A kolhoztól a csempészetig

A magyarországi Tiszahát és a részben ukrajnai területen fekvő Paládság téeszesítés;nek társadalmi hatásairól, a határ menti településekkel időnként együtt járó csempészet beindulása érdekli Borbély Sándor kárpátaljai születésű, miskolci egyetemi tanársegédet, akivel Kustán Magyari Attila beszélgetett.

Hogyha ezt a több évtizedes folyamatot át kell tekintenünk, akkor a huszadik század közepétől, a kollektivizálás bevezetésének pillanatától indítunk. Az erőszakos téeszesítések mindenhol traumatikusak voltak, hiszen egy előzmények nélküli és a lokális társadalomban illegitimnek számító hatalmi forma lépett fel. Ebben a környezetben kellett kialakítani egy olyan hatalmat, amely elsősorban gazdasági erőként működött, de éppen a gazdaság ideológiai-politikai irányítottsága miatt nem egyszerűen gazdasági gépezetről volt szó, hanem olyan hatalmi rendszerről, amely a hétköznapokat is átstrukturálta a következő évtizedekben.
A Borbély által vizsgált települések kisnemesi alapításúak voltak, tehát még a 17–18. században különféle előjogokat, kiváltságokat kaptak, az alapnépességük kisnemesekből állt, akik kicsi földbirtokkal rendelkeztek vagy birtok nélküli emberek voltak. Gyakran a jobbágyok szintjén éltek, ám ettől eltérő mentalitással, és ez meglátszott nemcsak abban, hogy a vidéknek nincs néphagyománya, mert parasztosnak tartották a néptáncot, a népdalt, hanem a kolhozok bevezetésekor, később az iparosodásnál is, amikor gyorsan tudtak váltani. A helyi társadalom négy nagy csoportból állt: a nincstelenekből és napszámosokból, akik néhol a társadalom húsz százalékát is alkották, az öt-húsz hold közti területtel bíró kisbirtokosokból, akik negyven százalékot is kitettek, a középbirtokosokból, akik viszonylag kevesek voltak, és a száz holdon felüli nagybirtokosokból. Mivel a nincstelenek és a kisbirtokosok többségben voltak például az általa vizsgált Tiszapéterfalván, számukra a kollektivizálás, az a lehetőség, hogy nincs ugyan saját földtulajdonuk, de a társadalmi egyenlőtlenség jelenlegi formája megszűnik, nem volt igazán rémisztő változás.

Feje tetejére állt a világ Azt lehet látni, hogy a kárpátaljai, tiszaháti településeken egy új társadalmi valóság épült az új gazdasági renddel. A mai ember képzeletében a hajdani falu szerkezete gyakran egy romantikus világként jelenik meg, ahol egyfajta demokratikus rendszer működött, amelynek helyére a megérkező szovjethatalom diktatúrát vezetetett be. Ez nem helyes kép, hiszen a lerombolt birtokszerkezet és hatalmi rendszer teljesen igazságtalan volt, ezért Borbély kifejtette, nem úgy értelmezi a váltást, hogy valami jó után következett a rossz, hanem úgy, hogy egy teljesen új kulturális politikát képviselő hatalom épült fel a korábbi, tekintélyelvű rendszer után. Azt várták el az emberek, hogy igazságos, egyenlőséget hozó rendszer épüljön fel, demokratikus keretek között, de pillanatok alatt kiderült, hogy az elvárásaiknak nem fognak eleget tenni.
A vidék kommunistái és szimpatizánsai 1945 előtt Ukrajnában is a nincstelenek közül kerültek ki, akik egykori munkaszolgálatosok vagy a hadsereg tagjai voltak, emellett meg kell említeni, hogy nem magyarokat helyeztek a fontos pozíciókba. A magyar településeken a hatalmi tisztségekbe ukránokat – a visszaemlékezők szóhasználatával élve a „vadságból” – szerveztek be, akik a politikai lojalitás mellett nyelvi kompetenciával is rendelkeztek. Erre azért is szükség volt, hogy veszélyes politikai lojalitás ne alakulhasson ki az azonos világból származó vezetés és átlagember között.

Gyár hátán gyár Beköszöntött a civilizáció, a szovjethatalom számos modernizációs folyamatot indított meg a hatvanas években, így a viszonylag elmaradott falvakban a villamosítás, a gáz bevezetése elsődlegessé vált.
Racionalizálták a termelést, a gazdasági mentalitást felszámolták: szakemberek magyarázták el például, hogy miért kell egy adott időpontban vetni, ezt pedig észérvekre alapozták, nem azzal magyarázták, hogy elődeink is így jártak el. A legnagyobb változásként az agrárnépesség megszűnését regisztrálják, a nyolcvanas évek közepére a kolhoz bevételeinek nyolcvan százalékát az iparból termelte ki, nagyüzemi tempóban.
A Borbély vizsgálta ukrán településeken a kézműipar a hatvanas évektől működik, az építőipar szintúgy. 1970-ben konzervgyárat hoznak létre, 1971-ben téglagyár épül, négy évvel később műszergyár, paplant, horgot készítenek itt, a téeszesítés utáni második-harmadik generáció tehát gyakorlatilag kivonul a mezőgazdaságból.
Egy ilyen racionalizált világban az időhöz való viszony is megváltozott, és a ráció mentén működött. Amit korábban a tradíció, a szakrális, mitikus vonatkozás jellemzett, az ekkorra profanizálódott, a pontos idő vált fontossá.
Annak ellenére, hogy a munka- és életkörülmények jobbá váltak, az emberek nem érezték magukat szabadabbnak, egyrészt a kötött munkaidő miatt, másrészt mert a nehezebb fizikai munkától elszokva nem igazán vágyódtak utána. Generációs konfliktusok is gerjedtek, éppen azért, mert a fiatalabbak a tisztább ipari körülményekhez szoktak hozzá.

Tartasz az idén ukránt? A kilencvenes évek elején történő változások mentén egy olyan vákuum, hatalomhiányos erőtér alakult ki, amely újabb válságtapasztalatot hozott. Megszűntek a munkahelyek, az élet többé nem volt tervezhető – a diktatúra bája szertefoszlott.
Alternatív gazdasági stratégiák alakultak ki, a tőkehiány miatt a vizsgált területeken, amit el lehetett mozdítani, azt elvitték, beindult a csempészet. Számos, gyakran cigány család gazdagodott így meg pillanatok alatt, akik korábban a magyarok munkaerőigényét elégítették ki. Ezzel egyidejűleg a munkaerő-migráció is elindult, az ukrán oldalról érkező emberek elsősorban napszámosként dolgoztak az éppen polgáriasodó, vagyonosodó, korábban szegény embereknek. Mondani sem kell, az ekképp megforduló világban a meggazdagodó emberek a korábban rajtuk alkalmazott feudális hatalmi viszonyokat alkalmazták a most rászorultakon – Borbély Sándor olyan megfogalmazásokat gyűjtött be, mint a „tartasz az idén ukránt?”, „neked volt ukránod?”
Míg korábban a társadalmi kapcsolatrendszer, a státus, a tekintély vagy a vallási hovatartozás számított, a rendszerváltás után a csempészethez szükséges kvalitásokra fektettek hangsúlyt: a vakmerőségre, a hazugságra. Egyebek mellett a cigarettacsempészettel előzmények nélkül, rövid idő alatt huszonöt-harminc éves fiatalok hatalmi elitté válnak a privatizációk során. Mára a megszerzett pozíciókat legitimizálják, több esetben polgármesterként indulnak, az illegalitásból szerzett vagyont a szürkegazdaságba mentik át. Ma Ukrajnában átmeneti időszak áll fenn, még nem érvényesülnek a demokrácia szabályai, de diktatúráról sem beszélhetünk, a tőkeképes új elitek kisebb politikai szereplők lesznek. A csempészet azért tud továbbra is működni, mert a lokális új elitek mögött egészen az államvezetésig nyúlnak a kapcsolatok. Hogy a jövő merre vezet, az még rejtély.