„Előjöttek a társadalmi frusztrációk”

Mi késztette a kovásznai diáklányt a trikolóros hajpánt kihívó viselésére? Mi a sajtó és a politikusok felelőssége a román-magyar viszony alakulásában? Hogyan hatnak a közösségi oldalak az etnikumkumközi kapcsolatokra? Cseke Péter Tamás a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vezetőjét, Horváth Istvánt kérdezte.

Az elmúlt hetekben egymást követték az etnikumközi feszültségeket keltő események: székely zászló-ügy, marosvásárhelyi autonómiatüntetés, a kovásznai fejpántos kislány esete, a román-magyar labdarúgó mérkőzés. Vegyük elsőként a székelyzászló-botrányt: ebből a politikusok kreáltak ügyet, vagy pedig mindig is létezett egy elutasító magatartás a román többségi társadalomban a magyar szimbólumok iránt?

Székelyföld mindig is érzékeny pont volt a románság szemében. Annak ellenére, hogy az utóbbi két évtizedben voltak próbálkozások a Székelyföldhöz fűződő mítoszok – például az, hogy a románokat nem szolgálják ki a boltokban – lebontására, ezek folyamatosan előjönnek, benne vannak a közhangulatban. Tulajdonképpen nem volt tudatos igyekvés senki részéről, hogy a régióról szóló tévhiteket eloszlassa a románságban. Székelyföld közben építette magát. Lehetőség nyílt a székely identitás kinyilvánítására is, mert az utóbbi évtizedben mindenképpen relaxáltabb volt a politikai helyzet. Tehát adott a románság számára egy olyan építkező, látványosan más, divergens identitású régió, amely nemcsak attól más, hogy vannak ott magyarok. Hanem más a politikai hatalom szempontjából, a szimbólumhasználat szempontjából más, a nyelvi környezet szempontjából is más. Ez a fajta másság a köztudat szintjén értelmezhetetlen volt, ennek a másságnak pozitív politikai jelentőséget senki nem igyekezett adni, ezért tovább épül a Székelyföld-ellenes közhangulat. Végignéztem a Youtube-on néhány filmecskét, amit a Hargita és Kovászna megyei románok szerencsétlenségéről, az agresszív asszimilációról készítettek. A filmecskék megjelenése is azt jelenti számomra, hogy folyamatosan épült ez a fajta közhangulat.

És miért lett a székely zászlóból politikai ügy?

A dolog nagyon egyszerű. A székely zászló ügye egy olyan kontextusban jött elő, amikor teljesen el kellett lehetetleníteni a szövetséget a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ között. A levegőben volt az a forgatókönyv, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) jövője nem hosszú. Ne feledjük, hogy a székely zászlóból legelőször az Antena 3, a Voiculescu-féle tévék kreáltak ügyet. Szándékuk szerint lehetetlenné kellett tenni közhangulati szempontból, hogy a PSD az RMDSZ-szel szövetkezzen, vagy éppenséggel úgy bomoljon fel az USL-koalíció, hogy az RMDSZ-t mint szövetségest bevonják egy kormánykoalícióba.

Hol tévedtek, ha tévedtek, a székelyföldi RMDSZ-es politikusok ebben a történetben?

Nem tudom, hogy tévedtek-e. Beleszorították őket egy olyan helyzetbe, amelyben a szimbólumokkal való politizálással, a nyilatkozgatós politizálással kellett versenyezniük. Ne feledjük, az MPP és az EMNP ezen a téren nyomult nagyon előre, és ezt valahogy ellensúlyozni kellett. Nem tudom, hogy volt-e alternatíva, de nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-es politikusok is belementek ebbe a játékba. És ez a játék egy idő után önmagát építi is: rá kell licitálni mindig a másikra.

A kovásznai vegyes tannyelvű iskolában egy román kislány tüntetően trikolóros hajpánttal ment be az órákra a magyar nemzeti ünnepen, később több társa követte a példáját. Az ügynek országos visszhangja lett. A román diák gesztusa a székely szimbólumok használatára adott válasznak tekinthető?

Induljunk ki abból, hogy a román diák spontánul cselekedett. Szerintem gesztusa érthető. Emlékszem, amikor csíkszeredai kamaszként a román nemzeti ünnepen, december elsején a középiskolában némaságot fogadtam. Egy kicsit ki akartam tűnni, ki akartam nyilvánítani valamit, egyfajta idegenkedést, ami benne volt a levegőben. Ez a magatartás az életkorhoz kapcsolódik. Azt szokás mondani: ha nem vagy romantikus és liberális fiatalkorodban, aztán meg konzervatív baloldali 25-30 éves korodban, majd konzervatív 40-50 év után, akkor nem vagy normális. A román diák gesztusát bátoríthatta a családi háttér, rásegíthetett az is, hogy március 15-én valószínűleg a magyarok részéről is lelkesebb a szimbólumhasználat. Én nem ismerem a december elsejei ünnepek szcenárióját, de azért nekem úgy tűnik, hogy nincs olyan típusú intimitása, olyan fajta hangulata, mint a március 15-i magyar ünnepnek. December elseje kicsit formálisabb, tömegszerűbb, nincs olyan esemény, amihez kapcsolódjanak a román ünneplők. Az ünneplő magyar diákokat látva a román lány úgy érezhette, neki nincs ilyen, nem volt ilyen, kimaradt valamiből. Számára a román zászló átértékelődik, és valamit ő is meg akar ragadni abból, amit a magyar ünnep sugall, de csak negatívan tudja definiálni magát abban a helyzetben.

A kovásznai diáklány gesztusából a sajtó kreált ügyet. Mi a média felelőssége az etnikumközi feszültségek gerjesztésében?

A sajtó egy bizonyos része, a tematizálás szempontjából legalábbis, ki van szolgáltatva különböző érdekcsoportoknak. Politikailag ezeknek az eliteknek többféle motivációi lehetnek. Ha nagyon általános szintről indulunk, lehet egy ésszerű ideológiai és nacionalista motivációjuk. Ne feledjük el, a székelyföldi régióban tapasztalható egyfajta visszatérés a kilencvenes évek eleji nacionalista szimbólumhasználathoz. Talán amiatt, hogy ezek az érdekcsoportok nem kapták meg az Európai Unióban a megálmodott paradicsomi állapotokat, hanem sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek. Ilyen általános motiváció működhet bizonyos sajtószereplők esetében. Másrészt most napirenden van ez a politikai csont, amit a régiósításnak nevezünk. Az erről szóló vitát eleve úgy kezdték el, hogy hol húzzuk meg a határokat és hol lesznek a régióközpontok, nem úgy, hogy a regionalizáció során tulajdonképpen mi oszlik: a központ erősödik meg, a 42 megyei tanács helyett lesz 8 megyei tanács és egy jobban ellenőrizhető hatalmi struktúra, vagy a központ ad le többet a hatásköreiből ezeknek a régióknak. A lényeges kérdésekről nem beszélünk, hanem a különböző helyi elitek ugranak egymásra. Ebben az ugrabugrálásban, cukkolásban nagyon jól lehet pozícionálódni, és ismét elő lehet venni a magyar kártyát.

A nacionalista hangulatkeltésnek az utóbbi években van egy másik kommunikációs tere is: az internet, a közösségi oldalak. Mi a világháló szerepe az etnikumközi feszültségek gerjesztésében?

A klasszikus médiatér önmagát valamennyire szabályozta. Léteznek szabályozó tényezők a diszkriminációs tanácstól az audiovizuális tanácsig, az igazságszolgáltatásig. Ma már nem képzelhető el olyan sajtótermék, mint Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapja volt a virágkorszakában. Éppen ezért a közösségi oldalakon jelentkezett a Vadim-féle nacionalista hangulatkeltés. Azt hiszem, ebben az elhúzódó politikai krízishelyzetben ezek inkább felerősödtek, megerősítést kapnak, mert a politika legitimizálja ezeket. Ne feledjük el, hogy egy-két politikus viszonyulása legfennebb nyelvi formában különbözik azoktól a tartalmaktól, amelyek sokkal triviálisabban megjelennek a közösségi oldalakon. Ha már a politikusok sem fogják vissza magukat, miért fognák vissza magukat a közösség oldalak látogatói? És ez tényleg óriási problémát jelent, hisz az interneten gyakorlatilag névtelenségbe burkolózva lehet fröcskölni. Ez egy ellenőrizetlen felület, szabályozatlan kommunikációs tér. De van egy másik gond a közösségi oldalakkal: az embereket csalódás érheti. Az én üzenőfalamra a Facebookon nem a trollkodás jut el, nem az erős nacionalista üzenetek jutnak el, hanem a visszafogott, normális románok hozzászólásai, mert ezeket osztják meg az ismerőseim. Ez azt a benyomást keltheti, hogy van egy szignifikáns, erős román közvélemény-vonulat, amelyik kiáll a magyarok mellett, amelyik a normalitást jelképezi. Emiatt sokan tévedésben vagyunk, azt hisszük, hogy védve vagyunk.

Ezek szerint nincs szignifikáns feszültségoldó hatása egy-egy „magyarbarát” román értelmiségi Facebook-bejegyzéseinek?

Dehogynem. Feszültségoldó hatása van, de lehetséges, hogy rossz képet sugároz, hiszen az összkép nem ez. Folyik a szakértők között a vita arról, hogy az internetet és szűkebb értelemben a különböző szocializációs felületeket tekinthetjük-e nyilvánosságnak a szó köznapi értelmében. A válasz: nem, mert a közösségi oldalak szelektív módon, inkább intim baráti társaságként működnek. Az a különbség, hogy a nyilvánosságban rá lehet tapintani a nyilvánosságon belüli vélemények pluralizmusára, esetleg rájönni ezeknek a véleményeknek a súlyára, erejére a nagy nyilvánosságon belül, míg a Facebookon nem lehet ráérezni erre, ez már egy szelektív nyilvánosság. A közhangulat árnyaltságát, összetettségét nem tükrözi.

Az IRES felmérést végzett a székely zászló-ügy kirobbanása után. A megkérdezettek 34 százaléka állította azt, hogy szerintünk jelenleg a román-magyar viszony rossz vagy nagyon rossz. Sok vagy kevés az egyharmados arány?

Nem nagy arány, 25-30 százalék szokott lenni, talán 2000 körül, 2000 után kevesebb volt, mint amennyit ezek a felmérések mutatnak. A szignifikáns kérdés az volna – és ilyen mérést fogunk mi is végezni –, hogy azon a településen, ahol az alany él, hogyan változott a román-magyar viszony az utóbbi hónapokban. Ugyanis tipikusan van egy jelentős eltérés a különböző szintek között: aki nem magyar környezetben él, annak a véleménye általában megegyezik a domináns politikai trenddel. Azt kellene megnézni, hogyan érzékelik a román-magyar viszonyt az emberek a mindennapi kapcsolataikban, interetnikus környezetben. Alapvetően ez számít. Meglepő volt számomra, hogy egy két évvel ezelőtt felmérésünk szerint Moldovában erősödik a magyarokkal szembeni előítéletesség, sokkal magasabb volt, mint amit eddig valaha is mértünk, pedig ott nem is élnek magyarok. Amúgy a román-magyar viszony nyilvánvalóan romlott. Biztos vagyok abban, hogy ha megnéznénk regionálisan lebontva, sokkal inkább a Kárpátokon kívüliek megítélése szerint romlott.

Tehát megállapítható, hogy a székely zászló ügye rontott a román-magyar viszonyon. Mennyire van hosszan tartó hatása egy ilyen típusú ügynek az etnikumközi kapcsolatokra?

A székely zászló ügyében nem egyszerű politikusi hangulatkeltésről van szó. A politikusi hangulatkeltés legfennebb bizonyos már létező latens feszültségeket, be nem teljesüléseket, frusztrációkat visz el ilyen irányba. Romániában az történik, mint általában Közép-Kelet-Európában: ezeknek a társadalmaknak volt egy projektuma, az európai integráció. Az európai integráció befejeztével egyrészt betört a gazdasági világkrízis, másrészt Európa másképpen nyilvánul meg, mint ahogy ezt eddig megszokták. Ez a társadalmi projekt nem bizonyul mindenki számára egyértelműen sikeresnek, különböző frusztrációk jelentkeztek. Erősödött az európai hatalmi centrum elleni, a globalizáció elleni hangulat, az emberek egy része érzékeli a helyi piacok átalakulását és a viszonyrendszerek átalakulását. Azt tudják, hogy olcsóbban jutnak hozzá árukhoz, de azt is érzékelik, hogy ennek ára van, csak nem tudják pontosan megfogalmazni. A társadalom nagymértékű elpiacosodása, az Európai Unióhoz kapcsolódó vágyak be nem teljesülése, az elhúzódó gazdasági válság, ezek mind-mind olyan frusztrációk, melyek egy társadalomban lassan összegyűlnek. A politikum – ismétlem – legfennebb esély teremt ezek megnyilvánulására. Magyarországon ezekre a frusztrációkra alapoz a Fidesz óriási népszerűsége. Láthatjuk, hogy a magyarországi kormánypártok támogatottsága nem csökken, mert ezeket a frusztrációkat hozzák elő és tematizálják.