Az éles szembenállás sehová nem vezet

Nem volt az alapító atyák közt, a közvélemény számára mégis ő a modern magyar liberalizmus arca. Míg a kormánynál volt, mindvégig felszínen tudta tartani a hajót, úgy, hogy miközben egyre inkább szitokszóvá vált a liberalizmus magyar földön, ő maga az ország egyik legnépszerűbb politikusa maradt. Egyéni kerületben ötször nyert parlamenti mandátumot, majd átült a mikrofon túlsó oldalára, újságíró lett. Gál Mária a KUNCZE GÁBORban eltemetett politikust faggatta az Erdélyi Riport 2012/23. számában.

Olvasom, liberális gyűlöletkampány folyik az erdélyi magyarság ellen (EMNP-közlemény a Tőkés-könyv kapcsán, szerk. megj.), és Önnek valami köze van ehhez…

Ez nem igaz, s nekem nincs közöm hozzá. Általában a liberálisokra nem jellemző a gyűlöletkampány. Sokakra jellemző viszont, hogy vita esetén azonnal gyűlöletkampányról beszélnek, és ha bírálják őket, minél jogosabb a kritika, annál inkább szeretik azt gyűlöletkampánynak nevezni.

Rossz emlékei, akár ellenérzései lehetnek Erdély kapcsán, mert Ön és más párttársa is barátságtalan fogadtatásban részesült. Önt Nagyváradon síppal-dobbal próbálták megakadályozni, hogy megtarthassa előadását, Kolozsváron Demszky Gábort akarták megdobálni az Erdélyi Magyar Ifjak aktivistái, akik mára javarészt valamelyik új erdélyi magyar párt soraiban politizálnak. Befolyásolta ez a tapasztalat?

Nagyváradon voltak a teremben körülbelül 150-en, akik eljöttek, mert érdekelte őket, hogy különböző kérdésekben mit mondok. Egyébként az ilyen fórumokon soha nem előadást tartottam, hanem beszélgettem az emberekkel. És voltak mintegy tízen, fiatalok, akik kereplővel és síppal próbáltak megzavarni. Egy idő után a közönség szólt rájuk, hogy hagyják abba. Aztán negyedóra elteltével belefáradtak. Engem ez azért sem érdekelt különösebben, mert akkor már a magyar politikai élet így működött. Ha Gyurcsány Ferenc ment valahová, megdobálták, ha Demszky Gábor beszédet mondott a Petőfi-szobornál, megdobálták. És ezt sikerült exportálnunk Erdélybe is, de a mozgatórugó a magyarországi politikai indulat volt. Megjegyzem, az is Magyarországról indult, hogy az erdélyi magyarság politikai értelemben ma ilyen megosztottá vált, és ennek súlyos következményei lehetnek. Ha az erdélyi magyarság hivatalos politikai képviselete meggyengül vagy eltűnik, az is ennek az exportnak a következménye lesz. Ez érdekel, de azzal nem foglalkozom, hogy harcos, hangos kis csoportok hogyan hívják fel magukra a média figyelmét.

Az említett EMNP-s nyilatkozatban számomra az a meglepő, hogy újra megjelent a liberális jelző. Bizonyos körökben, határokon innen és túl, általánosan elfogadott álláspont, hogy az SZDSZ nem volt érzékeny a határon túli magyarság problémáira. Mit gondol, miért kapcsolódott össze a liberális a hazafiatlansággal és magyarellenességgel? Még ma is, amikor már a párt sem létezik, ehhez nyúlnak vissza mint fő fegyverhez?

Ezt a bélyeget egy ideje igyekeznek ráaggatni a liberálisokra. Sőt, kihagyta a hazaárulózást, ezt is szokták mondani. Ez többszörösen nevetséges. Először is, nem tudják elképzelni, hogy a bezárkózó, már Ady által is sokat szidott melldöngető, népi helyett giccses magyarságtudat mellett van egy másik: amelyik úgy nemzeti, hogy közben európai is. Pedig a 19. századi szabadelvűek, Kölcsey, Széchenyi, Deák, Mikszáth mind ezt vallották. Talán többen tudják azt is, hogy az SZDSZ a demokratikus ellenzéki mozgalmakból nőtt ki, és ha valaki elolvassa a 70-es, 80-as évek szamizdat lapjait, amelyeket szerkesztőik többnyire névvel vállaltak, nos, akkor láthatja, hogy e lapokban rendre foglalkoztak a határon túli magyarsággal. Ezek szerkesztői lettek a későbbi SZDSZ alapítói. Ezért aztán azt mondani, hogy a liberálisok nem törődtek a határon túli magyarsággal, egyszerűen komolytalan és nevetséges. A rendszerváltást követően különböző elképzelések jelentek meg a helyzet kezelésére. Voltak, akik teljes körű autonómiát követeltek a határon túliaknak, voltak, akik azt mondták, legyen kulturális autonómia és egyébként törekedjünk békére a szomszédos népekkel, segítsük egymást bejutni az Unióba, mert akkor a határok légiessé válnak és az egész probléma zárójelbe tehető. Ez utóbbi nem felelt meg a külhoni magyarság egyes politikusainak, politikai mozgalmainak, de sokan hasonlóképpen gondolkodtak. Ám voltak, akik azonnal kinevezték nemzetellenesnek azokat, akik azt képviselték, hogy békés úton, konfrontáció nélkül kell mindent elkövetni azért, hogy a határok európai föloldásával a „nemzet újraegyesítése megtörténjen”.

A kilencvenes években a liberalizmus még az erdélyi magyar ifjúsági preferenciák élén szerepelt, Magyarországon is ifjúsági körökben volt a legelfogadottabb. Ma viszont már semmi sem emlékeztet erre a kezdetre. A külső szemlélő mind a magyar, mind az erdélyi magyar társadalmat múltba révedő, intoleráns társadalomnak láthatja. Mi terelt el az útról, amelyen elindultunk?

Pontosan ez a lényeg: a szabadelvűség lényege, hogy elfogadjuk más értékrendek, más gondolkodásmód létjogosultságát. Azt gondoljuk, mindenki élje a maga életét úgy, ahogyan akarja, amíg a többieket nem zavarja. Mások meg azt képzelik, hogy kizárólag az ő értékeik lehetnek igazak, és mindenkinek hozzájuk kell igazodnia. Ez igen egyszerű gondolat, nagy történelmi hagyománya is van, így egyesek gyorsan rájöttek, hogy a kirekesztő politikai magatartással lehet híveket szerezni. Õk abból élnek, hogy ellenséget kreálnak maguknak, és ezzel próbálják összetartani a híveiket. Mostanában olvastam, hogy annak idején Václav Havel és Göncz Árpád eljutottak odáig, hogy a Benes-dekrétumokat Havel megpróbálta volna hatályon kívül helyeztetni. Ugye, nem kell magyaráznom, milyen szimbolikus jelentősége lett volna ennek? És annak idején ezt Duray Miklós akadályozta meg, mert azt mondta, hogy nem Havelnek és a cseheknek kell hatályon kívül helyezniük, hanem a szlovákoknak. Hát azok meg erre nem voltak hajlandók, és maradtak a Benes-dekrétumok. Ez az eset is arról szól, hogy kell nekem az ellenség, mert az ellenségemmel szemben tudom saját magamat definiálni. Hogy aztán ez sehol nem vezetett sehová, az más kérdés.

Hol szúrták el? E szemlélet térnyeréséhez kellett az SZDSZ meggyengülése is, az, hogy már ne legyen elég ereje, támogatottsága szembeszállni ezzel a sodrással. Számszerűen nézve, az SZDSZ kétharmada elfogyott az után, hogy megkötötte a koalíciót az MSZP-vel. Valahonnan onnan indult az egész. Nem Ön volt akkor az elnök, de visszatekintve, hibának tartja ezt a koalíciót, vagy szükségszerűségnek?

Túl sok értelme nincs a politikában a „mi lett volna, ha?” kérdésekre keresni a választ, mert azok az idők nem hozhatók már vissza. 1994-et írtunk, négy évvel voltunk a rendszerváltás után, és a sokak által a kommunisták utódpártjának tekintett MSZP 54 százalékot szerzett, egyedül kormányt alakíthatott volna. Az SZDSZ-re nagy nyomás nehezedett, egyrészt külföldről, mert azt mondták, Magyarország barátai sokkal jobban tudják Magyarország érdekeit képviselni, ha nem a kommunista utódpárt vezeti egyedül az országot, hanem van egy partnere a demokratikus ellenzék pártjai közül is. Itthon is, az akkori közvélemény-kutatásokban még az MDF híveinek 80 százaléka is azt mondta, hogy az SZDSZ menjen be a kormányba, és a saját szavazóink zöme is így gondolkodott. Ezért önmagában a koalíciókötés, úgy hiszem, nem volt hiba, bár kétségkívül sokan elhagyták ezért az SZDSZ-t. A hiba a négyéves kormányzásban és az SZDSZ-en belül keresendő. Kötöttünk rossz kompromisszumokat is, másrészt a Tocsik-ügy kapcsán az SZDSZ elveszítette szüzességét, ezek együttesen vezettek az 1998-as választási vereséghez és a jelentős támogatottságcsökkenéshez. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a rendszerváltó országokban a liberális pártok egy-két ciklus után eltűntek, így volt ez Lengyelországban, Csehszlovákiában, aztán Csehországban is. Romániában SZDSZ-típusú modern liberális párt nem is volt. Az SZDSZ ilyen értelemben világcsúcsot állított fel azzal, hogy öt cikluson keresztül meg tudott maradni. És még valami: a liberális pártok támogatottsága Európában 5-10 százalék között mozog, igaz, a stabil demokráciákban a liberális alapértékeket a nagy konzervatív és szociáldemokrata pártok már rég beépítették programjukba.

Gondolom, ezzel az 5-10 százalékkal Magyarországon is kiegyezne…

Amikor én utoljára 2006-ban vezettem az SZDSZ-t, választáson 6,5 százalékot értünk el. 2006 őszén jelentettem be, hogy visszavonulok. Az azt követő három-négy év SZDSZ-éhez nekem már nem sok közöm volt.

Hét évet volt az SZDSZ elnöke. Van-e olyan döntése, amiről utólag azt mondja, nem kellett volna? Például ez a visszavonulás.

Biztos sok rossz döntésem volt, de nem sérteném meg egyiket sem azzal, hogy kiemelem a többi közül. Húszéves politikai pályafutásomban voltak jó és rossz döntések szép számmal. Volt, amikor hibáztam, máskor pedig, a látszat ellenére, meg kellett hozni azt a bizonyos döntést. A visszavonulás is talán ilyen volt. 2006-ra felgyűlt az elégedetlenek száma az SZDSZ-ben is, azoké, akik úgy gondolták, maguk is lehettek volna miniszterek, államtitkárok, polgármesterek, parlamenti képviselők, ha őket jelöljük. Ezeket az elégedetleneket egyik párttársam kezdte maga köré gyűjtögetni azzal az ígérettel, hogy az SZDSZ 15-20 százalékos párt lehet megfelelő vezetéssel. Én azt láttam, hogy így 2010-re az SZDSZ megosztott lesz, így nem szabad nekimenni a választásoknak. Ezért léptem vissza, lehetőséget adva a 15-20 százalékos párt megvalósítására.

Visszavonulása mellett leginkább az foglalkoztatja az ősliberálisokat, hogy miért Kóka Jánost támogatta Fodor Gáborral szemben, azt a politikust, akit az SZDSZ választótáborának zömét kitevő értelmiség sohasem fogadott el autentikus liberálisként. Fodor régi, ismert liberális ikonként nem tudta volna jobban felszínen tartani a pártot?

Valóban nem láttam előre, milyen lesz Kóka fogadtatása. Õ pártelnökként nagy energiákkal kezdett dolgozni, de gyorsan kinyírták. Volt az a bizonyos választási csalás vád, amiről bebizonyosodott ugyan, hogy sem Kókának, sem támogatóinak köze nem volt hozzá, de a megismételt választást már Fodor Gábor nyerte. Két év volt hátra a választásokig. Lehet, hogy Kóka alatt egyesek elfordultak a párttól, de azokat Fodor még visszahozhatta volna. Ám vezetése alatt már a totális szétesés következett be. Nos, lehet azt mondani, hogy ha nem támogatom akkor Kókát, nem veszít a párt híveket, de az is lehet, hogy ha Fodor egy évvel korábban lesz elnök, akkor egy évvel korábban következik be a szétesés. Hogy ez az én felelősségem? Lehet, de Fodor még a második megmérettetésen is 15-20 százalékos pártot ígért, míg én már „csak” 6,5 százalékot tudtam.

Volt egy választási kampányszlogenjük: „Van-e még 200 ezer liberális Magyarországon?” (Az 5 százalékos küszöb átlépéséhez szükséges szavazatszám – szerk. megj.). Ez a vég beismerése volt. Hogy állhat ki egy párt ilyen önfeladóan választói elé?

A 2008-as európai parlamenti választásról van szó, az elnök Fodor Gábor volt. Sem én, sem sokan mások, akik háttérbe vonultunk, nagyon nem értettünk ezzel egyet, csak akkor már olyan hangulat volt a párton belül, hogy az ilyen bírálatot személyes támadásnak vették, a fantasztikus választási szereplés akadályozásának. Ez a kampány már abszolút a Jobbik ellenében próbálta pozicionálni az SZDSZ-t, holott a mi szavazótáborunk bizonyítottan az európai hívó szóra mozdult, erre volt érzékeny. Nos, 2008-ban ez a két tévedés együtt, az önfeladó szlogen és a mással szembeni, nem a valami melletti pozicionálás, katasztrofális eredményt, 2,5 százalékot hozott.

Azt már látjuk, hogy liberális párt nincs Magyarországon. De tényleg, van 200 ezer liberális még?

Van. A közvélemény-kutatásaink tényleg azt mutatták, hogy van 15-20 százaléknyi olyan választó, aki a különböző kérdésekre adható lehetséges válaszok közül rendre a liberálist választja ki. De ebből az egyáltalán nem következik, hogy ők liberális pártra szavaznak. Van közöttük, aki a Fideszre, van, aki az MSZP-re szavazott, 2010-ben legtöbben az LMP-re. Nekem meggyőződésem, hogy ha felbukkanna egy liberális párt, azzal együtt, hogy szitokszónak tekintik a liberalizmust, képes lenne bejutni a parlamentbe. Más kérdés, hogy érdemes, szabad-e önállóan elindulni, mert most az együttműködésnek van itt az ideje, nem a külön megmérettetéseknek.

És határon túl? Ha csak a médiából szemlélem a határon túli magyar közösségeket, akkor nem valószínű, hogy arra a következtetésre jutok, hogy különösebb igény mutatkozna ott a liberális értékek képviseletére. Erdélyben például három jobboldali magyar párt áll szemben egymással.

Ez azért nem teljesen így van. Az RMDSZ az erdélyi magyarság politikai képviseletére szerveződött, és az erdélyi magyarságon belül ugyanúgy ott vannak a szociáldemokraták, a liberálisok, mint a konzervatívok. Kétségtelen, hogy akik mostanában alakultak, azok mind a jobboldalon vannak, és akkor még finoman fogalmaztam. De én nemcsak a magyarországi médiából tájékozódom, hanem olvasok erdélyi lapokat, fórumokat is, és ezeken sok olyan állásponttal találkozom, amely az én liberális ízlésemnek is megfelel. Erdélyben is az van, mint máshol: a demokratikusan gondolkodók csendben képviselik véleményüket. Annak végképp nem látnám értelmét, hogy Erdélyben jöjjön létre egy magyar liberális párt is, mert az csak tovább osztaná a magyarságot, még inkább kockáztatná, hogy erős, hatékony politikai képviselete legyen. De hogy ugyanolyan arányban ott vannak a liberálisok Erdélyben is, mint máshol, az számomra nem kérdés.

Liberálisként, a politikai pluralizmus elkötelezett híveként azt mondja, hogy az erdélyi magyarságnak egyetlen szervezet keretében kellene tovább politizálnia, megfosztva a választás lehetőségétől?

Igen, mert van egy kis probléma. A cél, hogy az erdélyi magyarságnak legyen megfelelő erejű képviselete a román országos politikában. Márpedig úgy nem fog menni, hogy a politikai pluralizmus jegyében osztódással szaporodnak, mert a végén egyik sem jut be az országos politikai színtérbe. Az RMDSZ-nek az volt hosszú ideig a nagy mutatványa, hogy meg tudta jeleníteni ezt a sokszínű egészet, hogy a szervezeten belül teret tudott adni a különböző irányzatoknak. És ezt Magyarországról gerjesztve verték szét. Nem tudom, miért volt ez jó, de szétverték. Most pedig elérkezhet egy olyan helyzet, hogy az RMDSZ-nek, amely mégiscsak a legesélyesebb képviselője az erdélyi magyarságnak, komoly bravúrt kell bemutatnia a parlamentbe jutásért.

Hogy látja, ilyen körülmények között megmarad a képviselet? vagy ez a megosztottság már olyan szintű, és olyan támogatottság van mögötte, hogy legyűrni nem lehet?

A választón múlik. Én az eddigi választásokból azt a következtetést vonom le, hogy az erdélyi magyar választó ismeri az érdekeit. Az érdeke pedig az, hogy legyen képviselete. Az RMDSZ politikáját lehet bírálni, de azt letagadni nem lehet, hogy jelentős sikereket ért el az elmúlt 22 évben. És meggyőződésem, hogy az éles szembenállás ott, kisebbségben, végképp sehová sem vezet. Szerintem az erdélyi magyarság nagy többsége továbbra is az RMDSZ-re szavaz és biztosítja magának a politikai képviseletet.