Hír plusz komment, március 1.

2016. 03. 01. 14:57

A nigériai kormány rájött, hogy 24 ezer olyan embernek adott rendszeresen fizetést, akik nem is léteztek. A lagosi pénzügyminisztérium bejelentette, a kamu közalkalmazottak kiszűrésével havonta 11,5 millió dollárt spórolhatnak meg. A most elvégzett audit része annak a korrupcióellenes kampánynak, amit a tavaly hivatalba lépett Muhammadu Buhari elnök (fotó) kezdett el.

Nigéria. Írta Nyikolaj Vasziljevics Gogol verse. (P. B.)

Tudomásunk szerint Romániában viszont ennél sokkalta több olyan létező közalkalmazott van, akinek a munkahelye kamu. (Sz. A.)

Én fentarthatónak gondolom az eddigi nigériai modellt, hiszen a nemlétező bürokrata nem lop, nem korrupt, nem lassítja az ügymenetet. (Sz. L.)

Hát ilyen hogy történhet, jaj, jaj, el sem hiszem, jaj, jaj, mifelénk ez  elképzelhetetlen, jaj, jaj... (tsp)

Romániában arra jönnének rá, hogy több tízezren azért kapnak fizetést a munkahelyükön, hogy ne csináljanak semmit. (S. J.)

 

A romániai igazságszolgáltatás pártatlanságát hangoztatta a bukaresti külügyminisztérium, mikor válaszolt Orbán Viktor nagykövetek előtt (fotó) tett kijelentésére, miszerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben. A külügyi közlemény úgy fogalmaz: Romániában, mint minden jogállamban, az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni harc pártatlan, és ennek eredményeit az európai intézmények is elismerik. Legutóbb Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen indult eljárás.

A romániai igazságszolgáltatás pártatlan, az áldozatainak egy része viszont ártatlan. (Sz. A.)

A romániai “hadjáratnál” már csak a magyar hadviselés árt többet az erdélyi magyar politikusoknak. Még egy ilyen megvédés, és belesántulnak. (P. B.)

Az Orbán-beszéd hatására a DNA magába szállt, ezentúl cicákat simogat s kitűzi a székely zászlót. (Sz. L.)

Minden pártatlan, mindenki ártatlan, ez lehet az országszlogen. (tsp)

Az igazság mindig a túloldalon van. De hol van a túloldal? (S. J.)

 

Három év után újabb felmérést készített Hargita Megye Tanácsa a magyar–román viszonyról a megyében. Az intézmény munkatársai kétszáz román ajkú lakos véleményét összegezték. Eszerint a magyar-román viszonyt 95 százalékuk jónak vagy nagyon jónak tartja, a feszültségkeltésért legtöbbjük a bukaresti politikusokat okolja. A hargitai románok 88 százalékának van magyar barátja, relatív többségüket nem zavarja a székely zászló, míg a közintézmények magyar feliratait csupán 2,5 százalékuk tartja elfogadhatatlannak.

Ha eléggé reprezentatív a 200 hargitai román alkotta minta, akkor az is feltételezhető, hogy – a felmérés tükörképeként, fordított irányba – a hargitai székelyek többsége is hasonlóképpen vélekedik a románokról. (Sz. A.)

Román-magyar csapatmunkában épül a skanzen. (P. B.)

Tartok tőle, hogy túl szép ahhoz, hogy reprezentatívnak tekintsem. (Sz. L.)

Az emberek tudnának békében együttélni, csak azzal sokan elvesztenék a megélhetésüket. (tsp)

Kiderül, mégsem a népet kell leváltani. (S. J.)

 

A Google sofőr nélküli autója első alkalommal okozott kisebb balesetet. A vezető nélküli jármű – egy Lexus RX450h – sávváltás közben alacsony sebességgel egy busznak ütközött a kaliforniai Mountain View-ban. Személyi sérülés nem történt, a személyautónak csak a sárvédője bánta a találkozást – a kocsi ugyanis körülbelül 3 km/h-val haladt, míg a busz nagyjából 25 km/h-val. A hírek szerint az autóban ülő tesztpilótának sem lett baja, s elismerte, a busz mozgásából ítélve maga is ugyanúgy váltott volna sávot, mint az autó számítógépe.

Tanulság: ki az úrvezetőkkel a volán mellől. Mennyivel kevesebb baleset történne, ha nem az emberek közlekednének. (P. B.)

Tehát egy sofőr nélküli autó sokkal biztonságosabb, mint egy ész nélküli sofőr. (Sz. A.)

A megoldás: a buszsofőrt is le kell szedni a járműről. (Sz. L.)

Biztos kemény éjszakája volt az autónak előtte, pityókás volt a szoftver. (tsp)

A sofőr nélküli autó azért nem jó, mert nincs kit szidni a forgalomban. (S. J.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!