„Egyedül az igényes munkát szeretem”

Évtizedek után látogatott Nagyváradra, szülővárosába a Kossuth- és Jászai Mari-díjas LÁZÁR KATI, a magyar színházi élet kiemelkedő alakja több mint száz színpadi szerepet játszott, szinte ugyanennyi filmben, tévéfilmben szerepelt, s rendezőként is bizonyította tehetségét. Ennek ellenére, vagy talán ennek köszönhetően, óriási beleéléssel adta elő a nyugatos nők verseit a nagyváradi Holnap után fesztiválon. Az est után Benczi Boglárka beszélgetett vele.

Ön Nagyváradon született, de már gyermekkorában szüleivel Magyarországra költözött, azóta is ott él. Mikor és miért mentek el?

Anyám Budapesten született, de a II. világháború idején Nagyváradra költözött, mert megszerette apámat, aki nagyváradi volt. Tizenhat évet éltek együtt itt a városban, és amikor én körülbelül tizenhárom éves voltam, akkor hazamentek Budapestre, mert egyikük sem érezte már jól magát itt Váradon. Anyám mindig is haza akart menni Pestre. Soha nem fogom elfelejteni, amikor együtt felszálltunk a budapesti vonatra, a barátaink kijöttek búcsúztatni, a vonat elindult és akkor úgy elvágtak mindent. Akkor megkezdődött számomra egy másik élet.

Nagyon erős. Én elég jól beszéltem románul már gyerekkoromban is, és képzelje el, amikor már Budapesten voltunk és hallottam valahol román szót, akkor én odamentem beszélgetni. Akárkivel, akárhol, csak beszélhessek románul. Sokszor a szállodák körül sétáltam, hátha hallok román szót és beszélgethetek valakivel. Nagyon hiányzott nekem Nagyvárad.

Gyermekkorában már voltak színészi ambíciói?

Mi nemcsak Nagyváradon, hanem három évig Nagybányán is éltünk. Anyukám súgónő volt ott a színházban, ahol a világhírű Harag György is rendezett. Én már három évesen felléptem. Nagyon szerettem a színházszagot már akkor is. Később, amikor már Nagyváradon éltünk, tizenévesen már bekéredzkedtem statisztálni. Több darabban is kaptam kisebb szerepet.

Budapesten – már felnőttként – hogyan került újra kapcsolatba a színházzal? Hogyan talált megfelelő színházi közeget?

Nekem nagyon nagy szerencsém volt. Nem vettek fel elsőre a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, de a Nemzeti Színház stúdiósaként megismerkedhettem Major Tamással, Gobbi Hildával, Õze Lajossal, Törőcsik Marival. Mindnyájan nagyon kedvesek voltak, tanítottak engem mindenre, ami a színházhoz, a színészmesterséghez kellett. Aztán harmadik nekifutásra végül felvettek a főiskolára is. Ennek elvégzése után vidékre mentem.

Miért ment vidékre? Nem is próbált meg Budapesten maradni?

Vidéken voltak meg azok a kezdeményezések, ott voltak olyan színházak és rendezők, akik olyat akartak csinálni, amihez én vonzódtam. Valami újat, valami bátrat. Valami mást vártak el vidéken az embertől és ez nekem nagyon imponált.

Nagyváraddal színészként milyen volt a kapcsolata? Visszatért valaha is játszani ide?

Nagyon vártam volna, de senki nem keresett Váradról. Én meg nem tudtam kezdetben, hogyan jelentkezzek. Utána meg már Kaposvárra kerültem, jött a gyerek, sok munkám volt Magyarországon, szóval sajnos elmaradt a visszatérés a szülővárosomba.

Vajon mi lehetett annak az oka, hogy nem hívták?

Nem akartam én ezt felkavarni. Örülök is, hogy holnap hazamegyek, és nem megyek ki a Körös partra. Az nekem őrületes lenne, mert mindenről eszembe jutna a gyermekkor, az azóta már meghalt édesanyám, édesapám és minden, ami ideköt. Nagyon felkavarna ez. Jövök majd Nagyváradra, mert készül az önálló előadói estem Jászai Mariról, és itt is lesz előadás. Valami nagyon nagyot jelent nekem ez a város, de nem tudom igazán megfogalmazni ezt. Sokkal több, mint hogy én locsogjak erről valamit. Kinézek ezeken a gyönyörű ablakokon itt a színházból, és sűrűn elkezd verni a szívem. Ide jártam az Orsolyákhoz iskolába.

Ez ma az Ady Endre Líceum.

Igen, tudom. A gondnok néninek rengeteg kiskutyája volt, két osztálytársammal összeszedtük a kis állatokat és vittük őket haza. Ilyenek jutnak eszembe. Nagyon szerettem itt lenni.

Említette, hogy nem hívták játszani Váradra. De követi, követte-e korábban a színház és a társulat életét?

Õszintén szólva nem. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert kikerült az életemből. Öregecske lettem, szabadúszóként dolgozom, összességében ma már másként alakítom az életem.

Térjünk vissza Magyarországhoz. Hogy érzi magát ott, milyen a színházi világ ma, ahhoz képest, amikor fiatalabb volt? A politika is sokat változott, ezzel együtt a színházi élet is.

Nézze, én egy liberális beállítottságú ember vagyok. Szeretem a nyugalmat és az igényességet a munkámban. Semmi más nem érdekel. Hogy érzem magam? Mindig megtalálom azokat az embereket, azokat a társulatokat, ahol ugyanarról van szó, mint ami Majornál, Székely Gábornál, Zsámbéki Gábornál, Ruszt Józsefnél volt. Ezek azok az értékek, amikért az embernek színésznek kell lenni. Amiért az ember erre a pályára akar mindenáron jönni.

A Holnap után fesztivál egyik programja után beszélgetünk, ahol a női irodalom, a nőszínház volt a téma. Adódik a kérdés: érte-e valaha előny, vagy akár hátrány a színházi világban azért, mert nő?

Most, hogy hallgattam ezt a beszélgetést – mert én csak szövegeket, verseket olvastam fel – észrevettem, hogy konzervatív vagyok. Noha lenyűgözött Kiss Judit Ágnes verse, de akkor is azt mondom – nem tudom, hogy miért –, hogy én nem akarok győzni a férfiak ellen. Viszont nagyon szerencsés voltam, mert például Kaposvárom három év után már rendezhettem, és nagy fesztiváldíjat is nyertem. De ezt nekem megengedte a Babarczy, bármit akartam, csinálhattam. Amikor beszélek Kaposvárról, akkor ilyen dolgokról is beszélek. Babarczyban soha fel sem vetődött, hogy én nő vagyok.

Selyem Zsuzsa mondta egy Törzsasztal esten itt, Váradon, hogy sokszor a férfiak hozzák ki a nőből, hogy feminista legyen, amúgy a nők nem akarják legyőzni a férfit, de a férfiak kényszerítik ilyen helyzetbe őket.

Én nagyon tisztelem azt, aki valami jót csinál. Legyen az férfi, vagy legyen az nő. Nem szeretem ezeket a különbségeket.

Említette beszélgetésünk elején, hogy Jászai Mariról készít önálló estet. Mi az, amit be szeretne mutatni Jászai Mariból?

Valamikor a hetvenes években vettem egy könyvet Magyarországon, Jászai Mariról szólt. Soha nem vettem elő, nem olvastam el, nem érdekelt. Aztán mostanában levettem a polcról: hát én ilyen jót rég nem olvastam. Most talált meg a könyv. Dermesztő, hogy én mit tudok elmondani ez alapján, például a gátlásokról. Van egy ilyen mondat benne, ezt elmondom: Jászai Marit kérdezi a bátyja, hogy mi az, hogy színész? „Hát te nem tudod?” – kérdez vissza Jászai. „Hát az, aki megtanulja a szerepet, felvesz egy új ruhát, és úgy csinál, mintha az volna. Érted?” És ez a legfontosabb.