A könyvtár többről szól kölcsönzésnél

Háromszéken a legnagyobb, s ehhez méltóan, sok tekintetben a legaktívabb is a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium könyvtára. Túlmutat a könyvtárak szerepén, vagy inkább újragondolja őket, közönsége ugyanis abban a korban van, amikor egy rossz házi olvasmány hosszú időre elveheti a kedvet az irodalomtól, egy jól célzott könyv azonban meghozhatja az olvasási kedvet. KISS LÁSZLÓ könyvtárost tevékenységéről, a munkáját meghatározó filozófiájáról Kustán Magyari Attila kérdezte.

Be kell vallanom, úgy lépek be az iskolakönyvtárba az érettségi vizsga után hét évvel is, mintha hazaérkeznék. Látszólag igazi mintadiák voltam, hosszú órákat töltöttem el itt, az igazság persze az, hogy román-, és megvallom, gyakran magyarórák helyett is jártam ide.
Aztán búcsút intettem az iskolának, de a könyvtárnak a mai napig nem: Kiss László, Laci bácsi mindig szívesen fogadott, és segített eligazodni az ötvenötezres állományban. Mindig csodálkoztam, hogy az az ember, aki az iskola legtöbb diákjával kerül kapcsolatba, hogyan jegyez meg olyan sok régi és új arcot és nevet. Azt hiszem, ezért kértem meg arra, hogy beszéljen magáról, arról az elhivatottságról, amit már több mint egy évtizede látok benne.
Miből lesz a cserebogár? Általános iskolás voltam még, amikor 1998-ban Kiss László lett az iskolai könyvtáros. Gyerekkorában rengeteget olvasott, első osztálytól a megyei könyvtár rendszeres látogatója, így senki számára nem lehetett meglepetés, amikor az életét meghatározó szakmáról döntött.
Amikor az iskolai könyvtárba került, a számítógépek már elkezdtek beépülni az intézmény mindennapjaiba, így lehetőség adódott a teljes állomány listázására: a kezdő könyvtáros így megismerkedett minden egyes könyvvel, ami a polcokon állt. Mivel sokáig egyedül kellett dolgoznia, kiötlötte, hogy a középiskolás diákok szolgálatosként segítsék a munkáját: folyóiratok tartalomjegyzékét digitalizálják, könyveket javítanak, segítenek a kisebbek eligazításában. Ilyen munkát magam is végeztem, igaz, akkor még ragasztószalaggal gyógyítottuk az olvasásban sérült könyveket, ma meg már a könyvkötés egyszerűbb módszereit is alkalmazzák a diákok.
Ahogy a világháló elérhetőbbé vált, ráerősített a kapcsolatkeresésre. Az iskolai könyvtárak világnapjához csatlakozott a Mikes-könyvtár is, így felfigyeltek rá. Amiben lehetett, részt vett, mára pedig magyarországi, hazai román és magyar könyvtárosokkal egyaránt jó viszonyt ápol.
Kiss László a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alelnöke, az iskolai könyvtárakért felel. A szórványban gyakran az is gondot okoz, hogy egyáltalán tankönyveket be tudnak-e szerezni – mondja, ilyen kérdésekben pedig segíteni tudnak a székelyföldi könyvtárak. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy fölösleges olvasmányokat, csak a számok kedvéért, ne küldjenek: magyarországi kollégákat néhány évvel ezelőtt figyelmeztetett is arra, hogy előbb egyeztessenek azokkal, akiken segítenének, mert „a szemét nálunk is szemét”.

Ohiói polgármester, kínai könyvjelző Figyelemre méltó az amerikai barátság: első alkalommal tíz évvel ezelőtt, Ohióból keresték meg. Több közös programot hoztak tető alá, kutattak például az 1848-as szabadságharcosok amerikai polgárháborúban vállalt szerepe után, így a két ország gyerekei saját és egymás történelméről tanultak. A virtuális kapcsolat mára megerősödött, a diákok a Benjamin Franklinről elnevezett teremben rendszeresen tartanak on-line találkozókat. Ilyenkor különféle témákról beszélgetnek, a karácsonyi szokásoktól elkezdve a világháborúig, egy alkalommal még Atlantic City polgármestere is „beugrott”, hogy válaszolhasson a magyar diákok kérdéseire. Az amerikai kapcsolatok egyébként is hálásak, könyveket és ínyenceknek való ritkaságot, pekándiót, süteményeket is kaptak ajándékba tőlük.
Olvasómaratont tartanak, díjazzák az év legjobb olvasó fiataljait, könyvjelzőket cserélnek még kínaiakkal is, de még hétvégi hegyikerékpározást is szerveznek, az edzettebb diákok számára.
Napestig sorolhatnám a rendszeresített és egyedi programokat, ez viszont nem célom. Fontos tudni – és ezt Kiss László többször is kihangsúlyozza –: ilyen dinamikus munkát nem lehet egyedül végezni, ehhez jó csapat kellett kialakuljon az évek során. A diákok részéről szintén ráadás, hogy az órák után, kora délutáni órákban ülnek be a Benjamin Franklin terembe, hogy az amerikai vagy indiai gyerekekkel beszélgethessenek.

A csatolt áru elve Az utóbbi évtizedekben annyira megváltozott az olvasási kedv, egyebek mellett a szórakozási lehetőségek növekedése miatt, hogy egy könyvtár nem állhat meg a kölcsönzés szerepénél. Kiss László megértően fogadja ezeket a folyamatokat, és azt hiszem, ez is hasznára válik. Megfigyelte azt is, hogy az elemi iskolások előszeretettel látogatják a könyvtárat, az idősebbek már felfedezik a világot és önmagukat, megváltoznak a prioritásaik, ráadásul a házi olvasmányok javát otthon is megtalálják. A középiskolások gyakran visszatérnek az olvasáshoz, de sokuk a megyei könyvtárba iratkozik be, így nem feltétlenül választja az iskola állományát. Ezek többnyire benyomások, de egy feldolgozás alatt levő statisztikát Kiss László is készített: Konstancától Gyulafehérvárig mintegy ezerötszáz kérdőívet küldött ki, a fiatalokat szabadidős tevékenységeikről és olvasási szokásaikról kérdezve.
Pontosan tudja, mennyire átalakult a világ ebben a tekintetben is, de igyekszik a folyamatokat jó mederbe terelni. Emlékszem, régen gyakran vitáztunk arról, kell-e a gyerekeknek rossz minőségű, de divatos olvasmányokat adni, mára pedig többé-kevésbé meggyőzött arról, hogy igenis érdemes befektetni. Jókora pénzösszegekért megvásárolta a legújabb könyvsorozatokat, pillanatok alatt kikölcsönözték mindet. Az első lépést megtették: olvasnak. A következő lépés már a könyvtáros szerepe, aki az igényelt könyv mellé még egyet ajánl, egyfajta csatolt áruként. Ez nem kötelező olvasmány, de nem is az, amit a diák ismerne: ha viszont a kezébe kapja, és tetszik neki, a jövőben megbízik a könyvtáros véleményében, és így lassan fejlődhet az ízlésvilága is.

Korrigálni, amit kell A könyvtári munka mellett több funkciót tart a kezében, szakirányítóként is dolgozik, persze bérmentesen. Azt vallja, hogy ha az embert érdekli a szakma és a kultúra ápolása, óhatatlanul is bekerül ebbe a körforgásba, és nem tud nemet mondani a meghívásokra. Nem tudta és nem is akarta kivonni magát soha ezekből a tevékenységekből.
A munkája során a tanárok tevékenységét segíti és a rendszer hibáit korrigálja – már gyerekként találkozott olyan könyvtárossal, aki a kedvességével és jó tanácsaival sokat segítette, ezt az emléket pedig szemmel láthatóan örökre megőrizte. 2005-ben az év iskolai könyvtárosa lett, a lelkesedése pedig csak tovább nőtt. A kapcsolatok fenntartása, az állomány bővítése, a rendezvények megtartása mellett kikapcsolódni is van ideje: egy-egy kimerítő kerékpártúra után nyugodtan folytatja a könyvtári munkát. Beszélgetésünk után néhány héttel ismét találkoztam vele. Jelezte, hogy talált egy könyvet számomra, ami érdekelne. Közölte a címét, és mondhatom: célba talált. Ezért járnak vissza hozzá régi diákok, kollégák, barátok.