Hírkommentek, december 8.

2015. 12. 08. 12:45

A dzsihádisták igazából szüleik ellen lázadnak, Venezuelában a dilettáns baloldali hatalom ellen, az ortodoxok a kormányfő takarékoskodása ellen, a bíróság az ingyencsirke ellen.

 

Az európai dzsihád nem vallási és nem társadalmi, hanem generációs lázadás, mert ha vallási vagy társadalmi alapjai lennének, akkor nem ezrek, hanem százezrek csatlakoztak volna a mozgalomhoz. A téma egyik legelismertebb szakértője, Oliver Roy, a firenzei European University Institute kutatója szerint az új dzsihádisták leginkább a hetvenes évek szélsőbaloldali terroristáihoz hasonlítanak, és ők is a szüleik ellen lázadnak.

Ezt a kutatást pont nem olvasták azok, akik vasárnap a nemzeti frontra voksoltak. (tsp)

Nehezen fogadható el az NSZK-ban, a 70-es években merényletet merényletre halmozó Vörös Hadsereg Frakcióval való összehasonlítás. Az egyetemi forrongások nyomán aktivizálódott Baader-Meinhof csoport egy, a generációs ellentéteket meghaladó, szélsőbalos ideológia mentén követte el 58 áldozattal járó terrorcselekményeit. (Sz. A.)

Roy professzor biztos örülne, ha beiratkozna első évre pár tucat bizonytalan identitású ifjú dzsihádista. (Sz. L.)

Ez azt jelenti, hogy a dzsihadista ifjak is felnőnek majd, s rendes kis- és nagypolgárok lesznek? Mikor? (S. J.)

 

Élő televíziós beszédben ismerte el pártja, a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt, vereségét Nicolás Maduro elnök. Arra, hogy a szocialisták kikapjanak, tizenhat éve nem volt példa. A 167 fős nemzetgyűlésben az ellenzéki Demokratikus Egység Kerekasztal szövetség 99 helyet szerzett meg, Maduro pártja csak 46-ot. A választási eredmények publikálása után Caracas utcáin több helyen tűzijáték kezdődött.

Legalább elismerte. Arrafelé az nem annyira egyértelmű gesztus. (tsp)

Mi mást tehetett volna? Úgy tűnik, ebben a nem túl sok demokratikus hagyománnyal rendelkező országban is beindult a parlamenti vetésforgó. (Sz. A.)

Hugo Chavez biztos nem hagyta volna, hogy kiszavazzák a hatalomból. (Sz. L.)

Venezuelában szeretnek ünnepelni. Meglátjuk, mit ünnepelnek jövő decemberben. (S. J.)

 

Nem jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy román képviselőt, mert illegálisan 60 tonna grillcsirkét kért és fogadott el egy üzletembertől, majd később a választók között osztogatta szét. Florin Popescu, a Traian Băsescu államfő védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) volt képviselője, később függetlenként szerepelt.

Szécshenyi után szabadon: Az a nép, amelyik grillcsirkéért megvehető, grillcsirkével korrumpálható képviselőt érdemel. (tsp)

Méltánylandó viszont, hogy – a hagyományokkal szembeszállva – nem szarmaluca ku mamaligucát osztogatott. (Sz. A.)

A képviselő úr szárnyasokat adott vágyaiért. (Sz. L.)

 

 

Dacian Cioloş miniszterelnök az egyházak finanszírozásával kapcsolatban alig másfél nap alatt változtatta meg az álláspontját. A pénteki költségvetés-tervezetben még megvonta az ortodox egyház templomépítéseire szánt állami támogatást, majd a kormány későbbi közleménye szerint Cioloş telefonbeszélgetést folytatott Daniel ortodox pátriárkával, akit biztosított arról, hogy a „pénzügyi lehetőségek függvényében” továbbra is biztosítani fogja a forrásokat „a fontos beruházási projektekhez” és a már épülőfélben lévő templomok befejezéséhez.

Mondjuk azért ebben még mindig benne van, hogy éppen nem lesz pénz... (tsp)

A kormányfő nem lett volna szabad egyetlen álmatlan éjszakát se okozzon az egyházfőnek. Mert van-e a Nemzet Megmentésének Katedrálisánál fontosabb projekt? (Sz. A.)

Nem történt más, mint hogy Daniel szépen kérte. (Sz. L.)

Ciolos szakértői kormánya azt hitte, hogy Románia szekularizált ország. Tévedett. (S. J.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!