Kolozsvár teszteli a részvételi költségvetést

Kiveszi az önkormányzat kezéből a költségvetési döntések egy részét a kolozsvári lakosság, egy új kísérlet során a Monostor negyediek dönthetnek bizonyos források elosztásáról. A kezdeményezés veszélyeiről és hozadékairól Szakáts Istvánt, a projekt egyik képviselőjét, Horváth Anna alpolgármestert és Csata Zsombor szociológust kérdezte Kustán Magyari Attila.

Romániában, de a térségben sem közismert próbálkozás a költségvetés elosztását közvetlenül az állampolgárok kezébe adni. Ez több veszélyt is magában hordoz: a hatalom számára ereje halványodását, a lakosság számára a rossz döntések következményét. Egyes nézetek szerint a civil társadalom és a politikum közti harcról, más meglátások értelmében a két fél közeledéséről van szó, de talán nem is ez a legfontosabb kérdés. A kísérletre rábólintott Emil Boc kolozsvári polgármester, így a civil szervezetek és a lakosság ügyességén múlik, hogy mennyire tudnak bánni egy ilyen ajánlattal.

Kié az adó? Legalább három éve „gyomrozzák” civilek a városházát azért, hogy különböző mikroközösségek a városi költségvetés egy részét lecsípve, nonprofit szervezet menedzselésével kulturális projekteket létrehozhassanak és fenntarthassanak. Szakáts István egyike azoknak, akik évek óta érvényesíteni próbálják a hasonló kezdeményezéseket, s a mostani kísérlethez is köze van. Emil Boc nehezen hajlott az igen kimondására, egyrészt az újabb adminisztratív púp miatt, másrészt vélhetően azért, mert ráébredt, ez a kísérlet a közvetlen demokrácia előmozdításának egyik eszköze. Végül mégis igent mondott a kérésre, Szakáts elmondása szerint viszont ezzel még nincsenek közelebb a megvalósításhoz: mindenféle háttérmunka nélkül bólintottak rá, nem is kivitelezhető a kísérlet abban az elképzelésben, hogy a kijelölt Monostor negyed számára külön költségvetést adnának.
Hogy az ígéretből mégis legyen valami, a civil erők munkacsoportokat hoztak létre a járható utat kitaposandó. Szakáts szerint ugyanis bőven találni akadályt: a közösség kultúráját oda kell fejleszteniük, hogy részt vegyen ebben a programban – előbb kisebb projektek megvalósításával, később nagyobb léptékű kihívásokkal.
Óvakodni kell attól, hogy a politikum kisajátítsa a folyamatot: több modell létezik a részvételi költségvetésre, az első értelmében a Monostor negyedben élők megtanácskoznák, majd felterjesztenék az elképzeléseiket egy önkormányzati szereplőnek, aki a végső döntést meghozná, ez azonban csak nyomokban tartalmazná az igazi részvételt. Szakáts szerint ennek a modellnek az a kockázata, hogy a politikum magánál tartja a döntés jogát, egyrészt mert a döntés joga és felelőssége a helyi tanácsosoké, másrészt a városházának nem érdeke az erőforrások fölötti kontrollt kiadni a kezéből, és az emberek kapacitása is véges: a városházán kevés olyan szakember van, aki a költségvetési kérdésekben jártas.
Szakáts arra törekszik, hogy egy másik, létező modellt ültessenek gyakorlatba, tehát olyan projekteket hozzanak létre, amelyekhez a város polgárai saját erőforrásaikkal szállnak be. Egy zsák cement vásárlásával, közös ásással, elültetett virágokkal stb. elérhető az, hogy magukénak érezzék a környezetüket, így a késztetés is erősebb lesz arra, hogy előbb-utóbb problematizálják az erőforrások fölötti rendelkezés jogát.

Több szolidaritás, csökkenő korrupció Csata Zsombor szociológus elsősorban a pozitívumokat vázolja fel, a már jól bejáratott külföldi példák alapján. Bizonyos szintig például kiküszöbölhető a korrupció, hiszen a felügyelet a civilek kezébe kerül át, ugyanakkor önmagában az a tény, hogy az emberek összegyűlnek és beszélgetnek egymással, sokat jelent, hiszen a társadalom egyre inkább atomizált, hiányzik az egymással szembeni bizalom. Egy ilyen kísérlet nyomán nőhet a szolidaritás, új szervezetek születhetnek, amelyek aztán a civil társadalom kezébe adják a döntési lehetőségeket. Az Amerikai Egyesült Államokban történt szeptember 11-i tragédia után a civil lakosság aktív részvételével döntöttek arról, hogy a lerombolt ikertornyok helyére milyen funkciókat ellátó új épület kerüljön: az emberek tömegei előbb kisebb csoportokban vitatták meg a felmerülő kérdéseket, az elképzeléseiket pedig továbbították, egyre feljebb a hierarchia lépcsőfokain. Szemmel láthatóan jól működött a rendszer, ehhez persze szükség volt felkészült szakemberekre, akik irányíthatták a folyamatot.
A szociológus arról is beszél, hogy miért érdemes a város legnagyobb negyedével, a Monostorral próbálkozni: a politikum részéről is jó döntés ez, hiszen a legtöbb szavazópolgár itt él, és bármilyen kicsi kezdeményezést meg lehet lobogtatni országszerte. A civil társadalom szempontjából lehetett volna ugyan olyan városrészt találni, ahol egységesebb társadalomról beszélhetünk, viszont így a kihívás is nagyobb, és az eredmények is látványosabbak lehetnek.

Hozadék a magyar közösségnek is A város RMDSZ-es alpolgármesterét kérdezve arra vagyok kíváncsi, támogatja-e a rendszer bevezetését. Horváth Anna természetesen az ügy mellé áll, hiszen országos viszonylatban Kolozsvár lesz az első olyan nagyváros, ahol a lakosság számára lehetővé válna közvetlen módon is dönteni arról, hogy a városvezetés milyen beruházásokat eszközöljön az általuk befizetett helyi adók és illetékek egy részéből. Hozzáteszi, a szövetség polgármesterjelöltje, Eckstein-Kovács Péter, valamint a helyi tanácsosjelöltek választási programjának része volt az a kezdeményezés, hogy minden lakónegyednek külön költségvetést kell biztosítani a város központi költségvetéséből, hogy az ott lakó emberek dönthessék el, mire költsék a szóban forgó összeget.
Kitértünk arra is, hogy egy ilyen jellegű kísérlet veszélyezteti-e a politikum hatalmát. A tekintélyelvű politizálást elutasító alpolgármester szerint nincs erről szó, szerinte egy ilyen jellegű kezdeményezés nemhogy csorbítaná, hanem növelné a politikum tekintélyét a lakosság körében, hiszen kedvező üzenet a választópolgárok számára, ha azt tapasztalják, hogy a politikusok végre belátják: az ilyen jellegű döntéseket többé nem lehet önkényesen meghozni. A magyar közösség számára is lehet hozadéka ennek a lépésnek: egyrészt tovább fejleszthető az RMDSZ emberközeli politikája, amelynek jegyében például a Negyedeljük gondjainkat elnevezésű konzultációsorozatot megszervezték: Kolozsvár minden negyedébe ellátogattak, hogy orvosolják a jelzett problémákat, észrevételeket. Meglátása szerint a magyar közösség építő jellegű észrevételekkel hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ilyen intézkedés meghozza a várt eredményt, és sikerülhet olyan befektetéseket kieszközölni, amelyek közvetlenül a magyar közösséget érintik.