Legalább nem eszem otthon a kefét – interjú Lovasi Andrással

2014. 05. 02. 16:59

Tavaly ősz óta tudható, hogy ismét összeáll a Kispál és a Borz, júniusban, a Fishing on Orfű fesztivál 0. napján adnak egyetlen nagykoncertet az eredeti felállásban, az első három album számaiból. Viszont addig is, amolyan bemelegítő jelleggel, fellépnek néhányszor Magyarország határain kívül. LOVASI ANDRÁS a nagyváradi Moszkva Kávéházban Tasnádi-Sáhy Péter kérdéseire válaszolt, közvetlenül az előtt, hogy a feloszlás óta először színpadra léptek.

A május 1-jei nagyváradi koncert képei az Erdélyi Riport Facebook oldalán.

Sok interjúban kérdezték, hogy mi motivál benneteket az újrakezdésre, a pénz, vagy az általad társszervezőként jegyzett Fishing on Orfű fesztivál népszerűsítése…

Pont ez a kettő, és persze a dicsőség.

…de engem most jobban érdekelne: milyen újra együtt zenélni majdnem négy év szünet után?

Ezt a többiektől kéne megkérdezni, ők jobban izgulnak. A kérdésre válaszolva természetesen nagyon izgalmas újra együtt, és persze hatalmas felelősség, ezen kívül pedig lehetőség arra, hogy leromboljuk a kilencvenes évek korai Kispálja körül kialakult mítoszt. Eléggé fárasztó akkori felvételeket hallgatni, és nem csak magunkra gondolok. Az az időszak nem arról szólt, hogy milyen jól zenélsz, hanem, ahogy ez 10-15 évente elő szokott fordulni, egész egyszerűen mindenki zenekart alapított, nem éppen az időtálló profizmuson volt a hangsúly. A korai Kispál sem volt egy kiérlelt produkció, de természetesen abban reménykedünk, hogy néhány akkori zenénk ma is hallgatható. Azt hiszem, ez ebben a legérdekesebb: ma működnek-e a dalok, el tudjuk-e őket játszani úgy, hogy legalább nekünk tessen, feloldódjunk bennünk.

Most ugye az első három albumotokból áll össze a repertoár, a következő két évben pedig a zenekari életmű többi része kerül sorra. Hozzányúltatok ezekhez a legkorábbi dalokhoz?

Én eleinte ennél sokkal jobban szerettem volna, de végül abban maradtunk, hogy játsszuk őket nagyjából eredeti formában. Azért néhol bele-belenyúltunk, és van két vagy három olyan dal, amiket teljesen áthangszereltünk, ezek másképpen bele sem kerültek volna az anyagba.

Nagyon érdekes, hogy az új zenekarod, a Kiscsillag negyedik albuma, a Szeles, most márciusban jött ki, és ti is azt mondjátok róla, hogy ezzel váltatok profi zenekarrá abban a formációban. Mi a különbség?

A Kiscsillag egy jelen idejű zenekar, a Kispál pedig bizonyos értelemben a saját múltját dolgozza fel. Teljesen más azon töprengeni, hogy miként haladj tovább, újulj meg folyamatosan, mint utazni visszafele az időben, elszámolni magaddal.
Ez a három koncertsorozat ebből kifolyólag arra is lehetőséget kínál, hogy a mai eszünkkel feltérképezzük ezeket a dalokat, megnézzük, esetleg jobbak lehetnének-e. Én egyébként titokban azt hiszem, hogy nem. A popzenében, főleg amikor megtalálod a saját hangodat, az a legfontosabb, hogy fiatal legyél, ambíciózus, és szard le az összes elvárást, amit akár az elődök, akár a közönség megfogalmaz.

Amikor tavaly ősszel jöttek az első lelkes hírek, hogy megint összeálltok, szó volt új Kispál dalokról is. Lesz ebből valami?

Van néhány ötlet, amit rögzítettünk, de – többek között a Kiscsillag lemez miatt – nem volt idő arra, hogy kidolgozzuk őket, ezt jövőre mindenképpen szeretnénk bepótolni. Már csak azért is, hogy kiderüljön, képesek vagyunk-e új dalokat csinálni.

Az utolsó albumból az látszott, szerzőként teljesen átköltöztél a Kiscsillagba, most mégis előveszed a régi zenekarod...

Szerintem erősen összefügg a kettő. Ha nem csináltam volna egy olyan lemezt, ami szerintem erős anyag és naprakész, akkor sokkal kevésbé tudnék nosztalgiázni.

És a többiek?

Erről megint csak őket kell megkérdezni. Az egész abból indult, hogy Ricsi (Bräutigam Gábor, dob – a szerk.) és Kispi (Kispál András, gitár – a szerk.) elkezdtek együtt zenélgetni. Mivel az ő viszonyuk nem volt igazán rózsás az eredeti felállás utolsó néhány évében, én ennek nagyon örültem. Ettől még az összeállás nem volt a levegőben, egyszer éjszaka ültem a gép előtt, és eszembe jutott, hogy így meg lehetne csinálni. Mondjuk tavaly a Fishing on Orfűn, a Kispál és a Borz emléknapon, Kispi kicsit melegszívűre itta magát, azt mondta, amikor majd betegek leszünk, álljunk össze újra, hogy tudjuk támogatni egymás családját. Ezzel láthatóan a messzi jövőbe lőttük ki a dolgot, de azt hiszem jobb, hogy most fogtunk neki. Ez a felállás 5 vagy 10 év múlva már nem tudná ezt eljátszani. Adja Isten, hogy ne így legyen, de ezek fiatalos számok, öreg emberek szájából nem hangzanak jól.

Öregszel?

Folyamatosan.

És rosszul viseled?

Persze. Nem szeretem, hogy fáj a hátam, hogy nem tudok négy óra alvás után egy hétig pörögni.

Annyira talán mégsem: nyomjátok a Kispált, a szólólemezedre azt mondtad nemrég, hogy hetven százalékban van kész…Hogy néz ki az elkövetkező időszak programja?

A szólólemez már egy éve is hetven százalékos volt, a Kiscsillag album pedig ősszel meg kellett volna jelenjen, de hát ember tervez, aztán nem ő dönti el sokszor, hogy mi lesz a vége. Én ezt persze nem bánom, így legalább nem ülök otthon és eszem a kefét, hogy mit kéne csinálni, mindig van tennivaló. A következő három évet bizonyára meghatározza valamennyire a Kispál, jövőre szeretnénk egy európai turnét, aztán meglátjuk. Nem a világhír a cél, leginkább az elvándorolt magyar ajkúakra számítunk.

Belőlük akad újonnan is vagy félmillió…

Ha nem több. Most játszunk például Londonban, és az időpont környékére már nem nagyon lehet repülőjegyet kapni. Sokan ezért jönnek, érdekes kirándulás. Mondjuk a fesztiválra már elkelt minden jegy, szóval, akiknek nem jutott, keresik ezeket az úgymond bemelegítő koncerteket. Innen megyünk Sepsiszentgyörgyre. Csak így öregesen, kell egy nap pihenő, hogy komótosan átmenjünk, körbenézzünk. Hoztam a lányomat is, mert nem járt még Székelyföldön.

Egy családos rocksztár...

Abszolút. A pályatársaim többsége 40 éves kora után alapít családot, de én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kisebbik lányom is 18, tud jönni velem fesztiválozni. Szerencsére elég jó zenei ízlése van, úgyhogy meg tudjuk nézni ketten ugyanazt a zenekart, ugrálunk egy kicsit, ő iszik egy sört, én egy rozéfröccsöt, aztán megyünk aludni. Tökéletes program.

A teljes interjú az Erdélyi Riport hetilap 2014/18. számában.




Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!