„Tarthattam volna a számat, de...”

2011. 10. 30. 17:57Lemondását azzal indokolta, hogy nem ért egyet az államfõnek a verespataki befektetéssel kapcsolatos álláspontjával. Markó Béla kormányfõ-helyettes ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy már több hónappal a lemondása elõtt tudott az ön távozási szándékáról, s szerinte nem Verespatak volt a fõ oka annak, hogy megtette ez a lépést. Mit tud Markó Béla, amit a közvélemény nem?

Markó Bélának tisztelõje voltam és maradtam, két állítása miatt azonban neheztelek rá. Ez az egyik. Egy korábbi beszélgetésen valóban jeleztem neki, hogy az RMDSZ szempontjából sokkal fajsúlyosabb volt a szerepem az elnöki hivatalban 2009-ben, amikor a szövetség ellenzékben volt. Ezt a kijelentésemet idézte hónapok múltán Markó Béla – finoman szólva – nem egész pontosan. A másik dolog, amiért Markó Bélára neheztelek, az a többször is hangoztatott kijelentése, hogy én nem az RMDSZ jóváhagyásával mentem az elnöki hivatalba. Ez ismét olyan állítás, amelynek nincs valóságalapja. Engem eredetileg Traian Bãsescu államfõ a kisebbségügyi tanácsosi tisztségnél sokkal fontosabb beosztásba hívott az elnöki hivatalba. Ezt nem fogadtam el, hanem közöltem az elnökkel, hogy csak az RMDSZ beleegyezésével és kisebbségügyi tanácsosként mennék a Cotroceni-palotába. Nem korrekt megkérdõjelezni, hogy távozásom oka a verespataki ciántechnológiás bánya megnyitásával kapcsolatos nézeteltérés volt. Az elnöki hivatal szabályzata és a szokásjog szerint is egy tanácsos nyilvánosan nem fogalmazhat meg az államfõ álláspontjával ütközõ véleményeket. Persze, tarthattam volna a számat ebben a kérdésben, de én ezt nem tehettem meg, hisz évek óta arra hívom fel a közvélemény figyelmét, hogy a verespataki beruházás nagyon káros a környezetre.

Milyen beosztást javasolt eredetileg az államfõ?

Olyan tisztséget, amely teljes rálátást és beleszólást biztosított volna számomra az elnöki hivatal tevékenységébe.

Mi volt Traian Bãsescu reakciója, amikor bejelentette, hogy távozik a hivatalból?

Közölte: maga is úgy látja, nem fenntartható állapot az, hogy a tanácsos egyet mond és az elnök mást. Megköszönte a munkásságomat és azt mondta, kiváló volt az együttmûködésünk. Ezt én is így gondolom. Valószínû azonban, hogy nem örült a hírnek, mert nem én vagyok az elsõ, aki lemondással távozott a tanácsadói testületébõl.

Közel három évet töltött a Cotroceni-palotában. Milyen embernek ismerte meg az államfõt?

Lehet, hogy értelmezhetõ, amit mondok, de Traian Bãsescu államfõként is hajóskapitányi erényeket mutatott fel az elnöki hivatalban töltött éveim alatt: fegyelmezettség, pontosság, a fegyelem és a szakértelem megkövetelése. A tévében is látható, idõnként heherészõ, idõnként egy-egy könnycseppet is elmorzsolgató politikussal szemben én egy vasakaratú, rendkívül fegyelmezett elnököt ismertem meg ezekben az években.

Köztudott, hogy az ellenzék és a sajtó egy része démonizálja Traian Bãsescut. E tábor szerint az államfõtõl ered minden rossz, ami Romániában történik. Ezzel szemben hívei azt vallják: az államfõ valóban az ország modernizálását tûzte ki célul, erre tette fel a mandátumát. Ön melyik táborhoz áll most közelebb?

Annyit mondhatok: amikor az elnöki hivatalhoz szegõdtem, nem voltam különösebb híve az államfõnek. Az ott tapasztaltak pozitív irányba módosították megítélésemet. Az ország modernizációja iránti elkötelezettségét valósnak és meghatározónak tartom. Nyilvánvalóan sok kérdés van, amiben nem értettem és nem értek egyet az államelnökkel. Mint minden politikusnak, Traian Bãsescunak is megvannak a maga hibái. Ezeket most nem lenne méltányos felsorolnom.

Kisebbségügyi tanácsosként mi volt a feladata a hivatalban?

A feladatkörömet én magam határoztam meg, és mindent beleírtam, amit fontosnak véltem. A tanácsosnak elsõsorban a tájékoztatás a feladata. Ezért minél jobban kellett ismernem azt a területet, közeget, amirõl tájékoztatom az államfõt. Ezért egész idõ alatt figyelemmel követtem a kisebbségekkel kapcsolatos eseményeket, hivatali utakat tettem kisebbségi közösségekhez, szervezetekhez. Azt is beírtam a feladatkörömbe, hogy konzultálok a pártokkal, kisebbségi szervezetekkel, nagykövetségekkel, nemzetközi szervezetekkel.

Hogyan, milyen gyakorisággal történt az államfõ tájékoztatása?

Ez kétirányúan történt. Ha az államfõ tájékozódni akart valamirõl kisebbségi ügyekben, akkor tájékoztatást kért. Emellett rendszeres tájékoztatást kapott tõlem szóban és írásban errõl a területrõl.

Menyire volt receptív az államfõ a tanácsaira?

Az elnök számtalan megnyilvánulásában viszontláttam a tájékoztatásaimat. Voltak persze olyan állásfoglalásai is, amelyekben nem osztotta az általam megfogalmazott véleményeket.

Ismeretes, hogy az államfõ a kisebbségek önrendelkezésével kapcsolatosan azt hangoztatja: ugyanannyi autonómia jár Székelyudvarhelynek, mint Caracalnak. Volt alkalma, mondjuk, az európai autonómiamodellekrõl tárgyalni az elnökkel?

Természetesen tárgyaltunk az autonómiaformákról is. Valószínû, hogy voltak olyanok, akik azt képzelték: ha Eckstein az elnöki hivatalhoz kerül, akkor Traian Bãsescu autonomista lesz. Ez nyilvánvalóan illúzió volt. Akadtak azonban olyan kényes helyzetek – ezeket sem lenne méltányos felsorolnom –, amelyekben sikerült jó irányba befolyásolnom az elnököt. És akadtak olyan napjaim is, amikor kényelmetlen volt számomra kisebbségügyi tanácsos lenni az államfõ mellett.

Gondolom, az sem kényelmes az államfõ kisebbségügyi tanácsosa számára, amikor az elnök lebüdöscigányoz egy roma újságírónõt…

Elõször is tisztázni szeretném: a román államfõ nem rasszista. Tudjuk, hogy színes nyelvezetet használ, s nemcsak az agya mozog gyorsan, hanem a nyelve is. A három év alatt azt tapasztaltam, hogy felfogja a romakérdés súlyát. Tisztában van azzal, hogy a jelenlegi idõszak és a jövõ egyik nagy provokációja, miként rendezheti az állam a társadalmilag leszakadt, sérülékeny rétegek helyzetét.

Ha mérleget von, hogy érzi: milyen mértékben sikerült a küldetése az elnöki hivatalban?

Inkább a mérleg pozitív serpenyõjérõl beszélnék. Elsõk között Románia és Magyarország jelenlegi jó viszonyát említeném. Ezt kardinális kérdésnek tartottam és tartom most is, függetlenül attól, hogy milyen pártok vannak kormányon Budapesten vagy Bukarestben. Ez rendkívül fontos, hiszen elsõsorban a magyar kisebbség sínyli meg, ha a két országnak rossz a viszonya. Másodsorban a romakérdést említeném. Ezen a téren tudtam pozitív lépéseket tenni. Alakult egy elnöki bizottság, amely jelentést készített a hátrányos helyzetû közösségekrõl. Azt hiszem, vastagon benne van a kezem abban, hogy a jelentés romákra vonatkozó fejezetét a roma elit bevonásával írták meg, és a roma elit elégedetten is fogadta a dokumentumot. Emellett romastratégia is készült, s több olyan lépés történt ezen a téren, amit én meg tudtam támogatni. Azért is volt érdekes ez a beosztás, mert alkalmam volt az összes kisebbséggel foglalkozni: rutén kongresszuson voltam, megfogalmaztam a szerb ház megnyitójára küldött elnöki üzenetet, örmény egyházi ügyeket segítettem elõ, tehát igyekeztem valamennyi kisebbség ügyét elõmozdítani. Emellett lehetõségem volt nemcsak az RMDSZ véleményét kikérni és esetenként tolmácsolni kisebbségügyi ügyekben, hanem kapcsolatba lépni a Magyar Polgári Párttal, a Székely Nemzeti Tanáccsal, olyan civil szervezetekkel, amelyek nem feltétlenül az RMDSZ világához tartoznak. Ez szintén hasznos, esetenként pozitív tapasztalat volt számomra.

Röviddel az után, hogy otthagyta az elnöki hivatalt, a Szövetségi Képviselõk Tanácsának ülésén azt javasolta, hogy az RMDSZ foglaljon állást a verespataki befektetéssel kapcsolatban. A javaslatot nem is tûzték napirendre. Ez mennyire lepte meg?

Kezdeményezésem napirendre tûzésének formai akadálya volt: a bizottságok nem véleményezték a határozati javaslatomat, mert kevés volt az idõ. Ezt én akkor el is fogadtam. Érdemes azonban utánanézni, hogy az utóbbi tíz évben hány egyéni határozati javaslatot terjesztettek az SZKT elé. Azt hiszem, elég lenne a két kezem a megszámolásukhoz. Az SZKT-t az RMDSZ miniparlamentjének nevezik, az RMDSZ alapszabályzata pedig lehetõvé teszi az egyéni javaslatok elõterjesztését. A román parlamentben, amely nem a demokrácia csúcsa, elképzelhetetlen, hogy egy képviselõ egyéni törvénytervezetét ne tûzzék napirendre.

A következõ SZKT-ülésen ismét próbálkozik majd a javaslat elõterjesztésével?

Természetesen. A demokrácia megcsúfolása, ha nem tûzik napirendre. Lehet rajta vitatkozni, le lehet szavazni, módosítani lehet, de azt nem lehet, hogy egy SZKT-tag arra kéri a testületet, foglaljon állást egy közérdekû kérdésben, és egyszerûen elhallgattatják. Ezért remélem, a következõ ülésen meg is tárgyalják a javaslatomat.

A februári kongresszuson elnökjelöltként indult. Hogy látja, milyen irányba tart az RMDSZ Kelemen Hunor vezetésével?

Kelemen Hunort nem irigylem, mint ahogy magamat se irigyeltem volna, ha megnyerem az elnökválasztást. Nehéz helyzetben van, mert Markó Béla után kellett átvennie az RMDSZ irányítását a szervezet számára rendkívül nehéz helyzetben. Általában száz nap türelmi idõt adnak egy újonnan megválasztott elnöknek, ám én további idõt adnék Kelemen Hunornak annak bebizonyítására, hogy méltó utódja Markónak és sikeres pártvezetõ. A kongresszusi tisztújítás eredményét én annak idején tudomásul vettem. Lehetne bennem tüske, mert néha nemtelenül tettek nekem keresztbe az elnökválasztási kampányban, de Kelemen megválasztását elfogadtam.

Elnökjelöltként annak idején azt mondta: nem föltétlen hasznos az RMDSZ kormányon maradása, a parlamenti képviselet megõrzése fontosabb. Hogyan látja most: hasznos-e, hogy az RMDSZ tagja a kormánykoalíciónak?

Most is azt mondom, hogy a parlamenti képviselet megõrzése a fontosabb. Jelenleg látszólag paradoxális helyzetben van az RMDSZ: a megyei szervezetek jó része helyi egyezségeket kötött az ellenzékkel. Ezenkívül a demokrata-liberálisok sorozatosan olyan kezdeményezésekkel állnak elõ fontos kérdésekben, amelyek az RMDSZ érdekeivel ellentétesek. Ugyanakkor vaknak kell lenni, hogy ne lássuk be: legalább három olyan téma is van most napirenden, amely az RMDSZ számára kulcsfontosságú. Ha a közigazgatási reform, az alkotmánymódosítás vagy az új választási törvény kidolgozásánál az RMDSZ nincs olyan pozícióban, hogy érvényesíthesse az akaratát, akkor nagyon sokat veszíthet. Tehát mindezeket mérlegelni kell a kormányon maradás kérdésében.

Hogyan látja a parlamenti képviselet megõrzésének esélyét Tõkés Lászlóék pártjának, az Erdélyi Magyar Néppártnak a bejegyzése után?

Itt egyet tudok érteni azzal, ami a pártbejegyzés kapcsán a legutóbbi SZKT-ülésen elhangzott. Az RMDSZ változatlanul élvezi az erdélyi magyar szavazók többségének bizalmát. Az EMNP inkább az MPP-tõl fog elvonni szavazatokat, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Tõkéséknek nagyobb a támogatottságuk Szász Jenõéknél. Így ha a magyarok ugyanolyan arányban mennek el szavazni, mint a románok, a versenyhelyzet ellenére az RMDSZ támogatottsága elégséges lesz a parlamenti küszöb eléréséhez. A nagy veszély most az, amit Kelemen Hunor is megfogalmazott az SZKT-ülésen: a magyar szavazók körében nagy a kiábrándultság, fogytán a politikába vetett bizalom, s az országos átlagnál kisebb a szavazási hajlandóságuk. Gyilkos lehet az RMDSZ számára, ha ez így marad.

Tõkés Lászlóék pártja az Fidesz-kormány leplezetlen támogatását élvezi. Hogyan kellene kezelnie ezt a helyzetet az RMDSZ-nek?

Nem tartom szerencsésnek Markó Bélának azt a megfogalmazását, hogy az EMNP „ciánpárt”. Tudom, hogy az RMDSZ-nek nem könnyû jó kommunikációs rendszert fenntartani a jelenlegi magyar kormánnyal, de erre szükség van. Mindkét oldalról kerülni kellene az olyan gesztusokat, nyilatkozatokat, amelyek megmérgezik az együttmûködést.

Hogyan látja most a saját jövõjét az RMDSZ-ben?

Nem rejtem véka alá: az egyik perspektívám, hogy képviselõ vagy szenátor legyek. Parlamenti mandátumaim alatt mindig megálltam a helyem. Nem vagyok annyira szerénytelen, hogy ezt ne így lássam. Ám nyilván ez nagyon függ attól is, hogyan módosul a választási törvény. Egyes forgatókönyvek szerint a magyarság számarányának tekintetében Kolozs megyéhez hasonló megyék nagyon méltánytalan helyzetbe kerülhetnek a választásokon. A jövõm persze még attól is függ, mennyire „emészt meg” engem az RMDSZ csúcsvezetése. Kétségtelen, hogy mindig kritikus hang voltam, ám az RMDSZ-nek kezelnie kell valahogy azt is, hogy a kongresszuson a küldöttek több mint húsz százalékának a bizalmát megkaptam.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!