„A konfliktust legtöbbször egymás ismeretének hiánya okozza”

A Temesvári Interkulturális Intézet (Institutul Intercultural Timisoara) az elmúlt két évtizedben az Európa Tanáccsal együttműködve számos, az interkulturalitást gyakorlatban megvalósító projektet vitt sikerre országszerte. A szervezet munkatársaival EUGEN GHERGA programfelelőssel és ROMINA MATEI projektmenedzserrel Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/11. számában.

Ha jól tudom, az intézet immáron 20 éve működik. Kik és milyen motivációval vágtak bele ebbe, a visszatekintve is nagyon érdekes kalandba?

E.G.: A legendára kíváncsi? (nevet) 1992-t írtunk, a rendszerváltás, melynek mint tudjuk Temesvár központi helyszíne volt, éppen csak lezajlott. Ennek következtében nagyon sok fontos ember látogatott el ide a világ minden tájáról, többek között az Európa Tanács akkori főtitkára is, aki felvetette, hogy létre kéne hozni egy európai projekteket gondozó NGO-t (nem kormányzati szervezetet), ami direkt kapcsolatot jelenthetne Strasbourg és Temesvár között, valamint az Európa Tanács tájékoztató központjaként is működhetne. Erre a temesvári civil szférából többen (főleg tanárok, egyetemi oktatók) nyitottak voltak, így megvalósulhatott az elképzelés, teljesen civil kezdeményezésként. A kezdeti anyagi támogatást az Európa Tanács biztosította. Most már országos programokon dolgozunk, de a központ ettől függetlenül itt maradt Temesváron. Ez több okkal is magyarázható: egyrészt a már említett, ’89-ben játszott szerep is méltóvá teszi erre a várost, de Bánát régmúltba visszanyúló multikulturális hagyományairól sem feledkezhetünk meg – ha úgy vesszük itt már jóval az Európai Unió létrejötte előtt megvalósult az európaiság eszméje -, valamint Szerbia és Magyarország közelsége sem elhanyagolható a szempontok között.

Miként sikerült átültetni az elképzeléseket a gyakorlatba?

E.G.:Az intézet nagyon szerény infrastruktúrával indult: egy picike iroda, egy számítógép, egy fax és egy telefon. Aztán jöttek az első projektek – a kultúra és az oktatás területén – és mi mindegyikkel továbbfejlődtünk. Most ott tartunk, hogy 20 programunk fut egyszerre, de a projekt-szemlélet azóta is megmaradt, merthogy kizárólag pályázatokból élünk. Tulajdonképpen ilyen szempontból úgy működünk, mint egy vállalat, senki sem támogat minket, folyton meg kell küzdenünk a költségvetésünkért, ami jelenleg éves szinten mintegy 1 millió euró körül mozog. Most már 10 főállású és másik 10 félállásban dolgozó munkatársunk van, és több ezer önkéntes és rengeteg partnerszervezet segít nekünk országszerte. Az egyik első projektünk az előítéletek kiszorítását célozta a médiából. Újságíróknak tartottunk képzéseket, hogy miként kerülhetőek el a sztereotípiák az általuk írt cikkekben, emellett rengeteg könyvet is publikáltunk a témában, merthogy ez abszolút hiányzott Romániában. Emellett abban az időben kezdtünk kiépíteni egy hálózatot, amihez a történelmi Bánságból – tehát Szerbiából és Magyarországról is - csatlakozhattak civil szervezetek, hogy serkentsük a regionális együttműködést, melynek aztán nagy szerepe volt abban, hogy ma Bánátról európai régióként is beszélhetünk. Azóta is számos határon átnyúló programot futtatunk. Nekünk, európai szervezetként arra kell törekednünk, hogy a határokat lebontsuk. Ez átvitt értelemben is igaz. Ennek következtében sokat foglalkozunk a kisebbségi problémákkal, legyen az etnikai vagy bármilyen más szempont szerinti kisebbség. Két vezérelvet tartunk mindig szem előtt, egyrészt, hogy az ember mindig érték, és hogy mindenki szakértő valamiben.

Említette a Bánság etnikai sokszínűségét, multikulturalitását. Létezik ez még eredeti értelmében? Tekintve akár azt is, hogy 100 évvel ezelőtt még legalább 3 nyelven zajlott a közélet, ami ma már nem mondható el.

R:M.: Bánát mindig is aktív terület volt migrációs szempontból. Most is az. Jóllehet a régebbi etnikai csoportok tagjai közül sokan elvándorolnak, de a helyükre újabbak érkeznek, Európán kívülről is: arab közösségek, kínaiak, indiaiak. Ebben a mai migrációban persze nagy szerepe van az újfajta gazdasági fejlődésnek, és annak, hogy Románia most már a világ minden tájáról könnyen elérhető.

Ez viszont már inkább egy 21. századi történet, nem a régi bánáti hagyomány. Ha jól sejtem, akkor itt jön a képbe az a bizonyos interkulturalitás, aminek a definícióját a legtöbben nem is ismerjük…

R:M.: Vizet iszik? Eugen pedig kávét, nagyszerű.(Megfogja a poharainkat, és mindegyikből egy kicsit átlöttyint egy üres pohárba) Látja? Ez a többlet az interkulturalitásban a multikulturalitáshoz képest, hogy, jóllehet mindenki megőrzi az identitását, az együttéléséből születik egyfajta hozzáadott érték, egy közös terület is. Ezt a különböző műhelymunkák során általában így szoktam szemléltetni. Mi az együttélésnek ezt a fajtáját támogatjuk, az új módon érkezett migránsokat ebben a szellemben szeretnénk integrálni.

A gyakorlatban ez miként segíthető elő?

R:M.: Sokféleképpen. Például fórumot teremtünk ahhoz, hogy az új bevándorlók, a helyi hatóságok és a civil szervezetek kommunikáljanak egymással. Az Interkulturális Románia nevű projektünk keretében őt nagyvárosban évente háromszor olyan találkozókat szervezünk, ahol ez megvalósulhat. Emellett mindegyik etnikai csoportból évente 30 embernek tréningeket tartunk, hogy ezt a kommunikációt fenntartsák, úgymond hidat képezzenek a közösségük és a többségi társadalom között.

E.G.: Emellett folyamatosan ingyenes nyelvtanfolyamokat is szervezünk. Ezek május és július között zajlanak, 550, az Unión kívülről érkezett bevándorlóknak tudunk lehetőséget biztosítani minden évben, az egész országból.

Milyen programok szólnak a történelmi etnikai csoportoknak?

R:M.: Mindegyiket igyekszünk megszólítani,a 2006-os Mozaik-projektbe az összes történelmi kisebbséget bevontuk, viszont tény, hogy a roma integrációs programunk a legerősebb. Ebben az egyik legjobbak vagyunk az országban. Most is több projektünk fut a témában. Az egyik egy felmérés, azt szeretnénk megtudni, hogy mi okozza az országos átlagot többszörösen meghaladó munkanélküliségi rátát a roma közösségekben, főleg a fiatalok körében és hogyan lehetne ez ellen tenni. Emellett van egy kifejezetten roma nőknek szóló programunk, egy 20 fős csoporttal dolgozunk, hozzá szeretnénk segíteni őket az önfenntartáshoz.

Vannak már kézzelfogható eredményei a felmérésnek? Például, hogy mekkora szerepe van, a képzetlenségnek vagy éppen a rasszizmusnak a magas munkanélküliségi rátában?

R:M.: Az biztos, hogy a képzettség hiánya komoly probléma, de a rasszizmus is szerepet játszik. Készítettünk erre felméréseket fókuszcsoportokkal, az egyiknél én is jelen voltam. 12 roma fiatal közül 2 mondta azt, hogy nem érte még hátrányos megkülönböztetés az álláskeresés során. Régebben még lehetett olyan hirdetéseket olvasni, amelyben kizárták a roma jelentkezőket. Ma már ezt az európai törvények tiltják.

E.G.: De a médiában még mindig rengeteg a diszkrimináció. Nem rég indítottunk egy olyan projektet, az a címe, hogy „Más szóval”, ami a már korábban említetthez hasonlóan a médiát célozza. Figyeljük a romániai sajtóban megjelenő cikkeket, tévében közreadott műsorokat, és ha nemkívánatos etnikai megkülönböztetéssel találkozunk, akkor az egyik újságíró kollégánk elkészít egy számunkra szerencsésebbnek vélt változatot az adott szövegre és elküldjük azt a cikk írójának vagy a műsor készítőjének. Az észrevételeinket minden hónapban közzétesszük egy hírlevélben is.

Nem vette ezt eddig még senki sem rossznéven?

E.G.: Október óta tart a program, és eddig érdekes módon csak pozitív visszajelzés érkezet.(nevet) Egyébként ez a program számos országban jól működik. Például ha Olaszországban megjelenik egy újságcikk, amiben azt írják, hogy kiraboltak egy benzinkutat, és a rablók románok voltak, az rossz fényt vet az egész románságra. Egy ilyen esetben nem az számít, hogy valaki román, magyar vagy olasz, hanem az, hogy bűnöző.

R:M.: Ezeknek az etnikai megkülönböztetéseknek a mélyén általában komoly társadalmi konfliktusok állnak, de ezeket véleményem szerint sohasem az etnikai különbségek okozzák, hanem az egymás ismeretének és a kommunikációnak a hiánya.