma a romániai romák kiutasítása Franciaországból. Nem találkoztam az RMDSZ saját álláspontjával, pedig az érintettsége már csak azért is létező, hiszen nem példa nélküliek Erdélyben, a Székelyföldön sem a romaellenes megnyilvánulások.

Van erről meglehetősen határozott véleményünk, de azt elismerem, hogy ennek nem adtunk eléggé hangot. A koalícióban is tárgyaltunk erről, ott is elmondtam: két hibát követhetünk el ebben a kérdésben. Az egyik hiba az lenne, hogy azon az alapon, hogy az EU-ban egységes és szabad közlekedés van, ezért azt mondjuk, ez teljes egészében Franciaország dolga, hogy az oda kitelepült, ott tartózkodó romákkal gondjai vannak. A másik hiba az, ha elfogadjuk, hogy ez kizárólag a mi dolgunk, a mi felelősségünk. Amikor Romániát felvették az Európai Unióba, romák akkor is voltak Romániában, ugyanennyien, sőt több is, hiszen azóta sokan elmentek. Az Unió egészen pontosan tudta, hogy mit vállal Románia csatlakozásával. S ha szükség volt Romániára úgy, mint piacra, hiszen ismerjük el, a nyugat-európai országok elsősorban így tekintettek az integrációnkra, mint egy piacbővítésre, akkor el kell fogadni, hogy ezzel járnak negatív jelenségek is, kivándorlás, bűnözés lehetősége. Franciaországnak abban nincs igaza, hogy a problémára ilyen visszatoloncolással próbál megoldást találni. Ezzel csak azt ismeri el, hogy miközben minket azzal vádol, hogy nincs megoldásunk a roma kérdésre, azt ismeri el, hogy neki sincs. Franciaországot senki nem akadályozná meg abban, hogy az ott élő romák integrációját, beiskoláztatását, munkavállalását megoldja. Másrészt, ha szabad közlekedés van Európában, akkor az mindenkinek szabad, nincs olyan, hogy úgymond jók és rosszak között válogasson egy ország. Más a bűnözők kérdése, de most itt nem erről van szó, egyszerűen kimondták egy közösségre, hogy teher, s meg kell szabadulni tőle.

A dolog másik része, hogy az európai országok közül a legnagyobb roma közösség Romániában van, s erre Románia mindmáig nem talált megfelelő megoldásokat. Függetlenül attól, hogy Franciaország most mit mond, sokkal hatékonyabban kellene erről gondolkodni, az oktatás lenne talán az elsődleges, a szociális ügyek. Ez egy olyan komplex kérdés, amivel a mindenkori román kormánynak sokkal többet kellene foglalkoznia.

Nem tart attól, hogy a francia lépés mögött olyan szándék is van, hogy erre hivatkozva Románia jövő tavaszra tervezett schengeni csatlakozását elhalasszák?

Románia és Bulgária, de bizonyos értelemben a korábban csatlakozott tíz ország – kényszerhelyzetéből adódóan – kedvezőtlenebb feltételekkel lett az Unió tagja. A francia földműves, gazdálkodó ma körülbelül ötször akkora támogatást kap egy hektár termőföldre, mint a romániai. Ennek olyan következményei vannak, hogy Romániában francia krumplit kapsz a nagyáruházakban, s nem székelyföldit vagy suceavait. Ezt az egyenlőtlen állapotot valahogyan meg kellene szüntetni, s az érintett, hátrányos helyzetű államoknak keményebben kellene fellépniük. Talán a lengyel és a cseh magatartás ilyen szempontból keményebb, ők szoktak ilyen határozottabb fellépéssel próbálkozni. Amivel minket sarokba tudnak szorítani, mint a roma kérdés, addig Románia nem mer felvetni ilyen meredekebb dolgokat. Hogy ez veszélyeztetheti a schengeni csatlakozást? Remélem, nincs ilyen veszély.

Sokat beszélnek arról, hogy ősszel kormányátalakítás várható, ami a miniszterelnök személyét is érintheti. Mit gondol erről, Ön is indokoltnak tartja?

Kormányátalakításra szüksége lesz előbb-utóbb, van néhány miniszter, aki gyengébben dolgozik, ez az igazság. Illetve vannak néhányan, akik el is koptak, akikre komolyabb teher nehezedett. Szerintem az RMDSZ-es miniszterek jól dolgoztak. Az biztos, hogy néhány minisztert cserélni kellene, s ez az ősszel lehetségesnek látszik. Viszont radikális, teljes kormányváltást azért nem látok körvonalazódni, mert egyelőre ez a kormánytöbbség örüljön, ha meg tudja tartani a stabilitását. Bármilyen éles, radikális váltás, miniszterelnök csere, vagy ilyesmi, az óhatatlanul oda vezethetne, hogy felborulna a koalíciós többség. Az élesebb megközelítések annak köszönhetőek, hogy a kormánypárt veszített a népszerűségéből, az államfő is elsősorban a megszorító intézkedések miatt. A lehetőségek: vagy megtartjuk a mostani állapotot néhány személycserével, vagy nagyon könnyen egy tabula rasat teremthetünk.

A PD-L vezetői között egyáltalán mutatkozik-e valaki, akit alkalmasnak, alkalmasabbnak tűnik a miniszterelnöki tisztségre?

Nem az én dolgom, hogy miniszterelnök-jelölteket keressek a PD-L-ben. Egyébként nem hiszem, hogy Emil Bocnak nagyobb vagy kisebb lenne a felelőssége, mint a pártjának vagy az államfőnek. Eget állítok: nem hiszem, hogy most Emil Bocot bűnbaknak kellene kikiáltani. Ha vannak mulasztások vagy van gyenge teljesítmény, az leginkább kollektív jellegű.

Ha már a bűnbak szót használta: a bukaresti szülészeten történt tragédia nyomán sokan felvetették Cseke Attila lemondásának szükségességét, sőt, RMDSZ-en belül is találkoztam olyan véleménnyel, hogy a lemondás jót tett volna az RMDSZ megítélésének. Mit gondol erről?

Azt, hogy sokak szerint az RMDSZ megítélésének az tenne a legjobbat, ha máris kilépnénk a kormányból. Valószínűnek tartom, egy hétig így is lenne, aztán kiderülne, hogy semmilyen eszköz nem maradt a kezünkben. Az egészségüggyel ugyanez a helyzet. Cseke Attilának közvetlen felelőssége ebben a tragédiában nem volt, a kórház nem is a minisztériumnak van alárendelve, hanem a fővárosi önkormányzatnak. Voltak, akik azt emlegették, így is van közvetett felelősség. De felelősségünk azzal kapcsolatban is van, hogy milyen változások indultak el az ágazatban. Ugyanakkor állítom, hogy az RMDSZ és Cseke Attila nélkül elakadna az a reformfolyamat, ami az egészségügyben elindult. Mert ezzel még csak feleúton vagyunk. Például újra kellene gondolnunk az egészségbiztosító kérdését, ennek a működésével nagyon elégedetlen vagyok, csak úgy lebeg a világban minden ellenőrzés nélkül, s azt teszi, amit akar. A reform folytatására az a garancia, hogy ott van Cseke Attila.

Személyes tapasztalatok alapján miként mutat az összevetés, mennyire volt könnyebb avagy nehezebb részt venni, dolgozni, érvényesülni a korábbi koalíciós kabinetben, illetve a mostani kormányban?

Van egy nagy különbség: akkor volt pénz, a gazdaság növekedett, jutott szinte mindenre, még nem érződött a válság előszele. Akkor a költségvetésen kellett osztozkodnunk, most a bajokon. Volt, amiben a liberálisokkal értettük meg jobban magunkat, van, amiben mostani partnereinkkel. Decentralizációs kérdésekben például jobban együtt tudunk működni a PD-L-sekkel. Õk sem mindannyian decentralizáció pártiak, de talán egy árnyalatnyival jobban elfogadják.

Hogyan értékeli a viszonyt a második Orbán-kormánnyal, miként körvonalazódnak a magyar-magyar együttműködés régi-új formái?

Egyelőre nem alakultak ki az új keretek, nem került sor a már bejelentett Máért összehívására. Még előtte vagyunk a fontos döntéseknek. Voltak már itt miniszterek, miniszterelnök-helyettes, folytattunk tárgyalásokat, készítjük elő az újabb román-magyar közös kormányülést, ennek az időpontja még nem véglegesült. Remélem, amilyen jól indult, olyan jól is folytatódik a kormányzati szintű együttműködés.

Engem e pillanatban egy dolog aggaszt, az a bejelentett szándék, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pártot akar létrehozni, párttá akar alakulni, s közvetett jelzések voltak arra, hogy ezt a szándékot Magyarországról támogatnák. Miután létrejött a magyar összefogás, létrejött az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, akkor nem értem pontosan, miért van szükség egy újabb pártra, az összefogás után, minek tovább bontani pártokra a magyarságot. Az RMDSZ-szel lehet vitázni, az RMDSZ-t lehet bírálni, neki lehet menni, de az egyeztető fórum, illetve az EP-választásokon való közös részvétel azt bizonyítja, hogy képesek vagyunk bizonyos kompromisszumokra. De most erőnek erejével még egy pártot, egy másik pártot létrehozni, azt én aggasztónak és veszélyesnek látom, s azok helyében, akik ezt tervezik, akik ezt támogatnák, nagyon megfontolnám. Körül kell nézni a Kárpát-medencében. Megnézni mi történt Felvidéken, hogyan kínlódnak a Vajdaságban, mi van Kárpátalján. Azt akarjuk, azt akarják, hogy Erdélyben is ez legyen?

Szinte pontosan fél év múlva ismét kongresszust tart az RMDSZ, a tanácskozás helyszíne egyelőre ismeretlen. Mennyit változott a Szövetség a legutóbbi kongresszus óta, illetve mi lehet ennek a tanácskozásnak a tétje?

Ezt egy fontos kongresszusnak tartom, meg kell mondanom, fontosabbnak, mint mondjuk az előző két kongresszust. Ugyanis az elkövetkező négy esztendő semmiképp nem lesz könnyű, átalakult a magyarországi politikai élet, ehhez is viszonyulni kell, a román politikában is történhetnek komoly változások, ma még nem tudni, mi lesz a 2012. évi választásokon. Amit feltétlenül fontosnak tartok az RMDSZ-ben, hogy az itt-ott érezhető szkepszist, kishitűséget, azt, hogy az RMDSZ lassan-lassan csak pragmatikus célokat lásson maga előtt, úgymint út, víz, gáz, stb., amelyek egyébként rendkívül fontosak, de szeretném egy kicsit megváltoztatni. Valami módon úgy alakítani a jövőt, hogy ez az RMDSZ megint a maga teljes egészében legyen képes távlatokban gondolkodni, stratégiákban gondolkodni, s ne hagyja, hogy ezzel mások foglalkozzanak helyette. S ez a fontos kongresszus a folytonosság mellett bizonyos értelemben a változásé is lesz, ezt a következő hónapokban kell kialakítani.

Utolsó kérdésem az lenne, hogy e fontos kongresszuson vállal-e újabb elnöki mandátumot. Ám mivel sejtem, hogy az erre vonatkozó döntés bejelentését későbbre tervezi, a kérdés úgy szól: eldöntötte-e a már magában ezt a kérdést?

Lassan-lassan eldöntöm. Számomra ez egy rendkívül nagy dilemma. 1989 óta vagyok a politikában, tehát több mint húsz esztendeje, s 1993 óta vagyok az RMDSZ elnöke, vagyis amikor a kongresszus sorra kerül, már 18 esztendeje lesz ennek. A magam részéről a soron következő SZKT-n jelentem be, szeptember 25-én azt, hogy vállalok-e egy újabb mandátumot vagy sem. A döntésben személyes, akár családi szempontok is közrejátszhatnak, de közösségi érdekek, RMDSZ-érdekek, az, hogy az elkövetkező évek szempontjából kollégáimmal mit tartunk a leghasznosabbnak. Többekkel is konzultálok erről a kérdésről, persze végső soron ez mégiscsak az én döntésem lesz.


Both Abigél felvételei

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!