Enyhébb kampányra van reményem

Kezdjük egy aktualitással: milyen eredményeket hozott a népszámlálás?

A friss adatok szerint a magyar lakosság aránya a korábbi 14,8%-ról 11,7%-ra csökkent sajnos, mint ahogy az a Bánságban általános. A demográfiai szempontból legfontosabb nemzetiségi átrendeződés viszont már jóval korábban bekövetkezett. Mivel a települést 1766-ban német telepesek hozták létre, még 25 évvel ezelőtt is a lakosság felét ők tették ki, de egy részüket „kivásárolták”, a maradék német ajkú zsombolyaiak zöme pedig 1990-ben hagyta el a várost. Talán látta a négynyelvű helységnévtáblát, ami még mindig a multikulturalitás emlékét őrzi, románul németül, magyarul és szerbül tünteti fel a város nevét. A szerb kiírás annak köszönhető, hogy 1919-ben a Szerb-Horvát Királyságnak adták a települést, aztán 1924-ben egy területcsere révén Romániához került. Bár itteni kollégáim azt mondanák inkább: „visszacsatolták”. Mi ugye tudjuk, hogy ez nem feltétlenül így volt, de lassan-lassan el kellene felejtenünk a sérelmeket, és a jelenlegi helyzethez kellene igazodnunk.

Ez Önnek elég jól sikerült, amint látszik, hiszen Zsombolya az egyetlen olyan település Romániában, ahol a magyarság aránya 30% alatti, mégis magyar a polgármestere.

Van még hasonló, de az biztos, hogy nálunk a legkisebb a magyarság aránya, és most futok neki a negyedik ciklusnak… A munkát folytatni kell. Bár elég nehéz, és van, amikor az ember azt mondja, ebből elég, de nem fordíthatok csak úgy hátat az itteni és a Temes megyei magyarságnak, illetve a megyei és az országos RMDSZ-nek. A zsombolyai magyarságnak ad egyfajta biztonságot, hogy anyanyelvükön szólhatnak a polgármesterhez, vagy akár a tanácsosok egy részéhez, ha már nem is a többségéhez. De a 11,7%-os magyarságnak még így is 36%-os képviselete van a tanácsban, 2004 és 2008 között pedig az RMDSZ-nek, hihetetlen módon, többsége volt.

Ez az eredmény minek volt köszönhető? Mert ugye hosszasan cikkeztek akkoriban, hogy „Kaba Gábort klónozni kéne”, de a siker összetevőit nem sikerült összegyűjtenem.

Azt hiszem, leginkább a befektetett munkának volt köszönhető, és hogy ki tudtuk használni az adottságainkat. Mivel közel vagyunk mind a szerb, mind a magyar határhoz, jogosultak vagyunk a határon átnyúló pályázati lehetőségek igénybevételére. Az országos RMDSZ segítsége nagyon fontos volt, mert könnyen el tudtunk jutni bizonyos információkhoz, támogatást kaptunk. Csodálatos volt, hogy abban az időszakban minden minisztériumban volt egy ember, akivel közvetlenül kapcsolatba lehetett lépni, és magyarul szépen megbeszélni a problémákat. Nem hiszem, hogy más pártok polgármesterei megengedhették maguknak, hogy mobiltelefonon felhívják az államtitkárt vagy a minisztert, és azok válaszoljanak is. Ezenkívül sokat segített, hogy nem zöldfülűként érkeztem a Polgármesteri Hivatalba. 1995 és 2000 között egy háromnyelvű újságot szerkesztettem, ami egyfajta nyilvános fórumként működött, ahol megpróbáltunk megoldásokat találni közös problémáinkra. A 2000. évi megválasztásomban az is sokat segített, hogy túl sok román párt indított jelöltet, 15-en indultunk.

Ön eredendően zsombolyai?

Nem, ’85-ben kerültem ide, eredetileg seléndi születésű vagyok, Bihar megyei. Aztán Bukarestben jártam egyetemre, majd Corabián dolgoztam mérnök gyakornokként. Végül a család úgy döntött, hogy a magyar határhoz közel szeretnénk letelepedni, hogy legyen mindenképpen magyar iskola, és fogható legyen a magyar televízió, hogy a gyerekek mindenképpen jól megtanulják az anyanyelvüket.

Mint ahogy az a háromnyelvű újság ötlete kapcsán is kiderült, azt azért nem hagyta, hogy az identitástudat börtönné váljon.

Ezt a hajdani, általam mélyen tisztelt bánsági szellem – ami a nemzetiségek egymás iránti toleranciáján alapult – nem is engedné. Ennek a szellemnek a korszaka itt nálunk a németek kivándorlásával sajnos lezárult. Õk voltak azok, akik egyfajta egyensúlyt tudtak teremteni a Bánátnak. Most már – mindenfajta nemzeti felhang nélkül – olyannyira többségbe kerültek a románok, hogy az nem kedvez a multikulturalitásnak. Ma már Temesváron magyarul átkiabálni az utca egyik oldaláról a másikra esetleg furcsán hathat a többségnek.

Mi a helyzet a zsombolyai magyarsággal? Mennyire aktív?

Vannak gondok. Ez látható például, ha színházi vagy zenei estet szervezünk – legutóbb Éder Enikő temesvári művésznő járt nálunk az egyéni műsorával, előtte pedig Vukán György világhírű zongorista látogatott el hozzánk Budapestről – inkább az idősebbeket sikerül csak megszólítani. A fiatalokból vagy nincsen elég, vagy már nem foglalkoztatja őket az identitás: ugyanúgy eltáncolnak a bálokon egy ritmusos manelére, mint bármilyen magyar népzenére. Viszont nekünk, az eredményektől függetlenül, kötelességünk tenni a helyi magyarság fennmaradásáért. Szervezünk kirándulásokat is, például Ópusztaszerre vagy Kübekházára, az operettfesztiválra, és amikor lehet, akkor a temesvári magyar kulturális eseményekre.

Ha jól számolom, akkor kicsit több mint 1100 magyar él a városban. Mekkora részük mozgósítható ezekre az eseményekre?

Nagyjából 200 fő. A többiek vagy túl öregek, vagy nincs energiájuk. De ez mégiscsak 20%-os eredmény, ami a román előadások látogatottságával összehasonlítva nagyon jó. Merthogy román nyelvű programokat is szervezünk bőséggel, és ott nem ennyire jó a látogatottsági arány. A kultúra kezdetektől fogva fontos számomra, a művelődési házat is felújítottuk és kibővítettük, 320 néző befogadására alkalmas, s ehhez félmillió euró kormányzati támogatást kaptunk. Azért tartottam ezt fontosnak, mert úgy gondolom, a fejlődéshez mindenképpen szükség van arra, hogy közösség formálódjon, ennek elősegítésére pedig a kultúra a legjobb eszköz.

Ennek jegyében öt múzeum működik Zsombolyán.

Igen, ebből kettő – a Tűzoltómúzeum és Stefan Jäger festő múzeuma – már megvolt, amikor én polgármester lettem, de azóta létrehoztunk egy vasúti múzeumot, egy emlékházat kórházunk alapítójának, dr. Karl Dielnek tisztelegve, valamint egy sajtómúzeumot. 1995-től 2009-ben bekövetkezett haláláig Zsombolyán élt a román irodalom elmúlt ötven évének egyik legfontosabb alakja, Petre Stoica. Persze ezt a városba érkezésekor hiába mondta magáról, senki sem hitt neki. Aztán amikor sorra jöttek hozzá az írótársadalom prominens személyiségei – többek között a Román Írószövetség elnöke – látogatóba, és ők is ezt állították, elkezdtük olvasni a verseit, és onnantól már mi is hittünk neki. Létrehozott egy román–német kulturális alapítványt, valamint az általam szerkesztett újsághoz is közeledett, így barátság szövődött közöttünk. Sokat segédkezett abban, hogy az elvándorolt németek által hagyott kulturális űrt betöltsük. Emellett nagy gyűjtő volt, a könyvtára 20 ezer kötetet számlált, gyűjtött bélyegeket, érméket és régi újságokat is. Ez jelenti a sajtómúzeum 600 négyzetméteren kiállított anyagának az alapját. Itt láthatók a román sajtó első termékei 1838-tól kezdve, de itt vannak a bánsági nemzetiségi sajtótermékek fontos példányai is, szerb, román, német, magyar és bolgár nyelven.

Említette, hogy nem zöldfülűként ült a polgármesteri székbe, hanem az Ön által szerkesztett újság kapcsán fontos előtanulmányokat végzett. Milyen gondokkal szembesült, és azokra azóta milyen megoldásokat találtak?

Három fő probléma volt. Az első a munkanélküliség. Ezt úgy orvosoltuk az évek során, hogy 12 külföldi beruházót sikerült letelepítenünk, főleg Németországból, a már említett hagyományok miatt. Az utóbbi években ebből kifolyólag kénytelen voltam németül is megtanulni. Most ott tartunk, hogy a korábbi 35%-os munkanélküliség lenullázódott, sőt a környező falvak lakosainak is mi teremtünk munkalehetőséget. 2007–2008-ban pedig kifejezetten munkaerőhiány volt, a szomszédos szerbiai településekről kellett toborozni. Bár ez végül bürokratikus okokból meghiúsult, aztán pedig a válság miatt okafogyottá vált a kezdeményezés, a helyiek munkahelye biztonságban van, cégeink szépen fejlődnek. Például az egyik, gépkocsiülések gyártásával foglalkozó vállalat az öt évvel ezelőtt épített 10 ezer négyzetméteres ipari csarnokát újabb 8 ezer négyzetméterrel készül bővíteni, a most végzős zsombolyaiakat fogják alkalmazni az újonnan létrejövő munkahelyekre.

Van valamilyen kifejezett karaktere az újonnan kialakult gazdasági életnek?

Jellemzően az ipar területén működnek a vállalkozások. Az előbb említett mellett van egy mikromotorgyárunk, szivattyúgyárunk, elektromos alkatrészeket előállító üzemünk. Elég magas színvonalú technológiákat alkalmaznak.

Honnan került mindehhez megfelelő szakértelem?

1990-ig eléggé jól működő gyárak voltak errefelé, sok fiatal egyetemet végzett, úgyhogy a régi szakemberek vezetik a csapatokat, a mérnökeink felkészültek, a fiatalok pedig szakmunkásiskolát végeznek. 2002-ben megnyertük az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormány pályázatát, és létrehoztunk hét tanműhelyt a szakiskolákban, a letelepedő gyárak igényei szerint. Emellett posztliceális képzést is indítottunk technikusképzés céljából. Olyannyira együttműködünk a helyi vállalkozásokkal, hogy a tanárok is az ő mérnökeik közül kerülnek ki.

Mi volt a második problémakör?

Egyértelműen az infrastrukturális gondok. A 24 órából csak 11-re volt ivóvízellátás. Ezt fél év alatt sikerült megoldanunk több módszer ötvözésével: csöveket cseréltünk, hogy ne folyjon el a víz, a bezárt gyárak udvarán használaton kívüli kutakat találtunk, s ezekkel nagyobb költségek nélkül növelni tudtuk az ellátást, amíg az összes törött vezetéket kicseréltük. Most eljutottunk oda, hogy 2010-ben 2,1 millió euróból új víztisztító üzemet indítottunk be, egy PHARE pályázatból sikerült az összeg felét előteremteni. Nagyon modern német technológia, a tisztításhoz csak ózont használunk, adalékanyagok nélkül. Így tulajdonképpen buborékmentes ásványvízzel tudjuk ellátni a lakosságot. Emellett az úthálózatot is rendbe kellett tenni, azt is mind pályázati forrásból.

A harmadik gond az volt, hogy valamifajta közösségi életet kellett teremteni, mert 2000 előtt azt írta több újság is, hogy Zsombolya halott város. Így 2001-ben böllérversenyt szerveztünk, s ezt azóta is minden évben megrendezzük. Az első alkalomra meghívtunk egy bluesegyüttest is, amiből az évek során egy fesztivál nőtte ki magát román, magyar és szerb résztvevőkkel, de volt, amikor osztrák és francia bandák is felléptek. Emellett évente ralit szervezünk, ami már a Temes megyei versenysorozatban is szerepel. Indult egy karácsonyi hagyományokat bemutató fesztivál is, szintén három országbeli résztvevőkkel. „Pro Jimbolia” oklevelet alapítottunk támogatóink megjutalmazására. 2001-ben „A legszebb ház” díjat alapítottuk, hogy ezzel is buzdítsuk az embereket portáik rendben tartására. 2005 óta minden végzős diákunk kétnapos Budapest–Bécs kirándulást kap ajándékba a Polgármesteri Hivataltól. Európai Ifjúsági Találkozókat szervezünk immáron hatodik éve. Magyartánc-tábort, illetve művésztábort szerveztünk, a vendégeket a 92 férőhelyes bentlakásunkban szállásoljuk el. Legalább ötször voltunk a házigazdái a magyar polgármesterek találkozójának, a hasonló magyarországi rendezvény mintájára, erdélyi résztvevőkkel, hogy bemutassuk egymásnak az eredményeinket, és tanulhassunk egymástól.

A Román Közigazgatási Fórumon 2011-ben ön nyerte el a Nyugati Régió legjobb városi polgármestere díjat. Ön szerint minek köszönhető ez az elismerés? Sajtóhírek szerint az innováció, illetve a kultúra iránti elkötelezettségét díjazták…

Hadd ne én indokoljam! (nevet). Be kellett mutatni az elmúlt két mandátum legfontosabb pályázatait, ezek közül kiemelten a hozzám legközelebb állót, amire én a víztisztító üzemet választottam. Végül ezt az anyagot zsűrizték. Amikor polgármester lettem, többször meghívtam Csongrád megyei testvértelepülésünk, Pusztamérges polgármesterét, Börcsök Antalt, és én is sokszor ellátogattam hozzá, mivel gyönyörű eredményekkel büszkélkedhetett. Tőle tanultam meg, hogy a pénz nem a legfontosabb tényező a fejlődésben. A legfontosabb, hogy megálmodjuk és megtervezzük a kívánt utat, aztán a hivatalt és a polgárokat a terv mellé állítsuk, utána ehhez kell megkeresni a forrásokat. Azóta is ezzel a módszerrel dolgozunk és érünk el eredményeket.

A legutóbbi fejlesztésük az úgynevezett „Zöld Bánság Program.” Mi ennek a programnak a lényege?

Ez egy határon átnyúló pályázat volt, a kikindaiakkal együtt 22,4 hektáron erdősítünk. Nagyon fontos ez egy hozzánk hasonló síksági településen. Emellett további 47 hektáron fogunk erdősíteni a Környezetvédelmi Alap támogatásával. A pályázatok szempontjából nagyon fontos a jövőre nézve, hogy létrehoztunk egy Európai Területi Együttműködési Csoportosulást (EGTC ) is, 37 magyarországi és 37 romániai taggal; 2014 után sok pénz ezekhez az EGTC-khez fog befolyni. Ez Magyarországon a negyedik, Romániában az első ilyen határon átnyúló szerveződés. A mórahalmi polgármester az elnöke, én az alelnöke vagyok.

Azt mondta, jövőre nekifut a negyedik mandátumnak is. Milyenek az esélyei?

Azt hiszem, az egykörös választás növeli az esélyeimet, de persze kampányt is kell folytatni, mert az emberek hajlamosak elfelejteni az eredményeket. Úgy látom, hogy az RMDSZ 2004-es „túlnyerése” sokakat irritált, ennek 2008-ban nagyon csúnya propagandával adtak hangot. Magyarkérdést csináltak az ügyből, mivel ez a legpuhább felület, amin ütni lehet rajtam. Egyébként ez nem jellemző a zsombolyaiakra, legfeljebb arra a csapatra, akik le akarnak váltani. Most van egy kis reményem, hogy az idei kampány enyhébb lesz.

A többi magyar formáció nem képviselteti magát Zsombolyán?

Nem értem a kérdést, pontosabban nem akarom. Túlzottan belelovalnám magam és elkeserednék, amiért ezt a kevéske magyarságot megpróbálják megosztani olyan volt RMDSZ-esek, akik nem találták meg a helyüket és a pozíciójukat, és most pótmegoldásként új párt alapítását választják erős magyarországi hátszéllel.