Fekete Péter – Eisemann operett Váradon

2011. 01. 27. 10:39Azt mondja a sláger: „Szerelemhez nem kell szépség, / szerelemhez nem kell ész, / szerelemhez nem kell semmi más, / csak szerelem kell, és kész.” Ismerjük el: nem valami épületes szöveg, de milyen jól hangzik Eisemann Mihály zenéjével! Kész öröm hallgatni. Ha a szerelemhez semmi sem kell, csak szerelem, lássuk, mi kell az operetthez, vagy ha úgy tetszik, a zenés játékhoz. Kellenek mindenekelőtt fülbemászó dallamok, kell egy jó librettó, s kellenek ötletes dalszövegek, valamint szükséges egy jó rendező, továbbá kellenek jó színészek, hozzá még némi rutin „kell, és kész”.
A Fekete Péter olyan, mint egy csokoládétorta: nem lehet belőle kispórolni a cukrot és a diót, de beletenni sem szabad semmit, ami nincs benne a receptben, mondjuk olajbogyót, mert akkor semmi értelme, sőt ehetetlen. Pedig utóbbit is lehet szeretni, csak nem ebbe a süteménybe való.
Ezek jutottak eszembe a váradiak szilvesztereste bemutatott operett-előadásáról. Mert operett ez, kérem, akkor is, ha éppen zenés játéknak nevezik.

A produkció a már említett olajbogyós tortára hasonlított, mégpedig a rendező rutinhiánya miatt. Kányádi Szilárdnak vannak jó, igazán szellemes ötletei, csak nem mindig tudja összefűzni ezeket, továbbá nem akart tudomást venni arról, hogy ez a mű nem súlyos sorskérdésekről, nem is a fiatalok problémáiról szól, semmiről sem szól, csak a „szerelemről, és kész”. És arról sem drámaian, csak úgy habkönnyen; a szöveg lényegében csupán arra kell, hogy felvezesse a mindenki által ismert slágereket. Kányádi pontosan megérezte, hogy az egésznek a zene az alapja, és szerintem remek ötlet volt helyenként rockosítani a dalokat, mi több, más számokat is belekomponálni az előadásba, de ennyi korszerűsítés bőségesen elég is lett volna.
Noha Csíky Ibolya ellenállhatatlanul bájosan és remek humorral játssza a szerelem operett-angyalát, de azért enyhén szólva is túlzás deus ex machinához folyamodni egy Eisemann-operettben. Értem én, hogy az előadás lényegében színház a színházban, és a rendező megmutatja nekünk a kulisszatitkokat, de ez a megoldás sem illik ehhez a darabhoz.
Fölöslegesnek éreztem a posztmodern színházi nyelvvel próbálkozni, mert sem a történet, sem a darab nem bírja meg. Nyilvánvaló, hogy a férfi-nő szerepcsere (a női ruhába öltözött fiúk és férfigúnyát öltött lányok kettőse a társadalom visszásságaira utal, de ennek a darabnak az esetében semmi értelme. Viszont építeni lehetett volna a szerzőtrió humorára és az Eisemann-dallamvilág meg a rockmuzsika ellentétére.
Erénye Kányádinak, hogy határozottan ismeri a színpad rejtelmeit és szabályait is, csak ő is, mint számos fiatal rendező, többet szeretett volna megmutatni színházi tudásából, mint amennyire érdemes ez a pihe-puha, könnyű operett.
Nem azt mondom, hogy a Fekete Pétert úgy kell színpadra állítani, mint a múlt század elején. Szó sincs róla, de a már említett zenei elemek, illetve a jelmez, valamint néhány hangsúly áthelyezése bőségesen elegendő lett volna ahhoz, hogy korszerűvé, ha úgy tetszik, 21. századivá váljon ez az operett. Mert ezennel is tudatom: a 21. században „szerelemhez nem kell szépség, / szerelemhez nem kell ész, / szerelemhez nem kell semmi más, / csak szerelem kell, és kész.” Ez, amióta világ a világ, nem változott.

Nagyváradi Szigligeti Társulat
Eisemann Mihály – Somogyi Gyula – Zágon István:
Fekete Péter - zenés játék
Szereplők: Varga Balázs, Szotyori József, Gajai Ágnes, Ababi Csilla, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Csíky Ibolya
Rendező: Kányádi Szilárd m. v.
Díszlet: André Csongor m. v., Kányádi Szilárd m. v.
Jelmez: Amalia Judea m. v.
Koreográfus: Dimény Levente
Hangszerelte: Garai Zsolt m. v.
A zenekar tagjai: Medvéssy Mónika, Nicolae Levi, Csepei Róbert
Daniel-Christian Ghiþã, Mészáros Sándor



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!