Gitárt, ecsetet, vésőt az emberek kezébe

Mintha a múlt rendszer itt felejtett elképzelése volna, úgy hangzik a művészeti népiskola megnevezés, a színfalak mögé betekintve azonban látszik, egy hiánypótló, a ma embere számára talán az előző generációknál is fontosabb intézményről van szó, legalábbis Sepsiszentgyörgyön. Gáj Nándor igazgatót Kustán Magyari Attila kérdezte.

Régi ismerősként meglepődtem azon, hogy a te neved olvashatom az igazgatói névtáblán, egyes vélemények szerint ilyen intézmény élére művészemberre van szükség. Miért vállaltad el a pozíciót olyan emberként, aki nem szakmabeli?

Vannak, akik így gondolkodnak, én úgy érzem viszont, hogy egy menedzser és egy művész együtt tud működni, amennyiben mindketten nyitottak. Amikor elfoglaltam a helyem, elmondtam a kollégáknak, várom az ötleteiket, az én feladatom pedig az, hogy a módokat keressem a megvalósításokhoz. Számos problémát diagnosztizáltam, aztán megbeszéltem a többiekkel, hogy egyetértenek-e velem, illetve milyen egyéb meglátásaik vannak.

Ezekről az iskolákról időnként hallani, de fontos, hogy milyen célokkal jöttek létre a hetvenes évek végén.

Ebben az évben leszünk negyvenöt évesek, ezt valamilyen módon meg fogjuk ünnepelni. 1968-ban alapították a népiskolákat, a rendszerváltás utáni kormányrendelet előszavában pedig, ami gyakorlatilag egy felvezetés a törvényhez, a román állam felismeri azt, hogy nem igazán kulturálódik ez a társadalom, nem is igazán fér hozzá a kultúrához. Ez a kormányrendelet nem csak rólunk szól, hanem többek között például a kultúrházakról is, de a lényeg az, hogy tudatosítja ezt a jelenséget, és választ keres rá. Hogy mennyire van igaza, azt nem taglalnám, de ha megnézzük Sepsiszentgyörgyöt, akkor látjuk, hogy ez egy kulturális szempontból jól álló város. Ha azt nézzük meg viszont, hogy a város lakossága milyen arányban jár színházba, a táncegyüttes bemutatóira stb., akkor tudatosítani kell, hogy nekünk feladatunk ezeken a százalékokon javítani.

Milyen téren kellene erősíteni a népiskolát?

Mostanáig túlságosan előtérbe került a zenei oktatás, ami nem azt jelenti, hogy a jövőben hanyagolnánk ezt, de szükség volna egy kiegyensúlyozásra. Az iskola tanárai megyei vagy országos szinten is elismert művészeknek számítanak, ami azonban hiányzik, az a felnőttek számára biztosított szakmai oktatás. Azt gondolom, hogy egy olyan intézmény, amelyiknek megvan a szükséges jogi háttere ehhez, kötelező módon meg kell adja a lehetőséget az érdeklődők számára. Példával is szolgálhatok: kádár például, hogy ha jól tudom, egy van Kovászna megyében. Én beszélgettem ezzel a szakemberrel, és láttam, hogy a sok munka miatt mennyire elfoglaltak a mindennapjai, kereslet tehát van rá. Aki végigjár például a Szent György Napokon a kézműves sátrak között, láthatja, hogy milyen sokszínű a piac, de sok hagyományos szakmát nem képviselnek a megyénkben. Pedig a kézműves mesterségek múltját nálunk is fel lehet fedezni, néhány generációval korábban Nagyajta vetekedett Koronddal a fazekasság terén, Sepsibükszádon az üvegkészítésnek van hagyománya.

Gyakorlatilag hogyan valósulhat meg a szakmai oktatás, mivel járul hozzá ehhez az intézmény?

A tanároknak fizetést tudunk biztosítani, a betöltendő helyeket pedig meghirdetjük. Abból kell kiindulnunk, hogy a városokon és néhány településen kívül ritkán jut kultúrához a háromszéki ember, kevés az a falu, ahol színházi előadást szerveznek, ahol a szüreti bálon, a farsangi rendezvényen kívül lehetősége van a művelődésre. Nekünk az a szerepünk, hogy képzéseket indítsunk el a különböző településeken, ahová a környező falvakból még vonzhatunk embereket. Nem mindegy, hogy a köpeci ember Sepsiszentgyörgyre járhat színházba, vagy Nagyajtára is, ezért minden széken valamilyen kulturális központot kell kialakítanunk. Ez egy középtávú terv, az anyagi lehetőségeink függvényében valósulhat meg majd, ugyanakkor létezik egy jóváhagyott keretlétszám – harminckét fő tokkal-vonóval –, amit nem léphetünk át, de gondolkodunk a megoldásokon.

A megyei tanács által biztosítotton túl milyen anyagi források állnak a népiskola rendelkezésére?

Elsősorban azok a pénzek, amiket a beiratkozó diákoktól kapunk, de a román kulturális alapnál is pályázhatunk, Magyarországon szintén. Más lehetőségeink is vannak: a rétyi fúvószenekar például ingyen lép fel egy falunapon, de tervezzük, hogy egy minimális összeget elkérjenek a fellépéseikért, amit vagy a zenekar, vagy a szak használhat fel. A kiszállásokat, a versenyre szükséges beiratkozásokat stb. mostanáig a megyei tanács állta, esetleg a diákok, ezen túl megoldható volna, hogy maguk is kapjanak juttatást a munkájuk után.

Ha a népiskola diákjainak különböző robotképeit szeretnénk megrajzolni, akkor milyenek volnának azok?

Hogy milyen emberek tartanak igényt erre a fajta oktatásra, többnyire szakfüggő. Balettre például elsősorban gyerekek járnak, a bútorfestés már inkább a felnőtteket szólítja meg. Nem szeretnék robotképről beszélni, mert nem is akarom, hogy ilyen alakuljon ki. Inkább arról beszélnék, hogy mire volna szükség: hogy az emberek felismerjék, egy zenei, képzőművészeti, népi mesterségképzés hozhat újat az életükbe. Örvendenék annak, hogy egy munkás, aki dolgozik, eltöltene hetente két órát azzal, hogy gitárt vesz a kezébe, vagy leül egy zongora elé nem csak azért, mert relaxálni szeretne, hanem mert ez egy személyiségfejlesztési módszer. A jó pap is holtáig tanul, az embereknek is szüksége volna arra, hogy kissé tovább lépjenek. Európában az életfogytig tartó tanulás gyakorlat, szakmát, idegen nyelvet sajátítanak el az emberek, Romániában ez sajnos nincs kihasználva eléggé.

Vajon miért marad távol az egyszerű ember ettől a lehetőségtől?

Egyrészt nem biztos, hogy tudott rólunk, másrészt nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy mindig tanuljunk valami újat. Tényező persze a dolog anyagi vonzata is, éppen ezért gondolkodunk a változtatáson ezen a téren is. Mostanáig a nehéz anyagi helyzetű, a gyerekvédelmi rendszerben élő diákunk kedvezményt kapott, de miért ne segítsük valahogy azt, aki nyugdíjas, vagy nyolc órát ledolgozik a textilgyárban?

Elhangzott az is, hogy talán nem eléggé közismert a művészeti népiskola. Mit lehet tenni a népszerűsítéséért?

A rendszeres fúvóstalálkozókon, a balettelőadásokon és néhány egyéb rendezvényen kívül ritkán mutatkozunk meg, a cél ezért éppen az, hogy kilépjünk az épületből, a közönség elé. A megyében működő kulturális intézményekkel is kialakíthatunk kapcsolatokat, hiszen azonos területen mozgunk, a színházhoz hasonlóan például nálunk is létezik egy csoport, amelyik ezzel foglalkozik. Az épületből egyébként éppen velük szeretnénk kilépni, egy kocsmaszínház-fesztivált tervezünk, ahol az alternatív csoportok nem azon dolgoznának, hogy behívják a közönséget, hanem azon, hogy bemenjenek közé.