Nagydíjas a Saul fia Cannes-ban

2015. 05. 25. 09:53

MTI - A Saul fia lenyűgöző film, soha nem láttam még ilyet - mondta vasárnap este az MTI-nek Sophie Marceau francia filmszínésznő a 68. cannes-i fesztivál zsűrijének tagja.
Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia a zsűri Nagydíját kapta meg a fesztiválon.
"Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témáját már nagyon sokszor feldolgozták, de ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És a rendező nagyon fiatal. Fontosnak tartottuk, hogy díjazzuk a fiatal tehetséget" - fogalmazott Sophie Marceau.
A zsűri sajtótájékoztatóján Xavier Dolan kanadai rendező elmondta: őt leginkább a Saul fia érintette meg a versenyfilmek közül. Jóllehet a fesztivál elején vetítették a filmet, a zsűri tagjai végig nem felejtették el, többször igen mély beszélgetések születtek a mű kapcsán - hangsúlyozta a zsűritag.
Sienna Miller brit színésznőre pedig "elképesztő hatással" volt Nemes Jeles László műve. Szavai szerint sosem látott még ilyen jó filmet a holokauszt témájáról. Mint elmondta, úgy tudott meg rengeteget a holokausztról, hogy vizuálisan tulajdonképpen nem is mutattak meg direktben semmit. Ez szerinte "lélegzetelállító teljesítmény" egy elsőfilmestől, Röhrig Géza alakítása pedig sokkolta és mélyen megérintette.

 

T.S.P: Már csak az érdekel, hogy szerepel a film a magyar mozikban. Híresen tudjuk értékelni azokat az embereket és alkotásokat, akik miatt a világ elismer bennünket.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!