A kompromisszum az ő szemében árulás volt

Egy érdekes huszadik századi római katolikus közéleti személyiségnek, a magyar képviselőház első női tagjának, Slachta Margitnak a pályafutásáról Szilágyi Aladár kérdezte az Akadémia Történettudományi Intézetének kutatóját BALOGH MARGIT kandidátust, az MTA tudományos főmunkatársát.

Mi késztette Önt arra, hogy a történészi pályát válassza hivatásául, és azon belül a katolikus egyház 20. századi históriájával foglalkozzon?

Az én történetem szerintem eléggé unalmas, semmi kiugró, kirívó mozzanatról nem tudnék beszámolni. Talán egy-két tanáregyéniségről, akik a gimnáziumban vagy az egyetemen befolyásolták a pályaválasztásomat. A középiskolai osztályfőnökömre, Loránd Istvánra nagy szeretettel gondolok vissza, aki magyar és zene szakos tanár volt. Talán ön is emlékszik arra az úttörőnótára, hogy „Mint a mókus fenn a fán…” Ez az ő szerzeménye, de nem ezért szerettük, hanem a magyar irodalmi tudása és embersége miatt. Az, hogy én humán pályára megyek, a középiskolai terelgetéseknek volt köszönhető. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem 1985-ben. Sok-sok ottani tanárom közül a 2010 decemberében elhunyt Gergely Jenőt említhetném meg. Hozzá jártam szemináriumra, az 1945 utáni történelemmel, a Horthy-korszakkal is foglalkoztunk, és ő volt azon kevés tanárok egyike, akitől olyan inspiráló szemináriumi, szakdolgozati témát kaptunk, ami nem tíz könyvnek az elolvasásából és kivonatolásából volt egyszerűen elkészíthető, hanem sok terepmunkát igényelt. Én a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületével foglalkoztam.

Később egy Mindszenty-monográfiát követően elkészült másik nagy munkája, mely A magyar katolikus püspöki kar konferenciáinak dokumentumai 1949 és 1965 között címmel jelent meg. Ez egy átfogó jellegű okmánytár lett?

Igen, nagyon jó a megfogalmazás. Tudni kell, hogy a püspöki kar egy olyan fontos intézmény, mintha, mondjuk, a minisztertanács jegyzőkönyveit dokumentálnánk és néznénk végig. Ez azért volt izgalmas és összetett feladat, mert egy olyan korszakra vonatkozott, amikor az elhangzott szavaknak a leírása esetleg börtönbüntetés kockázatát képezhette. Az egyik első jegyzőkönyv ebből az időszakból azzal kezdődik, hogy… elhatározza a testület: ezentúl nem vezet jegyzőkönyvet. Ehhez képest mégis sikerült az üléseknek az anyagait összeszedni, az egy többrétegű folyamat volt. Szerencsére több püspök készített naplót, feljegyzéseket az elhangzottakról, vagy az állambiztonságnak köszönhetően maradtak fenn anyagok.

Azok az ÁVH-anyagok ma már mind hozzáférhetőek?

Igen, Magyarországon az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára őrzi, és folyamatosan dolgozza föl a dokumentumokat. Tehát amit ma ismerünk, az holnap megint csak több lesz, mert a levéltár folyamatosan töltődik föl az állam megfelelő intézményeitől. Sajnos, az 1945–56 közötti időszakból több anyag eltűnt vagy sérült, az 56 utáni inkább élőbb volt, tehát megmaradt. Szóval, az állambiztonságnak „sokat köszönhet” a történész. Ez kicsit ironikusan hangzik, de valóban, nincs még egy olyan korszak, ahol ennyire lépésről lépésre tudnánk, hogy akár az állampolgárok, akár a megfigyelés célkeresztjébe került intézmények mi mindent cselekedtek. Persze, ezeknek az iratoknak a megbízhatósága mindig fontos kérdés.

Kellő distanciával kell azokat a dokumentumokat vizsgálni?

Engedje meg, hogy egy példával éljek. Mindszenty-környezettanulmány, 1948 nyarán, az államvédelem szombathelyi részlege készít egy három-négy oldalas összeállítást. Természetesen az éle az, hogy igazolja: Mindszenty József milyen elmaradott, reakciós, és már „kora gyerekkora óta a vérében hordozta ezt”. És egy velejéig züllött valaki, mert – például – már gyerekkorától iszik, különösen a bort szereti, merthogy „paposat” játszott, és a játékmisézésnél az átváltoztatáshoz esetleg igazi bort is odacseppentett a pohárba. Persze, ez nem igaz, Mindszenty soha nem volt iszákos, de ennél bájosabb a tanulmánynak az a megállapítása, hogy „nagyon szoros barátságban áll a feudális Padányi Bíró Márton volt veszprémi püspökkel, és barátságuk mélységét mi sem bizonyítja jobban, hogy még egy könyvet is írt erről a püspökről, s ezek a könyvek ott hevernek eladatlanul a kiadó raktárában”. Nos, Padányi Bíró Márton és Mindszenty József között csekély háromszáz év volt… Az államvédelmis bizonyítottnak vélte, hogy ezek a „feudális püspökök” összeszűrik a levet a népi demokrácia ellen.

Ön foglalkozott a 20. század egyházi, politikai és közéletének egyik érdekes alakjával, tudtommal filmet is készített Slachta Margit életéről… Ki is volt ő? Hiszen nagyon izgalmas, olykor meghökkentő állítások, mítoszok alakultak ki körülötte, például annak a bizonyos botozást előíró törvénynek a megszavazásáról a parlamentben…

Slachta Margit olyan értelemben konzervatív személyiség, hogy az általa tisztelt, becsült értékeknek a megőrzéséért és továbbéléséért küzdött. Szociálisan rendkívül érzékeny teremtés volt. A családi háttere nem igazán a vallási-egyházi közösségbe való élésre orientálta, a családapa egy kimondottan bohém, templomba nem járó férfiú volt, lényegében eltapsolta a család vagyonát, és ezért is kényszerült a feleségével meg a kisebb gyerekekkel együtt 1903-ban az Egyesült Államokba emigrálni. Margit akkor már majdnem felnőtt nő, és úgy dönt, hogy Magyarországon marad. Tanítói pályára lép, pár évet oktatással tölt, pedagógusi munkája során találkozik Korányi Saroltával és Farkas Edittel, akik korának meghatározó asszonyai, a szociális és a nővédelmi munkában jeleskednek. Ez őt pályamódosításra ösztönzi, belép Farkas Editnek a Szociális Misszió Társulat néven létrehozott szervezetébe, ez nem apácarend akkor, amikor létrehozzák, de egyházi kötődésű intézmény. A feladat, hogy a közélet segítségével is missziót végezzenek az elesettek javára. Margit pályája innen indul a közéleti-politikai szereplés felé. Õ lesz Magyarország első női képviselője. Az 1920-as februári pótválasztásokon jut be a parlamentbe.

Gondolom, az intrádája, a szűzbeszéde sem volt számára egy leányálom? Annyi férfiú közé beszabadulni…

Az biztos… Ha végignézzük a parlamenti jegyzőkönyveket, gúnyos közbekiabálások kísérik az ő felszólalását, bármelyik oldalról. Valóban meg kellett küzdenie a politikusok férfisoviniszta szemléletével. Aztán bizonyos idő elteltével azért már csak respektálták, amit „Margit nővér” mondott.

Mivel vívta ki az elismerést? A keménységével, határozottságával?

Nem csak ezzel, inkább a szociális érzékenységével, a rámenősségével, a hajthatatlanságával. Ami azt a bizonyos botozástörvényt illeti, később azt mondták rá, hogy ő találta ki az egész botbüntetést. Ez így, önmagában nem igaz, mert pontosan annál a törvénynél, ami a botbüntetést elfogadta, és részletezi, hogy a mogyorófa vessző hetvenkét centi legyen, és hány ütést lehet kiróni, ő ennek a megszavazásánál nem volt jelen a parlamentben, az éves rendes szabadságát töltötte. Az igaz, hogy amikor korábban megkérdezték, és annál a törvénynél, amely az árukapcsolásoknak az elítélésére vonatkozott – az első világháború utáni időszakban vagyunk, az ország gazdasági talpra állítása a jogszabályok segítségével erőteljesen folyik –, erről úgy nyilatkozott, hogy ha a lánckereskedelemért, a feketekereskedelemért szankcióként bevezetik a botbüntetést, akkor azt a nőkre is ki kell terjeszteni, különben hirtelen minden kétes vállalkozás, üzlet a férfi neve helyett az asszony nevére fog íratódni, hogy elkerülje a büntetést, és a kiskapukat megtalálja. Amikor 1945-ben készítettek vele egy interjút, és ezt a fejére olvasták, akkor azt mondta: igen, belátom, hiba volt, egyáltalán ez a javaslat, de én úgy gondoltam, hogy akkor vagyok igazságos, ha a jó és a rossz szempontokat egyformán mindkét nemre érvényesítem. Ma már úgy látom, hogy neveléssel kellett volna ezt a kérdést megoldani. 1922-ben lejárt ennek a nemzetgyűlésnek a mandátuma, az újabb választásokon a főnökasszonya nem engedélyezte, hogy induljon.

Teljes szakítás is beállt köztük, ha jól tudom…

Így van, teljes szakítás, a politikáról vallott felfogásuk eltávolodik, ugyanis Farkas Edit a szabad királyválasztók oldalán áll, Horthy Miklósnénak a közeli baráti köréhez tartozik, Slachta Margit pedig kimondottan legitimista, aki a pragmatica sanctióra vezeti vissza a trónöröklési rendet. Szerinte nem kerülhet csak úgy, akárki a magyar királyi trónra, hanem csak az, aki a törvény alapján a leszármazottak rendjében következik, tehát még a Habsburg-házon belül sem bárki. Elküldik őt és néhány társát a Szociális Misszióhálózatból. S a megoldás az lesz, hogy kis idővel később létrehozza a saját rendjét, ez a Szociális Testvérek Társasága. A társaságot 1950-ben – akár a szerzetesrendeket – szétszóratják, de addigra már ő kint van az emigrációban, és a testvérek közül is többen. Csak 1989-től éled fel ismét a Szociális Testvérek Társasága, voltak fiatalok, akik újraindították. Valahol az a vetés, amit elhintett, kicsírázott.

Annak idején, ahogy bekomorult az ég, elkezdődtek a háborús előkészületek, erősödött a zsidóság jogfosztása, majd üldöztetése, abban a korszakban hogyan viszonyult Slachta Margit a hatalom egyre fokozódó túlkapásaihoz?

Azok közé tartozott, akik nem hallgattak, és nemcsak írásban tiltakoznak, hanem gyakorlati lépésekre is elszánják magukat. Többszörös embermentés írható az ő javára, halála után 11 évvel, 1985-ben Izrael államtól megkapta az Igaz Ember kitüntetést, és emlékére fát ültettek a Yad Vashem kertjében. Sok jeles személyiség köszönheti neki az életét. Radnóti Miklósné, például, Heltai Jenő, az író, Márkus Emília színésznő vagy Rusznyák István, aki később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett. És sokan olyanok is, akik kis emberekként a szociális nővérek látókörébe kerültek, és bekopogtattak a Thököly úti rendház kapuján. Amikor az 1945-ös rendszerváltás bekövetkezett, s a kisebb-nagyobb nyilasokat, háborús bűnösöket ültették a vádlottak padjára, akkor volt olyan nyilas személy ellen lefolytatott per, akinek elment a tárgyalására, azért, hogy tanúskodjon: ez az ember előre szólt, hogy razzia lesz, és több zsidó neki köszönheti az életét, mert volt idő biztonságos helyre elbujtatni őket.

A háború befejeztével keletkezett nagy kavarban, bár lehetett sejteni, hogy mi következik, mégiscsak elkezdődött az élet, újraindultak a pártok, akkor ismét vállalt parlamenti szereplést. Ez talán még groteszkebb és kalandosabb volt, mint az előző…

Õ már 1945-ben is, majd az 1947-es választásokon is bekerült a parlamentbe. Először a Polgári Demokrata Párt listáján, holott ő szerette volna a saját, még 1918-ra visszanyúló női táborát újjáéleszteni, de erre akkor még nem volt érett a politikai légkör. 1947-ben már mint a Keresztény Női Tábor jelöltje került be. Ha összehasonlítjuk Slachtának az 1920–22 és 1945–48 közötti szereplését, akkor látnunk kell, hogy elkezdte harmincévesen, a húszas években, újító, friss, szociális kérdésekre érzékeny szellemiséggel, 1945-ben viszont már nem ugyanazok voltak a politika legaktuálisabb kérdései. Akkor az államforma kérdése vált központivá. Az már kiderült, hogy Slachta legitimista. Amikor a 45-ös választások után terítékre került, és 1946. február elsejétől a köztársaság lett Magyarország államformája, az ellenvéleményét határozottan fejezte ki a parlamentben. Amikor a fakultatív hitoktatás, illetve az iskolák államosítása került napirendre, előbbi 47 tavaszán, utóbbi 48 első felében, ő ezzel oly mértékben nem ért egyet, hogy amikor a képviselők megszavazzák az iskolaállamosítási törvényt, és ennek örömére eléneklik a Himnuszt, akkor ő ülve marad. Ezt oly nagyfokú tiszteletlenségnek minősítik, hogy kétszer hat hónapra kizárják a parlamentből. De előtte élesen bírálta a szovjet–magyar gazdasági szerződést – amelyet egyébként Mindszenty is kritizált, mert ez gazdasági alávetettséggel fog járni –, már akkor egyszer kizárták fél évre. A mandátuma ugyan tart a 49-es választásokig, de e kizárások miatt már nem vesz részt a munkálatokban. És amikor Mindszentyt 1948. december 26-án letartóztatják, egy agent provocateur felkeresi, Mindszentyre hivatkozva Slachta nővérrel akar egyeztetni, hogy az lenne a bíboros úr kérése, hogy tegye meg az előkészületeket a kimenekítésére a fogságból. Slachta Margit volt annyira politikus, hogy rájöjjön: ez egy csapda, provokálni akarják, hogy olyan lépést tegyen, amit ellene is fel lehet használni. Ekkor illegalitásba vonult, bár még kacérkodott a gondolattal, hogy indulna a választásokon, de ez már akkor lehetetlen volt.

Hiszen ekkor már jószerével nem is léteztek a nem baloldali pártok…

Õ ezt dacból is megtette volna. Feketén és fehéren gondolkodott. Készítettem egy beszélgetést Varga Lászlóval, a Demokrata Néppártnak a tagjával, aki 1989 után tért haza az emigrációból, ő még ismerte Slachtát. Azt mondta, hogy mint az erkölcsi értékek képviselőjét, abszolút el tudta fogadni Slachta Margitot, de politikusként igen nehéz volt, a fekete-fehér gondolkodása miatt. Életidegen volt tőle bármilyen rugalmassággal való reagálás, holott a politika a kompromisszumok művészete lenne, de a kompromisszum az ő szemében árulás volt. Ebben hasonlóan gondolkodott, mint Mindszenty József. Nála is csupán igen vagy nem létezett.