Magyarország nem mumus

2015. 10. 10. 16:55

A menekültválságnak egy igazi tanulsága van: nem félti a nemzeti kultúráját az, akinek biztos és erős a nemzeti kultúrája. Ki kell végre egyenesíteni a magyar gerincet. TAMÁS PÁL szociológus svédországi tapasztalatairól beszél Parászka Boróka interjújában.

Tamás Pál szociológus (Fotó: Tóth Csilla)

 

Az utóbbi hetekben nagyon úgy tűnik, hogy a menekültválság mentén szakad, távolodik egymástól Kelet- és Nyugat-Európa. Valóban ez a tendencia?

 

Nem gondolom, hogy tragikus, és vissza nem fordítható szakadásról lenne szó, de Európának újra kell gondolnia a nemzetállam korlátait mindenütt: itt is, ott is. A keletiek ezt nehezebben teszik meg, a magyarországi magyarok különösen nehezen. Nagyon sok identitáselem összefügg ugyanis itt a nemzetállammal. Másfelől kétségtelen, hogy Nyugat Európának a menekültek befogadásával kapcsolatban vannak olyan tapasztalatai, gyakorlatai, amelyek Keleten nincsenek. Nyugaton pedig ezt a tapasztalathiányt nem értik. Van a két térség között egy kommunikációs szakadék is.

 

Az eddigi jelek arra engednek következtetni, hogy a nemzetállam újragondolása helyett az eddigi korlátok megerősítésére törekszik Kelet-Európa. Ahhoz, hogy újragondolja, egy ma még nem létező kelet-nyugati együttműködésre lenne szükség. Mi ennek az esélye?

 

Az európai együttműködés valamilyen formában létezik. A helyzet jobb annál, mint amit bizonyos médiafelületeken látunk. Magyarország eddigi politikája miatt, a határok kezelése körül tapasztaltak kapcsán, Nyugaton mumus lett. Az a benyomás, hogy a menekültek békésen menetelnének Szíriától Svédországig, ha a magyarok nem akadályoznák őket. Ez azért nem így van. Ez a kép fölmenti a nyugat-európaiakat nagyon sok minden alól. Például az alól, hogy a saját nemzetállamát valamilyen módon meghatározza. Kétségtelen, és ezzel nekünk kell számot vetni, hogy számos helyen épül a poszt-nemzetállam. Svédországban, Finnországban, Hollandiában vagy Németországban. Ebből a perspektívából nehéz megérteni nekik, hogy mi mihez ragaszkodunk. Az értetlenségeknek van egy mélyebb rétege is. A napokban jöttem vissza Svédországból. Azt láttam, hogy a göteborgi üzletek kirakatában ott a felirat „üdvözöljük a menekülteket”. A szociáldemokraták által vezetett városházán, a magyar kulturális hét díszvendégeinek tartott vacsorán kizárólag szír ételeket szolgáltak fel a magyaroknak. Nem akartak ezzel senkinek sem borsot törni az orra alá, hanem demonstrálni akarták, hogy a „svédség” nem etnikai bezárkózást, hanem morális rendet jelent.

 

Ebből a poszt-nemzetállami változásból következhet az, hogy jelentőségét veszti a magyar kultúra, gyengül a magyar nemzetközösség? Magyar ételt már fel sem fognak szolgálni?

 

Minden fajta változat előfordulhat a Kárpát-medencében is. A svédországi magyar hétvégén egy joghallgatóval beszélgettem, aki feltűnően, hogy is mondjam, nem viking kinézetű volt. Alacsony, borostás, fekete ember – tipikusan közel-keleti, talán perzsa figura. Azt kérdeztem tőle, hogy „honnan vagy”? Azt vágta rá, hogy stockholmi. Eszébe se jutott, hogy azt mondja a perzsa kinézetű perzsa, hogy perzsa. Svédként identifikálta magát, és ez elő fog fordulni Németországban, Hollandiában, máshol is.

 

A poszt-nemzeti identitás erősebb nemzeti identitást jelenthet? Ez a paradoxon is kialakulhat?

 

Sokak esetében igen. Bizonyára olyan is lesz, aki vadul ragaszkodik a muszlim klubokhoz. Figyeltem a tömeget magam körül Svédországban. Rengeteg a bevándorló: közöttük voltak, akik elkülönültek, és voltak, akik keveredtek. Mindenféle előfordul. Nő a populista párt befolyása is, van, aki úgy gondolja, hogy az, ami történik szörnyűség, és van aki úgy véli, ez a világ sora.

 

Mennyire vannak felkészülve ezek a nyugat-európai társadalmak arra, hogy e folyamatokat hosszútávon befolyásolják? Addig látjuk most a menekültválság fejezeteit, hogy emberek tömegei megérkeznek. Őket el kell szállásolni, enni kell adni nekik, wc-t kell biztosítani. Innen jön azonban a munkás fele a történetnek: felismerni, hogy ki-kicsoda, kivel milyen nyelven lehet kommunikálni, kit hogyan lehet segíteni egy új élet kialakításában. Innen kezdődik a szociális munkások, az antropológusok, a tolmácsok, nyelvtanárok munkája.

Minden megérkező szírnek Göteborgban 150 órás beilleszkedési tanfolyamot biztosítanak. Ebben a csomagban van némi nyelvoktatás is, de nem ezen van a hangsúly. Itt már van kiépült módszer arra, hogyan lehet a belépés szintig eljuttatni az érkezőket. Ez teljesen ellentétes azzal, ami Budapesten folyik, ahol sokáig magára hagyott tömegeket láthattunk. Göteborgban a külvárosban, csoportosan gondoskodnak a menekültekről, nem hagyják őket magukra. Védett környezetben tanulnak meg beilleszkedni. Ez azt, hogy mit gondolnak a svédek a saját társadalmuk fejlődéséről, nem befolyásolja. Svédországban magyarokkal, sőt Erdélyből kikerült magyarokkal keveredtem konfliktusba. Volt olyan, hogy a magyar nagykövettel adtunk elő a svéd külügyminisztériumban, és felállt egy erdélyi hölgy, aki néhány éve él ott, hogy minősíthetetlen hangnemben elmarasztaljon azért, mert a „magyarság árulói” vagyunk. Azt a képet kérte számon, ami benne Magyarországról és a magyarságról él. A svéd külügyi intézet munkatársának erre egy válasza volt: felajánlott a kritikusnak egy pohár hideg vizet. A svédeket ez nem zavarta, nem küldte el, megitatta, leültette. Ez a lényege az ilyen konfliktusoknak.

 

Mindenkiben él egy kép a saját hazájáról, Kelet- és Nyugat-Európáról. Ez valóban egy tény. Mit tudunk azoknak mondani, akik a magyar nyelvű hírforrásokból tájékozódnak és elutasítják a befogadást azért, mert féltik a „magyar” munkahelyeket, a magyar kultúrát?

 

Európán belül szabad a mozgás, így Magyarország, Románia, Lengyelország nem válhat fehér szigetté egy olyan kontinensen, amelynek átalakul a lakossága. Ha csak nem korlátozzuk az unión belüli szabad mozgást, munkavállalást. Ez számunkra is nagyon rossz lenne. Ha valaki szeretne Európában dolgozni, akkor annak az az ára, hogy a menekülteket is ide kell engedni, lehetővé tenni számukra a munkavállalást, letelepedést. Ez nem jelenti azt, hogy a Közel-Keletről több millió embert 24 órán belül be kell fogadni. Van itt egy általánosabb probléma. Egyszer Strasbourgban egy, a romák helyzetéről szóló konferencián azt mondta egy ottani szakértő, hogy a szociális válság a keletiek hibája. Ha lenne Kelet-Európában erős nemzeti középosztály, akkor az minden cirkusz nélkül integrálná a romákat. Mintát kínálna, elfogadható alternatívákat. Ha mi gyengék vagyunk, nincs nemzeti középosztályunk, nem képes alternatívát kínálni, akkor az alsóbb osztályok is bezárkóznak a saját kríziseikbe, nem tudnak onnan kitörni. A menekült kérdéshez visszatérve: azt gondolom, meg kell erősödnünk magyarként, közép-európaiként, és ha ez megtörténik, nem kell félnünk attól, hogy a menekültek kikezdik a mi identitásunkat.

 

Miért ennyire erős a menekült-kérdéssel kapcsolatos félelem? Miért ez a „nemzetféltés” meghatározó?

 

Természetes, hogy ragaszkodnak az emberek a nyelvükhöz, a kultúrájukhoz. Az kétségtelen, hogy a kelet-európai nemzetek védekezve, lefelé nyomva, történelmi mintáktól nehezen szabadulva fogalmazzák meg a saját ragaszkodásukat. De csak el kell jutnunk onnan, hogy magunkat vert helyzetben hisszük és látjuk addig, hogy kiegyenesedjünk. Hogy a gerincünk egyenes legyen. Ez nem akkor történik meg, ha az asztalra csapunk. Hanem akkor, ha nyitottabbak, bátrabbak vagyunk. Ha nem féltjük a nemzeti identitásunkat, hanem büszkén vállaljuk. A menekültválságból ezt lehet igazán megtanulni.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!