Ahol a román iubeste pe magyar

2013. 02. 03. 11:08

A magyarok egyik barátjaként könyvelheti el magát a bukaresti Sever Ioan Miu, becenevén Olahus, a MaghiaRomânia blog alapítója és szerkesztője. Önkéntes csapatával politikamentesen, a romániai magyarok mindennapjait olvasói elé tárva adja meg a lehetőséget arra, hogy a két közösség megismerje és elfogadja egymást. Kustán Magyari Attila interjúja.

Ön bukaresti születésű, ott is él. Magyarul is beszél, pedig felmenői közt nem találni magyart. Hogyan lett a barátunk?

Gyerekkoromban rengeteg szovjetuniós filmet láttam, így például a Macskafogót, a Csipikét is. Persze, akkor nem tudatosult bennem, hogy magyarok munkájával találkoztam, azt is később értettem meg, hogy keresztapám is magyar volt. Meghatározó élmény, hogy egy alkalommal a marosvásárhelyi kórházban édesapám megkérdezte egy asszonytól, hány óra van, az pedig a számlap megmutatásával válaszolt. Sokáig rossz szájízzel gondoltam erre az esetre, édesapám kommentárja miatt, míg aztán megértettem egy ismerősöm által, hogy a lényeg az: a hölgy válaszolt, nem pedig az, hogy tudott-e románul vagy sem. Tizenegyedik osztályos koromban olvastam a Dilema lap egyik számát, ami a magyarok mások általi megítéléséről szólt. Akkor úgy éreztem, valami köt engem ehhez a nemzethez – ekkor kezdődött a „kisebbségi létem”. Később, 2004-től internetes fórumokon Románia népszerűsítésével foglalkoztam, elsősorban azzal, hogy miként áll hozzá a magyar kisebbségi kérdésekhez, és hogy milyen értékeket rejt magában az erdélyi magyar kultúra. Négy évvel később felfedeztem a Limba Cailor blogot, ahová első román ajkú szerkesztőként szállhattam be. Időközben egy call centerben dolgoztam, ahol megismertem első „magyartanárom”, aki felajánlotta, hogy magánleckéket ad nekem.

A MaghiaRomânia blogot 2009-ben indította útjára. Milyen jellegű írások közlésére fektetnek hangsúlyt, honnan közelítik meg a témát?

Fontosnak tartjuk a magyar kultúra és a fontos személyiségek népszerűsítését, legyen szó többek között például Reményik Sándorról, Jávor Pálról, Fodor Sándorról, de Mihai Eminescu magyarra és Ady Endre románra fordított verseit is közöltük. Emellett sajnos a politikum is bőven ad munkát nekünk, mindkét nemzet részéről. Megemlíthető például Dinu C. Giurescu, aki a román szavazókat azzal a céllal próbálta mozgósítani, hogy az RMDSZ essen ki a parlamentből, de írtunk Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterről is, aki az embereket azzal riogatta, hogy ha kellő számban nem voksolnak, akkor román képviselő jut be a városból. Írtunk az EMNP-s, de Antal által is támogatott autonómiatüntetéséről, ahol az erdélyi függetlenséget hirdető szövegek jelentek meg, illetve Csibi Barna a „Viszlát, Románia” felirattal. A néppárt később elhatárolódott Csibitől, de az erdélyi függetlenséget népszerűsítő szövegekről nem derült ki, hogy mit kerestek a megmozduláson. Bár foglalkozunk a politikum megnyilvánulásaival, függetlenek maradunk, éspedig úgy, hogy mindenkit kritikával illetünk, aki megérdemli.

Van-e képük arról, kik alkotják a MaghiaRomânia olvasótáborát?

Nehéz ezt felmérnünk, mert naponta százak látogatják a blogot, ha viszont azt veszem figyelembe, hogy kik a legaktívabbak, akkor kiderül, hogy két román ajkú fiatalember. A Facebook-oldalunk kedvelői közt több a magyar név, Erdélyből, a hajdani Regát területéről is olvasnak minket. Közel nyolcszázan az országból követnek, elsősorban a fővárosból és Kolozsvárról, sokan a Székelyföldről is, de van több mint száz magyarországi olvasónk, többnyire Budapestről. A jellemző korosztály a 25–34 év közöttieké, de olvasnak minket idősebbek is.

Hogyan látja a blog hatását, sikerül kimozdítani az embereket a régi beidegződéseikből?

Azt gondolom, hogy az írásaink felajánlanak olyan elemeket, amelyek segíthetnek a mentalitásváltásban, de az eredmény már olvasóinknak a hozzáállásán múlik. A legtöbb olyan ember, aki hosszú távon velünk tart, már nyitottabb gondolkodású, és vannak persze, akik sértő és gyűlölködő megjegyzéseket tesznek. Az ilyen megnyilvánulásokat eltávolítjuk, az általánosításokra és klisékre építő gondolatoknak helyet adunk, de ezek megfelelő választ is kapnak az olvasóinktól.

Mit gondol, miért alakulnak ki nemzetek közti feszültségek, miért nem lépnek túl az emberek a sztereotípiákon?

Pszichológus vagy szociológus kellene erre a kérdésre választ adjon, én csak azt tudom elmondani, hogy valószínűleg így működik az emberi elme: általánosításokkal, önmaga megnyugtatására. Amikor találkozunk egy idegen emberrel, a korábbi tapasztalatokra vagy az addig hallott klisékre támaszkodunk, és azt hiszem, kevés ember van, aki megszabadult a sztereotípiákban való gondolkodástól. A sajtó felelőssége is fontos, ahogyan a magyarokról, romákról írnak, a történelemoktatás – legalábbis régen – szintén az általánosítást alkalmazta. Létezik egy szélsőséges réteg minden etnikumban, amelyik nagyon befolyásos, és amelyiknek látszólag a másikkal van baja, de igazából önmagával: családi, munkahelyi elégedetlenségeiből alakul ki a rasszista és soviniszta gondolkodás.

Milyen megoldásokat lát ezekre a jelenségekre?

Én abban hiszek, hogy a társadalmi változásokat alulról kell elindítani, és erre kiváló eszköz az Adevãrul blogja, ahová szintén írhatok, és a honlapja, ahol a MaghiaRomânián megjelenő cikkeket népszerűsítik. A magyar civil szervezeteknek is javaslom, kommunikáljanak a román sajtóval, a magánszemélyek pedig beszélgessenek a témáról ismerőseikkel, újságírókkal, és persze írjanak a blogunkra. Az államnak szintén komoly felelőssége van, gondot kellene fordítania az interetnikus ismeretekre, a pszichoterapeuták támogatására, akik tudnának segíteni az embereken. A székelyföldi önkormányzatok ugyanakkor, ha jobban tisztelnék az ország törvényeit és nem igyekeznének politikai tőkét kovácsolni a feszültségekből, hitelesebben képviselhetnék a kisebbségek problémáit. Ami a Székelyföldet illeti, itt gondot okoz, hogy a román nyelvet nem oktatják megfelelően, így sokaknál fellép a nyelvi elszigeteltség.

Mivel nem egyedül írja a bejegyzéseket, hanem idővel szépszámú csapat állt az ügy mellé, szeretném, ha bemutatná őket.

Számos ember segíti a munkánkat, Adrian Szelmenczi például, aki az Active Watch szervezet keretében vizsgálja a sajtóban felbukkanó kirekesztő megnyilvánulásokat, Szilágyi István jogi tudását felhasználva közelítette meg a Mikó-ügyet, de ír nekünk egy Kiwi nevű, Finnországban élő társunk is, aki a svédek és lappok kisebbségi életét szokta ismertetni. Ortenszky Loránd Magyarországról dolgozik nekünk, többek között a hozzászólásokat gyomlálja ki. Tudni kell a MaghiaRomâniát erősítő emberekről, hogy önszántukból, bérmentve áldoznak időt és energiát erre a célra, lelkesen támogatják a kitűzött céljainkat.

Tervezik, hogy az internetes felületből civil szervezet, vagy akár politikai párt nőjön ki?

Természetesen minden projekt fejlődik, egy ideje a csapat tagjai beszélgetnek is erről a témáról, de amíg nem tudjuk konkrétan megfogalmazni, hogy mit szeretnénk, addig erről nem beszélhetek. Amit már most elmondhatok: 99,99 százalékban biztos, hogy politikai pártot nem alapítunk.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!