Hír plusz komment, március 7.

2016. 03. 07. 12:14

Klaus Iohannis államfő az utóbbi napokban elkönyvelt veszteségei ellenére továbbra is magabiztosan vezeti a romániai politikusok facebookos lájkjainak száma szerinti toplistát. Tőkés László kitüntetésének visszavonása pedig mintha még növelte volna a népszerűségét a közösségi oldalon. Iohannisnak a kitüntetés visszavonását bejelentő bejegyzése több mint tízezer lájkot kapott, míg az elutasító hangulatjelre kevesebb mint 500-an kattintottak.

A többség annyit lát, hogy a magyaroknak odakoppintottak, azt pedig szokták szeretni. Minden duma ellenére sem teszünk érdemben azért, hogy ez ne így legyen. (tsp)

Nem kizárt, hogy a díj visszavonásával Iohannis csapata az Antena 3 melletti kiállással elszenvedett csorbát igyekezett tudatosan kiköszörülni. (Sz. L.)

Egy magyarázat: az igenlő emotikont (a lájkjelet) – amelyik már eléggé rég óta divatozik a facebook-világban – sokan ismerik, az elutasító hangulatjelet viszont nemrég vezették be – emiatt használják olyan kevesen. (Sz. A.)

Iohannis a likevadász, mindenre hajlandó, hogy gyűjtse a kattintásokat. (S.J.)

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása miatti tiltakozásképpen tavaly kimaradt a magyarbarát lengyelek budapesti vizitje március 15-én, idén viszont 3-4 ezer Orbán-szimpatizáns érkezhet a magyar fővárosba, különvonatot is bérelnek az utazóknak.

Ahogy elnézem, Orbánék szimpatizánsokból egyre inkább importra szorulnak. (tsp)

A helyzet, amikor a menekültellenesség lengyel barátainkban felülírja az oroszellenességet. (Sz. L.)

Lengyel testvéreink vagy könnyen és hamar felejtenek, vagy tavaly március 15. óta megszerették az oroszokat. (Sz. A.)

Feltételezhető, hogy csupa elit értelmiségi tölti meg a különvonatot. (S.J.)

 

Hét kelet-európai ország, köztük Románia is aláírta Varsóban azt a nyilatkozatot, amely szerint egy Litvániát Bulgáriával összekötő, Romániát is átszelő közlekedési folyosó megépítésére vállalkoznak. A Via Carpatia nevű projektről egyelőre keveset lehet tudni, sem a beruházás költségéről, sem arra vonatkozóan nem közöltek számadatot, hogy mikor kezdődhet az építkezés, és hány évig tart majd. A közlekedési folyosó magába foglalja majd a dél-erdélyi autópálya egy részét, valamint a Nagyvárad-Arad, Lugos-Calafat autópálya megépítését is feltételezi.

Mikor? Mikor? Mikor? (tsp)

A romániai sztrádatervek jobban teljesítenek. (Sz. L.)

Autópálya tervből sosincs elég. (S.J.)

A közös nyilatkozatban az is szerepel, hogy a szerződő felek a kivitelezés során állandóan konzultálnak majd Romániával arról, hogy hogyan nem szabad autópályát kivitelezni. (Sz. A.)

 

Több százan gyűltek össze Isztambul központjában, hogy felvonuljanak a nemzetközi nőnap alkalmából. A menetben összegyűlt emberek a török nők rossz helyzetére és a nemek közötti egyenlőtlenségre szerették volna felhívni a figyelmet. Az isztambuli területi kormányzó azonban biztonsági okokra hivatkozva betiltotta a felvonulást. A török készenléti rendőrség gumilövedékeket lőtt a felvonulókra, és feloszlatták a tömeget, legalább egy nőt őrizetbe vettek.

Remélem, Pesten nem ismétlődik ez a forgatókönyv március 15-én... (tsp)

Stílusos előkészítése Merkel asszony látogatásának. (Sz. L.)

Évszázados fáziseltolódás: Nagy-Britanniában, 1914-ben azért tartóztatták le Emmeline Pankhurst aszonyt, a szüfrazsettek vezérét, mert azt hirdette, hogy „mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.” (Sz. A.)

„A lányok, a lányok, a lányok angyalok”. (S.J.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!