Balázs Lajos: Hol voltak eddig az „illetékesek”?

2011. 01. 27. 10:45A román nyelv oktatása kapcsán miként rendelkezik a jogszabály a sajátos tantervekről, tankönyvekről? Ki és hogyan dönti el, mit alkalmazzanak, van-e lehetőség többféle tankönyv használatára?

Az oktatási törvény elfogadása sarkalatos eseménye a hazai magyar közéletnek, számomra egyértelmű, hogy ez az RMDSZ történelmi sikere. A törvény valóban biztosítja a kisebbségi nyelveken tanulóknak a román nyelv és irodalom sajátos program és tankönyv alapján való tanulását minden szinten (46. cikkely 2. bekezdés). Az is megnyugtató, hogy a teszteket és a vizsgák tételeit a kisebbségiek speciális tantervei és a nemzeti alaptanterv követelményei szerint állítják össze. (46. cikkely 4–5. bekezdés). A korábbi állapot volt a legnagyobb diszkriminatív húzása a román nyelvoktatási stratégiának. A tankönyvekről a 69. cikkely rendelkezik, mely rögzíti, hogy a tankönyveket az érvényben levő tantervek alapján a minisztérium hagyja jóvá, és e jóváhagyott tankönyvek közül a tanár dönti el, melyiket használja – kisebbségi osztályban oktató tanár csak a kisebbség parlamenti képviseletének explicit kérésére dönthet nem az adott kisebbségnek szánt tankönyvek mellett.
Szorongva figyeltük a törvény sorsának alakulását, s nem tudjuk a sikert egyértelműen nyugtázni: elégtételünkbe kételyek is vegyülnek. Sajátosan a mi esetünkben, s itt két kiváló munkatársam nevét említem – Lajos Katalin és Tódor Erika Mária adjunktusokról van szó –, akikkel több éve felelős elkötelezettséggel dolgoztunk a román nyelv magyar iskolákban való tanításának reformtervezetén. Nem titkolhatom, hogy most, a törvény kihirdetésének napjaiban valami fanyar és rejtélyes levegő lengi körül a törvénynek ezt a részét, illetve alkalmazási körülményeit.

Mire gondol? Talán arra, hogy miközben úgy tudtuk, a sajátos tantervek, tankönyvek jó ideje bevetésre készen állnak, azt nyilatkozta az RMDSZ-es államtitkár, hogy a minisztériumi illetékesek már dolgoznak ezeken. Mi az, amin dolgozni kell?

Kik az úgynevezett „illetékesek”, szaporítom kérdését, akikről Király András két-három hónappal ezelőtt is ezt nyilatkozta: „A tárcánál már dolgoznak az illetékesek a kisebbségek számára készülő román nyelv és irodalom tanterven, és a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre”? Azért kérdezek így, mert a csíkszeredai Sapientia humán tanszéke már több mint két éve leadta a minisztériumnak az V–VIII., IX–XII. osztályok számára kidolgozott tantervtervezetünket, a nemzetiségi osztály vezérei több rendben hivatkoztak rá, mondván: „a fiókban van a Balázs és csoportja által kidolgozott dokumentum, csak elő kell venni”. A sajtó számtalanszor bemutatta koncepciónkat. Mi több, Pásztor Gabriella államtitkárként hivatalos okmánnyal is elismerte munkánkat, a Tribuna Învãþãmântului két teljes oldalt szentelt neki, a szerkesztő telefonon gratulált és teljes szolidaritásuk felől biztosított. Ez idő alatt, kérdezem, hol voltak az „illetékesek”? Mi vállaltuk a nyilvánosságot, ők miért nem? Miért nem tettek közzé bár egy nyilatkozatot, hogy a mi munkánk annyira gyenge, hogy szóra sem érdemes? Számomra az is kérdés, mennyi időt tart a „már”, mert három hónappal ezelőtt is „már dolgoztak”, és most, a törvény kihirdetése másnapján (január 5-én) ismét „már dolgoznak”. Hol és mikor írtak ki pályázatot a tankönyvírásra, merthogy az államtitkár úr szavai szerint „a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre”? Elfogadott tanterv hiányában bár, de azon is „már” dolgoznak? Tehát nem tudok ama kérdésére válaszolni, hogy „Mi az, amin dolgozni kell?”, mivel partnerünk – mi a minisztériumot őszintén annak tekintettük –ennyi morális gesztussal sem tisztelt meg. Csak annyit tudok mondani, engem ilyenkor mindig a fuserálás érzése környékez. Kérem, bocsássák meg több évtizednyi tapasztalatomból fakadó gyanakvásomat, nekem az a történet jut eszembe, amikor a székely tavalyi bárcával lopja a fát az erdőből, majd kuncog a markába, hogy megint átverte az erdészt.

A törvény szerint a kisebbségi oktatásban dolgozóknak ismerniük kell az adott nyelvet. Mit mutat a jelen helyzet, hány olyan, magyar tannyelvű iskolákban, osztályokban dolgozó román szakos tanár van, aki tud magyarul, van-e ennek a paragrafusnak realitása?

Itt pontosítanom kell: A román nyelvet oktató tanároknak nem kötelező ismerniük a kisebbségi nyelvet. (45. cikkely, 11. bekezdés). Semmilyen szinten! Ez kényes probléma: minden eddiginél élesebben meg fogja osztani a pedagógusokat, illetve két táborba sorolja a romántanárokat. Az egyiket azok képeznék, akik számára (ide sorolnám a szülőket és tanulókat, tehát az oktatás alanyait is!) fontos lenne, hogy romántanáraink legalább értsék tanítványaik anyanyelvét, a román nyelvtől eltérő különlegességeit. A másikat pedig azok, akik a romántanítás jelen állapotához nyíltan vagy burkoltan nem akarnak hozzányúlni. A Bolyai Nyári Akadémián több olyan román anyanyelvű romántanárral találkoztam, akik fontosnak tartják a tanulók anyanyelvének belső megközelítését, de olyanokkal is, akik stigmatizálják a magyar tanulót, ha „staþia de autobuz” helyett „staþiune” felől érdeklődik. A megoldást nem abban látnám, mint amit a tömbházakban alkalmaznak: elzárják a gázt, vizet attól is, aki rendesen fizet, és attól is, aki nem. De a törvénynek köteleznie kellene, hogy a nemzetiségi osztályokban, iskolákban tanító romántanárok szakmai továbbképzése a tanított diákok anyanyelvének megismerésére irányuljon, s ne tessék-lássék módon! Ismerje meg diákjai anyanyelvének a román nyelvvel közös jegyeit és az attól eltérő specifikumait. Csak így előzhető meg, hogy a tanár a diákjaival sem románul, sem magyarul nem tud kommunikálni, csak ámuldozik, hogy a diák nem érti (az elvégzett XII. osztály ellenére sem!), miről van szó, hogy a román tanulásának motiváltsága oly hamar és daccal vegyülve elillan. A szülők, ha tehetik, választanak gyerekük óvónője, tanítónője tekintetében. A romántanárt miért nem választhatja ki a szülő?



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!