A cél: minél kevesebbet ártsunk

Magyarországon elfogadás előtt áll az új közoktatási, pontosabban, ahogy magát nevezi köznevelési törvény, aminek bizonyos pontjaira érdemes a szakember szemével is vetni néhány pillantást. Az új rendszer 3 éves kortól kötelezővé tenné az óvodába járást, valamint az általános iskola alsó tagozatán mindenképpen, a felső tagozaton pedig nagy valószínűséggel bevezetné az egész napos iskolát, tehát láthatóan csökkenni fog a szülő szerepe. Mit gondol erről a gyermekpszichológus?

Minden a családon múlik. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint egyedül a szülő joga megszabni, hogy milyen nevelést óhajt adni, adatni gyermekének, senki másnak ehhez joga nincs, sem államnak, sem egyháznak. Ennek a törvénynek még egy súlyos veszélye van: ez egy kerettörvény, ami azt jelenti, hogy a fontosabb dolgokat rendeletben szabályozzák majd, amit senki nem fog látni, bírálni, csak elszenvedni. Én az Országos Köznevelési Tanács tagja vagyok még e pillanatban, amely elvileg a miniszter tanácsadó testülete. Ez a tanács nem látta a törvényt a maga kidolgozott jogi változatában, de közben a kormány már el is fogadta, ez nonszensz. Mint ahogy az is, hogy az óvoda kötelező legyen. Volt egy nagy felmérés Magyarországon, ahol azt kérdezték a gyerekektől, hogy mi a legjobb az óvodában. Szignifikánsan leggyakoribb válasz szerint: „az, hogy anya értem jön”. Az óvoda egy szükséges „rossz”, bár ezt nem szívesen mondom, mert az óvónők messzemenően a legjobb részei a magyar pedagógus társadalomnak, és az óvodák a legjobb részei a magyar iskolarendszernek, de valójában nincs a gyereknek rá szüksége. A hetvenes évek elején bevezették az iskolaérettségi vizsgálatot, ahol olyan bugyuta feladatok voltak, hogy rajzolj körbe egy margót előbb egy háromszöggel, aztán egy háztetővel, aztán egy kereszttel, aztán egy karikával, és vigyázz, hogy mindig betartsd a sorrendet. Ezt az óvodában elkezdték gyakorolni a gyerekekkel, akik az iskolaérettségi vizsgálaton már tudták, ez az a marhaság, amit a felnőttek úgy szeretnek, és rajzolták. Az anya mellől jött gyerekek meg csak néztek, és rajzolták, ami eszükbe jutott, egy fát, egy motorbiciklit, egy embert, egy házat. Meg is született a következtetés: aki óvodás volt, az sokat tud, aki anya mellől jött, az semmit. Kardos Andor gyerekgyógyász főorvos ezt nem hitte el. Felajánlotta az ELTE-nek, csináljanak közösen egy vizsgálatot. Azonos társadalmi rétegből jöjjenek óvodások és anya mellett maradt gyerekek, s kapjanak olyan feladatokat, amiket egyik csoport sem ismer. Kiderült, hogy az anya mellől jött gyerekek kreatívabbak, vállalkozóbb kedvűek, míg az óvodások megfáradt öregurak és kisasszonyok képzetét keltik hozzájuk viszonyítva. Persze vannak súlyos állapotú családok, mélyszegénységben élők, ezeknek nagy szükségük lenne arra, hogy valaki közel menjen hozzájuk. Volt egy program, a Legyen jobb a gyerekeknek! Nemzeti Stratégia, amelynek részét képezték az úgynevezett Biztos Kezdet Gyerekházak. E kísérleti intézmények oda települtek, ahol a legnagyobb volt a szegénység. Megpróbálták elérni, hogy ezek a családok bejöjjenek ezekbe a házakba, ahol játékszerek voltak, ahol mese volt, ennivaló is volt, és ott rájöjjenek arra, hogy ez nem ördögtől való. Valamikor évekkel ezelőtt volt Pocsalyon egy óvoda, szinte csak cigányok éltek a környéken, s nem jöttek el a gyerekek. Erre elmentek az óvónők, és meghívták a nagyszülőket, mutassák meg az óvodásoknak a régi cigány mesterségeket. Kosárfonás, seprűkötés, teknővájás, vályogvetés, merthogy ez érdekes egy gyereknek. És a nagyszülők elhozták magukkal az unokákat is. Ez az óvoda megtelt. Tehát van mód arra, hogy ezeket mélyszegénységben élő rétegeket behozzuk korai gyerekkorban a szocializációba. Nem az erőszakos szocializációba, nem a kötelező óvodába. Azzal, hogy ha nem hozod a gyereket óvodába, akkor nem kapsz szociális segélyt, én mélyen nem tudok egyetérteni, miközben mindennel egyetértek, ami arra irányul, hogy felemelje ezeket a családokat. Ez egy valódi nemzeti probléma és sorskérdés.

Az említett törvény koncepciójában az áll: „Csak sikeres emberek tehetnek sikeressé egy nemzetet. Az általános és középiskolai nevelés kérdése azért kiemelten fontos, mert ez az az életkor, amikor kialakul az ember személyisége, s eldől, hogy olyan emberré válik-e, aki kiáll saját maga és nemzete sikeréért, vagy beletörődik, hogy mások döntsenek róla és helyette.” Lehet sikerorientáltnak nevelni egy gyereket?

Se a gyerekekről nem tud semmit, aki ilyeneket ír, sem a gyerekek elemi szükségleteiről, sem arról, hogyan működik valójában a nevelés, mi felé tartanak a gyerekek, hogyan kellene nekünk ebben részt venni. Egy nagy európai felmérésből tudjuk, öt készségre van szüksége bárkinek, aki a következő 20 évben, akár betanított munkásként el akar helyezkedni: írni, értően olvasni, elemi módón számolni, angolul beszélni és számítógépet kezelni, s ez az egész világon így van.

Miért volt Önre olyan nagy hatással az alternatív oktatás, hogyan került vele kapcsolatba?

Horn György kollégámat idézném, aki, amikor megkérdeztek egy nagy konferencián, hogy mi az Alternatív Közgazdasági Gimnázium legfőbb célkitűzése, azt mondta: hogy ne ártsunk. Ilyen iskola persze nincs, ezért az a legfőbb célkitűzésünk, hogy minél kevesebbet ártsunk. Hogy hogyan kerültem kapcsolatba vele? Török Sándort ismertem meg 1951-52-ben, földalatti körökben, mert ő mindenhonnan ki volt tudva akkoriban, és ott foglalkoztunk tilos dolgokkal. Ilyen tilos dolog volt Jung, vagy a Waldorf-pedagógia. Onnan indult az én Waldorf-szimpátiám, hogy láttam, ez a módszer a gyerekekhez alkalmazza az iskolát. Úgy gondoltam, a magyar óvoda és iskola megújításához pontosan erre volna szükség.

A gyermekközpontúság miért nem épül be ez a pedagógusok szemléletébe, miért olyan nehéz ezt felfogni?

Az oktatás és az egészségügy a legnehezebben mozduló társadalmi rendszerek közé tartoznak. Mint látjuk, az oktatás Magyarországon most éppen a Kádár-rendszerbe mozdul vissza, miközben igazán ki sem mozdult belőle. Az egészségügyi rendszer pedig, láthatjuk, hogy üldözi például Geréb Ágnest, aki nem akar mást, mint hogy az anyák, ha akarnak, otthon is szülhessenek. Zárójelben jegyzem meg, egyetlen kórházi orvost sem ítéltek még el, holott sok kisgyerek hal meg a szülészeteken is, ám Geréb Ágnest, akinek nincs valódi bűne, amikor lehetett, azonnal elítélték – lábbilincs kézbilincs, külön ég a szégyentől az arcom, hogy nálunk ilyenek vannak, és hát máig házi őrizetben van. Az úgynevezett köztársasági elnökünk pedig, mert másképp nem tudom nevezni, nem gyakorolt kegyelmi jogot. Mindezt annak alátámasztására mondom el, hogy ezek a rendszerek irtózatosan nehezen mozdulnak, és ha valaki azt mondja, hogy hagyjuk őket mozdulatlanul, akkor annak ezek a rendszerek nagyon örülnek.

Milyennek kellene lennie a gyerekbarát iskolának, óvodának?

A legfontosabb, hogy ismerje a gyerekek releváns szükségleteit. Például az óvodának tudnia kell, hogy ebben a korban a legfejlesztőbb tevékenység a játék. Tudja, hogy a gyereknek minden nap kell mesét hallania, tudja, hogy jó mintát kell kapni az anyanyelvből, tudja, hogy hagyni kell a gyereknek, hogy akkor utánozza a nevelőt, amikor akarja, a palántázásban, a kenyérdagasztásban vagy bármi másban, nem pedig odarendeli a gyereket, hogy akkor most dagaszd nekem a kenyeret. Mert tudja, hogy az óvodás akkor tanul igazán, amikor magától csinálja azt, amit csinál. Tudjuk, hogy nem kell megtanulni korán írni-olvasni, tudjuk, hogy a kisgyerek saját cselekvésében él, és abból tanul, és ebben sem siettetem, mert készségek fejlődését nem lehet siettetni.

Az új elképzelések szerint az alaptantervtől csak 10 százalékban lehet eltérni. Mi lesz így az alternatív oktatással?

Azt gondolom, nem eszik olyan forrón a kását. Az országban nagyon sok normális ember van, hogy az ő normalitásuk miként fog érvényesülni, azt még nem tudom megmondani. Én nem hiszem, hogy ki lehet söpörni egy európai országból a Waldorf-pedagógiát, vagy bármely más alternatívát, mikor tudván tudjuk, hogy az iskola megújulása mindig az alternatívák létén és hatékonyságán múlik.